A Darksiders
mindig is egy olyan cím volt, amire tátott szájjal reagált mindenki. Kaptunk
egy jól megkomponált hack ’n’ slash
játékot, amiben végre igazi kemény fiúkkal kellett zúznunk, pontosabban az
apokalipszis lovasaival. Ugye az első részben Háború állt rendelkezésünkre, míg ebben a másodikban már Halál. Első ránézésre mindig is úgy tűnt
nekem, hogy itt harc harc harc van agyba-főbe, de miután végig vittem az első
részt pár éve, rájöttem, hogy ez a játék koránt sem arról szól. Legalábbis
kevesebb százalékban van jelent a cséplés, mint azt az ember hinné. Vannak nagy
páncéljaink, különféle fegyvereink is és megszámlálhatatlan kombó, hogy még
színesebben és élvezetesebben tudjuk szétzúzni az ellenfeleinket, de
meglepetésemre a felfedezés, a kaland és az ugrálós feladatok nagyjából ugyan
ennyi százalékban vannak jelen. Játék közben nem egy olyan fél óra-óra lesz,
amikor nem harcolni fogunk, hanem remekül összerakott pályákon ugrálni és
kutatni. Egy amolyan Devil May Cry és
Tomb Raider keverék a játék. Persze a
Darksiders II kicsit fejlettebb
lett, az előzőnél. Itt már belekerült az a nagyon szimpatikus akció RPG elem is, melyben a lények
felszerelést dobnak (páncélokat és fegyvereket), szinteket lépünk, ami a
szörnyeknek is van, tehát ha nagyobb területre keveredtünk csúnyán megütjük a
bokánkat. Egy szóval még testre szabottabb lett. Csupa-csupa olyan dolog
tartozik bele, ami egy kiváló játékká teszi, ráadásul most jelent meg egy
felújított változat, melyben finomabbra hangolták a rendszert és helyet kaptak
a modern csillogó grafikai effektek. A Darksiders
II Deathinitive Edition még is borzalmasan megosztja a népet. Már megy
feljebb a népszerűségi indexe, ami azt jelenti, hogy 58% a pozitív
visszajelzések száma, de ha jól emlékszem egy héttel ezelőtt még csak 43 volt.
Azt, hogy mi lehet ennek az oka, mindjárt megmagyarázom.
Persze mindenek előtt tisztában kell lennetek a játék
felépítésével, és amúgy sem kezdenék hibák sorolásával egy olyan címet, amit
szeretek. Még olyat sem, amit nem, hiszen mindenkit tisztelek és becsülök, aki
képes játékot formálni az anyagból. Történetileg szinte ott folytatódik a
sztori, ahol az egy abba maradt. Háborúnak
felelnie kell a tetteiért, Halál
pedig elhatározza, hogy tisztára mossa testvére nevét. Kalandozása során új
helyekre kerül, távol a Földtől. Egy olyan világba csöppen, ahol az alkotók élnek, akik a világokat
csinálták. Leginkább északi mondák alakjaihoz lehet hasonlítani az egészet. Nagydarab
páncélos-szakálas népek, akik a kovácsműhelyben készítenek mindent, legyen az
fegyver, edény vagy életforma. Feladatunk megtisztítani az Élet Fáját az ismeretlen romlástól, majd erejét felhasználva
visszaállítani a rendet a Földön.
Mind ez az egész a lehető legjobban van kitalálva, ábrázolva
és megvalósítva. A helyszínek és a hangulat, amit a játék megteremt, a legelső
perctől kezdve magába szív. Annyira érezni az ősi tiszta kultúra jelenlétét,
hogy az valami elképesztő. Pedig csak egy játékról beszélünk, ahol kitalált
lények vannak. Szerencsére nem minden olyan komoly, mint amilyennek a cselekmény
megköveteli. Habár Halál nem annyira
mókás figura, ellenben a velünk szembekerülő alkotók között van néhány kretén, akik el is látnak minket furcsa
mellékküldetésekkel. Az egyikben például életünket kockáztatva egy tányért kell
visszaszereznünk, mert az ipse utolsó munkája az volt és érzelmek kötik a
tárgyhoz. Hatalmas nyitott területek vannak a játékban és rengeteg apróbb
térkép, amikre útközben találhatunk. Titkos barlangok, elhagyatott romok. Maga
a játék vonala nem annyira lineáris, mint az már megszokott a mai piacon.
Elengednek minket erre-arra, de legtöbbször célszerű a kijelölt ösvényt járni.
Hiába szenvedünk egy rom megmászásával és kitakarításával perceket, mire a
végére jutunk látjuk, hogy erősebb ellenfelek vannak ott, mint a jelenlegi
szintünk, vagy valami olyan eszköz kell a továbbjutáshoz, amivel még nem
rendelkezünk.
Tudjátok vannak azok a játékok, amik már az elején
felkínálnak olyan dolgokat, amiket azon a szinten nem tudunk vagy teljesíteni
vagy elérni, ezért később kell oda visszamennünk. Na a Darksiders II az teljesen ilyen. Az első negyed óra, az amolyan
tutorial pálya után már jobb, ha papírt és ceruzát ragadunk és jegyzeteljük
azokat a helyeket és objektumokat, amikkel jelenleg semmit nem tudtunk kezdeni,
hiszen 1-2 óra után jöhetünk rögtön az elejére. Nagyon tetszett, hogy már korán
találkozunk olyan főellenségekkel, amik egy ütésből megölnek. A hardcore Dark Souls fanok biztos élveznék, végül
is meg lehet őket ölni úgy, hogy ha minket nem ér sebzés, de sokáig tartana a
harc és folyamatosan koncentrálni kéne, hogy minden támadást kikerüljünk. De ha
már harcról van szó, Halál mesterien
használja a különféle fegyvereket. Az alap felszerelésünk része a kasza, amit ő
nemes egyszerűséggel ketté szelt, így mind a két kezében van egy fél darab, így
a perpatvarok során igen látványosan és halálosan használja. Egyes kombók alatt
amúgy össze is forrasztja, végül minden igényünket ki is elégíti. Rendelkezésünkre
áll még egy másodlagos fegyver. Itt már több lehetőségünk van keverni a
harcmodorunkat. Ugye mondtam az elején, hogy amolyan loot rendszer van, szóval
a lények, illetve még az eldugott ládákban is tárgyakat találunk, amik
segítségével folyamatosan fejleszthetjük magunkat. Az alapvető páncélokon és
kiegészítések mellett nagy szerepet kaptak a fegyverek is. Sok van belőlük,
több félét is használhatunk, a hatalmas kalapácstól kezdve a kisebb, gyengébb
ám gyorsabb ökölfegyverekig. Ezeket lehet kombinálni a kaszás támadásokkal, így
a lehető leglátványosabb és legnagyobb sebzést okozó kombókat hozhatjuk létre.
Ha már van fegyver meg páncél, akkor gondolhatjátok, hogy
ezeket el is lehet adni, ami azt jelenti, hogy van fizető eszköz a játékban. Ez
arra szolgál, hogy az árusoknál tudjunk vásárolni más fegyvereket, élet töltő
itókákat, páncélokat, illetve kombókat, hiszen a különféle harci cselekvéseket
itt nem tanuljuk, hanem vesszük. Persze karakterünk tapasztalatot gyűjt a
harcok során, ám ezt a Darksiders II-ben
nem a harcmodorra pazarolja, hanem képességekre. Van egy szép kis talent fánk,
hogy még akció RPG-sebb legyen az
egész, ahol aktív és passzív hatásokat tudunk fejleszteni. Ezeket később
valamilyen gomb kiosztásra tehetjük, hogy a csihi-puhi közben bármikor
alkalmazni tudjuk. Két oldalt építhetünk ki, ám sajnos elegendő pont nem fog
rendelkezésünkre állni, hogy 100%-ban kirakjuk, így döntenünk kell, hogy melyik
stílust részesítjük előnyben. Szerencsére van lehetőség újrakiosztásra, így ha
menetközben megunnánk az eddig használt képességeket, bármikor válthatunk. Egy
bizonyos szint után pedig megkapjuk a szuper képességünket, amikor a szó szoros
értelmében bedurvul a Halál. Ilyenkor
jelenik meg az igazi lovas formája, kapunk csini csont szárnyakat meg minden
király dolgot és egy ideig baromi erősek leszünk.
Ahogy említettem a harc mellett ott van a kaland is.
Nagyjából egyelő a verekedés és a mászás-ugrálás szerepe a játékban. Sokszor az
ügyességünkre és a gyorsaságunkra is szükség lesz, hiszen nem egy alkalom fog
adódni, hogy olyan dolgokon kell ugrálnunk, amik mozognak. Remekül megalkotott
pályák állnak majd elénk, melyeknek minden perce élvezetes. A megvalósítás
pedig valami elképesztő. Nagyon nehéz az élénk színeket és a komoly stílust
ötvözni. Sokszor elbillen a mérleg valamelyik irányba: vagy túl komolytalan
lesz az egész a túlzott ábrázolás miatt vagy pedig túl komoly lesz minden, a
világ pedig egy összefolyt halmaz. Itt viszont nagyon el lettek találva az
arányok. Monumentális hegyeket fogunk mászni, hatalmas kovácsműhelyekben
ugrálni, ahol minden négyzetméteren valamilyen olvadt vas folyik. Élénk és
színes nagy nyitott világgal találkozunk, amelyet lóháton barangolunk be és
persze rengeteg eredeti ellenfél jön majd velünk szembe, amik közül a
legizgalmasabbak a jól kitalált boss harcok lesznek. A főküldetések mellett
rengeteg mellékküldetés is van, amiket érdemes megcsinálni, hiszen így
juthatunk hozzá a legmenőbb cuccokhoz.
Ennyi sok jót tudok elmondani a Darksiders II-ről, vagyis ennyi jutott most eszembe. Szóval térjünk
át arra, hogy miért nem jött be annyira, ez a Deathinitive Edition. Magas felbontású textúrákkal (1080p), felturbózott
grafikai motorral, magasabb vizuális minőséggel és részletesebb fény-árnyék
hatásokkal kecsegtet, amik közül majdnem minden bugos. A játék beállítása
sokszor viselkedik furán. Nekem is voltak problémáim és másoknak is: esetenként
minden szépen folyik, stabil 60 fps-sel, aztán hirtelen leugrik 20-ra és utána
akármilyen beállítást próbál az ember, ott marad. Minimumon és maximumon is
tapasztalható ez a probléma. Sokan mondják, hogy a vsync annak ellenére, hogy
szerepel a beállítások között, csak dísznek van ott. Egyszóval hiába kaptunk
fejlettebb grafikát, nem működik megfelelően. Rosszul használja ki az
erőforrásokat, így legyen akármilyen erős a felhasználó gépe, fixek a bugok.
Sokakat zavar még az, hogy van olyan, aki megvette pár euróért az alapjátékot
és megkapta ingyen a Deathinitive
Edition-t, míg másoknak ki kellett fizetniük a 6 eurós árat azért, hogy
upgrade-eljék a játékukat, még azoknak is, akik egyébként a legelső nap
vásárolták meg a Darksiders II-t
teljesen áron. Jelenleg ez a kiadás 30 euró és aki annak idején hozzájutott
mondjuk 9-ért, és megkapta ingyen ezt a kiegészítést, vagy akár kifizette azt a
6 eurót a fejlesztésért, még mindig jobban járt, mint azok, akik most
vásárolják meg a játékot és Steam-en
már csaj az új verziót lehet kapni.
Összességében a Darksiders
II egy remek játék. Sok komponense a tökéletes plafont súrolja, de ezen nem
kell csodálkozni, egy nagyon szuper játékot tettek össze a fejlesztők, akik
egyébként elég sokan voltak. Ott van a Gunfire
Games, a Vigil Games és a Nordic Games, akiknek ezt a csodát
köszönhetjük. Sokan mondják azt, hogy ha tehetitek akkor az alapverzióval
játszatok. Én magam nem próbálkoztam a simával, csak a Deathinitive Editon-nal és azt kell mondanom, hogy a megannyi hiba
ellenére is imádom. Persze nekem is vannak grafikai bugjaim, fps drop-om, de ez
a játék annyira jó lett, hogy szemet hunyok minden felett és átadom magam az
élvezetnek. Ráadásul ez tartalmazza az összes dlc-t is, szóval nem kis csomag.
Egy bő 30 óra játékidőt tartogat, ami szerintem ebben a stílusban nagyon
hosszú, és ezt nem rossz értelemben értem. A színes kombinációk miatt, na meg
persze azért, mert nem csak a harcon van a hangsúly, nem fogjuk megunni a
játékot az utolsó perc előtt. Steam-en el tudjátok érni. Reménykedjünk, hogy
gőzerővel dolgoznak a hibák javításán, hiszen ez a játék nem érdemli meg, hogy
egy ilyen kiadás legyen az utolsó belőle.
Pro:
+ Remek világ
+ Jó harcrendszer
+ Megragadó hangulat
+ Sok titkos helység
+ Rengeteg kaland a harcok mellett
Konta:
- Bugok
- Ráadásul grafikai bugok
|
Értékelés
|
|
|
9.0
|
Játékmenet:
Remekül ötvöződik a harc és a kalandozás a játékmenet során. |
|
10
|
Hangulat:
A színek és a zene, mind olyan komponense a játéknak, ami még megragadóbbá teszik az egészet. Az első perctől behálóz. |
|
8.5
|
Grafika:
Igazából minden jól néz ki. A színhasználat kiváló és nekem a textúrákkal sincs bajom. Az új kiadás viszont felkavarja az egészet: szebbé akarja tenné, de csak rosszabb lesz minden. Javítás szükséges. |
|
10
|
Hangok:
Azt hiszem erre nyugodtan adhatom a maximum pontot. Remek, egyszerűen annyira király zenék vannak benne, hogy elképesztő. Persze minden más hanghatás, az effekt hangok és a szinkron is király, de a zene, az nagyon ott van. |
|
9.0
|
Szavatosság:
A játék már alapból magával ragad a világa és a sztorija miatt. Erre bekerült ez a felszerelést farmoló, szintet lépő és képesség fejlesztő cucc. Mi más lehetne ennél vonzóbb? Összesen annyi hibája van, hogy az első végigjátszás utána nem kezdünk rögtön újat, hiszen elég csak egyszer végig vinni, mondjuk egy évben. |
|
Review score
|
|
|
8.9
|
Nehéz objektív véleményt mondani a Darksiders II
Deathinitive Edition-ről. Ennek a kiadásnak rengeteg hibája van, amiért a
fejlesztők megérdemelnék, hogy anyukám elfenekelje őket. Na de nekik
köszönhetjük az alapjátékot is, ami egy fenomenális alkotása a játékiparnak.
|