Teszteltük a nagysikerű horror DLC-jét...
Bizony változnak az idők. Erőteljes nosztalgiával gondolok vissza azokra az évekre, amikor még a digitális vásárlás szinte sehol se volt, és mindenki csak dobozos játékokat vásárolt. Még mielőtt valaki félreértené, már most leszögezném, hogy nem a digitális terjesztés ellen szeretnék beszélni, mivel jómagam is híve és aktív használója vagyok a dolognak, hanem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ennek a kényelmes és sok esetben hasznos módszernek bizony lett egy kellemetlen mellékhatása, mégpedig az, hogy szinte teljesen eltűntek a klasszikus értelemben vett kiegészítők, és megjelent az általam csak DLC-pestisnek nevezett jelenség.
És mielőtt ismét nekem ugranátok, elmondanám, hogy nem általánosságban az egész DLC-jelenséggel van problémám, hanem a sokszor túlárazott ruha-, és fegyvercsomagokkal, az ár/érték arányban keveset adó mellék szállakkal és folytatásokkal és azzal, ha egy játék befejezését DLC formájában van képük kiadni. Viszont az igényes, kellő tartalmat és játékidőt biztosító, jól árazott, vagy éppen ingyenes letölthető csomagokat kifejezetten szeretem. Az, hogy jelen alanyunk melyik csoportba is tartozik, a tesztünkből kiderül…
Suttogások és sikolyok
A Whistleblower története az alapjáték előtt veszi fel a fonalat, főhősünk pedig ezúttal Waylon Park lesz, aki szoftvermérnökként dolgozik a Murkoff Vállalatnak. A DLC elején hősünk éppen elküldi azt a bizonyos e-mailt az alapjáték főszereplőjének, amely nyomozásra késztette őt. Waylon természetesen rövid úton lebukik, és a kísérleti alanyok között találja magát, amikor is kitör a balhé, a rabok kiszabadulnak, hősünk pedig egy kamerával felszerelkezve elindul, hogy kijusson ebből a pokolból, és közben minél több bizonyítékot rögzítsen.
A történet jól illeszkedik az alapjáték cselekményéhez, kiegészíti és keretbe is foglalja azt, tehát ebből a szempontból nem lehet kifogásunk a DLC-vel szemben.
A játékmenet az alapjáték mechanikájához képest nem változott, tehát most is a szokásos receptet kapjuk meg. Ismét a kameránk lesz a legjobb barátunk, amely nem csak a bizonyítékok rögzítésében nyújt segítséget, hanem az éjjellátó funkció segítségével a sötét helyeken sem leszünk vakok. Természetesen a kameránk energiát fogyaszt, így a pályákon elszórt elemek felszedése, és a spórolás kifejezetten ajánlott. Az elemeken kívül ismételten gyűjthetünk majd különböző aktákat, amelyek segítségével jobban megismerhetjük bizonyos karakterek hátterét, és a történetet is. Túlélő horror lévén a játékban teljesen védtelenek vagyunk a ránk támadó ellenfelekkel szemben, így csak a bujkálás és a futás jöhet szóba, ha szembetaláljuk magunkat egyel.
Ami magukat az ellenfeleket illeti, a Whistleblowerben lesz pár visszatérő szereplő, mint az Ikrek, de akadnak új arcok is, akik még talán betegebbek is, mint az alapjáték szereplői. De nem csak a szereplők lettek sokkal elvetemültebbek, hanem maguk a szituációk is, amelyekkel út közben találkozni fogunk majd. Néhány dologhoz, amit látunk, vagy átélünk a történet során, bizony nem árt majd egy erősebb gyomor, mert itt valóban a legkeményebb elmebetegek randalíroznak majd körülöttünk.
Ebből következik, hogy a DLC a hangulat tekintetében ott van a szeren, ugyanis a beteges szituációk és karakterek mellett megmaradtak az alapjátékból jól ismert jumpscare-ek is, amelyek itt is remekül működnek, hiszen a tömény borzalmak remekül megágyaznak az egésznek.
Külsőségek tekintetében szintén ugyanaz a helyzet, mint az alapjáték esetében. A Red Barrels csapata remek munkát végzett az Unreal Engine 3-mal, hiszen bár vannak szebb játékok is a piacon, az Outlastnek még mindig nincs miért szégyenkeznie. A hangok és a zene tekintetében hasonló a helyzet, azaz az alapjátékban megszokott színvonalú mindkettő, és sokat hozzátesznek a hangulathoz.
Az eddig leírtak alapján úgy tűnik, hogy egy remek kis DLC-t hoztak össze nekünk a fejlesztők, ám a valóság ennél azért árnyaltabb. A Whistleblower legnagyobb hibája a hosszában (vagy inkább a rövidségében) rejlik, ugyanis az egészet nagyjából két óra alatt kényelmesen végig lehet játszani. Önmagában még ez se lenne egy hatalmas probléma, azonban DLC 9 eurós árcédulával került fel a virtuális polcokra, és ezért az árért rengeteg, szintén indie játék kínál alsóhangon 6-8 órás szórakozást, tehát mindent összevetve mondhatjuk, hogy nem kapunk annyi mindent a pénzünkért, mint amennyire számítanánk. Kár.
Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a múlthét során a fejlesztők kiadtak egy javítást a játékhoz, amely amellett, hogy előkészítette a terepet a Whistleblowernek, hozott egy új Insane-re keresztelt nehézségi módot, amelyben csak egy életünk van, valamint megérkeztek az achivementek is. Ez a két újdonság jelentősen javít az alapjáték és a DLC szavatosságán is, hiszen a legelvetemültebbek összeszedhetik az összes achit és végigtolhatják a játékot az új nehézségi szinten.
.
Pro:
+ Nyomasztó hangulat
+ Beteges helyzetek és karakterek
+ Szép grafika és remek hangok
+ Jó történet
Kontra:
- Nagyon rövid
- A hosszához képest drága
Bizony változnak az idők. Erőteljes nosztalgiával gondolok vissza azokra az évekre, amikor még a digitális vásárlás szinte sehol se volt, és mindenki csak dobozos játékokat vásárolt. Még mielőtt valaki félreértené, már most leszögezném, hogy nem a digitális terjesztés ellen szeretnék beszélni, mivel jómagam is híve és aktív használója vagyok a dolognak, hanem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ennek a kényelmes és sok esetben hasznos módszernek bizony lett egy kellemetlen mellékhatása, mégpedig az, hogy szinte teljesen eltűntek a klasszikus értelemben vett kiegészítők, és megjelent az általam csak DLC-pestisnek nevezett jelenség.
És mielőtt ismét nekem ugranátok, elmondanám, hogy nem általánosságban az egész DLC-jelenséggel van problémám, hanem a sokszor túlárazott ruha-, és fegyvercsomagokkal, az ár/érték arányban keveset adó mellék szállakkal és folytatásokkal és azzal, ha egy játék befejezését DLC formájában van képük kiadni. Viszont az igényes, kellő tartalmat és játékidőt biztosító, jól árazott, vagy éppen ingyenes letölthető csomagokat kifejezetten szeretem. Az, hogy jelen alanyunk melyik csoportba is tartozik, a tesztünkből kiderül…
Suttogások és sikolyok
A Whistleblower története az alapjáték előtt veszi fel a fonalat, főhősünk pedig ezúttal Waylon Park lesz, aki szoftvermérnökként dolgozik a Murkoff Vállalatnak. A DLC elején hősünk éppen elküldi azt a bizonyos e-mailt az alapjáték főszereplőjének, amely nyomozásra késztette őt. Waylon természetesen rövid úton lebukik, és a kísérleti alanyok között találja magát, amikor is kitör a balhé, a rabok kiszabadulnak, hősünk pedig egy kamerával felszerelkezve elindul, hogy kijusson ebből a pokolból, és közben minél több bizonyítékot rögzítsen.
A történet jól illeszkedik az alapjáték cselekményéhez, kiegészíti és keretbe is foglalja azt, tehát ebből a szempontból nem lehet kifogásunk a DLC-vel szemben.
A játékmenet az alapjáték mechanikájához képest nem változott, tehát most is a szokásos receptet kapjuk meg. Ismét a kameránk lesz a legjobb barátunk, amely nem csak a bizonyítékok rögzítésében nyújt segítséget, hanem az éjjellátó funkció segítségével a sötét helyeken sem leszünk vakok. Természetesen a kameránk energiát fogyaszt, így a pályákon elszórt elemek felszedése, és a spórolás kifejezetten ajánlott. Az elemeken kívül ismételten gyűjthetünk majd különböző aktákat, amelyek segítségével jobban megismerhetjük bizonyos karakterek hátterét, és a történetet is. Túlélő horror lévén a játékban teljesen védtelenek vagyunk a ránk támadó ellenfelekkel szemben, így csak a bujkálás és a futás jöhet szóba, ha szembetaláljuk magunkat egyel.
Ami magukat az ellenfeleket illeti, a Whistleblowerben lesz pár visszatérő szereplő, mint az Ikrek, de akadnak új arcok is, akik még talán betegebbek is, mint az alapjáték szereplői. De nem csak a szereplők lettek sokkal elvetemültebbek, hanem maguk a szituációk is, amelyekkel út közben találkozni fogunk majd. Néhány dologhoz, amit látunk, vagy átélünk a történet során, bizony nem árt majd egy erősebb gyomor, mert itt valóban a legkeményebb elmebetegek randalíroznak majd körülöttünk.
Ebből következik, hogy a DLC a hangulat tekintetében ott van a szeren, ugyanis a beteges szituációk és karakterek mellett megmaradtak az alapjátékból jól ismert jumpscare-ek is, amelyek itt is remekül működnek, hiszen a tömény borzalmak remekül megágyaznak az egésznek.
Külsőségek tekintetében szintén ugyanaz a helyzet, mint az alapjáték esetében. A Red Barrels csapata remek munkát végzett az Unreal Engine 3-mal, hiszen bár vannak szebb játékok is a piacon, az Outlastnek még mindig nincs miért szégyenkeznie. A hangok és a zene tekintetében hasonló a helyzet, azaz az alapjátékban megszokott színvonalú mindkettő, és sokat hozzátesznek a hangulathoz.
Az eddig leírtak alapján úgy tűnik, hogy egy remek kis DLC-t hoztak össze nekünk a fejlesztők, ám a valóság ennél azért árnyaltabb. A Whistleblower legnagyobb hibája a hosszában (vagy inkább a rövidségében) rejlik, ugyanis az egészet nagyjából két óra alatt kényelmesen végig lehet játszani. Önmagában még ez se lenne egy hatalmas probléma, azonban DLC 9 eurós árcédulával került fel a virtuális polcokra, és ezért az árért rengeteg, szintén indie játék kínál alsóhangon 6-8 órás szórakozást, tehát mindent összevetve mondhatjuk, hogy nem kapunk annyi mindent a pénzünkért, mint amennyire számítanánk. Kár.
Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a múlthét során a fejlesztők kiadtak egy javítást a játékhoz, amely amellett, hogy előkészítette a terepet a Whistleblowernek, hozott egy új Insane-re keresztelt nehézségi módot, amelyben csak egy életünk van, valamint megérkeztek az achivementek is. Ez a két újdonság jelentősen javít az alapjáték és a DLC szavatosságán is, hiszen a legelvetemültebbek összeszedhetik az összes achit és végigtolhatják a játékot az új nehézségi szinten.
.
- Süti -
Pro:
+ Nyomasztó hangulat
+ Beteges helyzetek és karakterek
+ Szép grafika és remek hangok
+ Jó történet
Kontra:
- Nagyon rövid
- A hosszához képest drága
Review | |
7.5 | A Whistleblower egy remekül induló DLC, amely azonnal berántja a játékost és nem is engedi el egészen a túlságosan is hamar bekövetkező végéig, így a stáblistát nézve az elégedettség mellé sajnos becsúszik a csalódottság érzése is. |