
A történet az első rész után öt évvel veszi fel a vonalat, a sárkányok és a Hibbant-sziget lakói békés szimbiózisban élnek egymással, miközben hősünk Hablaty sárkányával Fogatlannal együtt nagy felfedező túrákat tesz, hogy megismerje a világ olyan szegleteit, ahol még senki sem járt. Ám az egyik ilyen felfedezőútja során akaratlanul is olyan elemekkel találkozik, amik egy új és rendkívül nagymértékű fenyegetés képét vázolják fel, és ez olyan úton indítja el, ami gyökeres változásokat fog hozni életében. Ha ez a rövid szinopszis gyanúsan szűkszavúnak tűnik az azért van, mert nem akarok semmit ellőni belőle, elég ha annyit mondok, hogy a történet kiválóan megírt és nemcsak remekül viszi tovább az előző részben megismert szereplőket, sorsuknak és jellemüknek alakulását, de egyben olyan fordulatokkal rendelkezik és témákat is vet fel (vezetői felelősség, identitáskeresés, pacifizmus kontra háborúpártiság), ami által lazán túllép a gyerekeknek készülő animációs filmek sablonkeretein és a felnőttek számára is élvezhetővé válik.
Ráadásul ezeket a fent felsorolt dolgok azért is olyan hatásosak, mert az első részhez hasonlóan, az alkotók kiválóan egyensúlyozónak a két közönségréteg igényei között és nem nézik hülyének őket. A karakterek továbbra is szerethetőek, párbeszédeik, interakcióik szívmelengetőek, a humor tényleg működik, az infantilizmus vagy a didaktikusság egy percre sem jellemző rá, és ha valami komolyabb történik annak megvan a kellően kimért drámai súlya és egy percre sem lesz hatásvadász. Ízléses ugyanakkor igényes és a szórakoztatásra maximálisan rámenő tálalásra megy rá Dean DeBlois forgatókönyvíró-rendező és ez olyan jól is sikerül neki, hogy nem egy élőszereplős blockbuster példát vehetne róla.
Az első rész teljesen letaglózó erejű látványvilággal rendelkezett és az animátorok most is kitettek magukért itt a folytatásban. Legyen szó a szereplők döbbenetesen emberi és hihető gesztusairól, a helyszínek változatos megjelenítéséről, vagy a sárkányrepülés sebességéről és dinamikájáról minden fantasztikus, éteri és átélhető (még akár 3D nélkül is). És bár az akciójeleneteket tekintve az első rész tömény tökéletességét nem érik el (ez talán az egyetlen aspektusa a filmnek ahol alulmarad) viszont itt sem ad-hoc módon vannak, dramaturgiai súlyuk és jelentőségük van, és nem mellesleg még így is van jópár mozzanat, ami láttán az állkapcsodat a földön fogod keresgélni. Persze a hatás elérésében most is kulcsszerepet játszik John Powell tökéletes filmzenéje.
Büdzsé: 145 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 105 millió dollár
Eddigi összbevétel: 185 millió dollár
Értékelés | |
9/10 | Igényes, izgalmas, humoros, kicsiknek és nagyoknak egyaránt tudom ajánlani. Az év egyik legjobbja és nemcsak az animációs fronton. |