A Ghostrunner tavaly ilyen tájban látta meg a napvilágot és
mondhatni nagy sikernek örvendett. Ennek a szerencsés balszerencse volt a
köszönhető, legalábbis szerintem. Bár nem nagyon értek a PR-hoz, de gondolom
egy cyberpunk stílusú játéknak, legyen az akármilyen jó is, nem nagyon van
esélye versengeni a szintén tavaly ilyenkor megjelenni készülő Cyberpunk
2077-tel. A nagy címet viszont sokadjára is eltolták, így a Ghostrunner-nek
csak nem 2 hónap állt rendelkezésre, hogy vetélytárs nélkül csökkentse a kiber
világra ácsingózok éhségét. Meg is lett az eredménye, a lenyűgöző atmoszféra,
és a gyors játékmenet kilóra megvette a népet. Szerintem hamar elkopott azaz érzet,
hogy ez csupán egy Cyberpunk 2077 pótlék, így mára a Ghostrunner után mindenki
egy önállóan jó játékra gondol, ami olyan sikereknek örvend, hogy idén
Playstation 5-re is megjelent, ezt sikerült nekünk is tesztelni.
A történet szerint, kapaszkodjatok meg, egy Ghostrunner-t
alakítunk, akit Jack-nek hívnak. A megmaradt emberiség felett átvette a hatalmat
Mara the Keymaster, mi pedig igyekeztünk likvidálni a diktátort. Mondanom sem
kell, hogy kísérletünk kudarcba fulladt, ám nem teszünk le róla. Némi új funkcióval,
mint a mechanikus karunk, és kevés szövetségessel újra próbálkozunk, hogy visszavegyük
az irányítást a zsarnoktól. És nagyjából ennyiben ki is merül a sztori. Akad
utunkba néhány karakter, de ahogy csak a történet, ők is felszínesek maradnak.
Hiába a jó zene és atmoszféra, a körítés csak dísznek van a játékban, szinte
teljesen elhanyagolható.
Ezt az egészet kompenzálja maga a játékmenet, ugyanis ez egy
gyors, leginkább parkour és bérgyilkos elemekkel bíró szaladgálós-ugrálós-kaszabolós
játék. Mindenki egy vágásból meghal, és ez az alaptörvény ránk is igaz. Ha
sikerül elkapni a játék ritmusát, akkor egy nagyon pörgős és dinamikus akciót
kapunk, ahol igazi kiber ninják vagyunk, mindenünk instant halált oszt. Akár
egy platformerben, fel kell futnunk a falakon, átsuhanni a levegőben egyik
elemről a másikra, megállás nélkül teljes erőből szaladni, és megölni
mindenkit, aki az utunkba kerül. Maguk a pályák jól vannak megtervezve, így nem
csak egy variációból lehet A pontból B-be eljutni, ráadásul van egy időlassító
képességünk is, valamint más akrobata lehetőségeink amiket szintlépések által
fejleszthetünk ki, ezek tovább segítenek a saját ugrálási stílusunk
kialakításában.
Korai viszont hozzászokni az gyors egyszerűséghez, hamar
nehézzé válik a játék. Ahogy említettem, hiába egy ütés nekünk bárki, ugyanez
igaz ránk is. Így amellett, hogy a platform részét kell megoldanunk az egyes
szinteken, 0 hibalehetőséggel kell haladunk, hogy teljesítsük azt. Okos néha
távolról levadászni valakit, vagy a környezetet kihasználva kihagyni egyes
ellenséges csoportokat. De a vége ugyanaz marad: hiába vannak mentési pontok,
az egyes szakaszokat hiba nélkül kell végigcsinálnunk. Ez egy ideig
szórakoztató, de amikor a játék telespamel mindent távolsági ellenféllel és úgy
kezdünk meghalni, hogy nem is látjuk honnan lőnek, az már elég frusztráló.
Szerencsére a csicsa Ps5 SSD-je instant betölt minden haláleset után, így nem kell a töltési idő miatt morgolódnunk. Ahogy említettem, bőségesen van ellenőrző pont is, így hamar megpróbálhatjuk újra a harci helyzetek megoldását. Ez talán kicsit unalmassá válik egy idő után, hiszen jóformán minden halálunkat az ellenség fogja majd okozni, nem a platformer rész, és hiába tudja az ember, hogyan győzze le a rátámadókat, a gyorsaság hevében könnyen célt téveszthet. És akkor kezdődik elölről az egész. Ebből kifolyólag a játék nehézsége nem az ellenfelek pontossága, hanem a játékos reakciójának sebessége, gyakorlatilag minden ezen múlik.
Talán túl negatív ízű, amit eddig írtam, de valójában ez egy nagyon kellemes alkotás. Vannak benne kihívások, és természetesen van bosszantó része is, de melyik játékban nincs ilyen? Az atmoszféra nagyon kellemes hangulatot idéz elő, a gyors, ugrálós-ölős kombó pedig remek dinamikát ad az egésznek. Egy viszonylag ritkán alkalmazott játékstílus ez, amivel könnyen lehet érdemtelen játékot készíteni, de a Ghostrunner igen is jól sikerült! Persze nem minden perce élvezhető, biztos, hogy valahol fel fog húzni, de elégedettséggel töltött el, amikor végre képes voltam megcsinálni bizonyos szakaszokat hiba nélkül, és maga a mozdulatsor olyan jutalmazóan jó volt, hogy ütöttem a mellkasomat, mint Tom Hanks a Számkivetett című filmben, mikor tüzet gyújtott: igen, én voltam, én csináltam meg, én egyedül!
Review score | |
8.0 | A Ghostrunner egy rettentő dinamikus játék, ahol egy igazi kiber ninja bőrébe kell bújnunk. Az atmoszféra az első pillanattól beszippant, a különböző platformer részek pedig remekül passzolnak stílushoz. |