Talán a legelhanyagoltabb zsáner manapság az RTS, azaz Real Time Strategy, valós idejű stratégiai játékok. Pedig egykoron ezek a játékok voltak a gaming csúcsa, az én korosztályomnak például felteszed a kérdést, hogy mik voltak a legmeghatározóbb játékaik, tuti szerepelni fog a listában a Dune 2000 és a Warcraft. Az elmúlt időkben ha csurrant-cseppent is valami stratégiai játék, az vagy újítani akart és ezért nem fogta meg a nagyközönséget, vagy simán csak nem ment bele annyi remény a sikert illetően, hogy kellően naggyá nőljön. Mi tűkön ülve várjuk, hogy ez a tendencia megtörjön, és minden alkalommal kíváncsian követjük az újabb próbálkozások alakulását. Ilyen a Stormgate, melynek fejlesztői bevallottan a Starcraft játékokat vették alapul, mitöbb, ha rajtuk múlt volna ők egy Starcraft 3-at készítettek volna. Mivel ez nem volt lehetséges, így nekiláttak felépíteni a saját univerzumukat, megidézve a régi klasszikus RTS minden elemét.
Ördög és pokol
A történet szerint a 22. században a Föld egy lepusztult, gyéren lakott csatatér, melyet a pokoli Infernal szörnyei dúltak fel annak idején. Eltelt azóta némi idő, a természet kezd új erőre kapni, a túlélők pedig minden lehetséges módon felkészültek arra, hogy felvehessék a harcot a démonokkal. A cselekmény ott dobja be a játékost a világba, ahol is egy csapat ember válaszol a vészhívására egy kolóniának. Fosztogatók dúlják fel a vidéket, ám ez most másnak tűnik, mint egy szokásos portya. Az emberrablások és eszetlen rombolás mögött az Infernal áll természetesen, így a hősök csapata, kísérve a megmentett telepesekkel, felveszik a harcot a démonokkal.
A sztorit a Stormgate kampányán belül epizodikusan fogjuk megkapni, folyamatában implementálva ahogy halad előre a fejlesztés. Az epizódok, azokon belül 4-5 fejezettel új küldetéseket, világépítést, új egységeket és hősöket fog jelenteni, valamint minden bizonnyal kipróbálhatjuk a többi frakciót is a történeten belül, pont úgy mint a Warcraft vagy Starcraft esetében. A jelenleg elérhető prológus epizód egy kellemes felvezetése a játék menetének, megalapozza a hangulatot.
A hasonlítgatások a Blizzard játékához elengedhetetlenek lesznek a cikk későbbi részeiben is, mivel a Stormgate nem csak ihletet merít a Starcraftból, de egy az egyben másolja azt. Ez nem csak a játékmenetet érinti, de találkozunk lemásolt egységekkel, melyeknek még a szövegeik is ugyanazok, amiket a Blizzard játékában hallhattunk. Ez esetekben pofátlan kópia, más esetben inkább tiszteletteljes biccentés a klasszikusok felé. Így vagy úgy, a Stormgate egy lemásolt házifeladat, melyben az egyediséget épp csak nyomokban fedezhetjük fel.
De milyen a játék? Ha játszottál már Starcraftot, akkor már mindent tudsz. Valós időben zajlik a háború, és az idő a legfontosabb eleme a győzelemnek. Minden frakció rendelkezik egy főépülettel és munkásokkal, melyekkel nyersanyagokat kell gyűjtenünk, épületeket kell építenünk, melyek újabb egységek gyártását teszik lehetővé, vagy fejlesztik a meglévőket. A nyersanyagok mellett biztosítanunk kell, hogy legyen elegendő egység kapacitásunk (ezt viccesen egy vekni kenyérrel szimbolizálták). Számtalan különböző katona, szörny, jármű áll rendelkezésre, melyek mindegyike rendelkezik a saját erősségeivel és gyengeségeivel.
A pályákon továbbá találunk extra nyersanyaglelőhelyeket, PvE ellenfeleket, melyeket leölve szinteződhetnek az egységeink. Minél magasabb szintű egy egység, annál több pozitív módosító válik elérhetővé számukra. Így tehát van bőven mikromenedzselni való, miközben felhúzunk egy kellően diverz, és stratégiailag megfelelően leosztott hadseregünk. A három frakció (emberek, démonok és a celestial nevű angyalok) teljesen más repertoárral és játékstílussal rendelkeznek, így érdemes mindegyiket kipróbálni.
"In the rear, with the gear"
A co-op kampány mellett összecsaphatunk barátainkkal, vagy az internet népével, és igazából ez adja a szíve-lelkét a Stormgatenek. Ez a fajta versengés már a Blizzard RTS-ekben is addiktív volt, így itt is felidézhetjük a régi jó éjszakákat, amikor egyik meccset nyomjuk a másik után. Alacsonyabb rangon, vagy MMR-en el tudunk bolondozni a többi játékossal, de magasabb szinten a meccsek brutál gyors és kegyetlen mérkőzésekké válnak, melyek ha nem érnek véget 3 perc alatt, akkor ott valami nem működik. A győzelemhez vezető út a tökéletesen időzített építési sorrendeken és folyamatos agresszív ostromokon alapszik, őrülten gyors terjeszkedés és ravasz manőverek kíséretében.
Ez az AI elleni meccsekre is igaz, ám itt némileg más a helyzet, ugyanis a bot jelenleg rettentő buta. Első pár játék alatt meglepően gyors és erőszakos, de ha sikerül megfognunk a rush taktikáját, akkor a bot elfelejt utánpótlásokat építeni, nem terjeszkedik, és nem reagálja le a mi mozgósításainkat. A Stormgate a Starcraftot másolja minden ízében, de az AI tekintetében sehol sem tart a felzárkózás az elvárt szinthez. Gyakorlásnak elmegy, de ha tehetjük maradjunk az emberi ellenfelekkel való csatáknál.
Technikai oldalról a játék Early Access révén még sok hiányossággal rendelkezik, de egyébként minőségében már most megvillogtatja a tudását. Noha a grafika a Blizzard játékait idézi, korántsem annyira részletgazdag és kreatív, mint mondjuk a Starcraft 2 pályái, modelljei és amimációi terén. Szép szép, de csupán árnyéka marad a példának vett céljának. Ugyanez igaz a hangok, zenék és szinkron terén. Tisztességes iparosmunka, buzgón kell keresnünk a hibákat benne, ha szeretnénk találni, viszont nagy újdonságokat, emlékezetes élményeket nem feltétlen tartogat.
Persze azt le kell szögeznünk, hogy a Stormgate fejlesztői még javában hegesztik a programot, erre fel is hívják a figyelmünket például a kampány alatt, jelezvén hogy számos hiányzó animációt és placeholder assetet fogunk találni, melyeket később fognak tudni a helyükre rakni. Ezzel nincs is gond, de fontos észben tartani, mielőtt véleményt formálnánk a játékról.
Ajánló
A Stormgate bár pofátlanul másolja a Blizzard klasszikusát, de cserébe megidézi az RTS-ek igazi tökös hangulatát, mind játékmenetben, mind látványban és PvP téren. A fejlesztés még javában tart, és ugyan a játék teljes mértékben élvezhető, azt nem szabad elfelejteni, hogy még sok van hátra az 1.0-ig. Ezt észben tartva a Stormgate minden valamirevaló RTS rajongó számára ideális választás lehet, akár már most. A megjelenésig pedig reméljük nem csak helyrepofozzák a még munkára váró területeket, de becsempésznek némileg több egyediséget a tartalomba, hogy ne csak egy indigózott kópiaként maradjon fent a köztudatban.