Ha a Mad Max zombik között játszódna...
Az alapjáték tesztjét itt olvashatjátok el: Dying Light
Mindenki kedvenc zombis játéka egy évvel a megjelenése után kiadja első nagyobb DLC-jét. A Dying Light: The Following-ra keresztelt letölthető tartalom egy egészen új játékmenetet és hatalmas bejárható területet hozott. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy a hasonló volumenű DLC-k igazán ritkák manapság, szóval az EA akár tanulhatna is a Techland-től. Azok, akik játszottak az alapjátékkal, először kicsit csalódottak lehetnek, hiszen a jól megszokott és megkedvelt formák csakhogy nem elkoptak, helyettük más került előtérbe. Pár perc után, viszont mindenki újra éli az egy évvel ezelőtti örömöket, hiszen a The Following rengeteg mókát tartogat a felfedezőknek és legalább ugyan ennyi izgalmat is.
Az új tartalom játszható az alapjáték végigjátszása nélkül
is, de nem érdemes így belekezdeni. Egyrészt azért, mert a The Following feltételezi, hogy ismerjük a Dying Light rejtelmeit, ezért erősebb zombikkal találkozunk már
rögtön az elején, másrészt azért nem, mert így nem ismerhetjük meg a főhős, Kyle Crane történetét, valamint nem
tudjuk átvinni a karakter mentéseinket. Azért sokat számít az, ha már
előzetesen kiépítettük a saját szájunk ízének megfelelő képesség rendszert.
Harmadrészt pedig: az alapjáték is bitang jó, vétek lenne kihagyni. Hogy
rátérjek a The Following-ra, ez egy
egészen más felépítésű Dying Light. Az
új terület Harran mellett található,
egy főképp sík elemekkel fűszerezet vidéki helyszínen. Mint olyan, itt nincsenek
nagy épületek, ahol a parkour sportját tudnánk űzni, ellenben a játék átcsap Mad Max-be. Legjobb barátunk egy kis
buggy lesz, amivel szelhetjük majd a földeket.
Mint olyan, így a parkour a háttérbe szorul, de az autózás
is igen jó móka. A The Following egy
hatalmas területet kínál elénk, ahol a legjobb utazási módszer az buggy
használatával érvényesül majd. Ő lesz a legjobb barátunk és a leghűségesebb
társunk, ami törődést igényel. Egyrészt etetnünk kell majd benyával, másrészt
pedig, mivel parkour híján vagyunk, így a zombik hadát harccal tudjuk
tizedelni, ők viszont elég erősek és sokan vannak, ráadásul van egy kocsink,
így mire következtetünk? Pontosan. Carmageddon. Egy egész szintrendszer
alapszik a buggy-ra. Gyűjthetünk tapasztalatot a vezetés közben, mely során
egyre pazarabb gyilkoló masinává alakíthatjuk négykerekűnket. Szerelhetünk rá különféle
lökhárítókat, lángszórót vagy éppen aknákat is szórhatunk el vezetés közben.
Egy szóval a dara most a négykerekűnkön fog múlni.
A játék egy igen érdekes sztorival rukkol elő, ami eleinte
nagyjából ugyan ennyire unalmas. A hatalmas területen találkozunk egy száz éve
fennálló szektával, akik egy olyan titkot őriznek, ami segíthet a zombik hadát
túlélni. Persze bizonyítanunk kell, hogy alkalmasak vagyunk a tudásra, így ki
kell érdemelnünk azt. Mondanom sem kell, hogy rengeteg mellékküldetés és
kihívás van a játékban, aminek során folyamatosan a nagy területen kell
autókáznunk, de ami még érdekesebb és talán fura is, hogy ezeket a missziókat
nem hanyagolhatjuk el. Szemben a többi játékkal, itt nem tehetjük meg azt, hogy
csak a főküldetés láncra fókuszálunk, mert a The Following-ba ahhoz, hogy a sztori csepegjen tovább, a bizalom
megszerzése nélkülözhetetlen, amit csak akkor érünk el, ha a
mellékküldetésekből is kivesszük a részünket. A játék így rákényszerít minket,
hogy minden melót elvállaljunk, ezzel is növelve a játékidőt.
Persze a rengetek misszió akkor a legizgalmasabb, ha
társaink is segítenek benne. Lehetőségünk van co-op is játszani, így a buggy-t
megosztva is tudjuk használni. Míg valaki vezet, addig a beépített lőállásból
íjpuskával hasznosan eltölthetjük az időt A és B pont között. A versengés is
helyett kapott a játékban. A parkour kihívások helyett, itt versenyek vannak.
Olyanok, mint: ki tud több zombit elütni megadott idő alatt, vagy ki tud
nagyobb pusztítást okozni. Szerencsére az ugrálós móka is megtalálható azért,
ami talán a Dying Light egyik
legemlékezetesebb komponense. A parkour van, csak háttérbe szorult, de a
küldetések között nem egy olyannal találkozunk, amikor a buggynak nem vesszük
hasznát, így a sziklák és barlangok rejtelmei között, marad a jó öreg ugrálás.
Végezetül a The
Following egy olyan DLC lett, amilyennek minden letölthető tartalomnak
lennie kéne. 20 euróért jócskán kapunk anyagot: nagy terület, új kihívások, sok
küldetés és új játékbeli komponensek a buggy szerepében, amit gondosan
építgethetünk. Talán a folyamatos autózás és a végtelen küldetések halmaza néha
már túl sok, a sztori elég langyos, bár a vége kárpótol majd minket, de ez még
mindig igen jó móka. Senki sem fog csalódni, aki beruház majd a Dying Light: The Following-ra. Nem
tudom mit terveznek majd a Dead Island 2-ben,
de az biztos, hogy a fejlesztők felköthetik a bugyogót, mert ezt nehéz lesz
felülmúlni, ha egyáltalán lehet. Steam-en el tudjátok érni, jó szórakozást!
Pro:
+ Hatalmas új terület
+ Buggy
+ Sok, különféle mellékküldetés
Kontra:
- … amiket kötelezően csinálnunk kell
- Egyszerű történet