UNCHARTED: DRAKE'S FORTUNE - RETRO TESZT

Retro teszteltük az Unchartedet....


Mint látjátok, újra életet leheltünk a régóta hanyagolt Retro rovatunkba, s úgy gondolom mi mással is lenne jobb megünnepelni ezt az alkalmat, mint hogy leporoljuk a PlayStation 3 egyik húzócímének első részét, avagy az Uncharted: Drake’s Fortune című játékot. Akik rendelkeznek valamely generációs PlayStation konzollal azoknak biztosan ismerősen cseng a Naughty Dog neve. Régóta tevékenykednek már a játékiparban, s már az első PlayStation kiadása óta fejlesztenek olyan nagysikerű, exkluzív címeket a konzolra, mint a Crash Bandicoot, Jak and Daxter, illetve a most is említett Uncharted. Veterán csapatról van szó, így nem volt kérdés, hogy a PlayStation 3 kijövetelével ismét előrukkolnak valami meglepővel, egy teljesen új IP-vel.

 A játékban egy kincsvadászt, Nathan Drake-et testesítjük meg, aki jelenleg egyik elődje, Sir Francis Drake által felfedezett kincs nyomában van. Persze nem tevékenykedik egyedül. Ott van mellette öreg cimborája, Victor Sullivan és egy minden lében kanál újságíró, Elena Fisher is. Miután sikeresen megtalálják Francis Drake gondosan, a tenger mélyére elrejtett naplóját, megindul a keresés az eldugott kincs után, amely valamerre egy El Dorado nevű helyen van. Persze a kincs hallatán mások szeme is felcsillan, így hamarosan már nem csak a kincs megtalálása lesz a cél, hanem a túlélés is.

 Sokan ”csúfolják” az Uncharted játékokat a férfi Tomb Raider-ként, ami részben igaz is. A környezet, a téma, a játékmenet valóban sokat hajaz a Tomb Raider játékokra, de valahogy az Uncharted ettől eltekintve is működik. A játékmenet sem tartalmaz újdonságot. Felváltva fogunk trópusi helyeken mászkálni, kisebb fejtörőket megoldani, illetve harcolni a zsoldosok ellen. Ez leírva nem hangzik soknak, de higgyétek el, ha az ember egyszer belecsöppen, magával ragadja a játék. A felfedezős részek szimpla platformerként működnek. Többnyire szakadékokon kell átugranunk, vagy különféle épületeket kell megmásznunk, hogy aktiváljunk egy kart, ami kinyitja a kaput. Semmi extra. Néhol viszont használnunk kell majd Francis Drake naplóját egy komolyabb rejtvény megoldásához is, ami valljuk be: Nem emeli Portal magasságokba a játékot, de üdítő színfolt a játék palettáján. S habár a játék néhol okosan kihasználja a konzol tulajdonságait, azért meglátszik a játékon, hogy a jövőben volt rajta még mit csiszolni. Csak hogy a jó dolgokkal kezdjem: a játék részleges Sixaxis támogatást kapott. Ezt főleg a vékony farönkökön való egyensúlyozásnál fogjuk használni, illetve a gránát elhajításakor így kalibrálhatjuk be, milyen távolra is szeretnénk hajítani azt. Higgyétek el, nagyon élvezetes és egy hatalmas fun faktort ad a játéknak, bármennyire is hülyén néz ki, hogy miközben a TV előtt ülsz, mint egy idióta fel-le nyújtogatod a kezeidet.

 Az ugrálós/mászkálós részekkel az a probléma, hogy a karakter irányítása nincs kifinomulva. Ellenpéldaként ott a szintén 2007-ben megjelenő Assassin’s Creed, ahol Altair valamivel ügyesebben mozgott a házakon való mászás közben, mint Drake egy szimpla oszlop megmászása során. Mármint nincs semmiféle segédlet, amitől mondjuk a karakter magától belekapaszkodna egy párkányba, hanem a játékos magára van utalva. Ezzel nincs semmi baj, mert egyáltalán nem nehezíti meg az irányítást, sőt: inkább kihívást nyújt számunkra, de kissé frusztráló tud lenni, hogy a karakter nem pontosan oda ugrik, ahová mi szeretnénk, vagy csak szimplán nem hajlandó megkapaszkodni az adott kitüremkedésen. Ezen a helyzeten maga a pályadizájn is ront. Sok esetben az ember azt hinné, hogy: - Na! Ott biztosan meg tudok kapaszkodni! És akkor rá kell jönnünk, hogy nem, tévedtünk! Rengeteg ilyen helyzet fordul elő a játékban, amikor azért esünk le egy magas helyről, mert azt hisszük, hogy a rossz irányba kell ugranunk. Ami egyébként emberi szemmel nézve logikusnak tűnhet, csak éppen a fejlesztők nem oda szeretnének minket terelni. Ebben a tekintetben is nagyobb szabadságot nyújt az Assassin’s Creed, noha az is igaz, hogy ott nincs trópusi környezet.

 A fegyverharcokhoz egy kicsit szegényes arzenál áll rendelkezésünkre. Néhány kézifegyveren, AK-n, M4-en, egy Dragunov mesterlövész puskán, shotgunon és gránáton kívül más nem áll rendelkezésünkre, de ez éppen elég. Mivel Nathan nem egy szuperkatona, így egyszerre 2 fegyvert hordhatunk csak magunknál, melynek a lőszerkapacitása sem végtelen. Egy nagyobb tűzpárbaj során alaposan át kell gondolnunk, kire mennyi golyót is pazarolunk el és melyik fegyverből, mert ha a fele tárat mellélőjünk, később bazi nagy bajban találhatjuk magunkat. És itt nem egy, vagy kettő ellenfélről beszélünk, hanem sokszor 10-15-en vannak, kvázi egy kisebb csoporttal kell elszámolnunk. Habár persze, lehet trükközni, hogy akkor csak fejlövéseket osztok, de neeeeeeeem, igazából ez itt nem így működik. Néha sajnos nem elég egy fejlövés a tiszta halálhoz, holott az indokolt lenne, és még egy nagyobb kaliberből is többet kell pumpálni az ellenfelekbe, hogy végre szíveskedjenek már megdögleni. A célzásrásegítés habár fellelhető a játékban, nem nagyon segít bemérni az ellenfeleket, de a vakon tüzelés sok esetben hasznunkra fog válni, főleg menekülések alkalmával. De nincs mitől tartanunk, mivel pusztakezes harcban is jártasak vagyunk! Na igen, ezt érdemes fenntartásokkal kezelni, mert amíg egy nagyobb darab fickóval birkózunk, addig a többiek cuki kis ólombábut csinálnak belőlünk. Maga az opció adott, ha ügyesen használjuk, előnyünkre fordíthatjuk.

 A fejlesztők az Uncharted miatt készítettek egy teljesen új motort, ami mint már tudjuk, mára olyan látványt bocsájt elénk, ha csak a Last of Us-t is említjük, hogy hihetetlen. Összességében lenyűgözően néz ki a játék. Ez főleg a karaktereken üt ki, illetve az animációkon, amelyeket Motion Capture technológiával készítettek. Habár még így is darabosnak tűnnek egy kicsit, rendkívül megállják a helyüket, tekintetbe véve azt, hogy az összes átvezető kisfilm a játék motorjával lett elkészítve! A környezet is nagyon szép. A növények élethűen lengedeznek, a rozsdás elemek, omladozó épületek is mind-mind szépen meg lettek alkotva, bár némelyik tárgyra ha ráközelítünk még erős PS2-es életérzést nyújt, de ez egyáltalán nem feltűnő. A víz is lenyűgöző, egy folyóból kivánszorogva meglátszik Drake-en, hogy valójában bőrig ázott a ruházata és egy darabig meg sem szárad. Mivel a játék legtöbb része egy szigeten játszódik, a táj többnyire egyhangú. Mármint főként dzsungelfolyosókban, elhagyatott városokban és földalatti létesítményekben fogunk mászkálni. Emiatt a harmadik, negyedik fejezet után már előre kikövetkeztethető, hol számíthatunk tűzpárbajra és hol nem. Talán nem a leglényegesebb aspektusa a játéknak, de mindenféleképpen szeretném kiemelni, hogy a játék közbeni töltési idők annyira minimálisak, hogy szinte nincsenek is. Egy halál után szinte rögtön visszarak minket a játék és betöltő képernyőkbe se fogunk belebotlani egyetlen alkalommal sem, hanem mindezt a játék az átvezető videók alatt teszi meg a háttérben. A karakterek remekül meg lettek írva és a köztük kialakuló viszony is reálisan lett felépítve. Nathan, a kissé nagyszájú, de magabiztos laza fickó, aki mindemellett a legfeszültebb pillanatokban is képes tréfát űzni az adott szituációból. Vele együtt fejlődik Elena karaktere is, aki kezdetben csak a riportja miatt aggódik a leginkább és nem igazán szívleli Drake-et, de amint előrehaladunk a történetben, úgy kerülnek egymáshoz közelebb. és basszus, még a rosszfiúk is annyira jól alakítanak, hogy Eddy Raja karakterét az első felbukkanása óta nem lehet nem szeretni. Ezt persze elősegíti a remek színészi munka és a kiváló szinkron is. Ha az ember csak az átvezető videókat nézi meg, már azért megéri megvenni a lemezt. Zseniális. Imádom! No igen. Ha már a feloldható extráknál járunk. A játékban 60 darab, gondosan szétszórt kincset találhatunk, amelyekkel koncepciós rajzokat, Így készült kisfilmeket és bónusz tartalmakat oldhatunk fel, mint például végtelen lőszer, különleges speciális hatások, stb…

 Az Uncharted: Drake’s Fortune kifejezetten az a széria, ami miatt megéri beruházni egy PlayStation 3-ba. A sztorija remek, a karakterek szerethetőek és tényleg el hisszük róluk, hogy élnek. A látvány pazar és nem utolsó sorban a zenéje is jól sikerült. Kifejezetten az a játék, amire szívesen emlékezünk vissza és többször is végigjátsszuk, habár bevallom, nekem ez volt az első alkalom, hogy Uncharted játékkal játszottam.

Pro:

+ Remek látványvilág

+ Jó karakterek, kiváló színészi munka

+ Magával ragadó történet

+ Okosan kivitelezett játékelemek (Sixaxis kihasználása)

Kontra:

- Az épületek, platformok megmászása nehézkes

- Kiszámítható csatajelenetek

Értékelés
9	Történet: A kincskeresős sztori önmagában nem lenne sok, de a karakterek hozzáállása az adott szituációban és a köztük feszülő ellentétek jól vezetik előre a cselekményt. A végén lévő fordulatokról nem is beszélve.
8.5	Játékmenet:  Az ugrabugra játékstílus már akkoriban sem számított újdonságnak, és noha nem az Uncharted a legjobb ebben a műfajban, a PS3 adottságait kihasználva mégis élvezetes a játék és a fejtörők is okosan lettek kitalálva.
9.5	Hangulat:  Nathan akár egymaga is elvinné a hátán az egész játékot, de mint mondtam, a színészi munka nagyon sokat dob a hangulaton!
9	Szavatosság:  A grafika, a játékmenet, a zene és maguk a karakterek egy remek összességet alkotnak, amire évek múlva is szívesen fogunk visszaemlékezni. Vagy esetleg a közeljövőben, akár egy Remastered verzió keretében.
9	Retro-faktor: Habár az Uncharted még nem egy veterán, az idő múlásával biztos vagyok benne, hogy a PS3 legjobbjai között fogjuk emlegetni. Sőt, akár már most is ráaggathatnánk ezt a titulust. Nem nyitott új távlatokat, de bármikor elő lehet venni, ha egy jót akarunk szórakozni.
Review score
9	A Sony ismét jól járt a Naughty Dog-gal, mert egy olyan konzol exkluzív címet hoztak létre, ami miatt tényleg megéri elgondolkodni a konzol megvásárlásán. Leginkább Tomb Raider fanoknak ajánlanám, de akiknek új ez a műfaj, azok is bátran vágjanak bele, ha lehetőségük adódik rá.