Darksiders: Warmastered Edition - Teszt


Kipróbáltuk a Darksiders első részének grafikailag feljavított változatát...

Mostani cikkünk alanya nem egy új játék, hanem egy régebbi klasszikus felújított változata. Klasszikus? Túlzás lenne ezt állítani, nem? Jogos a kérdés, de feltett szándékom elmagyarázni nektek, miért gondolom azt, hogy a Darksiders egy igazi játék klasszikus!

Jelenések könyve

A Vigil Games úgy szerzett magának nevet, hogy össz-vissz két játéka volt, mindkettő a Darksiders szériában, de a texasi székhelyű stúdió a THQ gondozásában meglepően messzire szárnyalhatott. Az egyik alapító tag Joe Madureira, képregény rajzoló egyben a játék dizájnáért és hangulatáért felelt, csapatával pedig egyetlen dolgot tartottak szem előtt: létrehozni egy olyan játékot, mely felidézi azokat a dolgokat amiket régen szerettünk, de közben tudjon újat is mutatni. Ez nagyon jól sikerült nekik a Darksiders első részével, majd a második részt kezdték fejleszteni, ami bár megváltozott játékmenetében és hangulatában, de a játékosok ezt a felvonást is a szívükbe zárták.


Azt tudni kell, hogy a sztori minimum trilógiának lett tervezve, és a sztori is nagyon jól haladt egy epikus zárás felé, viszont a THQ csődjével a harmadik rész fejlesztésének is búcsút mondhattunk. Viccen kívül, ez olyan borzalmas érzés a sorozat kedvelőinek, hogy azt leírni nem tudom. Bár a THQ-t és vele együtt a Vigil egyes tagjait átvette a Nordic Games, a folytatásról még csak tárgyalnak, de nem kezdődtek meg konkrét munkálatok. Pedig kellene. Nagyon is.

Szóval mi a pláne ebben a Darksidersben? Aki nem ismerné a játékot, annak itt egy gyorstalpaló mindenről, amit tudni érdemes a sorozat első részéről:

Az Apokalipszis Lovasai

A történet szerint a pokol és a mennyország között eonok óta zajló háború tombolt, mindenféle korlátok nélkül. A háboró a teremtés egyensúlyát fenyegette, ezért egy titokzatos erő, a Charred Council nevezetű entitás fegyverszünetre kényszerítette a démonok és angyalok seregeit, majd szigorú törvényekkel biztosította, hogy a két harcos fél ne boríthassa fel az egyensúlyt. A békeidőkben egy magányos világon megszületett az emberiség, és a Charred Council őket szemelte ki a háború harmadik résztvevőjének. Ha az emberek elég fejlettek lesznek, feltörik a Hét Pecsétet, és a háború a három nagy birodalom között végre eldől.


Persze ezt a szabályt a gyűlöletfűtötte démonok, vagy a büszke angyalok nehezen tartják be, ezért a Charred Council négy félelmetes harcost küldd a bűnösök felettébb kegyetlen megtörésére. Ők az Apokalipszis Lovasai. “Háború” (War) az első, a legfiatalabb, és a legerősebb. “Halál” (Death) a legidősebb, bölcsessége vetekszik könyörtelenségével. “Harag” (Fury) a lovasok női tagja, keveset tudunk róla azon kívül, hogy ostorával és szépségével gyilkol. “Viszály” (Strife) komor és hallgatag, a pisztolyai szólnak helyette. Ha ők megjelennek, a legnagyobb démonok gyomra is összeszorul a félelemtől, az arkangyalok pedig remegve húzódnak vissza palotáikba.

A Darksiders a lehető legrosszabb eseménnyel nyit, ugyanis az angyalok és démonok egyszerre rohamozzák meg az emberek birodalmát, és esze-veszett mészárlásba kezdenek. Ahogy arra számítani lehetett, megjelent az Apokalipszis Lovasa, War. Kötelességtudóan felszeleteli a bűnös démonokat és angyalokat, ám a testvéreit sehol nem látja, és az ereje is cserben hagyja valamiért. A káosz közepette az angyalok vezetője, Abaddon elesik, és War is vereséget szenved a démonoknak parancsoló Destroyer keze által. War a Charred Council fogságában bűnösnek ítéltetik, mivel a Hét Pecsétet senki nem törte fel, és a Lovasokat sem hívta senki. Tehát War látszólag önszántából utazott a földre, miatta a démonok győztek, és az emberiség teljesen kipusztult. Warnak be kell bizonyítania ártatlanságát, ehhez pedig azt kell tennie, amihez ért: felkutatni a káoszért felelős bűnösöket, és kinyírni mindet.


Hack n' Raep

A játék során az elpusztult Föld lerombolt városainak utcáin fogunk harcolni démonok és angyalok ellen, boss harcokkal és ügyességi, logikai feladványokkal tarkítva. War emberfeletti ereje és különleges képességei meggyengültek a fogsága alatt, így muszáj lesz a fejlődésre is koncentrálni. Tapasztalati pont gyűjtéssel szintet lépünk, a kvázi fizetőeszköznek számító lelkekkel új képességeket, mozdulatokat és fejlesztéseket vásárolunk, valamint a játék egyes pontjain is új eszközökkel gazdagodunk, melyek a tovább jutást biztosítják. A játék végére War használhat kaszát, pisztolyt, ostort, lesznek szárnyai amivel magas pontokról ereszkedhet, átváltozhat a háború démonává, és így tovább.

A sztori bár lineáris vonalon vezet bennünket, a pályák szabadon bejárhatóak, felfedezhetőek, és a későbbi órákban is érdemes lesz visszamenni a kezdő területekre, révén olyan helyek is találhatóak ott, amiket csak a később megszerezhető eszközökkel érhetünk el. Egyes pontokon bonyolult ugra-bugrálással juthatunk tovább, esetleg a jól ismert doboz-tologatós puzzle fogad bennünket, de egyes eszközök birtokában határozottan agymunkás feladványok is előkerülnek. Ezek az elemek tökéletes egyensúlyban állnak a brutális kaszabolással és boss harcokkal, így lesz a Darksiders egy mesterien jól összerakott játék. Gyakorlatilag a műfaj legjobbjaitól tanult elemekkel operál, így lesz hasonlatos a Darksiders a God of Warhoz, vagy a Soul Reaverhez. És éppen ezért lesz belőle hasonlóan szerethető klasszikus.


Akinek megjött a kedve a játékhoz, azt nem kell hogy aggassza a 2010-es minőség, ugyanis a Warmastered Edition korszerűsíti a látványt minden téren, így a grafikára kényes játékosok is maradéktalanul élvezhetik a Darksiderst. Akinek már megvan a játék, annak automatikusan jár a felújított változat, és ez tökéletes alkalom az újrajátszáshoz!

Gyönyörű háború

Mit kapunk a Warmastered Editionben? Elsősorban full HD támogatást, 4K felbontást, és ehhez szükséges megjelenítési beállításokat. Annyira nem kell hanyatt vágódni, igazából azok a beállítások kerültek az Options menübe, amik manapság alapnak számítanak, és hiányoztak a korábbi változatból. Persze mindent tökig fel kell tolni, és a Darksiders a régi motorosk számára eszméletlenül jól fog kinézni, az újaknak pedig kellemes látványt fog jelenteni.

A legfontosabb fejlődés a textúrák részletesebb és élesebb megjelenésében jelenik meg, amire egy szemernyi panaszunk sem lehet. Az eleve fantasztikus dizájn kis részletei immár nem elmosódott pacák a képernyőn, a fegyverek apró karcolásai is tisztán kivehetőek, a rúnákkal borított ereklyék pedig szexibbek mint valaha. A textúra élesség mellett a színeken is finomítottak, így a lerohadt városok sokkal szürkébbek, míg a természet által meghódított területek színesebbek és világosabbak. Az ellenfelek és NPC-k külön hangsúlyt kaptak a textúra polírozás terén, War például veszett brutál néz ki, a kesztyűjének legutolsó pántján is látszik a hasított bőr minden ránca. Mindehhez hozzájárul egy kis finomítás az élsimításokban is, tehát a modellek terén abszolút csillagos ötöst érdemel a Warmastered Edition. A sok kaszabolás és képesség hazsnálat persze sok effektel is jár, ezeken is dolgoztak a srácok, így dinamikusabb animációk, szebb és részletgazdagabb effektek, fényesebb és színesebb csapások érik a meglepődött ellenfeleinket.


De hogy ne csak jót mondjak, egy dolog elmaradt a csinosításban, ami szerintem sajnálatos. A pályák ugyanis túl üresnek érződnek. Persze a játék megjelenésekor ez még annyira nem tűnt fel, a szétszórt, fegyvernek is használható villanypóznák, autóroncsok, ládák, tereptárgyak épp elegendőek voltak, de manapság már sokkal változatosabb terepet igényel a játékos szeme, és ugye a Warmastered Edition célja a korszerűsítés volt. Éppen ezért hiányolok még több tereptárgyat, esetleg pár új egyszerűbb modelt, mert a meglévők túl sokat ismétlődnek, alig van belőlük, és így a tágas terek túl üresnek érződnek. Ha például egy nagy teremben minden tereptárgyat széttörünk, konkrétan kongani fog az ürességtől… Még annyit tudnék felhozni, hogy a Darksiders 2 Deathinitive Editionhöz hasonlóan én vártam volna egy kis balansz finomítást, esetleg egy-két plusz tartalmat, ez azonban a Warmastered Editionben elmaradt. Nem azért, mert elfelejtették, egyszerűen csak ez a kiadás a grafikai feljavításról szólt, és egyáltalán nem nyúltak hozzá a játékmenethez. Ezt érdemes szem előtt tartani, amikor valaki kipróbálja sokadik alkalommal a játékot.

Ítélet

A Darksiders önmagában is egy nagyszerű játék, változatos játékmenettel, remek sztorival, ütős hangulattal és látványvilággal, ami a Warmastered Editionben korszerűsítve is lett. Bár tudnék pár hiányosságot mondani, ezektől függetlenül ez a kiadás tökéletes vétel azok számára, akik még nem ismerik ezt a címet. Ugyanis a Darksiders sorozatot ismerni KELL, játszani KELL, így itt az alkalom behozni az elmaradást! Aki pedig már játszott vele, az üljön le elé megint, és tolja ki Apocalypse nehézségi fokozaton!

Továbbá mivel az első rész, úgy a második is kapott felújított kiadást, ez reményeink szerint azt jelenti, hogy a Nordic Games szeretné ha emlékeznénk a játékokra. Jelentheti vajon ez azt, hogy a folytatás már a küszöbön áll? Talán kapunk végre egy harmadik részt, melyben Strife és Fury is tiszteletét teszi? Esetleg mind a négy Lovast irányíthatjuk majd? Kérdések, kérdések, kérdések...

Review score
 9.0A Darksiders egy remek játék, a Warmastered Edition pedig grafikailag feljavítva tálalja nekünk ezt a klasszikust, hogy kipróbálhassuk, vagy újra kijátszhassuk! Vannak hiányosságai, de hogy csalódottak lennénk? Soha!

Összes oldalmegjelenítés