Tahira: Echoes of the Astral Empire - Teszt
Whale Hammer Games. Whale Hammer. Milyen királyul hangzik! Mindig is bírtam a fura elnevezésű fejlesztői csapatokat, de ez a Whale Hammer nagyon különlegesen hat, mint valami metál banda. A játékuk címe már inkább hagy kivetni valót maga után. Tahira: Ehcos of the Astral Empire. Ezzel sem lenne semmi baj, de a Tahira az nem az ország vagy a bolygó neve, hanem magáé a főszereplő csajé, szóval már nem hangzik olyan jól utána az Echos of the bla bla bla.
Első ránézésre azt hiszem mindenképpen megragadó a játék. Kézzel rajzolt és meglehetősen egyedi grafikája rögtön magába szeretteti a játékost. De ez a feltétlen szeretet azon nyomban köddé válik, ha ismeritek a The Banner Saga című alkotást. Nem titok, hogy a fejlesztők nagyon sokat inspirálódtak belőle, nagyjából 90%-ban lekoppintották. Nem lenne baj azzal, ha alapjául vették volna egy nagyszerű és bevált játék modelljét, de gyakorlatilag ugyanazt csinálták meg. A történeten kívül semmi extra sajátossága nincs, sőt, még kevesebbet is nyújt, mint a The Banner Saga, és ha már lemásolsz egy játékot, akkor az a minimum, hogy ugyanazok a lehetőségek megtalálhatóak benne. Éppen ezért van az, hogy hiába néz ki királyul a Tahira, hiába jó benne minden dolog, csak árnyéka egy nagyobb játéknak, és ezt a közösség is érzékeli, ezért alig 60%-os pozitív értékelés érkezett rá. Pedig tényleg nagyon jó, szórakoztató és érdekes, de annak ellenére, hogy egyedinek hat, még sem az.
Történetünk főszereplője Tahira, aki leginkább egy távol keleti ország szülöttjére hasonlít. Maga a világ is inkább erre hajaz a zenéivel és a tájegységeivel. Szóval a csaj kempingezik az erdőben, hiszen eltökélt szándéka, hogy segít a rászorulókon és jelenlegi is misszióját végzi. Egyetlen társunk a lovunk, akivel meglehetősen szórakoztató beszélgetéseket végzünk. Igaz a pacink csak nyihaházik, de ezt tudja örömtelien és ijedten is tenni. Nincsen szinkronok, szóval minden feliratozva van és az érzelmek is a megjelenő rajzokon vannak ábrázolva. Kifejezetten érdekes a mosolygó ló képe. Na de, hogy visszakanyarodjak a történethez, hirtelen egy fénycsík jelenik meg az égen, ami nem messze csapódik be a tábortüzünktől és Tahira egyből odamegy megnézni mi az. Tipikus nő, valami csillog az erdő középén, és rögtön tudni akarja a mivoltát. Kiderül, hogy fater jelent meg fény alakjában, aki nem mellesleg a királyság királya, de szörnyű veszedelem, egy sereg közeledik a város felé, kiknek szándékuk nem jó, így Tahira szent missziója immár a föld megmentése lesz. A történet elég alaposan ki van dolgozva. Kalandozásunk során az egész ország történelmi múltjára kapunk betekintést, nem csak a jelenlegi helyzetről és indíttatásokról, szóval mindenképpen érdemes és érdekes, ha odafigyelünk az apróbb dolgokra.
Hirtelen ránézésre azt gondolnák, hogy ez biztos egy point and click játék, de képzeljétek el, hogy nem az. A WASD segítségével mozgunk, ellenben a harcban az egérrel adjuk ki a parancsokat, szóval a kurzoros mozgás egyedisége rögtönk megszűnik. De nem is lehetne kivitelezhető, hiszen egy körökre osztott taktikai modellről beszélünk, ami ismerős lehet minden olyan játékból, amiben körökre osztott taktikai harcrendszer van, mégis megint a The Banner Saga-t kell kiemelnem, mert a Tahira annyira pofátlanul másolt, hogy még a piros és kék pajzs ikonok a karaktereink felett is ugyan úgy néznek ki. Ezek jelzik egyébként az életünket és az akció pontjainkat, amik segítségével cselekedhetünk a körök alatt. Szimpla négyzetekre osztott térképen lépünk, majd kiosztjuk a parancsot, hogy támadjunk, várjunk, vagy valamilyen speckó képességet toljunk-e el. Persze a dolog ennél bonyolultabb, hiszen ott a taktikai szó, ami annyit tesz, hogy számít kit hogyan állítunk fel és melyik ellenfelet ütjük le elsőnek. Kis idő múlva, mikor már nem 2-3, hanem 20 egységet irányítunk, egész szép kis harcokat lehet indukálni. Lehet ilyen volumenű összecsapás nem is volt a The Banner Saga-ban, szóval megtaláltuk az első egyedi dolgot? Juhé!
Mindezektől eltekintve, könnyen le tud minket kötni 8-10 órán keresztül. A hasonlóság csak dühítő, mintsem zavaró. Jóból emeltek át jó dolgokat hiányosan. Ez olyan, mintha egy sajtburgert akartak volna lemásolni, csak kimaradt a sajt, de a hambi is finom, csak a másik jobb. Kiábrándító lehet viszont a végkifejlet, amit le sem lehet spoilerezni. merthogy nem derül ki, egyszerűen a Tahira utolsó momentuma az, hogy "to be continued...". Biztos vagyok benne, hogy elegánsabb lezárása is lehetett volna, de az idő a gonosz manó, már ha az ember játékfejlesztő. Igazából az idő gonosz, már ha az ember ember. A Tahira: Echoes of the Astral Empire egy sokat ígérő játék és kifejezetten jó élmény lehet, akik nem Banner Saga-ztak. A tapasztaltabbaknak viszont érdekes érzéseket fog kelteni a hasonlóság "varázsa". Történetileg, zeneileg szerintem rendben van, maga a tálalás sem rossz, hangulatos párbeszédek, egyedileg megrajzolt érzelmek a karakterek arcán, nekem bejött. Mondanám, hogy a grafikai is különleges, de semmilyen sajátosságot nem véltem felfedezni benne. Ennek ellenére én ajánlom, a távol keleti hangulat is remekül meg lett csípve, szóval nem egy rossz játék ez, csak sok hiba van benne és talán túl egyszerű a mechanikája. De mint olvastátok, folytatódni fog, vagyis kéne, tehát minden lehetőség adott, hogy csiszoljanak a gyémánton, mert ez egy drágakő az biztos. Steam-en lessétek meg, aztán mehet a kaland!
| Review score | |
| 7.6 | Annak ellenére, hogy már-már dühítő a hasonlóság egy másik játékkal kapcsolatban. a Tahira: Echoes of the Astral Empire egy érdekes és szórakoztató játék. Képileg és zeneileg képes elvarázsolni, a történet és a párbeszédek pedig legalább ennyire jók, de a mérleg másik felén csupa hiba, egyszerűség és hiba van. |
