Furi - Teszteltük a Nintendo Switch verziót


Régebbi tesztjeim során bizony rendszeresen ecseteltem már, hogy az indie játékok Steam-es elbúrjánzása mennyire nem tett jót az egész szférának. A rengeteg közepes, vagy egyenesen vacak játék között a sok nagyszerű játék lett kevésbé sikeres, mint amennyire érdemelte volna. Ezeknek a programoknak ad egy újabb esélyt, egy új platform indulása, amely még nem telített mindenféle indie szeméttel, valamint a teljes játékkínálat se olyan hatalmas, mint egy Steam, vagy PS Store esetében.

Nincs még egy éve, hogy a piacon van a Nintendo Switch, de máris rengeteg kiváló indie programot portoltak át a masinára, amelyek sok esetben nagyobb eladásokkal büszkélkednek az új gépen, mint a többi platformon együttvéve. Bevallom nálam a Furi is egy olyan játék volt, ami felett a 2016-os PC-s megjelenéskor teljesen elsiklottam, és ha nem böngészgettem volna a Nintendo eShop-ot, akkor lehet, hogy ez így is maradt volna. Kár lett volna...


A játék in medias res kezdéssel indul. Névtelen és néma főhősünk egy börtönben raboskodik. Nem tudjuk, hogy ki ő és miért van ott. Azonban egy furi (bocs!) és ismeretlen illető kiszabadítja, és közli vele, hogy itt az ideje, hogy legyőzze fogvatartóit és végre kiszabaduljon innen. Ennyi információval vágunk neki a kalandnak, de természetesen ahogy haladunk előre egyre többet tudunk meg fogva-tartóinkról, társunkról, saját magáról, és a börtönről is. A játék története egész jó, ám mégsem ez a leghangsúlyosabb része a dolognak, inkább csak egy jó fajta körítése a játékmenetnek, ahol a program a leginkább jeleskedik.

A Furi egy pörgős akciójáték, amely a hack & slash, shot 'em up és a bullet hell műfajok nászából született. Ráadásul az egész egy sallangmentes körítésben, mert az egész játék egy nagyjából öt és félórás boss rush. A bossok között mindössze annyi a dolgunk, hogy elsétálunk a következő szinthez vezető kapuig, majd a következő szinten elsétálunk a boss arénáig, és lényegében ennyi.


A készítők viszont érezhették, hogy sokszor percekig csak nyomni előre az analóg kart nem túl élvezetes móka, ezért voltak annyira rendesek, hogy a B gomb megnyomása után karakterünk automatikusan elindul a helyes irányba. Ezek a részek bár első blikkre picit feleslegesnek tűnhetnek, ám szerintem mégis kellenek a játékba. Ilyenkor van időnk picit lenyugodni két intenzív harc között, valamint társunk ilyenkor beszél nekünk a következő ellenfélről, magáról, és a helyről, ahol vagyunk.

Azonban beszéljünk végre a harcról, amely a Furi fő erőssége. A játékban tíz boss található, valamint a játék végén van egy opcionális boss is. A Switch verzió ezeken kívül alapjáraton tartalmazza a többi platformon DLC-ként hozzáadott főellenfelet, így tehát döntésünktől függően tizenegy, vagy tizenkét intenzív csatát vívhatunk mielőtt meglátnánk a stáblistát.

Egy harc öt-hat különböző fázisból áll, amelyek egyre nehezebbek, valamint ezek sok esetben egy shot 'em up, valamint egy közelharci részre oszlanak szét. Ezeknek a fázisoknak a számát kis négyzetekként láthatjuk az ellen életerő csíkja alatt. Ha jobban megnézzük a HUD-ot, akkor láthatjuk, hogy mi is rendelkezünk három ilyen négyzettel, ez azt jelenti, hogy háromszor halálozhatunk el, mielőtt az elejéről kellene kezdenünk a harcot az adott ellenféllel. Szerencsére a játék nem kegyetlen, ezért minden egyes sikeresen végigküzdött fázis után életerőnk maximumra töltődik, valamint kapunk egy négyzetet is, így tehát ha csak második próbálkozásra tudtuk lenyomni az adott fázist, a következőnek ismét három lehetőséggel ugorhatunk neki.


Ahogy már mondtam sokszor egy fázis két részből áll. Egy shot 'em up részből, valamint egy közelharciból. Az első részben izometrikus kameranézetből látjuk a pályát, és javarészt lézerpisztolyunkra kell hagyatkoznunk, miközben kerülgetjük a milliónyi lövedéket, ami éppen felénk repül. Szerencsére a lövöldözés kifejezetten jól kezelhető, hála a twin stick megoldásnak. Természetesen a megfelelően időzített kitérések elengedhetetlenek a sikerhez. Ha sikerül leküzdeni a boss életerejét, akkor indul a közelharci rész, amikor közeli, perspektivikus nézetben kell harcolni egy jóval kisebb területen. Ilyenkor inkább a jól időzített hárításon lesz a hangsúly, de sokszor fordul elő, hogy a zsebkendőnyi területen kell majd lövedékeket, vagy egyéb területre ható támadásokat kerülgetni.

A Furi varázsát a változatos harcok mellett, azok nehézsége adja. Szerencsére a játék nem azonnal nehezedik, az első harc lényegében a tutorialnak felel meg, utána viszont elengedi a kezünket a játék. Hasonlóan a Dark Soulshoz, itt is sok türelemre lesz szükségünk, hiszen teljesen el kell sajátítanunk a játék kezelését, valamint meg kell tanulnunk az ellenfelek mozgását, és támadásait. Annak köszönhetően, hogy három próbálkozási lehetőségünk van, a tial and error metódus nem válik idegesítővé, hiszen az első halált követően még mindig van két esélyünk a győzelemre. Ha ügyesek vagyunk, akkor anélkül is megölhetünk egy bosst, hogy újra kellene kezdeni az elejéről. Az ilyen élmények, vagy a keserves küzdelmek árán leőlt ellenfelek után érzett öröm miatt jó élmény játszani a Furival. Tudjuk, hogy a kapott sikerélmény teljes egészében annak köszönhető, hogy figyeltünk, tanultunk, és jobbá váltunk. Pont ezért javaslom a játékban található könnyű nehézségi fokozat figyelmen kívül hagyását, mert az pont ezt az élményt tenné tönkre.


A Furi készítőinek nem csak arra volt gondjuk, hogy egy remek játékmenettel és jó történettel megáldott programot készítsenek, hanem nagy odafigyeléssel alkották meg a körítést is. A karakterdizájn Okazaki Takeshinek köszönhetjük, aki az Afro Samurai című manga és anime megalkotója. Okazaki úr remek munkát végzett, a karakterek mind izgalmasan furák, ráadásul az egész kiegészül a neon színvilággal, ami egészen sajátos hangulatot kölcsönöz a játéknak.

A készítők azonban itt nem álltak meg, ugyanis egy nagyon ütős soundtracket állítottak össze a Furihoz, remek synthwave dalokkal, amik remekül passzolnak a neon színvilághoz.


Fontos még megemlíteni, hogy a Switch port kifejezetten jól sikerült. Sajnos a framerate a PS4 verzióhoz hasonlóan itt sem stabil 60 fps, azonban az előforduló lassulások egyszer sem tették játszhatatlanná a programot. A Furit 90%-ban asztali módban játszottam, ám egy egész harcot megcsináltam handheld módban, és a program ott is tökéletesen jól játszható. A screenshotokat én csináltam, asztali módban.

Pro:
+ Remek és változatos harcok
+ Kiváló zene
+ Jól belőtt nehézség
+ Jó látvány

Kontra:
- Framerate problémák


Review score
 8.5A Furi egy remekül összerakott akciójáték, amely nehézségével, változatosságával, és őrült világával könnyedén rabul ejti az erre fogékonyakat. Ráadásul most végre magaddal is viheted! Ha van Switch-ed, akkor nem érdemes kihagyni!

Összes oldalmegjelenítés