Styx: Master of Shadows - Teszt

Teszteltük az új lopakodós játékot...
A lopakodós játékok bennem mindig is vegyes érzelmeket keltettek. Szinte minden lopakodós játékban megtaláltam azt, amit elvárok egy jó játéktól, de azt is, ami miatt nem vagyok kíváncsi a játékra. az, hogy van egy játékban lopakodás, az egy dolog, de szinte már külön műfajjá nőtte ki magát a sunnyogós mókázás, aminek igazából csak két buktatója lehet: a környezet és a változatosság. Lopakodni az árnyakban érdemes, de folyamatosan sötét képernyőt bámulni nem túl látványos, és nem is hanglatos. Ugyanez igaz arra is, hogy órákon keresztül a guggolás gombra tapadni, és kellemetlenül lassan araszolgatni, szintén nem egy élmény. A pozitív példák mindig értékelendők, lásd Splinter Cell széria, Thief, és hasonlók. A Styx: Master of Shadows érdekes koncepcióval érkezett hozzánk, és ha listába szedjük, hogy mi minden rejlik ebben a játékban, nagyon jó első benyomást tehet ránk. De akárcsak goblin hősünk, úgy a játék is bűzlik, amitől függetlenül persze lehet szeretni.

Sunyi sunyi

A történet előzményeit és alapját hősünk, a goblin tolvaj és gyilkos meséli el, de olyan zavarosan és összecsapottan, hogy teljesen felesleges figyelmet fordítanunk az első képsorokra. A lényeg, hogy az emberek és elfek haragszanak egymásra, de egy egyesség keretében az elfek megtarthatták a Világ-Fát, annak erejét pedig megosztották a kapzsi emberekkel. Hogy ez a dolog mennyire hatott ki a világ többi részére, vagy hogy milyen a tényleges kapcsolat az elfek és emberek közt, nem fontos. Hősünk az elfek féltve őrzött kincsére pályázik, ám egy átkozott amnézia miatt nem tudja felidézni, hogy ez miért is fontos az elfeknek, és elsősorban miért fontos neki. A küldetését azonban ismeri, és egy olyan alaknak, aki pénzért bármit képes megtenni, nem is kell több.

A Styx története elsőre üres, klisés és érdektelen, és elég lassan indul be, de a játék ezen része miatt ne problémázzunk, később ugyanis kibontakozik a sztori, és érdekes eseményeknek leszünk tanúi. Főleg, ha valakit érdekel az Of Orcs and Men világa, akkor különösen érdemes odafigyelnie. A sztori felgöngyölítése megy majd magától, nekünk csak arra kell koncentrálnunk, hogy ne haljunk meg. Már pedig a Master of Shadowsban ez nem lesz egy könnyű feladat.

Alapból Styx tökéletesen fel van készülve ahhoz, hogy végiglopakodja az egész emberi légiót. Csendes, ügyes, vannak trükkös eszközei és csapdái, és ha kell, gyilkol is. Ám mindegyik tulajdonságban vannak hátrányok is, hiszen nem egy high-tech ügynököt, de még csak nem is egy könnyű léptű elf orgyilkost alakítunk. Styx a környezetéből él, csak a tőreiben bízhat, a kezén furcsa fénylő minták árulhatják el a helyzetét a sötétben, és mivel goblin, ezért még büdös is. Utóbbit nem sértésnek szántam, ez bizony karakterünk játéktechnikai hátránya. Hiába surranunk fedezékből fedezékbe, hiába kerüljük el az ellenségeink fürkésző tekintetét. Ha túl közel kerülünk, megérzik a szagunkat, és akinek kicsit jobb az orra, az rögtön rá is jön, hogy mi csavarja az orrát ennyire. Igazából a játék sok apró nehezítést rejt, melyek bár tudnak frusztrálóak lenni, de igazából kellemes fűszerezése is az unalomig ismert lopakodós játékmenetnek.

Ilyen nehezítés például a harc. Styx elsősorban annak köszönheti az életét, hogy csöndben, észrevétlenül halad át az ellenségei között. Jól forgatja a tőrt, de frontális harcban nagyon kevés esélye van. Tömeg esetében pedig gyakorlatilag nulla. Kezdjük ott, hogy ha egyetlen ember észrevesz, akkor még lehet esélyünk párbajba bocsátkozni, és élve elhagyni azt. Styx azonnal a párbaj ellenfelére fókuszál, és a felvillanó jelzések során tudjuk hárítani a gyilkos csapásokat, majd megfelelő mennyiségű hárítás után mi is támadhatunk. Próbálhatunk vagdalkozni, de semmi értelme. Pengénkkel nagyon pontos vágást kell ejtenünk, hogy ellenfelünk biztosan meghaljon, máskülönben elég lesz egy-két pofon, hogy kifeküdjünk. És akkor ez még csak a párbaj. Ha több ellenféllel állunk szemben, akkor körbevesznek, és a lelket is kitapossák belőlünk. A nehezítéshez pedig sokat hozzátesz, hogy a harcban az irányítás nagyon kényelmetlen, és rossz. Például, ha nagy nehezen visszatámadunk egy ellenfélnek, akkor az ölés animációja teljesen tehetetlenné tesz minket, ellehetetlenítve a védekezést. Ilyenkor lazán agyonüthetnek a többiek, vagy le is lőhetnek. A Master of Shadowsban tehát a frontális harc nem fog minket előre vezetni.

Éppen ezért a környezetünk adta lehetőségekre, és a kütyüjeinkre kell hagyatkoznunk. Bár az árnyak és a rejtett zugok jól elrejtenek bennünket, mint említettem sok minden el is árulhatja a rejtekünk, mint például a fénylő karunk, vagy az orrfacsaró bűzünk. A lopakodás elsődleges szabálya az, hogy ne lássanak meg, ennek megfelelően muszáj rejtve maradnunk ellenfeleink elől. Ehhez több lehetőség is adódik, ebből egyik a pályák mérete. Vannak lineáris útvonalak, de sokszor találkozhatunk nagyobb területekkel, ahol a cél egy és ugyanaz, de az oda vezető utat már nekünk kell megtalálni, és kihasználni. Átsurranhatunk csatornákban, felmászhatunk magasabb pontokra, választhatunk külön helyiségeket, ahol könnyebben áthaladhatunk, csak az a lényeg, hogy a járőröző emberek ne kapjanak el. Másik lehetőségünk a sötétség kihasználása, épp ezért egy marék homokkal bármikor elolthatjuk a tüzeket messziről, lecsaphatjuk a fáklyákat. Gondoskodnunk kell arról, hogy a környezetünkben minden a mi sikerünket támogassa, ehhez pedig nem csak ügyességre, de türelemre és köürltekintésre is szükség van.

Goblin módra

Aztán jöhetnek a kütyük és képességek. Styx nem csak a tőrével képes például zajt csapni valahol, vagy egy pontos hajítással megölni valakit, de állíthat csapdákat is. A gyanútlan őrök belegyalogolnak, a szemtanúk megzavarodnak, mi pedig kihasználhatjuk a helyzetet, és elinalhatunk. Ha ez sem elég, a pályák között vásárolhatunk képességeket, például klón gyártást, vagy láthatatlanságot. Előbbivel elterelhetjük a katonák figyelmét, de fel is használhatjuk őket távolabbi zárak kinyitására, vagy karok meghúzására a továbbjutáshoz. A láthatatlanság nem újdonság, viszont rengeteg energiába, úgy nevezett amber-be kerül Styxnek. A képességeket tapasztalati pontból szerezhetjük, amit nem a pályák puszta teljesítéséért, hanem különböző feladatok megoldásáért kapjuk. Ilyen feladat például, hogy mennyi őrt ölünk meg, vagy épp hagyunk életben, mennyi rejtett vackot találunk meg, milyen halkan közlekedtünk a pálya során, stb. Sok apró kihívás van, melyek teljesítéséért a játék bőkezűen megajándékoz minket.

Szükségünk is lesz minden eszközre a továbbjutáshoz, ugyanis a Styxben elismerésre méltó ellenfél felhozatal található. Sok féle rosszarcú kerül majd az utunkba, és mindegyikük sajátos képességekkel és tulajdonságokkal bír. Az alap katonák között is vannak jobban felszereltek, de még a különböző fegyvert viselők is teljesen máshogy viselkednek a harcokban. Aztán jönnek a szívósabb dögök, meg azok, akik ellenállnak bizonyos dolgoknak, de van gyengéjük is. Teszem azt bele fogunk futni olyan ellenfelekbe, amik teljesen vakok, így nyugodtan átsétálhatunk előttük, ám iszonyat jó a hallásuk, épp ez miatt egyetlen rossz mozdulat is tömegesen ránk rántja őket. Mint említettem, harcolni totál fölösleges és hasztalan, így a találkozás egy új ellenféllel gyakran végződik halállal. A Styxben sűrűn meg fogunk halni, aminek nem csak az az oka, hogy a harcban ügyetlenek vagyunk, hanem inkább az, hogy nem voltunk elég körültekintőek, és nem előztük meg a kibontakozó eseményeket. Ebben a Styx jól működik, és sok kihívást rejt. Ami kevésbé tetszetős, hogy míg az AI bizonyos esetekben egész ügyes, addig más esetekben szégyenteljesen buta. Mesterien felkutatnak, de a saját bajtársaik hullahegye mellett lazán elsétálnak. Van úgy, hogy nem reagálnak a jelenlétünkre, nem találják meg az utakat, észre vesznek, de mégsem, és hasonlók.

Ami ront az összképen, az a pályák totális egyhangúsága. Megfordulunk tömlöcökben, könyvtárakban, csatornában, de mindenütt ugyanazok a kőfalak várnak minket, ugyanazokkal a tereptárgyakkal. a pályák felépítése ugyan különbözik, de elő fog fordulni, hogy ugyanazokba a szobákba megyünk vissza, vagy épp csak úgy fog tűnni, hogy itt már jártunk. A pályák közti számottevő különbség csak az ellenfelek típusában, mennyiségében és helyzetében rejlik, ezzel be is zárult a kör. A lopakodás esetenkénti gyakorisága is csak üresebbé teszi a környezetet, leszűkítve az amúgy egész tágas pályákat.

Grafikailag a Styx egészen korrekt, kevés kidolgozatlan modellel, vagy elmosott textúrával találkozunk. A fényeffektek nagy szerepet játszanak a játékban, és azok is teljesen jól működnek. Ami viszont nagyon király, az maga Styx. Az egész figura nagyon jól néz ki, az animációi pedig részletesen kidolgozottak, dinamikusak és sokfélék. Ami bezavar, az a már említett egyhangúsága a környezetnek.

Hangok terén nincs különösebb panaszunk, a zörejek és zajok nem csak minőségükben jók, de fontos tényezői is annak, hogy mi hogyan tudunk továbbjutni. A katonák beszélgetésére figyelve is szerezhetünk előnyt, de ha mi csapunk zajt, azzal bajba sodorjuk magunkat. De ha már szinkronok: Styx hangja zseniális, de még a szinkronszínész játéka teljesen kielégítő és élvezhető. Zenék tekintetében sem rossz a helyzet, a lopakodások közben inkább lassabb, kevésbé érdekes számok hangzanak el, míg pár dallam egészen fülbemászó.

Ítélet

A Styx: Master of Shadows egy "jó" lopakodós játék. Vannak játéktechnikai hibák, mint a pocsék irányítás a harcokban, a nem túl okos AI, és vannak egyéb kellemetlenségek, mint például az egyhangú pályák. De a pozitívumok közt is találunk szép dolgokat, mint a változatos és sokféle ellenség felhozatal, a lopakodásra adott lehetőségek sokrétűsége, a pályákon kapott mini-kihívások. Ezek a pozitívumok és negatívumok egészen kiegyensúlyozzák egymást, így a Styx nem lesz rossz játék, de nem is lesz nagyon jó. Abban a kategóriában marad, amit érdemes kipróbálni, aztán lesznek akik elfelejtik, és lesznek akik megszeretik.

-Róka-

Pro:
+Sok ellenség típus
+Kihívások
+Styx szinkronja

Kontra:
-Egyhangú pályák
-Butácska AI
-Harc

Értékelés
8.0	Játékmenet: A lopakodás jól működik, képességek és kütyük állnak rendelkezésünkre, viszont a harcokban esélyünk sincs, aminek egyik oka az irányítás.
7.5	Hangulat: A sötét fantasy hangulat megvan, Styx klassz karakter, habár a sztori és a világ elég zavaros, a látvány pedig nem tesz az élményhez.
8.0	Grafika:  A grafika teljesen korrekt, szépek a fényeffektek, Styx nagyon jól néz ki, viszont a környezet nagyon egyhangú, és ismétlődő.
8.0	Hangok: A hangok, zörejek és hangeffektek jó minőségűek és jól működnek, a szinkronok sem rosszak, Styx-é viszont zseniális. A zenék közt is akadnak fülbemászó dallamok.
7.5	Szavatosság: A sztori végigvitele elvesz jó pár órát, főleg ha koncentrálunk a kapott feladatokra és kihívásokra. Az újrajátszhatóság viszont nem garantált.
Review score
7.8	A Styx: Master of Shadows kellemes darabja a lopakodós játékok listájának, de világot nem fog váltani. Érdemes kipróbálni, sokaknak fog tetszeni, mások pedig majd elfelejtik.