Régebbi tesztjeim során bizony rendszeresen ecseteltem már, hogy az indie játékok Steam-es elbúrjánzása mennyire nem tett jót az egész szférának. A rengeteg közepes, vagy egyenesen vacak játék között a sok nagyszerű játék lett kevésbé sikeres, mint amennyire érdemelte volna. Ezeknek a programoknak ad egy újabb esélyt, egy új platform indulása, amely még nem telített mindenféle indie szeméttel, valamint a teljes játékkínálat se olyan hatalmas, mint egy Steam, vagy PS Store esetében.
Nincs még egy éve, hogy a piacon van a Nintendo Switch, de máris rengeteg kiváló indie programot portoltak át a masinára, amelyek sok esetben nagyobb eladásokkal büszkélkednek az új gépen, mint a többi platformon együttvéve. Bevallom nálam a Furi is egy olyan játék volt, ami felett a 2016-os PC-s megjelenéskor teljesen elsiklottam, és ha nem böngészgettem volna a Nintendo eShop-ot, akkor lehet, hogy ez így is maradt volna. Kár lett volna...
A játék in medias res kezdéssel indul. Névtelen és néma főhősünk egy börtönben raboskodik. Nem tudjuk, hogy ki ő és miért van ott. Azonban egy furi (bocs!) és ismeretlen illető kiszabadítja, és közli vele, hogy itt az ideje, hogy legyőzze fogvatartóit és végre kiszabaduljon innen. Ennyi információval vágunk neki a kalandnak, de természetesen ahogy haladunk előre egyre többet tudunk meg fogva-tartóinkról, társunkról, saját magáról, és a börtönről is. A játék története egész jó, ám mégsem ez a leghangsúlyosabb része a dolognak, inkább csak egy jó fajta körítése a játékmenetnek, ahol a program a leginkább jeleskedik.
A Furi egy pörgős akciójáték, amely a hack & slash, shot 'em up és a bullet hell műfajok nászából született. Ráadásul az egész egy sallangmentes körítésben, mert az egész játék egy nagyjából öt és félórás boss rush. A bossok között mindössze annyi a dolgunk, hogy elsétálunk a következő szinthez vezető kapuig, majd a következő szinten elsétálunk a boss arénáig, és lényegében ennyi.
A készítők viszont érezhették, hogy sokszor percekig csak nyomni előre az analóg kart nem túl élvezetes móka, ezért voltak annyira rendesek, hogy a B gomb megnyomása után karakterünk automatikusan elindul a helyes irányba. Ezek a részek bár első blikkre picit feleslegesnek tűnhetnek, ám szerintem mégis kellenek a játékba. Ilyenkor van időnk picit lenyugodni két intenzív harc között, valamint társunk ilyenkor beszél nekünk a következő ellenfélről, magáról, és a helyről, ahol vagyunk.
Azonban beszéljünk végre a harcról, amely a Furi fő erőssége. A játékban tíz boss található, valamint a játék végén van egy opcionális boss is. A Switch verzió ezeken kívül alapjáraton tartalmazza a többi platformon DLC-ként hozzáadott főellenfelet, így tehát döntésünktől függően tizenegy, vagy tizenkét intenzív csatát vívhatunk mielőtt meglátnánk a stáblistát.
Egy harc öt-hat különböző fázisból áll, amelyek egyre nehezebbek, valamint ezek sok esetben egy shot 'em up, valamint egy közelharci részre oszlanak szét. Ezeknek a fázisoknak a számát kis négyzetekként láthatjuk az ellen életerő csíkja alatt. Ha jobban megnézzük a HUD-ot, akkor láthatjuk, hogy mi is rendelkezünk három ilyen négyzettel, ez azt jelenti, hogy háromszor halálozhatunk el, mielőtt az elejéről kellene kezdenünk a harcot az adott ellenféllel. Szerencsére a játék nem kegyetlen, ezért minden egyes sikeresen végigküzdött fázis után életerőnk maximumra töltődik, valamint kapunk egy négyzetet is, így tehát ha csak második próbálkozásra tudtuk lenyomni az adott fázist, a következőnek ismét három lehetőséggel ugorhatunk neki.
Ahogy már mondtam sokszor egy fázis két részből áll. Egy shot 'em up részből, valamint egy közelharciból. Az első részben izometrikus kameranézetből látjuk a pályát, és javarészt lézerpisztolyunkra kell hagyatkoznunk, miközben kerülgetjük a milliónyi lövedéket, ami éppen felénk repül. Szerencsére a lövöldözés kifejezetten jól kezelhető, hála a twin stick megoldásnak. Természetesen a megfelelően időzített kitérések elengedhetetlenek a sikerhez. Ha sikerül leküzdeni a boss életerejét, akkor indul a közelharci rész, amikor közeli, perspektivikus nézetben kell harcolni egy jóval kisebb területen. Ilyenkor inkább a jól időzített hárításon lesz a hangsúly, de sokszor fordul elő, hogy a zsebkendőnyi területen kell majd lövedékeket, vagy egyéb területre ható támadásokat kerülgetni.
A Furi varázsát a változatos harcok mellett, azok nehézsége adja. Szerencsére a játék nem azonnal nehezedik, az első harc lényegében a tutorialnak felel meg, utána viszont elengedi a kezünket a játék. Hasonlóan a Dark Soulshoz, itt is sok türelemre lesz szükségünk, hiszen teljesen el kell sajátítanunk a játék kezelését, valamint meg kell tanulnunk az ellenfelek mozgását, és támadásait. Annak köszönhetően, hogy három próbálkozási lehetőségünk van, a tial and error metódus nem válik idegesítővé, hiszen az első halált követően még mindig van két esélyünk a győzelemre. Ha ügyesek vagyunk, akkor anélkül is megölhetünk egy bosst, hogy újra kellene kezdeni az elejéről. Az ilyen élmények, vagy a keserves küzdelmek árán leőlt ellenfelek után érzett öröm miatt jó élmény játszani a Furival. Tudjuk, hogy a kapott sikerélmény teljes egészében annak köszönhető, hogy figyeltünk, tanultunk, és jobbá váltunk. Pont ezért javaslom a játékban található könnyű nehézségi fokozat figyelmen kívül hagyását, mert az pont ezt az élményt tenné tönkre.
A Furi készítőinek nem csak arra volt gondjuk, hogy egy remek játékmenettel és jó történettel megáldott programot készítsenek, hanem nagy odafigyeléssel alkották meg a körítést is. A karakterdizájn Okazaki Takeshinek köszönhetjük, aki az Afro Samurai című manga és anime megalkotója. Okazaki úr remek munkát végzett, a karakterek mind izgalmasan furák, ráadásul az egész kiegészül a neon színvilággal, ami egészen sajátos hangulatot kölcsönöz a játéknak.
A készítők azonban itt nem álltak meg, ugyanis egy nagyon ütős soundtracket állítottak össze a Furihoz, remek synthwave dalokkal, amik remekül passzolnak a neon színvilághoz.
Fontos még megemlíteni, hogy a Switch port kifejezetten jól sikerült. Sajnos a framerate a PS4 verzióhoz hasonlóan itt sem stabil 60 fps, azonban az előforduló lassulások egyszer sem tették játszhatatlanná a programot. A Furit 90%-ban asztali módban játszottam, ám egy egész harcot megcsináltam handheld módban, és a program ott is tökéletesen jól játszható. A screenshotokat én csináltam, asztali módban.
Pro:
+ Remek és változatos harcok
+ Kiváló zene
+ Jól belőtt nehézség
+ Jó látvány
Kontra:
- Framerate problémák
| Review score | |
| 8.5 | A Furi egy remekül összerakott akciójáték, amely nehézségével, változatosságával, és őrült világával könnyedén rabul ejti az erre fogékonyakat. Ráadásul most végre magaddal is viheted! Ha van Switch-ed, akkor nem érdemes kihagyni! |