F1 2015 - Teszt


Íme az idei hivatalos Formula 1 játék PC-s tesztje.

Ha több izgalomra, spórolásmentes futamokra vágysz, akkor irány az F1 2015. Ugyan itt is előfordulhatnak technikai meghibásodások vagy üzemanyag spóroló módra kell beállnunk, de akár egy Manor-ral is meg lehet szerezni a dobogó legfelső fokát.

A Codemasters úgy döntött, hogy idén felújítja a F1-es sorozatát (az új konzoloknak köszönhetően), ezért új grafikai motort, új fizikát hegesztett a játék alá. Mivel ezt a sorozatot tartják a világ legnehezebb és legjobb pilótáit felvonultató szériájának, a játék adaptációjának is minél tökéletesebbnek kell lennie, a rajongók megkövetelik, természetesen jogosan. A brit székhelyű 1986-ban alakult Codemasters 2010 óta szállítja a licenszelt Formula 1-es játékokat, amelyekkel a nagy közönség virtuálisan kipróbálhatja, milyen lehet a tagja lenni ennek a száguldó cirkusznak.

Minden évben különböző újdonságokkal rukkolt elő a csapat, mint például 2011-ben debütált Safety Car, „Young Driver Test” vagy éppen a 2013-as „Classic Edition” változatban megtalálható klasszikus autókkal feltöltött mód. Viszont a tavalyi rész inkább csak egy „ki kellett adnunk valamit” részecske volt, az új motorral felvértezett új generációs változatra való átállás miatt.


Pár dolog változott az idei részben, az egyik ilyen a klasszikus kampány kivétele. Sok felháborodás érte a fejlesztőket emiatt, de a játékban továbbra is megtalálható a karrier mód „Championship Season” néven, csak nem éppen úgy, ahogyan az előző részekben. Ezen túl nem egy tetszőleges nevű és nemzetiségű pilótát terelhetünk a pályákon harcolva egy jobb csapatba jutásért, hanem a mezőny egyik versenyzőjét. Én hiányolom ezt a részét a játéknak, több értelmét láttam harcolni a helyekért, nagyobb tétje volt számomra. Ajándékként megkaptuk a teljes 2014-es szezont, amelyet akár még a tavaly Ferrari színeiben versenyző Fernando Alonso személyében is játszhatunk.

Akik még nagyobb kihívásra vágynak azoknak ott van a „Pro Season” mód. Nincs semmiféle kijelző a képernyőn, állandó belsőnézet, legenda beállítású AI és 100%-os hétvégék, amelyeket nem lehet átállítani.

Az alap karrier módban választhatunk rövid, normál vagy hosszú hétvége között, 25%, 50% és 100%-os versenytávokkal. Megtalálható még a szokásos „Quick Race” is, amely nevéből értetődően egy rövid, szabadedzés és időmérő nélküli gyors menet. Eldönthetjük melyik pilótával melyik pályán hány kört és milyen időben akarunk versenyezni.


Mivel főként a két új konzol megjelenése miatt új EGO motort raktak a játék alá, így értelemszerűen a grafika jelentőset ugrott az korábbi epizódokhoz képest, ám még így se várjunk egy DriveClub vagy éppen egy Project CARS szintet. A pályák kidolgozottsága egy másik szintre lépett, otthonosabbá téve a hétvégéket. Monaco kidolgozottságán figyelhető meg leginkább, a hercegség utcáin élvezetes körözni az autókkal. Aztán láthatunk még szél fútta faleveket is, egy apró dolog, de élettel telibbé teszi a játékot. Ezek mellett szépen tartja a stabil FPS számot, szakadjon az eső vagy süssön a nap miközben 20 autó köröz a pályán.

Az eső külön megér egy misét, arra is figyeltek a fejlesztők, hogy ha átmegyünk egy víztócsán, a kerekek utat vágnak benne, majd a víz ismét összefolyik.
„Cockpit” (belső) nézetben esőben haladni egy másik autó mögött nem éppen a legkellemesebb, de próbálták visszaadni azt az élményt, amit valószínűleg a pilóta lát a való életben.
Valamiféle oknál fogva nincs Safety Car az F1 2015-ben, sem osztott képernyős többjátékos mód, se klasszikus autók. Viszont beleülhetünk a tavalyi autókba a tavalyi pilóta felállással és versenyezhetünk az idén kimaradó Nürburgring-en is.


A játék legfontosabb részén is javult a játék, ez pedig a fizika. Természetesen ettől a résztől se kell várni egy kőkemény szimulátort, de a széria előző részeihez képest ezen a fronton is előrébb lépett a játék. Nehezebb lett kordában tartani a több mint 800 lőerős, megnőtt nyomatékkal rendelkező (V6 turbó ugyebár) autót, még negyedik és ötödik sebességi fokozatban is ki tud törni a hátulja, amellyel a szett guminkat könnyen leamortizálhatjuk. Én kormánnyal teszteltem a PC-s verziót, másoknak is ezt ajánlom, a kontroller vagy ne adj Isten a billentyűzet már nem ehhez a játékhoz való. Aki nem biztos annyira a dolgában vagy új az egészhez, az bekapcsolhatja az automata váltót, boksz utca segítséget, kipörgés gátlót és még pár dolgot.

Az első 3-4 sebességi fokozatot érdemes gyorsan felkapcsolgatni, hiszen egy kicsivel több gázt adunk a kelleténél és könnyen oda a gyors körünk vagy éppen a falba kötünk ki. Ehhez kapcsolódik a különböző segítségek bekapcsolása. Az ívbelső kereket elég könnyen kockásra lehet fékezni, szóval óvatosan a féktávokon.

Ami az AI-t illeti, történtek változások. Nem haboz, ha be tud férni mellénk, be is teszi az autót. Nem könnyű védekezni ellene, elég agresszívan köröz a pályán és simán letol/nem hagy helyet bizonyos szituációkban. Végre nem 50 méterrel hamarabb fékez a mögöttünk levő autó, hanem ott ahol kell. Persze ez függ a mesterséges intelligencia beállított nehézségétől, amely a „Legend”-ben maximalizálódik.

A törésmodellhez nem igazán nyúltak, legalábbis nem látszik különösebben. Törik az első szárny, a kerekek le tudnak szakadni és kaphatunk defektet is. Technikai problémák is érhetnek bennünket, szintúgy az AI-t is, bármikor előfordulhat egy motor probléma, amely miatt le kell húzódnunk a pályáról és fel kell adnunk a versenyt.

Nagyon odafigyeltek a fejlesztők az apró részletekre, amelyek ugyan nüánsznyi dolgok, de hozzátesznek a játékélményhez. Ha ütközünk egy másik versenyzővel, jön a valóságban is megszokott kézmozdulat, még akkor is, ha egy sikánban autókázunk éppen. Még a pilóta lábai is mozognak kanyarodáskor vagy ütközéskor. Mivel a versenyzőket teljes egészében lemodellezték, ezért sokkal több átvezető videóban láthatjuk őket. Bekerült a pezsgőzés is, amely már nagyon hiányzott az eddigi részekből.


Természetesen ismét egy teljes büntetésrendszerrel van felszerelve a játék, amely büntetéseket elég könnyen meg lehet szerezni. Koccanásokért, kilökésekért azonnal megdorgál a játék pár másodperces büntetéssel, amelyet a futam végi időnkhöz ad hozzá. Pályalevágásokért eleinte csak figyelmeztet a játék, többszöri előfordulás esetén már jár az időbeli büntetés.

A versenymérnökünk sokkal többet beszél hozzánk, a verseny alatt mindig ellát információval az időjárásról, a gumik, fékek állapotáról és az üzemanyag mennyiségéről, hiszen csak úgy mint a valóságban, itt is kiürülhet a tank, nem lehet sokáig maximumra húzott motorteljesítménnyel versenyezni. Bármikor kérhetünk mi is adatokat a fentebb felsorolt dolgokról, amely menüket nem olyan könnyű előhozni versenyzés közben.

Hangok terén csak egy dologba tudnék belekötni, az pedig az, hogy vezetés közben nem igazán lehet kihallani a turbó fütyülését, visszajátszásokból már igen. A motor hangok tényleg nagyon hasonlítanak a valós változatukra, a Mercedes és a Williams között is hallani a különbséget hiába ugyanazt az erőforrást használják, nem beszélve a Mclaren Honda beteg hangjáról, ami megbízhatóan működik és az első helyet is be lehet vele zsebelni, nem úgy, mint a való életben.

Ahogy az eddigi Codemasters játékokban, itt is összefuthatunk bugokkal, amelyeket remélhetőleg javítani fognak a brit fejlesztők. Többször előfordult velem, hogy ha a csapattársam kiállt a boxutcába és én követtem őt, akkor mindketten ott ragadtunk, egyikünket se toltak be a boxba. A box kiállás utáni első kanyarig nem működő váltó is érdekes jelenség, amely a fehér vonal elhagyása után magától megjavul.


Aki a többjátékos módban keresi az igazi játékélményt, az el fog keseredni az első kipróbálás után. A versenyek rendre arról szólnak, hogy az emberek próbálják kilökni a másikat már az első kanyarban eldöntve a futamot. Maga a keresés részletes, válogathatunk nehézség, segítség, versenyhétvége típusa alapján vagy mi is összerakhatunk egy tetszőleges konfigurációt.

A 2015-ös rész felmutat annyi újítást és változást a játékélmény tekintetében az előző részekhez képest, hogy ajánlhatóvá váljon még azok számára is, akik nem hardcore F1 rajongók. A külcsín mellett történtek változások a játék fontosabb részein is, amelyek által egy még jobban a valóságra hajazó, ugyan távolról sem szimulátornak nevezhető élményt nyújt az F1 2015. Vannak hibái, rossz ötlet volt kivenni a karrier módot, a klasszikus autókat, de ha ezeken túl lendülünk egy igen hosszútávra lekötő játékot láthatunk magunk előtt.


Pro:

+ átdolgozott, élethűbb fizika
+ egy grafikai frissítés, amely már kellett a szériának
+ izgalmasabb, mint a valódi F1
+ hosszú szavatosság

Kontra:

- ilyen-olyan hibák
- karrier mód és klasszikus autók hiánya

Értékelés
 8 Játékmenet: 

Nem kőkemény szimulátor, de még a szimulátorosoknak is remek élményt nyújthat a javított vezetési modell.
 9 Hangulat: 

Jól mutatja be milyen is a száguldó cirkusz világa, a szurkolók ujjongása és a pezsgőzés plusz hangulatfaktort ad a játékhoz.
 9Grafika: 

Jóval részletesebb grafika, remek kidolgozottságú autók, pilóták, időjárás és pályák.
 9Hangok: 

Valós motor hangok, jól működő kommunikáció a versenymérnökkel.
 8Szavatosság:

Többféle játékmód, többjátékos rész, 2014/15-ös szezon.
Review score
 8.6Nem ült babérjain a Codemasters, a szebb grafikával, jobb fizikával igazán fejlődött a játék, bátran ajánlható azoknak, akik szeretik az autós játékokat.

Összes oldalmegjelenítés