Frenetikus.
Aki egy kicsit is jártas a filmekben, az tudhatja, hogy nagyon sok tényezőtől függ, hogy vajon, amit a vásznon látunk az rossz vagy jó. Az pedig mindenféleképpen a legdicsérendőbb dolgok közé tartozik, ha egy film képes arra, hogy olyan hatásosan mesélje el történetét, hogy még azokat is berántja, akiket netán a téma vagy a közeg, amiben játszódik, hidegen hagy. Velem is ilyesmi történet, amikor Ron Howard legújabb moziját láttam, hisz a megnézése után én is rögvest egy 200-al száguldó Forma 1 volánja mögé akartam ülni, holott talán utoljára kisgyerekként szerettem ezt a sportágat.
A Hajsza a győzelemért az 1970-es évek Forma 1-es világába kalauzol vissza, ahol a járgányok kicsit máshogy néztek ki, viszont a versenyek kiszámíthatatlansággal teli viadalok voltak, ahol mindenki aki beült a versenygépbe, az életét tette pengeélre. Ebben a közegben játszódik a film sztorija, ami a brit James hunt és az osztrák Niki Lauda rivalizálását állítja a középpontba. Mindketten alulról küzdik fel magukat a fő ligába, csak más utakon téve ezt, és fő céljukat a világbajnoki cím megszerzéséhez is máshogy állnak hozzá. Ami nem meglepő, hisz annyira különböznek egymástól mint a tűz, a víztől és ez az ellentétességnek a dinamikája az, ami a film gerincét is képezi.
Ami a filmet olyan kiválóvá teszi, az az, hogy egyrészt itt tényleg fontos szerepe és súlya van a való élet által írt eseményeknek, nemcsak egy szimpla váz, amire a készítők jó sok autóversenyzős jelenetet akarnak felhúzni, sebváltótépésekkel, látványos ütközésekkel és előzésekkel. Másrészt viszont a sztori, bár nem hoz semmilyen forradalmi új megközelítést sem az életrajzi, sem a versenyzős filmek kategóriájába, mégis ügyesen kerülgeti ki vagy éppenséggel a lehető leghatásosabban pakolgatja maga elég a műfaj kliséit. Viszont az azokkal szinte már automatikusan kapcsolható negatívumokat, mint pátosz, giccs, mérsékeltség, az vérprofi és gőzhenger erejű rendezés cseréli le, tesztoszterontól duzzadó erőre, feszültségre és valódi érzelmi töltetre.
Mert igen a versenyszekvenciák hihetetlenül jól összerakott adrenalinbombák, amik a kiváló és nemegyszer szokatlan de ütős képi megoldásokkal dolgozó operatőri munka, a feszes vágás és Hans Zimmer dübörgő zenéjének összhatására, a néző darabokra szedi a karfát, mégsem azok a főszereplők. Sőt keveset érnének anélkül, ami igazából a film legnagyobb erénye. Mégpedig ez az, hogy a legnagyobb küzdelmeket nem a gépekben ülve, hanem azokon kívül az emberi világ oldalán vívta meg a két főszereplő. A kimért és intelligens Lauda valamint az impulzív és fékezhetetlen Hunt ugyanolyan remekül mélységgel és szinte tökéletes egyensúlyban vannak ábrázolva, mindkettejükben megvannak azok az emberi hibák és erények, amik miatt mindketten szimpatikusak maradnak, de erre még az is rátesz egy lapáttal, hogy Chris Hemsworth és Daniel Brühl fantasztikusan formálják meg ezt a párost.. Az meg már szinte bravúros, ahogy a film végigjárja nem csak azokat, a győzelmeket, verességeket (volán mögött és magánéletben is), dicsőséget és fájdalmat, amik őket és karrierjüket formálta, hanem azt is, hogy ezek hatására hogyan változik meg az egymáshoz fűződő viszonyuk is. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a kölcsönös utálatból, eljutnak valami egymást elismerő és tisztelő bajtársiasságig. Ezt pedig úgy, hogy az nem lesz se hatásvadász, se összecsapott, se karakteridegen.
Feszes, stílusos, nagy meglepetéseket nem tartalmazó, mégis maximálisan élvezetes és profi munka a Hajsza a győzelemért, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Főleg azoknak, akik nem bírják az F1-et, hisz ez a film mutatja meg, hogy a nagy száguldás mögött is emberek vannak. Álmodozók, vakmerőek, megszállottak, harcosok.
| Értékelés |
| 9/10 | Csont nélkül az év egyik legjobb filmje. |
Frenetikus.
