Ghostrunner - Teszt

 

A Ghostrunner tavaly ilyen tájban látta meg a napvilágot és mondhatni nagy sikernek örvendett. Ennek a szerencsés balszerencse volt a köszönhető, legalábbis szerintem. Bár nem nagyon értek a PR-hoz, de gondolom egy cyberpunk stílusú játéknak, legyen az akármilyen jó is, nem nagyon van esélye versengeni a szintén tavaly ilyenkor megjelenni készülő Cyberpunk 2077-tel. A nagy címet viszont sokadjára is eltolták, így a Ghostrunner-nek csak nem 2 hónap állt rendelkezésre, hogy vetélytárs nélkül csökkentse a kiber világra ácsingózok éhségét. Meg is lett az eredménye, a lenyűgöző atmoszféra, és a gyors játékmenet kilóra megvette a népet. Szerintem hamar elkopott azaz érzet, hogy ez csupán egy Cyberpunk 2077 pótlék, így mára a Ghostrunner után mindenki egy önállóan jó játékra gondol, ami olyan sikereknek örvend, hogy idén Playstation 5-re is megjelent, ezt sikerült nekünk is tesztelni.

A történet szerint, kapaszkodjatok meg, egy Ghostrunner-t alakítunk, akit Jack-nek hívnak. A megmaradt emberiség felett átvette a hatalmat Mara the Keymaster, mi pedig igyekeztünk likvidálni a diktátort. Mondanom sem kell, hogy kísérletünk kudarcba fulladt, ám nem teszünk le róla. Némi új funkcióval, mint a mechanikus karunk, és kevés szövetségessel újra próbálkozunk, hogy visszavegyük az irányítást a zsarnoktól. És nagyjából ennyiben ki is merül a sztori. Akad utunkba néhány karakter, de ahogy csak a történet, ők is felszínesek maradnak. Hiába a jó zene és atmoszféra, a körítés csak dísznek van a játékban, szinte teljesen elhanyagolható.

Ezt az egészet kompenzálja maga a játékmenet, ugyanis ez egy gyors, leginkább parkour és bérgyilkos elemekkel bíró szaladgálós-ugrálós-kaszabolós játék. Mindenki egy vágásból meghal, és ez az alaptörvény ránk is igaz. Ha sikerül elkapni a játék ritmusát, akkor egy nagyon pörgős és dinamikus akciót kapunk, ahol igazi kiber ninják vagyunk, mindenünk instant halált oszt. Akár egy platformerben, fel kell futnunk a falakon, átsuhanni a levegőben egyik elemről a másikra, megállás nélkül teljes erőből szaladni, és megölni mindenkit, aki az utunkba kerül. Maguk a pályák jól vannak megtervezve, így nem csak egy variációból lehet A pontból B-be eljutni, ráadásul van egy időlassító képességünk is, valamint más akrobata lehetőségeink amiket szintlépések által fejleszthetünk ki, ezek tovább segítenek a saját ugrálási stílusunk kialakításában.

Korai viszont hozzászokni az gyors egyszerűséghez, hamar nehézzé válik a játék. Ahogy említettem, hiába egy ütés nekünk bárki, ugyanez igaz ránk is. Így amellett, hogy a platform részét kell megoldanunk az egyes szinteken, 0 hibalehetőséggel kell haladunk, hogy teljesítsük azt. Okos néha távolról levadászni valakit, vagy a környezetet kihasználva kihagyni egyes ellenséges csoportokat. De a vége ugyanaz marad: hiába vannak mentési pontok, az egyes szakaszokat hiba nélkül kell végigcsinálnunk. Ez egy ideig szórakoztató, de amikor a játék telespamel mindent távolsági ellenféllel és úgy kezdünk meghalni, hogy nem is látjuk honnan lőnek, az már elég frusztráló.

Szerencsére a csicsa Ps5 SSD-je instant betölt minden haláleset után, így nem kell a töltési idő miatt morgolódnunk. Ahogy említettem, bőségesen van ellenőrző pont is, így hamar megpróbálhatjuk újra a harci helyzetek megoldását. Ez talán kicsit unalmassá válik egy idő után, hiszen jóformán minden halálunkat az ellenség fogja majd okozni, nem a platformer rész, és hiába tudja az ember, hogyan győzze le a rátámadókat, a gyorsaság hevében könnyen célt téveszthet. És akkor kezdődik elölről az egész. Ebből kifolyólag a játék nehézsége nem az ellenfelek pontossága, hanem a játékos reakciójának sebessége, gyakorlatilag minden ezen múlik.

Talán túl negatív ízű, amit eddig írtam, de valójában ez egy nagyon kellemes alkotás. Vannak benne kihívások, és természetesen van bosszantó része is, de melyik játékban nincs ilyen? Az atmoszféra nagyon kellemes hangulatot idéz elő, a gyors, ugrálós-ölős kombó pedig remek dinamikát ad az egésznek. Egy viszonylag ritkán alkalmazott játékstílus ez, amivel könnyen lehet érdemtelen játékot készíteni, de a Ghostrunner igen is jól sikerült! Persze nem minden perce élvezhető, biztos, hogy valahol fel fog húzni, de elégedettséggel töltött el, amikor végre képes voltam megcsinálni bizonyos szakaszokat hiba nélkül, és maga a mozdulatsor olyan jutalmazóan jó volt, hogy ütöttem a mellkasomat, mint Tom Hanks a Számkivetett című filmben, mikor tüzet gyújtott: igen, én voltam, én csináltam meg, én egyedül!

Review score
8.0	A Ghostrunner egy rettentő dinamikus játék, ahol egy igazi kiber ninja bőrébe kell bújnunk. Az atmoszféra az első pillanattól beszippant, a különböző platformer részek pedig remekül passzolnak stílushoz.