Diablo III: Ultimate Evil Edition Teszt


Teszteltük a játék konzolos verzióját...

A megjelenés óta eltelt két év (azóta már két tesztünk is született: Diablo 3 alapjáték teszt , Diablo 3 coop teszt címmel)) alatt sok harcot vívott meg a PC-s társadalom a Blizzard-al, hogy minél jobban az ő ízlésükhöz igazítsák a Diablo 3-mat. A fejlesztők hallgattak az emberekre és folyamatosan foltozgatták, változtatták a játékot. Ezeket a változtatásokat most az új generációs konzollal rendelkező emberek is megtapaszthatják az Ultimate Evil Edition (UEE) személyében.


Úgy hiszem, senkinek se kell bemutatnom tesztünk alanyát, hiszen egy igazi gamer tudja mi fán terem a Diablo, ráadásul az alapjátékról már két részletes cikket is írtunk. De aki netalán tán mégsem ismerné, annak elég csak annyit tudni a játékról, hogy ölni kell. Ölni, ölni és ölni, fejlődni és keresni a jobb cuccokat, akár több ezer órát beáldozva egy erős karakter felépítésében. És akkor csak még egyetlen egy karakterről beszélünk. Mert a Reaper of Souls érkezésével a választható karakterek száma hatra nőtt, ami megannyi plusz játékidőt adhat a játékosoknak az új Adventure móddal egyetemben és pluszba még 10 szinttel növelték a szinthatárt, ami így új skillekkel gazdagítja karaktereinket.
Az új mód az első végigjátszás után nyílik meg és bármelyik fejezet bármelyik részére el teleportálhatunk. Egy fejezeten belül öt feladat van, amelyeket végrehajtva kapunk egy Horadric Cache-t, amit kinyithatunk craft összetevőkért, Nephalem Rift kulcsért.


Bekerült az úgy nevezett nemezis rendszer, aminek lényege, hogy ha a barátunkat lekaszabolja egy szörnyecske, akkor beléphet a játékunkba és megadja nekünk az esélyt, hogy bosszút álljunk a kis dögön. Nem vásárlócsalogató extra, de aranyos. Ami viszont a legnagyobb erőssége a portnak, az a coop mód. Online és offline módban is kipróbálhatjuk magunkat barátainkkal, ez az, ami igazán jó játékká teszi a Diablo 3-mat, hiszen ki szeret inkább magában játszani, mintsem a haverokkal?!

A tavaly szeptemberben megjelent alapjáték (PS3-ra és Xbox 360-ra) a bennük lakozó „erőnek” köszönhetően az fps szám nem volt igazán kielégítő, ezért a grafikából is lejjebb kellett venniük a fejlesztőknek, hogy kompenzálják. Itt már ilyennel nem találkozunk. Tű éles grafika, mondhatni fix 60 fps (városban hajlandó be-be szaggatni, microlagg-nak nevezném), egyszóval hozták a kötelezőt.
Ami az irányítást illeti, a PC-s változatét át kellett alakítani egy könnyen kezelhető, egyszerű „layout”-ra, ami lényegében maradt ugyanaz, amit az alapjáték konzolos verziójában már láthattunk. Kör inventory, átlátható, egyszerűen kezelhető. Van még egy eltérő dolog az asztali és konzol verziók között. Nem kötelező állandó internet kapcsolattal rendelkeznünk, ahogy az elengedhetetlen PC-n.


Tesztem zárásaként csak egy tanácsot szeretnék adni azoknak, akik vacillálnak a játék megvételén, mert mondjuk már birtokolják az alapjátékot PS3-on vagy X360-on vagy esetleg most akarnak megismerkedni a Diablo világával. Vegyétek meg! Az új, még sötétebb világot bemutató fejezet, az új Crusader kaszt, az Adventure mód, a plusz tíz szint, az új loot rendszer sokkal jobbá tette a játékot, így egy igazán teljes, nagyszerű élményt nyújt az Ultimate Evil Edition.

Pro:
+ Co-op élmény
+ tűéles, szép grafika
+ rengeteg tartalom
+ hosszútávra leköt

Kontra:
- itt-ott microlaggok
- addiktív

Értékelés
 9.5 Játékmenet:
Trancsír, loot, coop, kihagytam valamit?
 9.5Hangulat:  
Vér, hűtőszekrény méretű barbár, Diablo egy sötét, megromlott világban.
 9.5 
Grafika: 
Ennek a műfajnak bőven elég ez a kinézet, ezentúl a konzolosok is élvezhetik a PC-s verzió grafikai színvonalát.
 9.5Hangok: 
Remek szinkronok, kifogástalan ingame hangok.
 9.5Szavatosság:
Hat karakter, öt fejezet és akkor még ott van az Adventure mód, Nephalem Riftek, sok-sok ezer órányi szórakozás.
Review score
 9.5Kicsit nehézkesen indult a széria harmadik része, de a Blizzard kitett magáért és egy sokkal jobb játékélményt adó játékot hozott létre az elmúlt két év alatt konzolokon is. Ajánlott vétel még azoknak is, akik nincsenek oda a műfajért.

Összes oldalmegjelenítés