INSIDE - Teszt
Van pár olyan játék, amit a végigjátszás közben élvezünk, de ugyan akkor folyamatosan borzongunk, ráadásul nyomás alatt is tart. Ennek ellenére szeretjük, de alig várjuk, hogy vége legyen, és hiába adunk rá maximális pontot, soha az életbe nem akarunk vele megint foglalkozni. Na, az INSIDE pont ilyen. Egy remek alkotás, kiváló atmoszférát teremt meg, lebilincselő a világ, aminek részesei vagyunk. Izgulunk és talán kicsit félünk is, de az biztos, hogy a játék során szinte fulladozunk a nyomasztó elemektől. Mindennek ellenére egy baromi jó élményt jelentett. A barátnőm aludt, a tv-ben ment a színvonalas Skorpikirály 3, majd a Cápa 3 én meg egy gyerekkel mászkáltam valami groteszk világban és kerestem a kiutat. Gyakorlatilag egy indítás után végigvittem, ami a játék egyik hátulütője talán, ugyanis 3, maximum 4 óra alatt bőségesen be lehet fejezni az egészet. Természetesen az INSIDE egy olyan tömény falat, mint egy bonbon, ami meg van töltve nugáttal, nutellával, mogyoróval, mind ez egy ostyába töltve, ami étcsokiba van mártva és mind ezt meghintették kókusszal és aranyporral. Kicsinek tűnik, de megüli a gyomrunkat. Ez a néhány órácska pontosan elég ebben a világban, más kérdés viszont az, hogy ér-e így 20 eurót az egész, mert biza az ára ennyi. Nem igazán van benne újrajátszási lehetőség, maximum ha valaki olyan mazochista, hogy az első végigjátszás után neki esik megint a rejtett szobák megtalálásához. Nekem elég volt egy alkalom. Egyszerűen annyira megérintett, hogy aznap még ezzel is álmodtam. És ha egy játék ennyire képes befolyásolni az emberi érzelmeket, akkor az csak tudd valamit, nem?
Se intro, se menü, se készítők, se semmi, rögtön az indítás után egy erdőben találjuk magunkat és már indul is az egész. Az első benyomásom az volt, hogy ez egy Limbo koppintás. Sötét hangulat, komor fák, gyerek főszereplő és kiváló oldalnézet. Később a logikai feladatok még jobban megalapozták gyanúmat. Úgy gondoltam, hogy végül is ami jó az jó, nem szégyen, ha alapjául vettek a fejlesztők egy már bevált játékot. Aztán rövid keresgélés után láttam, hogy ugyan azok a készítők, szóval érthető a hasonlóság. Kicsit azért továbbfejlődött az egész, az INSIDE már rendelkezik színekkel is, és a hátterek mélységérzete kiváltképpen jól vannak megoldva. Ebből az okból kifolyólag már kell egy közepes gép ahhoz, hogy megfelelően fusson, ráadásul a grafikán finomítani sem lehet, csak a felbontást állítani. A játék kapott 4k támogatást is, szóval ezt a nyomasztó világot megfelelő felszereléssel igen részletesen élhetjük át.
Úgy igazából történet nincsen, vagyis nincs elmesélve. Az utunk során a játékosnak kell összeraknia, hogy vajon mi és miért történik ebben a világban. Egy táborból kell megszöknünk, amit nem nagyon engednek, ezért üldöznek minket. Emlékeztek a 2000 év körül megjelent játékok fő mumusára? Ekkoriban volt egy bizonyos egység, amit ha megláttunk tudtuk, hogy egyszer-kétszer biztos megfognak ölni. Főleg a Medal of Honor és a Resident Evil jut eszembe. Ezek voltak a kutyák. Ha kis ugatós dögöt láttam, biztosra vettem, hogy meghalok, mert valamiért olyan nehezen lehetett elbánni velük, hogy még. Aztán a kutyusok elkoptak az évek múltával, de az INSIDE-ban újra feltámadtak. Nem mondom, hogy a játék során annyiszor fogunk meghalni, mint egy Dark Souls-ban, de biztos, hogy elhalálozásunk 60%-ban a kutyáknak köszönhető. Mind ez abból fakad, hogy nem tudjuk mit kell ellenünk csinálni. Csak érdekességképpen említettem meg, kicsit retro érzés volt, mikor néztem, hogy egy véreb kitöri a nyakamat.
A táborból megszökve látjuk, hogy valami magasabb emberi csoport agykontroll által szolgasorba taszítja az egyszerű népeket, amik közé valószínűleg a mi fiúnk is tartozott. A nagy menekülés alatt egyszer visszakerülünk az agymosásra várók sorába, ahol velük együtt haladva, ütemszerűen kell lépni és ugrani, különben egy gép kiszúr minket és meghaltunk. Persze a végén megint kutyák elöl kell majd menekülni. A Limbo-val szemben, bár őszintén én már nem nagyon emlékszem rá, háttérbe szorultak a logikai feladatok. Nekem kifejezetten tetszett, hogy a fizikára alapuló megoldások szinte teljesen eltűntek. Az indie játékoknak szokása, hogy mindenhol a gravitációval kell játszani, így oda kell tolni egy dobozt egy emelőre, amire ha ráugrunk úgy fog repülni, hogy odaessen, ahol beszippantja egy vákuum, és az pont úgy áll, hogy ráejtse egy kapcsolóra. Nem mondom, jó móka, de örültem, hogy az INSIDE-ban nem találkoztam ilyenekkel. Pár helyen van hasonló trükközés, de nem ilyen szinten. Sokkal inkább lopakodós feladatok vannak. Sokszor kell takarásból takarásba futni megfelelő időben, vagy ezt bekapcsolni ahhoz, hogy később amaz működjön.
Az Oddworld: Abe's játékaihoz hasonlóan nem egy helyen kell megoldanunk a puzzle-öket úgy, hogy felvesszünk egy sisakot, ami az agy mosott munkásokat irányítja. Így képesek vagyunk csoportokat mozgatni, akik lehetővé teszik a nehéz tárgyak emelését, vagy éppen minket dobnak fel egy magasabb helyre. Kifejezetten élveztem ezeket a feladatokat, kellemes retros érzetet keltett, és még kutyák sem kellettek hozzá. A romos épületek gyakran vannak víz alatt, így szerintem a játék csaknem felében úsznunk vagy tengeralattjáró bárkát kell használnunk. Ezek mind-mind új és mókás rejtvényeket állítanak elénk, amiket élvezettel csináltam meg. Maga a hangulat és az atmoszféra nagyon sötét, de a feladatok és a helyszínek elég színesek, és ezt most ne értsétek szó szerint. Volt olyan hely, ahol például nem lehet kimozdulni a fedezékből, hiszen a hatalmas hangrobbanások rögtön darabokra szedtek, helyette megadott időközönként valami mögé bújva kellett megoldanunk a helyzetet. Később nehezítette a dolgot, amikor a biztonságot nyújtó árnyékoló dolgok mozgásban voltak és mindenféle matematikai egyenlettel a fejben kellett kiszámolni, hogy mi az az ideális idő, amikor indulhatunk és a megadott hangkitörésnél pont takarásban leszünk.
Az atmostféra mellett talán a legnyomasztóbb dolog a zene hiánya. Gyakorlatilag az első fél órában semmilyen formában nem kapunk zajokat, csak a kutyaugatás és a futás zörejei hangzanak fel. Nem mintha később szólnának a szimfonikusok, a zenei aláfestés inkább hosszan kitartott és eltorzított hangok sokaságából áll. A Playdead egy remek játékot tett össze az INSIDE képében, mely lehangoló és lebilincselő egyszerre. A végmomentum egyszerűen összetöri az ember lelkét, a több órás nyomás akkor már elviselhetetlen mennyiségű lesz. És ez nagyon király. Remekül megfogja az érzelmeket. Amint említettem, az egyetlen hátulütője a hossza és ennek az ára. Steam-en 20 euróért osztogatják. Nehezen ad ki az ember ennyi pénzt egy ilyen rövid játékért, de tény, hogy megér ennyit. Mindenképpen próbáljátok ki egyszer, akárcsak a Limbo, az INSIDE is a muszáj kategóriába tartozik.
| Review score | |
| 9.5 | Az INSIDE egy brutális játék, ami képes pszichésen nyomás alatt tartani a játékost az első perctől az utolsóig. Bár nem hosszú a játék, és az ára ehhez képest kicsit drága, de egy mestermű érdemel ennyit. |
