TUG - Előzetes

Megnéztük az early access túlélő játékot...

Az utóbbi időben két dolog szaporodott el nagyon a Valve internetes áruházában: a korai hozzáférésű és a túlélő játékok, ráadásul a két dolog az esetek többségében kéz a kézben jár egymással, és ez alól a mostani példány sem kivétel. A TUG ugyanis egy korai hozzáférésű túlélő játék, ám mielőtt még legyintenétek, érdemes megemlíteni, hogy van itt azért pár érdekesség.


Először is azt érdemes tudni, hogy a játékot készítő Nerd Kingdom csapata nem csak programozókból, grafikusokból és designerekből áll, hanem akadémikusok is részt vesznek a fejlesztésben. Az ő feladatuk, hogy figyeljék a játékosok viselkedését az online játéktérben, azaz mondhatni egy kísérlet részei lesznek, azok, akik kipróbálják a játékot.

Ezen kívül mire is számíthatunk a TUG-tól? Nos, a játék több játékmóddal is rendelkezik. A Creative módban kedvünk szerint építkezhetünk, valamint manipulálhatjuk a környezetet, így készíthetjük el saját világainkat. A második mód a a klasszikus Survival mód, amely működésén nem hiszem, hogy sok mindent kéne magyarázni, ugyanis a klasszikus formulát követi, azaz gyűjtögetünk, craftolunk, és túlélünk. Végül pedig lehetőségünk van még kisebb PvP arénákban más játékosok ellen harcolni.


A fejlesztők szerették volna, hogy a fentebb felsorolt játékmódokat ne egy lélektelen világban kelljen játszanunk, ezért egy teljes mitológiát és nyelvet alkottak a játék számára. A TUG-ban egyébként a Seedling névre hallgató emberszerű lényeket irányíthatjuk, akik a kezükön lévő kristályok segítségével képesek kapcsolatba kerülni az energiával és a világ ősi titkaival. Így például a játékban található nyelvet is nekünk kell megfejtenünk és lefordítanunk, ami kifejezetten jól hangzik.


Tehát azt elmondhatjuk, hogy a TUG egészen érdekes játékmenettel rendelkezik, még úgy is, hogy nagyon sok elemét már láttuk itt-ott, azonban mi a helyzet technikai téren? Nos, a képeken is láthatjátok, hogy a látvánnyal nincsen különösebb gond, pláne úgy, hogy a játék egy saját készítésű motorral fut. Egyetlen nagy problémám volt az egésszel, mégpedig az, hogy a játék futtatásához mindenképpen szükségünk van egy DirectX 11-es videokártyára, amit ennél a látványnál én egyáltalán nem érzek még indokoltnak. Hangok és zene tekintetében szerencsére nincsen semmi probléma a játékkal.

Preview
A-A TUG tehát egy egészen érdekes körítéssel rendelkező túlélő játék, amelyre a későbbiekben még érdemes lesz odafigyelni, ám akinek már elege van a műfajból, annak nem tudnám ajánlani, ugyanis a Creative módon (ami azért a Minecraftból ismerős lehet) kívül semmi olyat nem tud felmutatni, ami miatt kötelező lenne.

Összes oldalmegjelenítés