Splinter Cell: Blacklist teszt

Teszteltük a legújabb Splinter Cellt Playstation 3-on.

A Splinter Cell sorozat valamiért sokáig elkerülte a figyelmem, pedig valójában nagyon szeretem a lopakodós játékokat. Anno a Riddick játékokban is leginkább ez a játékelem fogott meg, nemrég a Mark of the Ninja is nagyon bejött és ha jobban belegondolok, szinte minden akciójátékban megpróbálom egyesével, csendben leszedni az ellenfeleket. Már amelyikben minimális lehetőség van erre.

Aztán pár éve sikerült végigtolnom a legelső Splinter Cellt, ami tetszett is, de túl tömény volt ahhoz, hogy egyből ledaráljam a többi részt. Nem tudatosan, de valójában vártam egy olyan részre, ami kicsit kevésbé nehézkes lopakodást, gördülékenyebb játékmenetet ígér. Ez azonban csúnyán is végződhet, hiszen például a túlzottan arcade játékmenet, a könnyű és sok helyen előre scriptelt leszedések mellett elvész a játék esszenciája. Vajon ez történt a legújabb Splinter Cell esetében?

A képek nem PS3-on készültek!

A sztori

A játék felvezetése igazából teljesen átlagos: Amerikát megtámadta egy titkos (terror)szervezet, de ez minden eddiginél durvább, most aztán tényleg nagy szarban vagyunk! Illetve vannak, mert ugye nem mindenki az USÁ-ban él, de mindegy. Az egész tényleg tökéletesen sablonos, még úgy is, hogy van benne itt-ott némi aktualitás, pl. a magukat Engineers-nek (Mérnökök) nevező terroristák egyetlen követelése, hogy az USA vonja ki a külföldön állomásozó, harcoló hadseregét minden térségről. Ez egyébként valóban több, mint 150 országot érint. Kapunk persze egyéni motivációt is: régi barátunk, Victor Coste rögtön a tutorial pályát lezáró átvezetőben életveszélyesen megsérül, sőt, az első küldetésben azzal az Andriy Kobinnal lesz dolgunk, aki a lányunk megölésével zsarolt minket egy korábbi részben. Így minden együtt áll a világ (USA) megmentéséről szóló teljesen érdektelen történethez.

Innen indítjuk a küldetéseket

A játékmenet

Ez azonban nem baj, én pl. az első Splinter Cellt sem a sztori miatt szerettem, sőt, konkrétan semmire nem emlékszem a történetből. A játék hangulata fogott meg és a lopakodós játékmenet, melyet élvezetessé tett a sok kütyü és a viszonylag sok interaktív környezeti elem. Ez pedig nagyjából meg is maradt. Igaz, kissé tényleg arcade szaga van a dolognak, de mint az elején említettem, ez engem ennél a címnél nem annyira zavar. Tudom, hogy a hardcore fanok valószínűleg nem örülnek ennek, de szerintem ha nekiállnak legnehezebb fokozaton, akkor azért nekik is lesz kihívás. És mit jelent az arcade? Például azt, hogy a lopakodás és a viszonylag gyors mozgás nem feltétlen üti egymást. Vagy azt, hogy bizonyos számú csendes leszedés után látványos és egyszerű kivégzést tudunk végrehajtani, mint ahogy a Convictionben. Ez úgy működik, hogy kijelölünk megfelelő számú ellenfelet, majd ha mindegyik hatótávolságon belül van, akkor egyetlen gombnyomással leszedjük az összeset. Igen, ez kissé elüthet az eredeti Splinter Cell hangulattól, de igazából ez egy extra feature, nem kötelező használni. Az élet regenerálódás már más kérdés, szerintem ez túlságosan elvesz a régi hangulatból és a Call of Duty vonalra lép. Néhány játék igazán megtarthatná a medkit rendszert, ez azok közül való.

Akkor végül is jobb lett az első rész óta a Splinter Cell? Erre nem egyértelmű a válasz. Bizonyos arcade elemek szerintem javítottak a játékmeneten, mások azonban a középszerű akciójátékok közé taszítják Fishert és csapatát. Például ott van a rengeteg fejlesztési lehetőség. Ennek ugye jó dolognak kéne lenni, a végletekig testre szabható fegyverek, kütyü és ruházat, minden fejleszthető, még a főhadiszállásunkként szolgáló repülő is. Valószínűleg ezt gondolhatták a fejlesztők és bár az üdvözlendő dolog, hogy a saját játékstílusunknak megfelelő felszerelést állíthatjuk össze, azért van itt egy-két égbekiáltó hülyeség, nem beszélve arról, hogy a minőség a mennyiség rovására ment.

Az igazi wallhack

Felszerelés és fejlesztések

Vegyük először a mennyiséget: sok, túl sok. Annyi kis hülyeséget pakoltak a játékba, hogy az egyszeri gémer elvész a sok lehetőség között és viszonylag sok időbe telik, mire átnézi az egészet, majd kiválasztja a valóban hasznos felszerelést és azt fejleszti. Egyébként milyen logika szerint működik az, hogy csak akkor tudom megvenni az altatógázt tartalmazó gránátot, ha már megvettem a könnygázt? Közben pedig igaz az, hogy kb. minden pályát végig lehet tolni az alapfelszereléssel. Ebből az látszik, hogy a fejlesztők nem nagyon tudták eldönteni, melyik közösséget szolgálják ki inkább, akik szeretnek fél órákat molyolni egy-egy küldetés előtt a felszerelés precíz összeállításával vagy akik csak le akarják darálni a pályákat. Így végül mindkét tábor kapott egy kicsit, de az összkép nem túl koherens. Végül is nagy baj nincs, hiszen így is-úgy is játszhatunk, csak a pályák nem igazán úgy épülnek fel, hogy éreznénk a különbséget.

Ami nagyobb gond, az az, hogy fizetnünk kell az eszközökért. Értem én, hogy kell valamilyen jutalmazási rendszer a játékba (sikeres ténykedéseink után pénzt kapunk) és nem adhatnak oda csak úgy mindenféle felszerelést az elején. De gondoljunk csak bele! Éppen a világot mentjük meg, egy high-tech repülő a főhadiszállásunk, ahol olyan rendszerek dolgoznak, amik az egész internetforgalmat elemzik arcfelismerős szoftverrel real time (!). A legjobb csapat segít minket, a legdrágább katonai fejlesztéseket használja mindenki. És akkor nekünk, Sam Fishernek, az atyaúristen legkirályabb amerikai ügynöknek ki kell fizetnünk a pisztolyunkra a laser sightot, a ruhánk fejlesztését, a flash gránátot (!). Mindezt abból a pénzből, amit azután ítél meg nekünk valaki (tényleg, ki ez a titokzatos Nagy Testvér?), hogy miképpen teljesítettük a küldetést. Ha bénák vagyunk, akkor kevesebb pénzt kapunk, amit aztán a világ megmentésére kell költenünk!! OK, hogy ez csomó játékban így volt régen, de tök jó lenne, ha nem csak a grafika fejlődne, hanem a saját magát baromi komolyan vevő címek nem dolgoznának már ilyen idióta, elavult megoldásokkal. Annyi lehetőség lenne ezek kikerülésére. Szerintem például az lenne logikus, ha semmiért nem kéne fizetnünk, de mondjuk minden második küldetés után érkeznének új fejlesztések, melyek a következő küldetéshez passzolnának. Talán kicsit szűkebbre venném a magunkkal vihető cuccok számát, így továbbra is lenne súlya, hogy miket választunk ki. A fejlődési rendszer pedig maradhatna a mostanihoz hasonló (a pénzezést leszámítva, persze), vagyis egy három fokozatú skálán kapunk pontokat aszerint, hogy milyen játékstílust követünk. Ghost, Panther és Assault: az első a lopakodást, csendben leszedést díjazza, az utolsó pedig a hentelést, Panther valahol a kettő között. Lehetne morális skála is, amin aszerint helyezne el minket a rendszer, hogy hányszor öltünk.

One, two, three, fire!

Szabadság

A Splinter Cell nem sandbox játék, így nem várható el, hogy ne csak leszűkített városrészeket, hanem mondjuk az egész várost bejárhassuk. De azt elvárom ma egy AAA játéktól, hogy az elkerítést ne láthatatlan falakkal oldják meg. Komolyan, ez annyira ciki szerintem. Volt olyan pálya, ahol a láthatatlan fal egy háztető szélén volt! Olyan kiábrándító tud lenni az ilyen, legalább itt megoldhatták volna, hogy ha leesek, meghalok, vissza a checkpointhoz.

Van még egy hiányosság ebben a témában: a döntés szabadságának látszata. A játék elején volt egy küldetés, amiről indulás előtt kiderült, hogy valószínűleg rossz helyre megyünk, valójában máshol készül támadni a gonosz Engineer. Fisher csapata vitatkozik, hogy Dallasba vagy Chicagoba menjünk-e és a végén tőlünk várják a döntést. Megörültem, hogy ennyire befolyásolhatjuk az eseményeket, de a valóság sajnos nem ez volt. Annyit tudtunk eldönteni, mint minden küldetés előtt: indítjuk vagy nem. Ha indítjuk, Chicagoba megyünk (ez valszeg a jó döntés amúgy), ha nem, akkor később tudjuk indítani, de az megint Chicago lesz! Tehát nem hagy minket választani a játék, csak elhúzza előttünk a mézesmadzagot. Igazából ezt nem is értem, miért és ki találta ki..

Together, we're invincible!

Splinter Cell feeling

A Blacklisttel egyébként többnyire élvezetes volt játszani, egész jó pályákat dobtak össze a fejlesztők, a helyszínek változatosak. Megvan még a lopakodós hangulat is, de egyre kevésbé tűnik Splinter Cellnek. Rontják az összképet az olyan esetek, mint például amikor egy párkányon lógva 8-10 embert és egy kutyát sikerült ártalmatlanná tenni úgy, hogy korábban észrevettek. Egyesével rohantak a párkányhoz a szerencsétlenek, nekem pedig csak a megfelelő időben kellett megnyomni a gombot, hogy eggyel kevesebben legyenek. A többiek eközben lőtték a levegőt mögöttem és próbáltak fedezékbe vonulni, de közülük is simán ki tudtam lőni párat egy pillanatra előbújva a párkány mögül. Erre megoldás lehetett volna a nem regenerálódó élet, hiszen valamennyit sérültem azért a lehetetlen mutatvány közben.

A helyzet az, hogy ez a sorozat is kezd kifogyni az ötletekből. A játékmenet vagy az AI finomítása helyett mintha több időt töltöttek volna a fejlesztők azzal, hogy megfeleljenek a mai kor elvárásainak. Regenerálódó élet, gyűjthető cuccok és látszólag minél több kontent. Igazából nem rossz játék ez, de semmi extra. A lopakodós játékok szerelmeseinek érdemes kipróbálni, de majd csak ha olcsóbb lesz. Kellemes órákat fog szerezni, de semmi több. Nem fogunk emlékezni rá évek múltán is. Én a Ubisoft helyében pihentetném kicsit ezt a brandet és vagy egy reboottal vagy valami nagyobb változtatással rukkolnék elő pár év múlva. Előbbi megengedné az őrült fejlesztéseket, hiszen Fisher épp most tanulna bele a szakmába, XP-t gyűjtve fejleszthetné képességeit. Utóbbi pedig..nem is tudom, erősebb sztori? Egészen más setting? Sokkal fejlettebb AI?

Small talk stinks

Coop, multi

A játékban van többjátékos mód, az egyikben ketten tudunk küldetéseket végigtolni, a másikban pedig két csapat esik egymásnak. A coop mindenképpen jó móka, hiszen a már megismert pályákat egészen más megközelítésben fogjuk szemlélni. Az elterelés, megtévesztés egészen új szintre emelkedik, ha ketten vagytok. Persze fontos, hogy tudjatok kommunikálni és hogy egyikőtök se legyen türelmetlen, különben hatalmas rage partiba fulladhat a meccs.

A multival nem játszottam sokat, sajnos a lopakodásból itt nem sok maradt meg, általában rohangálnak az emberek és lőnek, mintha a CoD-ban lennénk. Ezt egyébként mindenki döntse el, tetszik-e neki vagy sem, én alapvetően a Splinter Celleket a single player miatt szerettem, így az esetlegesen gyenge multi egyáltalán nem nagy érvágás.

Grafika, hangok, irányítás

Na, ez az, amiről nem tudok hitelesen nyilatkozni, mert PS3-on teszteltem és alapvetően PC-n játszom. A PC-s grafikához nyilván nem fogom hasonlítani, így néhány külföldi értékelést alapul véve lőttem be a pontszámot. Ugyanígy az irányítás, mivel még mindig képtelen vagyok analóg karral célozni, ezért erről sem mondanék véleményt. Talán az pozitívum, hogy még nekem is (mint konzolos kezdőnek) viszonylag hamar sikerült ráéreznem a gombkiosztásra.

A hangok viszont rendben vannak. A szinkron tök jó lett, bár Fisher hangja más mint a korábbi részekben, de nem rossz az új színész sem. A zene hangulatosra sikerült, dinamikusan változik, aszerint, hogy éppen lopakodunk vagy felvertük az egész őrséget. Itt sincs nagy hűha, meg aztarohadt, de a célnak megfelel.

Good hunting!

Végszó

A cikkben talán több a negatív kritikával foglalkozó rész, de alapvetően nem lett rossz játék a Splinter Cell Blacklist. Csak a kötelezőn túl nem igazán teljesít többet. Néhány újítás pedig kifejezetten nem illik a sorozathoz, miközben egy-két ősmegoldásra ráfért volna a csere. Akinek eddig bejött ez a brand, ezt a részt se hagyja ki, de nem kell rögtön a boltba rohanni és hatalmas elvárásokkal nekiülni.

Pros:
+ Splinter Cell hangulat még azért valamennyire megvan
+ Coop
+ magyar felirat

Cons:
- buta AI
- átgondolatlan fejlesztési rendszer
- még mindig nincs in-game vallatás/kihallgatás (visszafejlődés)
- láthatatlan falak!!!

-ndever-

Értékelés
7.5	Játékmenet: Nem rossz, de már - sajnos - kevésbé van köze az eredeti játékstílushoz. Azért a lopakodást kedvelők átmenetileg jól el fognak szórakozni.
7.5	Hangulat:  Néha elkap, de hosszú távon nem mondanám túl erősnek. Ez is olyan erős közepes, mint az egész játék.
7.0	Grafika:  Nem csak a PC-hez szokott szemem szerint lett közepesen gyenge a játék grafikája konzolokon.
8.0	Hangok:  A szinkron elég profi lett, a zenék illenek a játékhoz, de egyébként semmi maradandó élmény.
8.0	Szavatosság: A coopot és a mellékküldetéseket is beleszámítva jó sokáig el lehet lenni a Blacklisttel.
Review score
7.6	A Splinter Cell szériát figyelembe véve: Klasszikus erős közepes.