· Kiadó: Konami(Japán)
· Fejlesztő: Mercury Steam(Spanyol), Kojima Production(Japán)
· Műfaj: Hack n slash, akció
· Platformok: PS3, X360
· Tesztelve: X360
A Castlevania játéksorozat, lassan 25 éves lesz. Az alap game, egy oldalnézetes akció játék. Őszintén szólva, én nem játszottam velük, de láttam belőlük pár videót. Mai szemmel nézve már eléggé elavult, ezért is készült belőle egy afféle remake, egy totális újra gondolás. Új történet, új főhős, új helyszínek és még a stílus is megváltozott. Milyen is lehet egy ilyen merész vállalkozás? Mi sülhet ki belőle? Jelentem 2010 legjobb hack n slash játéka.
Gabriel Belmont a Fény Testvériségének egyik hőse, elhatározta, hogy egyszer és mindenkorra legyőzi az Árnyék Urait (innen az alcím, Lords of Shadow). Nem csak amiatt, hogy megtisztítsa a vidéket a szörnyektől, hanem azért is, mert a szerelmét valakik megölték. És ha megszerzi az Uraktól a varázserővel bíró maszkokat, talán mindent helyre tud hozni. Ezzel a sablonos felütéssel kezd a Castlevania, de azt meg kell hagyni, a végére elég rendesen megkeverik a sztorit és a játék végéig bizonytalanságban hagyják a játékost. Mivel Gabriel sem tudja pontosan mi miért is történt. A játék története hihetetlenül hangulatos, a főhős pedig telitalálat. Nem egy állandóan cool beállásokkal pózőrködő ember (Devil May Cry, Dante), vagy egy állandóan kattant, idegbeteg spártai (God of War, Kratos). Hanem egy teljes mértékben emberi, szerethető szimpatikus harcos. Ez Gabriel és sohasem akar, a fentebb említet 2 (egyébként szintén szimpatikus) hőshöz hasonlítani. Számomra már ezzel a húzással, sokkal érdekesebbé is vált a játék.
Térjünk át arra, amit a játékos legelőször meglát, ha belöki a lemezt (illetve a lemezeket, 2db. 8.5 gigás lemezeken terpeszkedik a játék), a grafikára. Nem igazán van más szó rá, mint a fenomenális. Gyönyörű, amit a játék fejlesztői összehoztak. A hős ruhája, az arca, a mimikája, a szörnyek kidolgozottsága, a helyszínek. Mindent a legapróbb részletekig, Az Assassin’s Creed szintjén ki van dolgozva. Persze összevissza ugrálni, mászkálni, itt nem lehet, teljesen lineáris a játék egy két elágazással, de nekem annyira nem is hiányzott a nagy szabadság. Nem a ma megszokott, Unreal Engine pörög a játék alatt, hanem egy saját fejlesztésű cucc, a Mercury Engine. Még belegondolni is félelmetes, mibe került nekik ennyi mindent lemodellezni, összepakolni. Szerencsétlenek, tuti beleőszültek. Hiába megyünk neki többször a pályáknak, egyszerűen lélegzetelállító a látvány.
A másik dolog, ami hangulatfokozó az a zene. Egy szó: Tökéletes! 120 fős Nagyzenekari műveket hallgathatunk szinte végig. Fülbemászó, gyönyörű dallamokat. Sok helyen Gyűrűk Urát idéző a muzsika. Remek munka ez kérem szépen. A hangahatások között viszont túl sok kiemelkedő dolog nincsen. Ezt azonban ellensúlyozza a szinkron stáb. Gabriel egyik segítőjét Zobeket, maga Patrick Stewart (az X-Men széria proffja) szólaltatja meg. Ebből is látszik, hogy a fejlesztők nem csak egy gyorsan összedobott rókabőrt készítettek, hanem nagy odafigyeléssel és gondozással pakolták össze alkotásukat. Az átvezető videók pedig szenzációsak. A Kojima Production (Metal Gear sorozat) újfent kitett magáért. A videók mind filmszerűek, látványosak és a grafikának is hála, rengeteg érzelem jön le belőlük, néha több is, mint amit egy élő színész elő tud adni. Persze nem egy Metal Gear Solid 4 szintű dologra kell gondolni, nem arról van szó hogy 10 perc settenkedés után jön egy 40 perces videó (bár volt egy kettő ami szerintem karcolta a 10-et). Itt azért az akción van a hangsúly.
Rátérek most a játék magvára, magára a játékmenetre. A már megszokott módi, minél látványosabb harcok, minél több elkölthető pont, amiből újabb mozdulatokat vásárolunk. Ez elsőre monotonnak tűnhet, de nem az. Miért is? Azért mert a harcrendszer igenis nagyon jó és nem rozoga, ahogy az 576-nál írták. Egyszerű a kezelhetőség, végig kézre áll (kivéve ha a kamera szórakozik, de erről később), és a legdurvább kombókat is könnyű előhozni. Sohasem értettem mi értelme annak, hogy egyszerre 4 gombot kell nyomkorászni, aztán ütemesen újra nyomkodni és közben tartsam irányban még az emberkémet. Ez így sokkal jobb és egyszerűbb. A fegyverek mind nagyon stílusosak, van egy keresztünk, ami afféle láncos fegyó, kb., mint a God of War-ban csak itt egy van belőle. Eléggé univerzális, mivel szörnyeket kaphatunk el vele, lengedezhetünk és mászhatunk vele, de még karót is kapunk hozzá. Nem semmi feszület ez, nekem is kellene egy ilyen. Közeli és távolsági fegyvernek egyaránt használható. Továbbá főbossok likvidálásáért kapunk plusz cuccokat, amiket sokszor fogunk használni, mert a pályák direkt úgy vannak felépítve, hogy használjuk őket. Vannak még távolsági fegyverek is, ezüst kések, tündérek (!) és még pár dolog, de nem akarok mindent lelőni.
Az előbb megemlítetem a bossokat, nézzük, milyen dögöket kell felszeletelni. Van itt minden vérfarkas, vámpír, lidérc, chupacabras (!), ogre (Shrek morcosabb nagybátyja lehet talán). Sokféle szörny, és mindet ki lehet végezni. Amikért több pontot kapunk, egy két lényt simán kivégezhetünk, de vannak olyanok is, akiket először jobb belátásra kell téríteni. A boss harcok, leginkább a kitérés és gyors támadásokat részesíti előnyben. Ez talán nem hangzik túl érdekesnek, de mindvégig van benne kihívás. Főleg ha az ellenfél akkora, mint egy hegy, mert ilyenek is vannak benne. A közös bennük hogy minddel élvezet harcolni. A játék egyébként eléggé nehézre sikerült. Engem például könnyű fokozaton is elsőre, padlóra küldött egy-egy nagyobb dög, de ahogy egyre több képességet szerzünk, egyre könnyebb lesz a játék is. Így utána könnyű fokozaton már nem durva, viszont még van 3 nehézségi szint, úgyhogy hajrá lehet próbálkozni.
Nem beszéltem még arról, hogy a harcokat gyakran szakítják meg logikai, fejtörő részek. Ezek pedig hihetetlenül ötletesek. Sohasem szórakoztam még ennyire jól, ezek megfejtése során. Tényleg néha csak pislogtam mennyire jó cuccokat kitaláltak. Viszont mindegyik átugorható. Nem értem ez mire jó, egy nagycsomó pontot kapunk értük. Bár egy ismerősöm is azt mondta őt az ilyenek nem érdeklik, és vigyorogva lépte át őket. Szíve joga mindenkinek eldönteni, hogy mit kezd velük, szerintem jó móka megfejteni őket, még akkor is, ha néha az idegösszeroppanáshoz közel kerülünk. A Castlevania egyébként meglepően hosszúra sikerült. Nem igazán vagyok hozzászokva már az ilyen terjedelmes játékokhoz. 12 fejezet, amiben kb. 50 pálya található és szinte mindegyik teljesen máshogy néz ki. Kastélyok, havas hegységek, erdők, romok. Napfény, éjszaka, eső. Mindenféle helyszín, napszak és időjárás megtalálható. Hab a tortán még az eldugott extra fegyverfejlesztések, és egyéb képesség növelő dolgok. És a megoldható kihívások, minden egyes pályán. Nagyon tartalmas játék a Castlevania.
Ennyi dicsérő szó után azért jöhet a negatívum, mert sajnos az is van. A Castlevaniában is, ahogy a legtöbb ilyen típusú játéknál, nincs kamerakezelés. Ez legtöbbször azért van, hogy filmszerűbb legyen az élmény, mert a lényeget mutatja. Igen ám, de néha pont emiatt nem lehet rendesen tájékozódni. Hogy pontosan merre lehet menni és ugrálni, hiába csillog némelyik párkány. Ez igazából a kisebbik gond. A nagyobbik az, hogy sokszor beakad, vagy nem jó helyen áll meg és fogalmad sincs merre vagy, és mit csinálsz. Harc közben pedig kissé idegesítő ez. Nem értem miért olyan nehéz leprogramozni, hogy a jobb analógkarral pásztázzon az ember. Egyébként sincs semmi funkciója a jobb karnak, legalábbis tekergetés szempontjából semmi. Ami még eléggé bántó dolog előfordul, hogy Gabriel beakad helyeken. Legtöbbször akkor, ha egy vékony deszkán, akarunk átkelni. Általában a deszka és a talaj kezdeténél csinálja ezt és semmit nem tudsz ilyenkor kezdeni. Jöhet a ceremónia, betöltöd a legutóbbi checkpoint-od.
A játék egyik érdekessége még a meglovagolható szörnyek. A Golden Axe játékokhoz hasonlóan. El kell kenni a nagyobb dögök száját, és amikor bekábulnak, mehet a rodeó. Na jó, a rodeó túlzás, 2 gombot kell felhasználni. Viszont utána ellehet kapni a kisebb férgeket. Igazából ennek akkor van jelentősége, ha olyan helyekre kell eljutni, ahova egyébként nem tudnál. De mindenképpen hangulatos, ötletes és érdekes húzás volt. Régen láttam már ilyesmit.
A cikkből biztosan kiderül, hogy a Castlevania Lords of Shadow teljesen levett a lábamról. Példa értékű, amit a Madridi csapat összehozott. Lehet nem olyan direkt epikus, mint a God of War és nem pörög úgy, mint az. Lehet hogy, nem olyan őrült és sziporkázó mint a Bayonetta, viszont sokkalta emberibb. Ennek a játéknak lelke van. A gótikus világ, és lényei mindig is közel álltak hozzám. Gabriel hihetetlenül szimpatikus, a játék végig szórakoztató, tartalmas és kellően nehéz is. Nem hibátlan, mert nincs is olyan játék, de végig érdekes és szórakoztató. Ezért tartom jobbnak például a Bayonettánál. Ez, egy sokkal nagyobb közönséget meg tud érinteni. Jöhet a folytatás.
Ami jó:
+ Hangulat
+ Harcrendszer
+ Főhős
+ Zene
+ Grafika
Ami nem jó:
- Kamerakezelés hiánya
- 1-2 bug
Grafika:5/5
Zene/Hang:5/5
Játékélmény: 4.8/5
Összérték: 4.9/5
96/100