All Guns on Deck - Teszt


Mindenki a fedélzetre...

A Hungamer-en belül már több olyan kisebb, szórakoztató játékkal is foglalkoztunk már, amelyet a Decaying Logic csapata hozott össze. Ilyenek például a Pixel Puzzles játékok, amelyek remek kikapcsolódást nyújtanak és unaloműzőnek is egyaránt zseniálisak, de most valami másba vágták a fejszéjüket és egy taktikai harci játékot hegesztettek össze, All Guns on Deck címmel.


A történet szerint Eutopia-ban járunk, ahol hatalmas harci csaták dúlnak és mind az öt frakció arra törekszik, hogy a lehető legjobb minőségű hadihajót barkácsolja össze és felvegyék a harcot a légi támadások ellen. Nagyjából ez lesz a mi feladatunk is a játék során, miután ”sikeresen” elsüllyesztettük első hajónkat.


A játék két fő részből áll. Az egyik a szárazföldi rész, amikor az adott város kikötőjében mozogva van lehetőségünk fejleszteni a hajónkat, csapatot bérelni vagy különböző chippeket vásárolni a hadigépezetünkre. Ezek lehetnek különböző fegyverek, védelmi felszerelések, kozmetikai elemek és ezeknek még sok sok, különféle variáció is, szóval lesz miből válogatni. Természetesen menet közben a hajónkat is fejleszthetjük, amely már nem csak erősebb, de nagyobb legénységet képes befogadni. Ez pedig a másik fontos dolog, a legénység. Hiszen ők tartják karban a hajónkat, ők kezelik a fegyvereket és ők gondoskodnak a vezérlésről is. Okosan kell kiválasztanunk az embereinket, hiszen ha nem a megfelelő szakképesítésű embert tesszük az adott helyre, nem valószínű, hogy a harc hatékonyan fog folyni. Ez pedig tragikus következménnyel is járhat annak fejében, hogy direkt beleszólásunk a harcba nincs is, csak a fedélzetre leszálló ejtőernyősöket kattintgathatjuk halálra.


A grafikától igazán sokat ne várjunk. Habár nem manapság divatossá vált, pixeles megjelenést alkalmazza a játék, inkább a rajzolt stílusra feküdtek rá, ami viszonylag szép, egy-két helyet leszámítva, ahol szerintem túl sok a sötét szín és nem igazán látni mi merre, de ez nem rontja a játékélményt. Egy kicsit zavart, hogy a harcokba nem igazán van a játékosnak beleszólása, így sokszor csak zsákbamacska a harc végkimenetele, hiába csak egy repülőt kellene leszedni a győzelemhez, ha sorra mellélövik az összes rakétát, mígnem végül lebombáz az ellenség. Tetszett, hogy a chipek száma elég széles skálán mozog, és hogy lehetőségünkre áll megadni akár legénységünk ruhaviseletét is, habár valamiért a játékos nevemet már nem volt hajlandó elfogadni a program. Gondolom ez a jövőben majd javul, de ez amúgy sem olyan probléma, ami megakasztaná a játékmenetet.


Az All Guns on Deck-re csak azt tudnám mondani, amit a többi Pixel Puzzles játékra is. Nem világmegváltó, nem is hordoz magában reformáló újdonságokat, de elég szórakoztató ahhoz, hogy lekösse az embert. Aki érdekelt a címben, az várhatóan a mai nap folyamán már be is szerezheti a Steam áruházból.

Pro:
+ Kellemes kikapcsolódást nyújt
+ Jó a zene, szép  a látvány

Kontra:
- Nem igazán enged szabad kezet a harcokba


Értékelés
 7 Játékmenet: 

Sokféle chip közül lehet választani, ami remek taktikai játékra ad lehetőséget, de nem igazán enged beleszólni a harcok menetébe, ami miatt sokszor csak a véletlenen múlik a sorsunk.
 7 Hangulat: 

Annyira nem nyújt kiemelkedőt, hogy izgalmamban kiugorjak a székből, viszont egész csendesen el lehet vele lenni, kikapcsolódásnak nem rossz.
7Grafika: 

Helyenként kicsit túl sötét, de a rajzolt látványvilág remekül helyt áll a játékban. Többre nincs is igazán szüksége.
 8Hangok: 

Hangeffektek is csak eltéve találhatóak meg a játékban, a zene viszont egész kellemes.
 6Szavatosság:

Nem tartom valószínűnek, hogy bárki is többször újra nekiállna a játéknak, sajnos annyi tartalom nincs benne, viszont pár óráig kitart.
Review score
 7A szokásos, a fejlesztőtől elvárt minőséget hozza az All Guns on Deck is, így aki odavan a Decaying Logic játékaiért, annak megéri egy próbát tenni ezzel is. Vagy ha csak egy könnyedt kikapcsolódásra vágysz és szereted a stratégiai címeket.

Összes oldalmegjelenítés