Teszteltük az új mesterlövészes mókát...
És akkor ha már további szórakozásról beszélünk, ott a
multiplayer és a challenge mód. Előbbit nem kell magyaráznom, van mindenki-mindenki
ellen móka, vagy csapatharc, melyeknek vannak nehezítései is, például a
célkereszt nélküli harc. A multiban a mesterlövészkedés vicces, de a játékosok
úgy tűnik nagyobb kihívást és sikert látnak abban, ha sunnyogva csaphatják le
egymást az árnyakból. Megjegyzem, ez az opció nekem is jobban tetszett. De ha
nem is egymás ellen, akkor egymással vált vállnak vetve is játszhatunk
barátainkkal a co-opnak hála. Az egyik játékos lesz a mesterlövész, a másik
pedig az úgynevezett spotter. A kettejük összehangolt játéka lesz a sikerük
kulcsa, ami egész szórakoztató, habár inkább csak rövidtávon.
Hihetetlen, de mostani cikkünk tárgya nem egy indie puzzle,
hanem végre egy akciójáték, azon belül is egy ismertebb név, a Sniper Elite. Az
első rész szerény véleményem szerint gyalázatosra sikerült, a második viszont
már érdekesebb és ötletesebb kivitelezést kapott, habár hemzsegett a hibáktól.
Az egész játékkal az volt a probléma, hogy bár jó mesterlövészkedni, de a játék
minden más eleme sajnos kimaradt a minőségellenőrzésből. A harmadik rész
számomra azért volt nagyon várós, mert a gyengusz, de mégis nagy figyelemnek
örvendő második rész után indokolt volt, hogy a Rebellion valami igazán jóval
rukkol elő. És azt el kell ismernünk, hogy dolgoztak a srácok az új játékon,
van tartalom, van látvány, van élmény. De hibák is vannak. Nem is kevés. Nem
lehet a Sniper Elite 3-at pár mondatban kielemezni, így szép apró lépésekben
kivesézzük a játékot, hogy megtudjuk, miért nem lett egy nagy játék kellően
nagy.
Óóóóó Afrika!
Óóóóó Afrika!
Észak-Afrikában járunk, ahol a nácik és a szövetségesek nap
mint nap nyelik a homokot és a sörétet, árnyékban is 50 foknál harcolnak,
méghozzá egy olyan területért, amit egyik sem akarna igazán megtartani. Hősünk,
Karl Fairburne egy szóval jellemezhető: amerikai. Ahogy kinéz, ahogy beszél, de
még amilyen hangon megszólal, az is tipikus megtestesülése „AZ” amerikai
katonának. Nem igazán van személyisége, nincsenek ambíciói, és teljesen üres
karakter. Ellenben félisten a puskával, nem ismer félelmet, és ’murika forever!
A seregben az ő feladata nem csak a mesterlövészkedés, hanem felderítés, infó
szerzés, és szabotázs, tehát tényleg egy tökös legénnyel van dolgunk. A
történet szerint akkor használják ki képességeit a seregben, mikor tudomást
szereznek egy titkos náci csodafegyver programról, és egy náci vezetőről,
akitől még a sajátjai is félnek. Mögöttünk áll egy pár ezer fős sereg, de nem
gond, mert mi egyedül fogjuk felgöngyölíteni ezt a problémát.
Semmit ne várjunk a cselekménytől, a játék elején van egy
dögunalmas festmény montázs, ami felfesti az alapszituációt, és néha
találkozhatunk átvezető jelenetekkel, de ezek nem túl izgalmasak, nem nyújtanak
sok infót, pusztán átvezetések a pályák eleje és vége között. De nem is a
sztori lesz az, ami miatt játszani fogják a Sniper Elite 3-at, és úgy tűnik
erre a fejlesztők is felkészültek.
8 pályán keresztül kell majd teljesítenünk, mindegyik során
tapasztalati pontokat gyűjtünk, melyek szintlépéshez vezetnek. Azon felül, hogy
a szintünket a multiplayerben is megmutathatjuk, új fegyvereket és fegyver
kiegészítőket oldhatunk fel a játékban, melyeket a küldetések előtt nézhetünk
meg, és állíthatunk össze. Minél nagyobb szintűek vagyunk, annál jobb
felszereléshez juthatunk hozzá, habár a magasabb szintű cucc nem mindig jelent
hatékonyabbat is. A saját igényeinknek megfelelően kell építkeznünk, és érdemes
is foglalkozni a felszerelésünkkel, mert jelentősen megkönnyítheti a
továbbhaladásunkat, ha olyasmit viszünk magunkkal, amit szeretünk, és tudunk is
használni.
Bár elsődleges fegyverünk a mesterlövész puska lesz, hősünk
mindenféle gyilkoló eszközhöz ért, így lesz lehetőségünk golyószórót,
pisztolyt, és egyéb fegyvert is magunknál tartani, és persze használni is. Lesz
lehetőségünk rambózni, golyószóróval tizedelni a ránk törő katonákat, de nem ez
lesz az elsődleges feladatunk, és nem is ebbe rejlik majd a játék lényege. Az
első pályán egy gyors tutorial keretében megtanuljuk az alapokat, és kipróbálhatjuk
célzói képességeinket a terepen. Itt lép életbe a Sniper Elite 3 szíve lelke, a
mesterlövész puska, és az úgy nevezett kill-cam.
Célkeresztben
Célkeresztben
Azt is mondhatnánk, hogy az egész játék a kill-camről szól,
mert úgy tűnik csak ebbe fektettek annyi munkát, mint az eddigi játékokba
összesen. A távolban kiszúrunk egy settenkedő náci katonát, majd célba vesszük.
Halljuk a karakter légzését, amit lelassíthatunk egy gombnyomással, hogy a
célzásunk pontosabb legyen. Emellett a légzés lelassításakor karakterünk azt is
gyorsan meghatározza, hogy merre fog haladni a golyó, így sokkal távolabbi célt
is pontosabban bemérhetünk. Aztán meghúzzuk a ravaszt, és ha végzetes találatot
viszünk be, aktiválódik a kill-cam. Ekkor a golyóra fókuszál a kamera, lassítva
bukkan elő a puska csövéből, áthasítja a forró afrikai levegőt, és egyre
közeledik az áldozatunk felé. Amint odaért, az idő még lassabbá válik, és az
ellenfelünk testén belül látjuk a csontokat, izmokat és szerveket. A golyó szép
lassan behatol a katona testébe, szilánkosra törve a csontokat, átlyukasztva a
szerveket, szétroncsolva az izmokat, majd gusztusos fröccsenés közepette hagyja
el a végzetes ebet kapott áldozatunk testét. Fincsi.
Akármennyire is brutális, vagy groteszk, a kill-cam
szórakoztató, és nagyon jól meg van csinálva, a játékosok pedig gyakran heves „anyáááád”
felkiáltással ünneplik a véres találatokat. Mert az egy dolog, hogy ha átlőjük
a fickó kezét, akkor széttörnek a csontjai, de ha például ellőjük az
állkapcsát, vagy a szemét, esetleg pont olyan szögben lövünk rá, hogy a teljes
gerincét szétaprítjuk, akkor bármennyire is szörnyű és gusztustalan, mégis
látványos, és király. Ha ez nem lenne elég, a játék külön díjazza az egyes
végtagok és szervek ellövését, mondanom sem kell, hogy a heregolyók ellövése az
egyik legjobb pontforrás. Ha nem kívánjuk látni az ellenfeleink fájdalmas
kimúlását, akkor nyugodtan át tudunk kattintani a kill-cam felett, hisz
ígyis-úgyis tudni fogjuk, hogy a lövésünk halálos volt.
A kill-cam jópofa, és bár egy idő után egyhangú, azért
annyira nem, hogy mérgelődjünk miatta. Szerencsére azonban sok más dolog is
található a játékban, amivel eredményeket érhetünk el. Ugyanis a mesterlövészek
élete nem túl egyszerű, a puskánk igen hangos, és egy lövés után felfigyelnek
ránk a katonák. Ilyenkor pozíciót kell változtatnunk, de be is várhatjuk a
hangra felénk rohanó katonákat. A kiiktatásukra több lehetőségünk is van:
lőhetünk csendesebb légpuskával, amiből több lövés is kell, hogy leterítsen egy
életerős katonát, de ha jól csináljuk, akkor ez a legcsöndesebb távolsági
fegyver. Használhatunk golyószórót, ami nyilván gyors és hatékony, de főleg
közelről, és reménytelen helyzetekben ajánlatos. Dobálhatunk gránátokat, vagy
rakhatunk csapdákat is, amikbe belefuthatnak a gyanútlan járőrök, de még a
kocsik is rájuk gurulhatnak. Ha ezekből egyiket sem akarjuk használni, még
mindig ott van a lopakodás lehetősége.
A lopakodás a játék második főbb eleme. Mivel az ellenséges
vonalak mögé hatolva kell infókat szereznünk, vagy kiiktatnunk bizonyos
személyeket, ezért nem ronthatunk neki a náci seregnek csak úgy frontálisan,
hanem az árnyakban surranva kell valamit kiokoskodnunk. A mesterlövész puska
sem segíthet mindig, sőt, a legtöbb esetben nem is célravezető a használata. A
csendes, diszkrét akció végrehajtás érdekében muszáj lesz rejtőzködnünk,
csöndben surrannunk, és a katonákat egyenként hátulról leszúrnunk, vagy
leütnünk. Ez sokkal izgalmasabb, mint a lövöldözés, és kihívást is jelent. A
katonák járőröznek, alapból nem jelennek meg a térképünkön, csak ha már mi is
láttuk őket, és van köztük hozzánk hasonló mesterlövész is. A katonák
viselkedését egy figyelem rendszer befolyásolja, aminek szintjei vannak, attól
függően, hogy mennyire zavartuk meg a napi rutinjukat. Ha a látószögükbe
kerülünk, elkezdenek gondolkodni azon, hogy mit is látnak. Ha rájöttek,
fegyvert emelnek, de még nem biztosak a lövésben. Ha pirossá válik az
állapotuk, akkor készek tüzelni, és keresnek minket. Ez így oké, de működés
közben pocsék az egész.
A Sniper Elite 3-ban döbbenetesen ostobák az ellenfelek. Egy
lopakodós játékban természetesen fontos, hogy hagyjanak a fejlesztők teret a
játékosnak, tehát nem loholhatnak mindig a nyomukban az ellenfelek, de
mindennek van határa. A katonák majdnem fél percig gondolkodnak, hogy mi kik
vagyunk, akkor is, ha az arcukba állunk. Ha cafatokra lőjük a társukat
közvetlen mellettük, akkor is csak körbenéznek, hogy juj most mi legyen, de
néha még ennyire sem képesek. Minden náci csőlátású, tehát ha nem közvetlenül
előtte állunk egy katonának, akkor az nem lát, nem hall, nem érdekli, kuss,
hagyjál. De ha már bezsongtak, és a nyomunkba eredtek, elég egyetlen nyamvadt
bokor, amiből csak a testünk 60%-a látszik ki, és a náci sarkon fordul, és
tovább fütyörészve ballag vissza a rommá lőtt társai hullájához. Ha épp riadó
van a területen, és nem ússzuk meg egy rejtőzködéssel, akkor a katonák
logikátlanul szaladgálnak föl s alá, megállnak a nyílt terepen, és szórják a
golyót, amerre csak lehet. Úgy tűnik, a Harmadik Birodalom észak-afrikai
egységeit agyhalottakból toborozták össze, úgyhogy mindenféle bűntudat nélkül
gyilkolhatjuk le őket.
Frontvonal mögött
Frontvonal mögött
Ettől eltekintve igazából működik a játék, a fogyatékos AI a
mennyiségben tud nehézségeket okozni. Már csak azért is, mert a Sniper Elite
3-ban már nem lineáris pályaszakaszokon haladunk majd át, hanem minden pálya
egy hatalmas terület lesz, amit tetszés szerint járhatunk be. A térképünkön
látni fogjuk, hogy hol van a célpont, vagy a megszerzendő tárgy, de hogy odáig
hogyan jutunk el, az a mi dolgunk. Mehetünk nyíl egyenesen is a cél felé, de az
lehet, hogy nem épp a legbiztonságosabb út. Ellenben ha vesszük a fáradságot,
és kerülünk, felfedezhetünk egészen érdekes helyeket, és még kihívás is lehet a
kalandos lelkűeknek. A csapdák, a néha adódó opcionális küldetések képesek
fenntartani az érdeklődést a játék 8 pályáján keresztül.
Ha a multiplayert meguntuk, vagy csak újdonságra vágyunk,
ott a challenge mód, melyben különböző feladatok elé állít minket a játék
arénaszerű pályákon. Küzdhetünk az életünkért időre ellenséges hullámok ellen,
vagy konkrét gyilkosságokkal próbálkozhatunk, akár egyedül, akár többesben.
Grafikailag azt kell hogy mondjam, a Sniper Elite 3 egészen
szép. A sivatagi téma nem kecsegtet túlságosan változatos helyszínekkel és
hátterekkel, de legalább a megvalósítás kellően látványos, és tisztességesen
fel van építve minden pálya. Karakterünk is jól néz ki, az animációkkal nincs
különösebb probléma, ahogy az effektekkel sem. Természetesen a kill-cam funkció
a játék leglátványosabb része, erre nem is lehet mást mondani. Viszont nagyon
sok a grafikai bug. A lelőtt ellenfelek rongybabája néha megőrül, és
össze-vissza rángatózik, beszorul, beleragad a falba, vagy fennakad
tereptárgyakon. Bizonyos tereptárgyaknak zavaróan nagy a hitboxa, tehát el
szeretnénk lőni egy kötél felett, és a golyó a levegőben pattan le. Aztán olyan
is van, hogy az ellenfél és a köztünk lévő fal ott van, de valahogy mégsem, és
a katonák simán átlőnek rajta. Sok hasonló bug van még, amik bár nem rombolják
le teljesen az élvezhetőséget, de azért bosszantóak.
Hangok terén nem vagyunk lenyűgözve, de közepesnek sem
mondható a helyzet. Az effektek, fegyver hangok rendben vannak, a háttér
zörejek is hangulatosak, a katonák kicsit akcentusosan, de a saját nyelvükön
kiabálnak, és a főhősnek is vállalható a szinkronja. A zene illeszkedik az
afrikai témához, habár néha elég semmitmondó, és elvész a háttérben.
Ítélet
A Sniper Elite 3 nem egy üres játék. Vannak benne nagy pályák, tartalom, kill-cam, szép grafika, és miegymás, de sok olyan tényező van, ami visszatartó erőt képez a játék számára a naggyá válás talaján. Sajnos a hibái miatt nem tud nagyot durrantani, nem tud a dobogóra kerülni, de ettől függetlenül kellemes játék, amit a műfaj kedvelőinek nyugodt szívvel lehet ajánlani. Folyamatosan ott lebeg a játék feje felett a "lehetett volna jobb is" felirat, de talán majd a negyedik részben jobb lesz!
-Róka-
Pro:
+Kill-cam
+Jó grafika
+Tartalmas
+Steam teljesítmények
+Steam játékkártyák
Kontra:
-Vérlázítóan buta AI
-Nagyon sok bug
Értékelés | |
8.0 | Játékmenet: A Sniper Elite 3-ban nem merül ki a játékmenet a lövöldözésben, ugyanis egész tartalmasra sikerült a játék, és sok lehetőségünk van a siker eléréséhez. A zavaró bugok, és a fogyatékos AI igen erős visszatartó erő, de attól még élvezhető a játék. |
7.0 | Hangulat:
Az afrikai háborús téma, a meterlövészkedés és a lopakodás nagyon jó hangulat forrás, de annyira nem használja ki a játék a lehetőségeit, és a néha komikus jelenetek, bugok és furcsaságok sem tesznek jót neki. |
8.5 | Grafika: A Sniper Elite 3 egészen szép, az amúgy egyhangú sivatagi terep is tud látványos lenni, akár nappal, akár éjszaka. A grafikai bugok kellemetlenek, és bár ne lennének, mert akkor egészen szuper lehetne a játék ezen része. |
6.5 | Hangok: Nincs sok hang, amit kiemelhetnénk, a szinkronok rendben vannak, a zene illeszkedik a környezethez és a játékhoz, de sokszor unalmas, és nincsenek emlékezetesebb muzsikák. |
8.5 | Szavatosság: A 8 pálya végigvitele normál fokozaton is elvesz pár órát, nehezebb fokozaton egész jól ellehet vele az ember, és akkor még ott a multiplayer, a co-op és a challenge mód. Akinek bejön a játék, az megtalálja hosszú-távon a szórakozását. |
Review score | |
7.7 | A Sniper Elite 3 sok pontjában remek, és ugyanennyi pontban kevés. Ami jó, az simán a legjobbak közé emelhette volna a játékot, de a hibák visszatartó ereje erősebb. Ez miatt nem szabad leírni a játékot, ugyanis szórakoztató, és el lehet vele lenni, én ajánlom kipróbálásra, de ne számítsatok túl nagy dolgokra. |