Victor Vran - Teszt

Viktoriánus Vran...

Még valamikor tavasszal játszottam ezzel a Victor Vran dologgal. Persze akkor még csak early access volt, de meglepően szórakoztatott, dacára annak, hogy nagyjából 0 tartalom volt elérhető. Írtam is róla előzetest, melyben, ha jól emlékszem igen csak dicsértem. Most, hogy megjelent, újra nekiestem és szimpátiám nem kopott, bár nem is nőtt annyira, mint ahogy én azt gondoltam. Amit tudni kell a játékról, talán ez is volt annak idején a beharangozója: az akció RPG, melyben lehet ugrani! Természetesen más hasonló alkotásban is van ugrás funkció, ám azok valamilyen képességgel vannak kapcsolatban, míg Victor Vran egy sima space gomb lenyomásával ugrik, sőt, még el is tud rugaszkodni a falról! Lehet benne vetődni is, ami igen hasznos a démoni hordák varázslatainak kikerülésére.


Szóval ugrás. Ezt a játék tutoriálja igen erőlteti, de azt kell mondanom, annyira nem számottevő, mint elsőre látszik. Legalábbis a játék első szakaszán nincsenek olyan tereptárgyak, amelyeken csak ugrással tudunk átjutni, pedig ha lett volna benne menő tetőkön akciózás, nagyon örültem volna. Na de kezdjük az elején, mi is a történet. Az akció RPG játékok mindig fukarkodtak ezzel az elemmel. Csak a játékmenet számított és kész. Szemben azokkal, a Victor Vran-ben…, ja nem, itt sem törték magukat a fejlesztők nagyon. Ezt nem hibaként mondom, tényleg nincs szükség a sztorira. A folyamatos darálás annyira felpörgeti a játékost, hogy szinte zavaró a hosszabb párbeszédek végighallgatása. Visszatérve a történetre: jönnek a démonok, a királyság veszélyben, mi meg pont arra kószálunk, hát elindulunk kinyomozni, hogy mi a fene. Victor Vran picikét hasonlít Geraltra. Valójában egy démonvadászt alakítunk, akinek úgyszintén akad egy kis démoni ereje.


Klikkelés helyett itt WASD-dal mozgunk, van autoattack-unk ahogyan illik, képességeink viszont nincsenek. Egy se. Nem választhatjuk ki, hogy milyen osztállyal szeretnénk játszani, csak Victor Vran áll lehetőségünkre, mint démonvadász. Minden képességre, varázslatra, végzetkártyára, vagyis minden olyan dologra, amivel sebezhetünk, nekünk kell szert tenni az által, hogy szintet lépünk és szörnyet ölünk. Kicsit hasonlít nekem a Guild Wars 2-re, ugyanis az alap képességeinket az határozza meg, hogy milyen fegyverünk van. Tehát ne úgy képzeljétek el, hogy kitalentoltok valamit, és azt használjátok a játék végéig, függetlenül attól, hogy kard vagy pisztoly van nálatok. Itt minden sebzőképes tárgynak kettő tulajdonsága van. Nincsenek páncélok vagy egyéb kiegészítők, szóval ha meguntátok a közelharcot, vagy fordítva, bármikor válthattok távolságira anélkül, hogy lecserélnétek a felszereléseket.


A fegyverek nagyon sokszínűek: van kard, kasza, lézerstukker, sörétespuska, kalapács és azt hiszem nem hagytam ki semmit. Ezeket tehát mind találjuk, készítjük vagy vesszük a boltban. Ezen kívül vannak a démoni képességek, melyek olyanok, mint a Diablo első részében a varázslatok. A pályán a szörny irtás közben esély van rá, hogy esik és akkor meg tudjuk tanulni. Bár itt nem lehet elsajátítani, hanem úgy működik, mint bármely másik tárgy, a felszerelés menüpontban szerelhetjük fel. Kettő lehet egyszerre gyorsgombon és azt kell mondanom, igazán sok képesség van, amik szintenként erősödnek, persze az amit felvettünk nem lép velünk egyenes arányosan magasabb fokozatra, szóval folyamatosan cserélgetni kell a régieket az újra. Megtalálhatóak itt a klasszikus meteor, lézer vagy démoni bumeráng varázslat is, amik igen sokat sebeznek, ám feltöltési idejük sem kicsi.


Már csak kettő olyan dolog van, amiről nem beszéltem a tárgyak és képességek fül alatt. Az egyik az itókák, melyek életet töltenek első sorban, és a végzetkártyák. Ezek az innivalók ugyan úgy működnek, mint a képességek, kettő lehet egyszerre aktív és rövid ideig valamilyen bónuszt adnak vagy visszatölti elvesztett életünk egy részét. Ezeken is van töltési idő, nem lehet megállás nélkül vedelni. A végzetkártyák már sokkal izgalmasabbak, a karakter úgymond passzív képességei. Három lehet belőle egyszerre rajtunk, ezeknek is van magasabb szintű megfelelői, szóval cserélgetni kell állandóan. Kritikus ütést, talált esetén robbanást illetve több életet és életlopást biztosítanak. Érdemes okosan keverni őket, hogy minél hatékonyabb vadászok legyünk.


Ami nekem nagyon tetszett a játékban, hogy tud újítani. Van benne sok olyan dolog, ami annyira frissítő, mint nyáron a zápor. Például itt van az ugrás, ami mondjuk nem hatékony, mint gondoltam, de móka folyamatosan szökdécselni. Van a játékban egy hex nevű dolog, ez azt eredményezi, hogy amennyiben bekapcsoljuk, a szörnyek erősebbek lesznek, mi pedig gyengébbek, viszont több tapasztalati pontot és cuccot kapunk. Ez a hex olyan, mint egy végzetkártya. Egyszerre többet be lehet kapcsolni és mindegyik valamilyen más bónuszt ad a szörnyeknek illetve más negatív hatást nekünk. Szerintem király, hogy nem a menüben kell játékfokozatot állítani, hanem gyakorlatilag mi kapcsoljuk ki-be a ránk rótt rontásokat.


A játék atmoszférája nagyon kecsegtető, szépen néz ki, jó hangulata van, de ugyan az séma ismétlődik. A helyszínek sosem fognak különbözni egymástól, hanem mindig ezek az 1800-as évekbeli London köszönt majd vissza steampunk környezetben. Király ez így, csak nem változatos. Ami viszont ennél jobb dolog, az a melléktérképek sokasága. Rengeteg kis dungeon van, ahová érdemes betérni, hiszen minden területen több küldetés is található. Olyanok, mint x szörnyet kell megölni x idő alatt, vagy sebzés nélkül kell gyilkolnunk x percig, illetve fel kell fedezni a rejtett ládákat, amik jól el vannak dugva. Lényegtelen, hogy egy szobás-e vagy egy hatalmas területen vagyunk, mindenhol vannak ezek az objektívek. Ezek teljesítése bónusz tapasztalatot, pénzt és cuccokat adnak. Bár kicsit fáj, hogy a térképek előre generáltak, szóval sosem fog változni.


A játék azon kívül, hogy megkapta a sztori tartalmat, sajnos nem sokat változott az early access-hez képest. A menürendszere értékelhetetlen. Kevés átvezető videó van és a dialógusok is rövidek, bár előbb említettem, hogy ez nem gond. Viktoriánus Vran-t elkíséri egy hang, ami poénból végig narrálja a történetünket, ám közel sem szeret minket, és ez vicces. Az viszont már nem, hogy a játék még mindig felszólít rá, hogy ha valami hibát észlelünk, akkor küldjünk visszajelzést a fejlesztőknek, sőt, erre még egy beépített opció is van. Mind ez oké lenne egy korai hozzáférésű játékban, na de egy teljesben?


Ettől eltekintve viszont nagy móka. Van benne többjátékos mód is, így akár négyen is lehettek Victor Vran-nek, amire a Steam próbál is ösztönözni, a játékot lehet kapni 4-es pakkban. Nem mondanám drágának, ennyi pénzért kellően elég tartalmat fog nyújtani. Szórakoztató és új, de hiányzik belőle a szavatosság faktor. Limitált a farm lehetőségek, ezért nem látok benne olyan esélyt, ami egyszeri végigjátszás után is visszavonzana Victor bőrébe. Viszont pacsi a fejlesztőknek, a kedves Haemimont Games-nek, hiszen olyan játékok után, mint az utóbbi három Tropico, belekezdeni egy akció RPG-be és egy izgalmas és jó alkotást csinálni, nem lehetett könnyű.



Pro:
+ Sok újdonság
+ Rengeteg mellékküldetés
+ Izgalmas képességek és megannyi kombináció
+ Hangulatos környezet

Kontra:
- Ami nem változik
- Kevés loot
- Limitált páncél kinézetek

Értékelés
 8.0
Játékmenet: 

Izgalmas harcrendszer, jó kombinációk és változatos képességek. Az ugrás és vetődés lehetősége egész király lett, főleg ha a rejtett ládákhoz csak így lehet elérni.
 8.0
Hangulat: 

A zene és az atmoszféra egy remek hangulatot biztosít, ám az elejétől kezdve azt kapjuk, amit megláttunk. Igazán változatos helyszínek nem lesznek.
 8.0
Grafika: 

Jól néz ki, de a szörnyek animációi szerintem nem passzolnak a modern játékokhoz.
 8.0
Hangok: 

Igazán hangulatos a harc és a trancsír egyaránt. A szinkron hangokkal is minden rendben, nem tudok rosszat mondani, de kiemelkedőt sem.
 7.0
Szavatosság:

Nagyon vonzó a játék, szép és izgalmas, de az akció RPG-k mindig arról voltak híresek, hogy a történet után még százezerszer kimegyünk a harctérre a jobb tárgyak reményében. Itt eléggé limitált ez a lehetőség, szóval nem tudom, hogy van-e benne vonzó dolog az egyszeri végig játszás után.
Review score
 7.8
A Victor Vran egy igazán különleges akció RPG mely sok újítást tartalmaz. Tartalma sem kicsi, de sajnos nem bír azzal az erővel, ami több száz órára a képernyő elé köti a játékost.


Összes oldalmegjelenítés