2018. szeptember 25., kedd

Dying Light: Bad Blood - Teszt


Az utóbbi éveket megőrjített egy új játékstílus, aminek eredménye képpen, akárcsak a MOBA láz idejében, folyamatosan jönnek ki a hasonló típusú alkotások kisebb-nagyobb sikerrel. Érdekesnek találom, hogy a battle royal-ra ilyen sokáig kellett várnunk, hiszen egy merőben egyszerű dologról beszélünk: egy arénában küzd egymással x ember, minden mérkőzést pucéran kezdenek és a szertehagyott holmikból kell magukat felfegyverezniük, miközben egyre csökken a rendelkezésre álló harctér, ezzel is elősegítve az összecsapásokat. Bár beismerem, hogy a megfelelő optimalizáció nem könnyű feladat, de röviden ennyi a recept. A siker érdekében ezt fűszerezi és kísérletezi tovább a piac. Nem lehet ezen csodálkozni, az emberek megőrülnek a stílusért és olykor az újítás is beválik. Erre nagyszerű példa a PUBG, ami úgy gondolom a színtiszta battle royal, és a Fortnite, ami már egy tovább gondolt téma új elemekkel. Ezek uralkodnak a csúcson és a fejlesztők próbálnak hozzájuk felérni, ki-ki a maga módján. Hol a klasszikust próbálják még jobban újra alkotni, vagy törekednek új komponensek bevezetésére. Utóbbit képviseli a Dying Light: Bad Blood. A Techland már lerakta az asztalra a nagyszerű zombis játékát, amit kicsit átpiszkáltak unalmukban két kávé között, amíg a második rész készül és voilá, itt van az élőhalottas battle royal. Kellett ez nekünk?


Az alap koncepció az az, hogy a Dying Light bevált elemeit, amik a zombik, a közelharc és a parkour, belepaszírozzák ebbe az atmoszférába. Eredményképpen kapunk egy 12 fős arénát, ami lényegesen kisebb, mint amit megszokhattunk a stílusban. Redukáltak a lőfegyverek számát és szerepét a minimumra, így erősödött a közelharc. A zombi henteléssel rákényszerítenek egy PvE rendszerre és persze ott a látványos akrobatikus futás. A harctér olyan kicsi, hogy nincs szükség szűkölő körre, ellenben mindig van a szemünk előtt valaki vagy valami így a folyamatos harc adott. Ebből az is jön, hogy az ellenséges játékosok legtöbbször a előttünk vannak, így ritka a sunnyogó levadászás, ami megint a stílus egyik legmeghatározóbb része. Attól hogy látunk valakit zombikkal küzdeni és van a kezünkben egy hatalmas kalapács, nem jelenti azt, hogy be tudjuk fejezni az élőhalottak feladatát, hiszen a folyamatos parkourozás közben gyorsan csökken a staminánk, így nem biztos, hogy az éles harcban helyt tudunk állni. Röviden hiába tűnik buta darának az egész, kiváló helyzetfelismerés kell a győzelemhez, meg némi szerencse. Na jó, sok szerencse.


A zombik nem fel-alá mászkálnak, hanem a hive-ok körül vannak, amik meg vannak jelölve a térképen és a játékosoknak ezeket a helyeket kell farmolniuk, kifejezetten a játék elején. Itt vannak sima zombik, akiket nem nehéz eltakarítani, bár ha körbe állnak akkor már tudnak némi fejfájást okozni. Ezenkívül akadnak még nagyobb páncélos dögök és persze boss-ok, akiket jobb elkerülni egy ideig, hiszen nagyobb felkészültséget igényel megölésük. És mire jó ez nekünk? Ezekben a hive-okban találhatunk jobb fegyvereket, stamina és élettöltő cuccokat, valamint tapasztalati pontot adnak, a szintlépés pedig elengedhetetlen. Ha valaki felnő az 5. fokozatra, akkor indul meg igazán a buli, ugyanis megjelenik a pályán a kimenekítő helikopter, amiben természetesen csak egyetlen egy hely van, szóval get to the choppa!


A pálya méretéből és a játékosok számából adódóan egy meccs maximum 15-20 perc, ez viszont nem jelenti azt, hogy alig van teendő. Nagyon is sok dolgot kell a győzelem érdekében megcsinálnunk. A térkép tele van feladatokkal, fegyvereket és különféle modokat kell találnunk, amik lehetnek szerte-szét szórva, de a hive-ok a legjobb farm helyek, bár ahogy említettem, ott kell egy kicsit harcolni, és persze ott van az xp szerzés. A PvE rész izgalmasnak tűnik és szórakoztató is, főleg amíg új a játék, de ennek megvan a maga hátránya is, mégpedig az, hogy hamar ki lehet ismerni a zombikat. A hive-ok ismétlődnek, mindig ugyanolyan ellenfelekkel találkozunk minden meccsen és később már nagyobb felszerelés nélkül is könnyen tudjuk aprítani őket. Ez két dolgot jelent: egyrészt a tapasztaltabb játékosok sokkal nagyobb előnyben vannak az újakkal szemben, bár ez kb. mindenhol elmondható elismerem, másrészt viszont egy idő után nem jelent kihívást a harc ezen része és borzalmasan repetitív lesz.


Egy igazi vérfürdő a Bad Blood, de ez nem azt jelenti, hogy nincs más módja a meccsek megnyerésére. Amint egy játékos eléri az 5. szintet jön a helikopter ez tiszta, de nem jelenti azt, hogy másoknak is meg kell lépnie. Azt sem, hogy hive-okat irtsunk és guberáljunk a szemétben. Persze a nagyobb szintűek jobb cuccal és több élettel rendelkeznek, de héj, ki mondta, hogy a helyet a gépen csak becsületes harccal lehet kivívni. Ha predátor üzzemmódba kapcsolunk, megvárjuk míg kinyírják egymást és minimális cuccot gyűjtünk az is szórakoztató, mert hiába van több élete az ellenfélnek, a gránátot akkor sem állja. Az valódi harc viszont a helikoper érkezésénél kezdődik. Ekkor megjelenik a térképen a kimenekítési pont valamint az a játékos, aki lehívta. Elindul a roham az utolsó helyért, azaz a parkour képességek most a leghasznosabbak. Ez már a Dying Light közben is remek szórakozási faktor volt: zombik között csúszkálni, háztetőkön ugrálni, villanypóznáról elrugaszkodni. A játék ezen részén érdemes minél magasabban közlekedni, ugyanis itt már mindenki potencionális bérgyilkos és a tetőkön gubbasztanak késekkel a fogaik között ugrásra készen a gyanútlan játékosokra.


A Bad Blood megtartotta az anyajáték grafikai elemeit: szépen operál a fényekkel, hangulatos a romos épületek és roncsok között ugrálni, valamint ez nem kifejezetten egy horror játék, de a belek és a trancsir azért jelen van a harcok során. Mint minden battle royal játékban, itt is nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy milyen hangot hallunk és az merről jöhet, bár jelen esetben a folyamatos zombi nyögések és üvöltések eléggé frusztrálóak, de ezt jó értelembe mondom. Izgalmas feladat a tényleges veszélyre felfigyelni. Összességében szórakoztató játék, de megvannak a maga hibái. Kétlem hogy bír egy igazi battle royal szavatosságával, de hozzá kell tenni, ez még nem a teljes játék, tehát számíthatunk játékmenetbeli újdonságokra. Egyedi ötlet a PvE bevezetése, de az már most tiszta, hogy nem ez a legjobb fűszer a stílus felpaprikázására.

Review score
 7.5A Dying Ligth: Bad Blood egy új elképzelése a battle royal játékstílusnak. A zombik bevezetése a harcokba érdekesnek hangzik, de talán hamar laposodik el emiatt a játék. Ettől eltekintve szórakoztató és izgalmas, ezért érdemes kipróbálni.