Last Epoch - Teszt

A Last Epoch már majdnem öt éve korai hozzáférésben játszani lehetett, és ezalatt az idő alatt egy érdekes képességrendszerrel rendelkező Diablo-szerű játékból egy hatalmas, bonyolultabb ARPG-vé nőtte ki magát, amely elfoglalja a kívánat középutat a Blizzard tömegpiaci mamutja és a Grinding Gears ingyenesen játszható Path of Exile között. A Last Epoch nem egészen az a Diablo-gyilkos, aminek néhányan beállították, de annyi minőséget javító elemmel rendelkezik, amelyek a felsőbb szintekre emelik. A Last Epoch egy ARPG, amely az első helyre teszi a mechanikát, és ezt egy határozott osztályazonosság érzetével teszi. A játékosbarát dizájnja biztosítja, hogy minden szükséges eszközünk meglegyen a feladathoz, és a Diablo 4 és a Path of Exile 2 riválisok jól tennék, ha odafigyelnének néhány okos újításra.

Az akció-szerepjátékok történetei között a Last Epoch nem a legérdekesebb, de van egy különleges hangulatvilága, amely az időutazás formájában nyilvánul meg. Ahogy haladnak a történeten a játékosok az Ősi, a Romlott és az Birodalmi Korszakokon keresztül harcolhatnak. Bár a játék során vannak érdekes kísérletek a történetmesélésre, különösen mivel gyakran meglátogatjuk ugyanazt a zónát több ezer évvel később is, láthatjuk, hogy hogyan voltak a dolgok régen, és hogyan változtak később, az átfogó történet végül csak arra összpontosul, hogy “találjuk meg és öljük meg a főgonoszt”. A történet során azonban még mindig vannak szórakoztató pillanatok, többek között, hogy a cselekedeteink érdekes dolgokat érnek el Eterra világában, például szövetségeket köthetünk több NPC-vel, vagy egyenesen háborút indíthatunk egy egész birodalom ellen. Ezeknek a kiemelkedő pillanatoknak ellenére a Last Epoch-ban túl sok a töltelék, ahol gyakran csak véletlenszerű zónákon keresztül rohanunk, és gondtalanul ölünk ellenségeket, amíg meg kell beszélnünk egy NPC-vel, hogy haladjunk a cselekménnyel.

Bár a játékmenet oldalán hozott döntések nagyrészt értelmesek, elképesztő mennyiségű testreszabási lehetőséget kínálva, miközben könnyen érthetők és szórakoztatók, a játék történetében hozott néhány döntés gyakran azt érezteti, hogy talán csak egy kicsit túl sok a töltés. A jó oldalon, a magjáték végig szórakoztató marad, különösen akkor, amikor elkezdjük feloldani a legerősebb vagy leglátványosabb képességeinket, amelyek igazán beindítják a hatalmi fantáziánkat, amit a műfaj rajongói az akció-szerepjátékokért elképzelnének.

Ahhoz, hogy igazán megértsük a Last Epoch egyedi stílusát, meg kell értenünk az akció-szerepjátékok műfajának velejáró in-game mechinkáit. Bár rendkívül népszerű, az utóbbi időben a műfajt nagyrészt népszerű, de változó IP-k uralják. Az egyik játék nagy hangsúlyt fektethet arra, hogy a játékosoknak tiszta, felhígítatlan hatalmi fantáziát nyújtson, lehetővé téve, hogy milliókat sebezzenek, miközben utat törnek maguknak a százakból álló sereg között, míg a másik játék csak akkor engedi elérni ezt a szintet a játékosoknak, ha elegendő időt töltöttek a felszerelésük és a képességeik, valamint a passzív képességük kitalálásával.

A cselekvésre épülő RPG játékok világát olyan határozottan uralják a Diablo és a Path of Exile összecsapó titánjai, hogy hiányérzet lenne nem összehasonlítani hasonlítani őket. Szinte minden lehetséges szempontból a Last Epoch érezhetően a Blizzard Diablo 4 egyszerűbb, szorosabb fókuszával és a Grinding Gear Games Path of Exile hatalmas, kanyargós rendszereivel van egyensúlyban, miközben az emlékezetes Titan Quest RPG-ből is merít ezt-azt. 

A Diablo 4 és a Path of Exile rajongói, akik már megunták a harcot, végre találhatnak egy új játékot a Last Epoch képében, és az ARPG  kiadása finom egyensúlyt teremt a Diablo 4 könnyű hozzáférhetősége és gyors akciója, valamint a Path of Exile szinte abszurd "bonyolult" karakterépítési sokszínűsége között. Ennek köszönhetően egy olyan képességrendszer, amely egyszerűen érthető, és rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy karakterünket kedvünkre finom hangoljuk. A Last Epoch nagyjából 25-30 órás kampánya azonban csak lazábban indul, majd egy származékos, frakciós káoszba fullad bele, bár ez némileg megbocsátható, amikor alapvetően csak arra szolgál, hogy eljussunk a magával ragadó végjátékig. Ha ezt le tudod nyelni, valamint a Last Epoch online többjátékos módjában leginkább érezhető technikai nehézségeket, akkor a 100-as szintre vezető út tele van nagyszerű zsákmánnyal, szórakoztató harcokkal és jelentős fejlődésekkel.

Öt karakter közül választhatunk, amelyek mindegyike pontosan azt nyújtja, amit a hosszú távú ARPG rajongók elvárnak egy Diablo ihlette és stílusú kampányban. Itt van a szokásos karddal és pajzzsal felszerelt Sentinel, a varázslatok mestere a Mage, és a holtakat feltámasztó Acolyte. Ezek a karakterek mindegyike rendelkezik egy határozott identitással és játékstílussal, ami azt jelenti, hogy nem tudunk rossz választást hozni, hiszen minden kasztnak megvannak a sajátos előnyei. Ha ezzel megvagyunk, bele vághatunk a sok színű Eterra világába.

Szerencsére a Last Epoch játékmenete roppant érdekes és szórakoztató is egyben. Belevethetjük magunkat a cselekmény sűrűjébe, ölünk, fosztogatunk, lootolunk és szintet lépünk. A karakter megjelenése nem változik olyan gyakran, mint más műfaji játékokban, de az Eleventh Hour Games hozzáadott különböző kinézeteket a páncélzatokhoz, fegyverekhez és sisakokhoz, amelyek nem voltak ott, amikor az early access elkezdődött. Sokkal mélyebb az osztályfejlődés és itt nem csak a Path of Exile és a Titan Quest féle fejlődési csavarra gondolok. A Last Epoch-ban kevés a karakter fejlődés, az NPC portrék gyakran osztoznak arcokon, ami furcsán zavaró. De a legtöbbje viszont szinkronizált, beleértve azokat a dokumentumokat is, amelyeket szétszórva találhatunk meg, és amelyek elárulhatnak pár dolgot a történet vagy a háttértörténet kapcsán.

A Last Epoch-ban, ahogy haladunk a küldetésekben, új képességeket szerezhetünk, akárcsak bármely más akció-szerepjátékban tapasztalva - de megint nem szeretném ismételni a hasonlóságokat a fentebbi 3 játék iránt, de ez természetesen nem is baj. Hiszen elértünk egy olyan szintet, amely során, ha ARPG játékról van szó, tudjuk mik kellenek bele, és mikre van leginkább szükségünk. Amit érdekesebbé tesz a dolog, az az, hogy mindegyik képességünknek saját, egyedi skillje van, amely lehetővé teszi, hogy finom hangoljuk őket. A magas szintű testreszabhatóság minden osztályra, al-osztályra és képességre kiterjed. A Rogue választhat egy pet-alapú al-osztályt, a Falconer-t, az íjász-alapú Marksman-t, vagy a lopakodó, közelharci-alapú Blade dancer-t. És ezek a továbbiakban is elmélyíthetők a szerteágazó egyedi skillek segítségével.

A felszerelés is sokkal izgalmasabb a Last Epoch-ban, köszönhetően a kiváló kovácsolási rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy glifeket és tekercseket használva alapjaiban újjáépítheted a teljes felszerelésünket. Szerencsére nagyobb leltárat is kapunk, mint amit általában megszokhattunk az ARPG-kben. Nagyon olyan érzés támadt, mikor az Enshrouddal játszhattam, mert ott is szinte végtelen inventory volt. Idézőjelesen. . 

Miután elértünk egy bizonyos mérföldkövet, amelyet jelentősen előre hoztak az early access óta, választhatunk, hogy folytassuk az alaposztályunk szintjét, vagy specializálódjunk egy Mastery-re. A Rogue esetében Sharpshooter vagy Falconer is lehet. Ezek a Mastery-k saját képességekkel és statisztikai növelésekkel rendelkeznek, amelyek teljesen megváltoztatják a játékstílusunkat.

A Last Epoch minden lépésnél meg akarja bizonyosodni arról, hogy semmiről se maradj le, és ez ösztönzi a kísérletezést. Miután végigjátszottuk a kampányt és a végjátékba érkeztünk, alig vártuk, hogy ugyanezt megtegyük majd a több karakterrel is - és nem csak a különböző osztályokkal, hanem a mesteriségeikkel is. Ez azt jelenti, hogy hatékonyan 15 teljesen különböző stílus áll a rendelkezésre. A lehetőség izgalmas.

Az akció-szerepjátékokról manapság folytatott beszélgetés sosem igazán teljes, ha nem beszélünk a végjáték rendszereiről, de szerencsére a Last Epoch-nak van néhány lehetősége, amivel a sztori végén  tübb száz, vagy esetleg több ezer óráig ellehetnénk. A végjáték tartalom fő formája a Sors Monolit. A játék történetének befejezése után feloldódik a Sors Monolitja, amely lényegében véletlenszerűen generált zónákon keresztül viszi a játékosokat át, mindegyik lehetővé teszi, hogy a játékosok célzottan válasszák ki a felszerelésüket a zsákmányért, amit akarnak. Többek között a játékosok választhatnak egy olyan zóna között, amely fegyvert jutalmaz, vagy egy olyan között, amely új csizmát ad. Ez a rendszer picit emkékeztetnek a The Division 2 endgame küldetéseire is, hiszen ott is ki tudtuk jelölni, hogy milyen tárgyakra lenne szükségünk. Bár ez nagyban leröviditette a a játékidőt, de hasznos megoldás a mai gyors világban.

A másik végjáték tartalom forma az Aréna, amely egy módot kínál a játékosoknak, hogy egymással versenyezzenek. Az Aréna lehetővé teszi a játékosoknak, hogy végtelen hullámokat verjenek le az ellenségekből, amelyek lassan, ámbár növekednek a nehézségben. A meghaláskor a játékosok egy helyet kapnak a megfelelő ranglistán, amely megmutatja a képességeiket, az osztályukat, és hogy hány hullámot sikerült túlélniük. Ezek a ranglisták megfelelő kategóriákra vannak felosztva, szóló, csoport, softcore és hardcore között. Teljesen átlátható rendszer szerint működik.

A Last Epoch legérdekesebb tartalmai azonban a dungeonok vagy a kazamaták. A dungeonok a Last Epoch-ban nem egyszerű barlangok, hanem ettől sokkal bonyolultabb felépítésű. Népszerű MMORPG-kből merítve, a Last Epoch kazamatái általában saját egyedi mechanikákkal rendelkeznek, legyen szó arról, hogy a fényekkel játszunk, hogy megakadályozzuk a veszélyes növény-alapú ellenségek növekedését, vagy arról, hogy egyetlen kazamata futás során két különböző időszak között ugrálunk. Minden kazamatának saját egyedi jutalmai vannak, amit még tovább fokoz az okosan bevett véletlenszerűen generált zsákmányszerzés, illetve loot.

Mindentől eltekintve, a Diablo 4 és a Path of Exile soha nem voltak igazán riválisok - két elég különböző megközelítést kínálnak az ARPG stílusban, és ráadásul a skill fa rendszerűk is merően eltérők - de nem mehetünk el akarva-akaratlanul is a két műfaj hasonlóságáról. Azzal, hogy beékeli magát, a Last Epoch mindkettővel szemben egy meglehetősen komoly versenytársnak minősül. Ha olyan valaki vagy, aki egy kicsit több hosszú távú mélységet és változatosságot szeretne, mint amit a Diablo 4 jelenleg kínál, vagy egy alternatív ARPG-t keresel a Path of Exile helyett, a Last Epoch lehet az a játék, amit keresel. És ha megvásárolod, még csak eszed ágába se fog jutni a refund sem, mert annyira játszatja magát a videojáték, és éppen emiatt is sokszor hasonlítom a Diablo 4 hasonló szerű dinamikus játékmenet pörgéséhez.

Összességében a Last Epoch hatalmas durranással indította el a hivatalos megjelenését, olyanannyira, hogy jelenleg csak Steame, több, mint 220 000 játékos játssza ezt a minőségi akció ARPG-t. Rengeteg tartalmat és buildelési osztályokat, alosztályokat, specializációkat, és sokféleséget kínál, talán majdnem, és az általános játékmenet élvezetes és magával ragadó. Látványvilág terén is nagyon szép játék, amely közelebb áll a Lost Ark színesebb tónusához vagy színvilágához, és az ellenség- és helyszínválaszték széles skálája jellemzi még a Last Epochot. Nehéz dolga lesz a játéknak, hiszen napjaink uralkodó RPG-éjéhez a Diabo 4 és a Path of Exile 2 is bele szólhat. A Last Epochnak a tartalmaival és az ötletes skill rendszerével valahogy sikerült beékelődnie két zsáner játék közé. A Last Epoch eddig egy mestermű és kiváló próbálkozás ebben a nehéz műfajban, amelyben gyakorlatilag csak egy játék győzhet.

Review score
9.0	A Last Epoch kisebb hiányosságai ellenére az egyik legjobb ARPG műfajú videojáték lett, amely okosan, illetve egyedi módon kihasználja a képesség-fa rendszer minden elemét.