Hát mit mondjak, mérges vagyok. Legszívesebben ezt a kis
előzetest ÍGY ÍRNÁM LE, DE MIVEL EZ NEM ÉPPEN OLVASHATÓ
FORMA maradok a normál betűknél. Szóval megkaptam ezt a csodát, a BitMonster azt hiszem második játékát,
a GRAV-ot, amit én egyébként nagyon
vártam. Az első képek és a green light
videó óta csorgattam a nyálam, lehet túl sokat is, teljesen kiapadtam. Na de
nézzük meg, mi is itt a gond…
A játék, ami végtelen
patch-re van ítélve…
A GRAV
alapvetőleg 1,2 giga. Január 8 óta elérhető és eddig, ha jól számoltam 7 patch-et
adtakt ki hozzá, melyek méretei 200 és 380 megabájt között mozogtak. Tehát
mondhatjuk azt, hogy 1 hét alatt majdnem a játék kétszerese jött ki
frissítésnek. De nagyon nagyon sok sebből vérzik ez a dolog, majd meglátjátok,
hogy mik itt a bajok. Nem akarom egyből a rossz dolgokkal kezdeni a cikket,
szóval nézzük mi az értékelhető.
A játék nagyon színpatikus, szerintem csodálatosan néz ki,
én nagyon szeretem ezeket az élénk színeket, mely-mely már meseszerűvé teszi a grafikát.
Ilyen ábrázolásban kapunk egy teljes világot, mely, ha nem is végtelen, elég
sokáig tart felfedezni. Célunk meglehetősen egyszerű, boldoguljunk. Két féle
stílus ötvöződik és függ össze szorosan, mégpedig a harc és gyűjtögetés. Ez az
ismeretlen bolygó tele van fura lényekkel, akik nem szeretnek minket, ezért
mindig verekedésbe keveredünk, viszont ahhoz, hogy később se maradjunk alul,
fejlesztenünk kell felszerelésünket. Ehhez van is egy csoda pisztolyunk, mely
képes a nyersanyagot kinyerni mindenből. Pontosabban 4 dologhoz tudunk így
hozzájutni, fa, kő, gyémánt és kövület (fossil). A többi alapanyagot vagy a
lények dobják, mikor megöljük őket, vagy nekünk kell legyártani.
Tartalmaz pici RPG elemeket is a játék, ilyen például a
szintlépés. Minden leölt lény után kapunk tapasztalatot, ez teszi lehetővé a
fejlődést. Semmi extrát nem kapunk, ha feljebb lépünk, csak passzív
képességeink nőnek: több élet és nagyobb sebzés. Van benne dungeon rendszer.
Ugye ezek olyan helyek, barlangok, ahol erősebb lények vannak, illetve sok
nyersanyag, valamint vannak boss-ok is, szóval elég mókás. Viszont, ezt én nem
is értem miért, van a játékban PVP, azaz tudnak a játékosok egymás ellen
harcolni, bár ez nem úgy lett megoldva, hogy például kilehessen egymást hívni, nem,
úgy csinálták meg, hogy friendly fire van. Ez azt jelenti, hogy amint belépsz a
játékba, jön egy debil gyerek és folyamatosan lemészárol téged. Nem egy
ilyennel találkoztam. Meg nem mellesleg a dungeon-ben is érdekes a harc. Egy
rossz klikk és máris egymást püfölitek.
A napszakok váltakoznak, de nincs olyan nagy szerepe, mint a
Minecraft-ban például. Az éjszakának
annyi az értelme, hogy sötét van, ami hangulatossá teszi a játékot. Szóval
mehetsz kalandozni az ismeretlen bolygón, ha gondolod felvehetsz egy harci
üzemmódot és gyakhatsz lényeket, de ez esetben elengedhetetlen a gyűjtögetés
is, hiszen egy idő után már szükségessé válik a jobb páncél illetve az erősebb
fegyverek. Utóbbit illetően a játék a közelharcra fókuszál rá, persze lőfegyvereket
is lehet kreálni, de ehhez lőszer is kell, szóval visszakanyarodunk az alapvető
folyamatos gyűjtögetéshez. Egyébként a harci tárgyak készítéséhez először
bizonyos gépet kell építeni, vagy valaki másét használni. Van lehetőség bázis
alkotásához is. Igaz nincs olyan sok lehetőség arra, hogy akármilyen formájú
építményt készítsünk. Különböző szobákat tudunk egymás mellé-fölé-alá pakolni,
így akár egész komplexumokat tudunk létrehozni. Természetesen ez rengeteg időbe
telik, hiszen nem kevés cucc kell a megalkotásához.
Hangban annyira nem diadalmaskodik. Az ütés-lövés effektjei
elég megszokottak, viszont az aláfestő zene igazán hangulatosra sikerül.
Kalandozás során kifejezetten jó hallgatni. Menüben sajnos tök csönd van, na
nem mintha sok beállítási lehetőség lenne, gyakorlatilag semmi. Grafikai
opciónál csak a felbontást tudjuk állítani, illetve az árnyékokat meg a
fényeket ki-be kapcsolni, szóval nem nagyon lehet konfigurálni.
8 gigabájt ram…
Ez ideáig minden szép is jó, de sajnos több itt a hiba, mint
gondolnátok. Hozzá kell tenni, hogy early
acces a játék, mi több, ez még alpha
verzió. Én megjelenés óta játszok, vagyis, próbálok játszani. Az első hibája az
volt a GRAV-nak, hogy sokan nem
látták a szerver listát. Megvásárolták a játékot, de nem tudtak játszani, mert
képtelenek voltak bárhová is csatlakozni. Ezt 1 nap után javították. Vannak
alap szerverek, amit a BitMonster
üzemeltett, de nem sok. Európai és amerikai szinten 6-6 van, a többit a
játékosok csinálják. Viszont, nincs beépített opció a szerverek elkészítésére,
hanem a GRAV wiki oldalon van egy
leírás, hogyan tudjuk beüzemeltetni a saját rendszerünket. Hozzá teszem, mindig
a 0-ról kell kezdenünk, ha új hálózatba lépünk be.
A játék minimum követelménye: 8 gigabájt ram. NYOLC GIGA. A Witcher 3-hoz nem kell ennyi, a GRAV viszont zabálja a memóriát.
Olyannyira, hogy eleinte a kapacitás 90%-át lekötötte magának, lényegtelen
mennyivel rendelkeztél. Olvastam fórumon, hogy valakinek a 16 giga ramján
csámcsogott. Későbbi patch által ezt csökkentették, de még mindig kell neki ez
a 8. Annyi nélkül is elfut, nekem is csak 4 van, viszont rengeteg ideig tart a
betöltés. 20-30 perc, és ez nem vicc. Ennyi ideig nézed a töltő képernyőn a sávot.
Voltak még olyan bugok például, hogy a közelharc nem
működött. Ha belépsz egy szerverre, alapból 0 szintű vagy, de az első napokba
még olyan területekre dobott be, ahol 8-9-es szintű lények mászkáltak. Én olyan
hibát is tapasztaltam, nem is egyszer, hogy mikor a hosszadalmas töltés után
beléphettem a játékba, nem kaptam testet, hanem csak spectator módban
barangolhattam a bolygón. Szóval tele van a fórum olyan bejegyzésekkel, ahol
valami bug-ot írnak, viszont, és ez tényleg egy nagyon jó pont a fejlesztőknek,
minden posztba ír a BitMonster valamelyik
illetékese, és kéri azokat, akik tapasztalták a hibát, hogy az éppen aktuális
log fájlokat küldjék el nekik elemzésre.
A játék nagy hibája még, hogy a hatalmas területnek nincsen
térképe. Ezt sokan hiányolják, hiszen a bázis építés után, ha el akarunk menni
kalandozni, nehéz hazatalálni.
A bugybugó pörkölt…
Mégis, mindezek ellenére, azt mondom, hogy ez egy jó játék
LESZ. Mivel éhes vagyok, így egy kajás hasonlattal élnék. A GRAV az a pörkölt, amit anya, apa, TE
vagy majd mindjárt én főzök. Előtted vannak az alapanyagok, és tudod jól, hogy
ami elkészül majd az jó lesz, de arra még várni kell türelmesen.
Belekóstolgatsz főzés közben, érzed már az ízén, hogy finom, de még a hús
rágós. Nagyon rágós. És sokáig kell még főnie, nagyon sokáig. Mondjuk, hogy vad
húsról van szó.
Gondolkodtam azon, hogy ajánljam-e vagy ne, de úgy
döntöttem, hogy jó móka ez, főleg ha van az embernek 8 giga ramja! Szóval
Steam-en el tudjátok érni, már 4 pack-os verzió is van, de ne felejtsétek, ez
még csak early acces, ráadásul alpha változat!!!
--- Entomofob
---
Preview
|
|
B-
|
A GRAV egy
igazán remek bolygófelfedező és gyűjtögető játék, ahol RPG elemek is helyet
kapnak, mint a szintlépés, harc és a több fős dungeon rendszer. Sajnos még
elég kezdeti állapotban van, ami miatt nehezen élvezhető, de egy napon jó
lesz, és akkor már nem fogunk tudni róla rosszat mondani.
|