Kritika: Legendás állatok és megfigyelésük - Dumbledore titkai

Az a fajta filmrajongó vagyok, aki képes nagyon könnyen elveszni a különböző fiktív világokban. Legyen az szuperhős történet (Marvel/DC) fantasy (A gyűrűk ura, Trónok harca), vagy horror (Fűrész, Démonok között). Ha egy sztori és az abban mozgó karakterek közel kerülnek hozzám, akkor onnantól nincs megállás és az adott széria soron következő részeit úgy fogom magamba szívni, mint a levegőt. A lényeg az, nagyon könnyen rajongója tudok lenni bármilyen típusú sorozatnak.

Sajnos J.K Rowling varázsvilágára ez nem igaz. Bár, azt leszögezném, hogy a Harry Potter regényeket olvastam tini fejjel és kellően lekötöttek, szórakoztató olvasmányoknak tartom mind a mai napig a köteteket. Viszont ami nálam működött leírva, az mozgóképen már nem tudott megfogni.

Ez nyilván az én bajom, hiszen a Warner stúdió egyik legjobban tejelő sorozata volt annak idején a HP-széria, amit rajongók tömege éltet, mind a mai napig.

A sebhelyes homlokú varázstanonc története 2011-ben került lezárásra, hogy aztán 2016-ban elinduljon egy új történetfolyam az univerzumon belül, Legendás állatok és megfigyelésük címmel.
Ez egy előzményfilm volt, amely az ismerős világ egy korábbi szegletébe engedett bepillantást, elsősorban új főszereplők felvonultatásával, persze néhány korábbról megismert figura sem maradhatott ki a moziból. És ahogy az lenni szokott, siker koronázta a végeredményt mind anyagi, mind kritikai szempontból, úgyhogy a Warner nem teketóriázott, be is jelentették a folytatást, amit a későbbiekben még több követtet volna a tervek szerint.

Nem akarom már sokáig húzni a bevezetőt, így igyekszem rövidre fogni. Hamar meg is érkezett a Legendás állatok második része Grindelwald bűntettei címmel, ami jócskán alulmúlta a várakozásokat minden fronton. Ha gonosz akarnék lenni, írhatnám azt is, hogy elég pocsékra sikeredett, de inkább visszafogom magam. Sebaj, azért pénzügyileg nem volt akkora tragédia a második epizód, így zöld utat kapott a harmadik fejezet, viszont a stúdió ekkorra már ahhoz kötötte a többi folytatást, hogy miképp fog szerepelni a Dumbledore titkai.

Jelen pillanatban még nem lehet pontosan tudni, hogyan alakul majd széria jövője, de azt elárulhatom, a végeredmény most is megosztotta a kritikusokat és a keményvonalas rajongókat is, anyagi szempontból pedig már annyit se sikerült behoznia a produkciónak, mint a második etapnak.

A történet nagyjából ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész lezárult. A gonosz Grindelwald szabadlábon tevékenykedik és azt tervezgeti, hogy átveszi a varázsvilág felett a hatalmat, nem mellékesen pedig a muglik életét is szeretné megkeseríteni. Ezt próbálja megakadályozni Dumbledore, aki egyfajta mágikus Öngyilkos osztagot toboroz, hogy ők vegyék fel a kesztyűt az ellenséggel szemben.

Ahogy fentebb már írtam, én nem vagyok a Harry Potter széria rajongója és mily meglepetés, a Legendás állatokhoz sem fűznek különösebben szép emlékek. Az első részt még egy fogyasztható kaland-fantasynak tartom, de már ott is észrevehető volt, hogy a készítők túl sok szálat próbáltak belezsúfolni egy filmbe. Ott voltak ugye a címszereplő mágikus lények és az ő befogásuk, ez hozott egy könnyed, családi matiné színvonalat, míg a másik oldalról kaptunk egy eléggé sötét, komoly témaköröket érintő sötét fantasyt és ez a két irány eléggé kioltotta egymást. De itt még azért sikerült jól kijönni a tónusváltozásokból és a végére azért kiadott egy kerek egészet a sztori.

Azonban a Grindelwald bűntettei amellett, hogy egy rendkívül zsúfolt, néhol iszonyat erőltetett és logikailag megkérdőjelezhető celluloidszörnyeteg lett, már nem tudott ügyesen lavírozni a különböző hangulati elemek között és a címmel ellentétben (Legendás állatok) már szinte teljes egészében a sötétebb tónus felé fordult, rendkívül háttérbe szorítva a cuki kreatúrákat.

A Dumbledore titkai vállán volt tehát a teher, hogy kiküszöbölje az előzmény csorbáit és megmentse a szériát, de ahogy már célozgattam rá, ez nem jött össze.

Mielőtt teljes mértékben egy negatív károgóvá változnék, azért hozzátenném, hogy nincs olyan rossz az összkép, mint az előző epizód esetében, köszönhetően annak, hogy a történet egész épkézláb módon lett összefésülve. Igaz, itt már a legendás állatok tényleg csak statiszták és egy az egyben Grindelwald és Dumbledore kapcsolata kerül középpontba a komolyabb témák előtérbe helyezésével.

Látszik is a filmen, hogy besegített a forgatókönyvbe Steve Kloves is (korábbi Potter mozik), hiszen eddig Rowling felelt az írásért és amíg regényeit kiválóan összerakta, addig az előző két mozi sztorijával már megszenvedett.

Valószínűleg a stúdió is észrevette Rowling ügyetlenkedését és ezért alkalmazták most Kloves-t, hogy mentse a menthetőt. De egy harmadik epizóddal már nehéz nagyot villantani, főleg úgy, ha ennyi narratív hibát kellett kiküszöbölni az előzmények miatt.

Plusz a nézők bizalma is el lett már játszva.
De megint elmerültem a részletekben.

A Dumbledore titkai nem indulna rosszul és látszik rajta, hogy itt már nem ágaz ész nélkül össze-vissza a történet. De hiába a kompetens cselekményvezetés, ha maga a történet tele van logikai buktatókkal, erőltetett megoldásokkal és súlytalan csattanókkal.

Pedig vannak itt érdekes témák, például belekóstol a film aktuálpolitikai kérdésekbe is, de ezeket annyira bárgyú módon teszi, hogy több jelenet láttán már én szégyelltem magam a készítők helyett.

De oké, legyen sután prezentálva a komolyabb vonal, ez mégiscsak egy fiatal közönséget megcélzó kalandtörténet. Igen, a cím alapján ezt gondolhatnánk, de itt már tényleg azon van a hangsúly, hogy a főszereplőink legyőzzék Grindelwald-ot és ez teljes mértékben komolyan van bemutatva. Rendkívül kevés a humor, alig akadnak már aranyos állatkák és ártatlan, csetlés-botlásra épülő akciók. Helyüket átvették a karakterek traumái, gyötrelmei és a történet középpontját képző politikai intrikák.

Ott tartunk, hogy a cím szinte szöges ellentétben áll azzal, amit ígér és így egy kisebb gyerek számára túl sötét és nyomasztó lehet a végeredmény, míg egy idősebb néző csak a fejét foghatja a nyakatekert magyarázatokon és a gyengén kivitelezett jeleneteken.

Ezt az egész hóbelevancot a hozzáértő rendezés és a szemet gyönyörködtető látvány tolhatta volna szórakoztató szintre, de ilyen téren se tehetjük zsebre, amit kapunk.

David Yates hiába dirigált le több Potter kalandot is (és az első két epizód is hozzá köthető), annyira tévéfilmes jelleggel prezentálja a látottakat, hogy azt néhol már rossz nézni. Egy varázslattal átitatott, fantáziadús világban járnánk, erre unalmasabbnál unalmasabb kompozíciókat kapunk, ahol a szereplők szürke hátterek előtt beszélgetnek egymással.

Semmi kreativitás nem érződik se az operatőri, se a vágói munkán, olyan az egész alkotás, mint egy lustán összerakott, olcsó sorozatepizód.

Maga a látvány szintén elég gyenge. Hiába a filmbe ölt súlyos milliók, a CGI-effektek átláthatatlan masszaként ömlenek ránk, miközben a vetített hátterek is folyton-folyvást leugranak a vászonról/képernyőről.

A legjobb az egészben az, hogy a varázslók párbajaiban sem lehet találni semmi izgalmasat. Általában két szereplő áll egymással szemben, mögöttük pocsék animált helyszín és szórják a másik irányába színes fénycsóváikat. Mit ne mondjak, egy nagy költségvetésű, szórakoztatásra kihegyezett produkciótól azért többet várna az ember.

Persze, azt ne felejtsük el, a film a Covid járvány kellős közepén forgott, így a stábnak nem lehetett egyszerű dolga. De ha megnézzük az első két részt, azt láthatjuk, hogy Yates ott se produkált ennél a színvonalnál sokkal többet, tehát ezt a szegényes és szürke látványvilágot nem lehet a koronavírus helyzetre fogni.

Amire még érdemes kitérni, az a színészi játék. Ilyen téren azért nincs akkora probléma. Jude Law meggyőző Dumbledore, Mads Mikkelsen pedig kihozza azt Grindelwald szerepéből, amit megengedett a forgatókönyv. Ez mondjuk annyira nem sok.

A szereplőgárda többi tagja pedig azt a nagyjából tisztes közepes szintet nyújtja, amit már megszokhattunk tőlük az előző részekben.

Azonban a legnagyobb pozitívum nem más, mint a zene. James Newton Howard tételei egy sokkal jobb filmet érdemeltek volna, hiszen muzsikái helyt állnak a mozgalmasabb jelenetek és a lassabb, érzelmesebb képsorok alatt is. Ő beleadott apait-anyait munkájába és ezzel azért tudta növelni ennek a fércműnek a minőségét.

Mindent összevetve, a Dumbledore titkai egy rendkívül gyenge eresztés lett, ami ugyan próbálja az előzmény hibáit kiküszöbölni, de a nagy igyekezetben sikerült újabb kátyúkba belelépnie. Történet szempontjából jobban össze lett fogva a nagy egész, de így is csikorog a narratíva, sok az üresjárat, rengeteg a logikátlanság és ezen a szerencsétlenkedésen Yates stílustalan rendezése is képes újabb sebeket ejteni. Ami marad, néhány értékelhető alakítás és szép zenék, de ezeket is tompítják az ócska látványelemek.

Egy nagy ívű sorozat harmadik részének ez bizony csalódás, mint trilógiazárás meg egyenesen pocsék.
Persze, én nem vagyok keményvonalas rajongó, de ahogy észrevettem, ettől a mozitól a varázsvilág rabjai sem dobtak hátast.

Értékelés: 3/10