Sokak szerint az izometrikus hack & slash címeknek már évekkel ezelőtt leáldozott. Erre igyekszik rácáfolni a How to Survive 2.
Ironikus módon a játéktörténelem egyik legnagyobb címének, a Diablonak a játékstílusa mára gyakorlatilag kiveszett a köztudatból. Rég nem láthattunk igazán ütős izometrikus hack & slash-t, bár az igazat megvallva másmilyet se nagyon. Az utóbbi évekből legfeljebb olyan nevek rémlenek fel lelki szemeink előtt, mint a kellemes, de nem átütő Torchlight, az elég harmatosra sikerült Dungeon Siege 3, a királyok leszármazottjaként többnyire szintén bukásként elkönyvelt Diablo 3, és az ígéretes, de még fejlesztési fázisban lévő Path of Exile. Aztán 2013-ban, az 505 Games színeiben megjelent a How to Survive, ami a kissé kifulladt zsánert olyan kulcsszavakkal igyekezett színesíteni, mint a zombiapokalipszis, túlélés és kraftolás. A játék mindenképp egyedibb volt a sokéves átlagnál, azonban a játékmenetet érintő kisebb gyermekbetegségei és kiforratlanságai megakadályozták az osztatlan siker elérésében. Ezzel együtt nagy reményekkel vágtunk bele a jelenleg még korai hozzáférésű második rész tesztelésébe, remélve, hogy megvalósulni láthatunk párat az első rész kihagyott ziccereiből.Hogy még kicsit az első résznél maradjak, le kell szögeznem, hogy voltak erényei az elődnek, de a kidolgozott történet nem tartozott ezek közé. A spártai egyszerűség jegyében bevágták gyámoltalan, feltételezhetően hajótörött karakterünket egy szigetcsoport egyikére, ahol mint azt hamarosan megtudhattuk, már javában dúlt a zombijárvány. Egy ilyen erős kezdés után már nem is számítottunk sokra, de a játék szép lassan mégis a monitor elé szögező élménnyé tudott válni. Nem ragadt le ugyanis a szokásos, hatszor tíz a huszonharmadikon ellenfél ledarálására épülő hack & slash játékmenetnél, hanem megbolondította azt egy igen hangulatos játékelemmel, ami igen, nomen est omen, a túlélés művészetének elsajátítása volt. Na a második epizód rögtön két dologban is követi elődjét, nevezetesen a túléléshez szükséges technikák szerepeltetésben, és a történet szinte teljes mellőzésében. Annyit tudunk, hogy Louisiana fülledt folyóvidékén vagyunk, jó sok zombival körülvéve, illetve szinte azonnal bele is botlunk az első részben megismert, hegesztőmaszkos Kovac pajtiba, aki azonnal meg is kezdi okításunkat, kvázi egy tutorial küldetéssorozaton keresztül elmagyarázva a játék alapjait.
Kezdjük azzal, amit már ismerhetünk az első részből. Hősünk mikromenedzsmentje összetettebb mint a hasonszőrű címekben, azaz szabályos időközönként etetnünk, itatnunk kell, valamin gondoskodnunk kell a megfelelő alvásmennyiségről, ugyanis nem ajánlatos mosottszamóca állapotban harcba menni. Mindezt a játéktérül szolgáló erdők, városok, mocsarak, és egyéb, zombikban bővelkedő területek foszt... bocsánat, átkutatásával tehetjük. Ezen felül ismét tiszteletét teszi a korábban megismert kraftrendszer, ami az első rész egyik legnagyobb fegyvertényét adta. Semmi sem adja meg jobban a Bear Grylls fílinget, mint mikor egy botból és egy tekercs damilból íjat eszkábálunk, macsétánkkal faragunk hozzá pártucat nyílvesszőt, majd gyógyfüvek és szövetdarabok segítségével bekészítünk pár gyógyító kötést.. És most vegyük sorra az újdonságokat, amik... Hát, amikből még nem sokat sikerült felfedeznem. A harcrendszer gyakorlatilag megegyezik az első részben látottakkal, kellemes, bár hosszú távon kissé monotonná válik, főleg, hogy első íjunk megszerzése után hamarosan már szinte unottan, fél kézzel számolunk le a ránk törő élőholtakkal.
Az pedig külön fájdalmas, hogy az első rész félelmetes éjszakai kalandjaitól elbúcsúzhatunk, legalábbis a fejlesztés jelenlegi stádiumában. Az elődben éjszaka előmásztak az átlagosnál gyorsabb és veszélyesebb, lopakodó-sunnyogó, viszont erősen fényérzékeny zombifajták, aminek következtében egy-egy éjjeli séta során sokszor izzadva forogtunk tengelyünk körül, remegő kezünkben pislákoló elemlámpánkat markolva. Ezt a ziccert valamiért kihagyta a második rész, a vacak látási viszonyokon kívül a naplemente után sincs különösebb ok izgulni. Gyilkolóeszközökből némileg bővül a választék,például elkészíthetjük egy-két, az első részből megismert házibarkács lőfegyver feltupírozott változatát, de semmi olyan, amitől felkapnánk a fejünk. Ismét fejleszthetjük főhősünket is, amihez egy, jelenleg még elég kiforratlan képességfa áll rendelkezésünkre, melyeken olyan, nem kifejezetten izgalmas képességeket vásárolhatunk, mint például emberünk szomjúság-, vagy éhségtűrésének növelése, az íjakkal okozott sebzés javítása, satöbbi. Itt szintén ráfért volna még egy kis energiabefektetés a játékra, mert egy kevésbé érdektelen skilleket tartalmazó fejlődési rendszer sokat dobhatna a fejlődésérzeten. Nem egyszer előfordult, hogy akaratlanul is horribilis mennyiségű XP-t harácsoltam össze, mert egyszerűen annyira nem izgatott a skillfa, hogy több küldetés után is elfelejtettem ránézni a karakterlapra. Lehetőségünk lesz még ezen felül egy tábor kiépítésére és fejlesztésére is, illetve annak megvédésére a portyázó zombihordáktól, de ezzel az újdonságok sora gyakorlatilag véget is ért.
Érvényes ez a grafikára is, ami első blikkre egy az egyben az első részben látott motor, gyakorlatilag változtatások nélkül. Az egyéb újítások szegényességét tekintve ez bizony kevés az üdvösséghez. Ami 2013-ban még egy sallangmentes, de egészét véve korrekt látványvilág volt, az mostanra kifejezetten sivárnak hat. Lehet erre azt mondani, hogy egy játékot úgyse a grafika visz el a hátán, ami igaz is, de valljuk be, ha már játékmenet tekintetében nem kapunk semmi olyat, amit eddig nem láttunk, akkor legalább a szemünket kényeztetnénk kicsit. Cserébe legalább a gépigény is baráti, öregebb vasak tulajdonosai is bátran próbát tehetnek a játékkal. Hanghatások tekintetében leginkább a korrekt jelzőt tudnám alkalmazni. Az erdőben hallható madárcsevetelés, neszezés és a távoli zombihörrenések kifejezetten kellemes, vagyis pozitívan kellemetlen (jó kis képzavar) atmoszférát teremtenek, a mocsárban zuhogó eső, és cuppogó sár zaja is megfelelően nyomasztó légkört teremt, Kovac szinkronhangja pedig még mindig olyan, mint két éve, azaz szódával elmegy.
Nehéz dolgom van az értékeléssel, mert a How to Survive 2 egy korrekt játék. Igen, feltűnhetett, hogy már nem először használom ezt a jelzőt a teszt során, és ez nem is véletlen, mert valahogy az egész játék érzete ilyen. Korrekt. Nem korszakalkotó, nem az, amiről hónapok múlva is beszélni fogunk, de alapvetően szórakoztató, és meg merem kockáztatni, hogy kifejezetten hangulatos, még az early access fázis kellemetlen velejáróit, mint például a baltával faragott kezelőfelületet figyelembe véve is. Akkor mi a probléma? Az a probléma, hogy ezt már mind megkaptuk 2 éve, az első rész személyében. Kapunk pár jelentéktelen újítást, viszont a fejlesztők pont azokon a pontokon nem nyúltak a játékhoz, amiket némi plusz munkával és ötleteléssel korszakalkotóvá lehetett volna tenni. Nem sokat fejlődött a karaktermenedzselés, a harcrendszer gyakorlatilag ugyanaz, mint két éve, a grafika pedig egy az egyben Ctrl+C, Ctrl+V. Száz szónak is egy a vége, jelenlegi állapotában leginkább kiegészítőként tudnám elképzelni a How to Survive 2-t, teljes árú folytatásként nem, hacsak nem szándékoznak a fejlesztők a teljes verzió megjelenéséig még sok, és komoly fejlesztést beletenni a játékba.
Pro:
- a túlélés még mindig móka
- a kraftolás még mindig móka
- a zombiölés is még mindig móka
- nem ártana valami új móka
- jelenleg még kiforratlan kezelőfelület
- gyenge karakterfejlődési rendszer
- elavult grafika