The Technomancer - Teszt

Ideje visszatérni a Marsra...

Számomra a Mars: War Logs c. játék egy felüdülés volt, amikor 2013-ban megjelent. Sci-fi hangulat, viszonylag nagy bejárható területek, RPG rendszeren alapuló játékmenet, na és a majdnem kiváló története mély nyomot hagyott bennem. A Technomancer névre hallgató "folytatást" (nem mondható folytatásnak sajnos, de még így is szorosan közel áll elődjéhez) szintén a Spiders csapata csinálta, így egy hasonló élményre számítottam, amikor belekezdtem a játékba. De mégis valami más várt. A debütáló videókban a fejlesztők a War Logs übereléséről beszéltek: hatalmas bejárható területek, mélyebb skill és craft rendszer, na és persze egy sokkal élvezhetőbb harc rendszert. Ezek közül sokat teljesítettek is, de ezek majd a tesztből kiderülnek.


Történetünk a Mars kolonizációja után 200 évvel játszódik. Főhősünk, Zachariah, aki egy olyan világ közepébe csöppen, ahol a víz nem terem minden fán, és a "nem normálisnak számító embereket" üldözik. Ő is egy ilyesmi sorsra jutott, mivel a rend, ahová épp készül beilleszkedni is hasonló bánásmódban van részesítve, ugyanis a technomágusokon évtizedekkel ezelőtt kísérleteztek, és azóta a gén, ami felruházza ezeket az embereket már a születésüktől fogva meghatározza az életüket. Zach épp a beavatási szertartás előtti utolsó gyakorló bevetésén vesz részt, amikor egy váratlan baleset miatt néha képtelen uralni erejét, és ezért a csak "Titkos Rendőrségnek" hívott társaság felfigyel rá. Időről-időre egyre nehezebb lesz számára elrejtenie a titkát, így üldözőbe veszik őt, hogy végleg kiiktassák őt.


A játékmenetben van jó pár dolog, ami visszaköszönt az előző részből. A játék alapja természetesen a már jól ismert RPG rendszeren nyugszik. Ez nem túlzottan sokat változott a mostani részben sem, annyi kiegészítéssel, hogy magasabb a szint limit, illetve kibővült a skill tree. Mivel a játék egy technomágusról szól, így az egyik skill tree csak a technomancynak van szentelve. Ami viszont nagy változás, hogy három féle harc stílust tudunk használni. Az első harc stílus a buzogány és pajzs lesz, mivel ez az a stílus, amit eleinte a legtöbbször érdemes használni, főleg, amikor egy a sok elleni harc van. A második a kard és pisztoly, ez leginkább a gyorsaságot és a mozgékonyságot teszi előtérbe, főleg, hogy pisztolyunk nem sebez sokat, szóval ne várjátok azt, hogy mindenkit távolról lepuffantotok. A harmadik stílus a bot, ami szinte minden téren kiválóan haszálható (kivéve távolról), és legtöbbször ezt a stílust használtam, mivel van tömegsebző támadása is, de azért pár alkalommal rendesen lefejeltem az ajtófélfát, mivel a pajzsos ellenfeleket nem lehet csak úgy könnyedén leverni. Természetesen mind három stílus kapott külön skill tree-t is, szóval lesz miből válogatni. A craft rendszer is visszaköszön, annyi különbséggel, hogy a fegyver upgrade mellett mi is elkészíthetjük saját gyártású fegyvereinket/páncéljainkat, és most már nem csak simán lehet fejleszteni, hanem az egyes elemeket a tárgyon cserélhetjük ki. Például adott egy buzogány, és ennek kicserélhetjük a fejét, a nyelét, és az alját, ezáltal eldönthetjük, hogy kritikus sebzésre legyen kihegyezve, vagy sebzésre, vagy ami még adott (van még jó pár féle lehetőség). Ugyanúgy tudjuk ellenfeleinket bénítani, pl. bot használatakor megrúgjuk az ellenfelet, illetve a dodge is visszaköszönt, és mivel emberünk nem egy szökött rab, hanem egy jól kiképzett harc művész, így el is tudunk ugrani akár. A magunkkal vihető társak se maradtak ki a körítésből, ez nagyjából ugyanaz, mint az előző részben, annyi plusszal talán, hogy utasításokat adhatunk ki nekik, de én mellőztem a főnökösdit.


Érdemes mindenképp megemlíteni a grafikát, hisz ez a játék egyik nagy előrelépése is. A Phyre Engine remek ránc felvarrást kapott a francia fejlesztő brigádtól, mivel a War Logs egy kissé ütött-kopottnak nézett ki anno, amikor 2013-ban megjelent. A mostani Silk Engine-re hallgató graf. motor megmutatta, hogy ott a helye a legjobban kinéző indie játékok között, mivel sok minden változott (azért van némi kivetni való, de ez már csak szőrözgetés lenne). Bővültek a beállítások is, ezzel is mutatva azt, hogy elég sokat tud az új engine. Az egyedüli, amivel bajom volt, az a párbeszédek közötti animációk voltak, ugyanis nem túl sok van, szimplán fapofával állnak és mondják a mondandójukat, erre jobban is oda figyelhettek volna (ráadásként volt olyan párbeszéd, ahol Zach feje teljesen másfelé fordult, mint ahol a másik fél volt). Ehhez képest a cyberpunk világ, amit a játékosok elé tárnak jól reprezentálja a vízért folytatott harcot, tehát a látvány világgal semmi gondom sem volt. Elkülönített szektorok jelezték, hogy épp hol tartózkodunk, eléggé meglátszódott, hogy mikor vagyunk a gazdagok és kiváltságosak negyedében, és mikor a szegényes, szeméttel és lim-lomokkal felstócolt sikátorokban.


Nagy meglepetéseket tartogat azok számára a Technomancer, akik játszottak az előző résszel, ugyanis sok dologra választ adnak, ami talán az első részben kicsit ködös volt. Élveztem minden percét a játéknak, rettentően hangulatos, és megmondom őszintén nem sokallom az árát, főleg, hogy mennyi tartalmat és játék időt kínál a játék. Jelenleg a játék csak Steamen kapható -15%os leárazás mellett 38,24 euroért, ami csak korlátozott ideig tart. Mindenképp gondolkodjanak el azok, akik a Mars: War Logs-ot szerették, mivel ez a játék a sokszoros überelése az "előző" résznek. A játék Steames oldalát itt érhetitek el.

A Gamecritic értékelése a The Technomancer c. játékról:

Pros.:

+ hangulatos és látványos világ
+ megújult grafikus motor
+ majdnem 50 órányi játék idő (mellék küldetésekkel együtt)
+ ötletes harc rendszer

Cons.:

- néha a párbeszédek animációi eléggé élettelenek
- apróbb, jelentéktelen bugok

Review score
 8.5A The Technomancer c. játék fejlesztői ismét megmutatták, hogy tudnak hangulatos játékot készíteni, és most majdnem sikerült egy igazi gyöngyszemet elrejteniük az indie világ játékai között. A műfaj kedvelőinek mindenképp kötelező!

Összes oldalmegjelenítés