Az aszimmetrikus horrorjátékok egyik legnagyobb rákfenéje a lobby-vadászat (lobby dodging). Aki töltött már el órákat a Texas Chain Saw Massacre matchmaking képernyőjén, pontosan ismeri a jelenséget: a rendszer bedob egy meccsbe, a társad meglátja, hogy kettes szintű kezdő vagy, és azonnal kilép a szobából. Ennek eredményeképp a szerverkeresés perceken át stagnál, a játékélmény pedig már a menüben csorbát szenved.
A Halloween: The Game fejlesztői ebből az iparági hibából tanulva egy radikális, huszárvágásszerű dizájndöntést hoztak: a lobby-ban mindenki szintje láthatatlan. Ez a „vak” matchmaking garantálja, hogy a szobák másodpercek alatt megtelnek, elvégre senki sem tudja előre, kivel sorsolták össze. A megoldás papíron zseniálisan tartja mozgásban a játékosbázist, a gyakorlatban azonban egy olyan dominóeffektust indít el, ami a PC-s bázis számára sokszor áthidalhatatlan hátrányt generál.
A rejtett szintek (hidden MMR) miatt a rendszer kíméletlenül egybemossa a több száz órás veteránokat és a legzöldfülűbb újoncokat. Ez a dizájn egy bizonyos fokig feszült, egészséges káoszt teremt Haddonfield utcáin, hiszen sosem tudhatod, kiben bízhatsz. Az igazi probléma ott kezdődik, amikor ez az összemixelés frontálisan ütközik a játék amúgy is vitatott Quick Time Event (QTE) mechanikájával. Képzeljük el a legrosszabb, mégis mindennapos forgatókönyvet: a vaksorsolás egy profi, maximális szintű, konzolon (vagy PC-n kontrollerrel) játszó Michael Myersszel rak össze. Te eközben egy hagyományos billentyűzeten próbálod túlélni az éjszakát, várva a hírhedt „4-1-2-2” numerikus leütéseket.
Egy olyan horror-videojáték esetében, ahol 0,1 másodpercnyi reakcióidő választja el a sikeres ablakon való kiugrást a brutális kivégzéstől, a platformfüggetlen összepárosítás kegyetlenül kidomborítja a beviteli eszközök közötti egyenlőtlenséget. A számítógépes játékosok a kényelmetlen, egész kézfejet elmozdító QTE-kombók miatt már alapból statisztikai hátrányból indulnak.
Amikor a rendszer egy rejtett szintű, profi konzolos gyilkost küld a nyakadra, aki az izommemóriába égett kontroller-ergonómiát kihasználva hibátlan ritmusban pörgeti le a gombokat, az esélyeid a nullához konvergálnak. A lobby képernyő láthatatlansága miatt sosem tudod előre, hogy egy bizonytalan kezdővel hozott össze a gép, akinél még belefér a billentyűzetes botladozás, vagy egy olyan veterán ragadozóval, aki ellen a legelső, tizedmásodpercet késő billentyűleütés azonnali és elkerülhetetlen halált jelent.