Elérkezett a pillanat, hogy újra megmentsük a világot...
2008-ban, amikor még az összes Diablo fan még javában játszott a sorozat második részével, egy nem várt bejelentés történt meg a BlizzCon-on, ami a Blizzard saját megrendezésű eseménye volt, ahol csak az ők által fejlesztett és tervezett dolgok voltak láthatóak. Az internetes közösségekben volt némi sejtésük a játékosoknak, hogy lesz egy új IP-je a Blizzard-nak, de senki nem számított arra, hogy ekkora nagy dolgot fognak promozni. Az eseményen a rajongók, amikor Michael Morhaime megkérte a színpad szélén álló embert, hogy mutassa meg mi is jellemzi leginkább a következő IP-jüket, mindenki azonnal hangos őrjöngésbe kezdett, amikor meghallották az első részből ismerős kezdő falunak a zenéjét. Természetesen, mint mindig, a Blizzard egy elég ütős trailerrel folytatta a promozást, és ezt az epikus színvonalat meg is tartotta a mai napig, mivel a játékban szintén megtalálhatóak az ugyanolyan minőségű átvezető videók.
Ahogy teltek, múltak a napok, úgy derült fény az újabb kasztokra, szörnyekre, helyszínekre, és a többi nyál csorgató tartalom egészen a Diablo 3 megjelenéséig. Eközben egy zárt béta tesztet is elindított a Blizzard, amire sokan jelentkeztek, és csak a tizedének adatott meg, hogy kipróbálhassa a megjelenés előtt. A megjelenéskor, mint minden AAA-s játéknál az eladási számok jelentettek a legtöbbet a Blizzard-nál, és mivel ilyen nagy és híres fejlesztő csapatról van szó, el is várták a játéktól, hogy sok kelljen el belőle. Amire viszont még a Blizzard csapata sem számított, hogy az első 24 órában 3,5 millió példány talált gazdára, avagy 2012-ben több mint 12 millió eladott példánnyal büszkélkedhettek, és ezzel ők lettek az elsők az eladási listán. Most pedig megérkezett az új kiegészítője, ami számtalan frissítést, és új tartalmat kínál a játékosoknak, ami a Diablo III: Reaper of Souls névre hallgat.
Az ördög sose alszik
Diablo legyőzése után a Horadrim úgy döntött, hogy a Black Soulstone-t gondosan el kell rejteni az angyalok és a démonok elől egyaránt, mivel nincs olyan lélek, aki ne tudna ellenállni a pokol urai hívogató szavainak. Tyrael is megváltozott a Mennyország megmentése után, mivel látta, hogy az angyalok sem jobbak a démonoknál, ugyanúgy hatalmat akartak maguknak, és az emberiségben is a fenyegetést látták, és az Igazság angyala helyett a Bölcsek angyala lett. Így, hogy semelyik fél isten fajban nem lehet megbízni, ezért a Földön egy olyan helyre rejtették el, ahol a Horadrim megtudja védeni bármilyen fenyegetéstől, de ekkor bukkant fel a legnagyobb fenyegetés mindenki számára, akit csak úgy neveznek, hogy Malthael. Ő egy angyal volt, a Bölcsek angyala, ami most Tyrael is lett. Egykoron igen bölcs volt, de mivel már említve lett, hogy a Black Soulstone csábításának senki nem tud ellent állni, és időről-időre elvándorolt a Mennyországból, ekkor vált már gyanússá, hogy tervez valamit, ami nem más, mint az Örökké tartó háború befejezése lett volna. Egy dolgot viszont rosszul látott, az pedig az égiek ellen való fenyegetés felmérése volt, ugyanis nem csak a démonokat látta úgy, mint ellenség, hanem a földieket is. Ő is tudta, hogy a gonosz hívogató szavainak senki nem tud ellent állni, így tudta, hogy nincs más választás, mint a fenyegetést likvidálni. Ekkor jön képbe a Nephalem, ugyanis mint mindig, ő az egyetlen, aki képes a legfélelmetesebb és legerősebb gonosz legyőzésére is. Amikor Malthael eltűnt, sokáig nem hallottak felőle, mert a tervének beteljesítéséhez a démonok visszamaradt lelkeit fel kell használnia, hogy elég ereje legyen minden egyes lény legyőzéséhez. Amint a kiegészítő trailerjéből is kiderül, Malthael rábukkan a Black Soulstone-ra, amint azt épp elhelyezik arra a biztonságos helyre, és közbe avatkozva a négy Horadrim-ból hármat azonnal megöl, majd Tyrael minden erejét bevetve megpróbálja megállítani, de mivel teljesen átalakult, ezért részben sebezhetetlen lett. Tyrael ahogy rájön, hogy Malthael megtalálta a követ, azonnal elküldi az egyik védelmezőt, hogy találja meg a Nephalem-et, mivel csak ő képes megfékezni maga a Halált.
Az újítás nem mindig rossz
A kiegészítő megjelenése előtt pár nappal életbe lépett a Loot 2.0 rendszere, ami lényegében annyit takar, hogy az egyes talált tárgyakat (legyen az ritka, mágikus, legendás vagy szett) átrendszerezi, magyarán sokkal inkább az adott karakterhez igazodik, mint sem hogy teljesen random legyen. Természetesen lehet még mindig találni olyan tárgyakat, ami más kasztoknak sokkal jobb, de ezzel azt próbálták konpenzálni, hogy a ritka tárgyakat is használják az emberek, mivel a legtöbben a legendás tárgyakra utaztak, és jogosan is tették azt. A legendás tárgyak legtöbbje 6 tulajdonsággal rendelkezik, és most az új loot rendszer, avagy számtalan új legendás tárgy bekerülésével majdnem mindegyiknek van egy plussz tulajdonsága, ami csak arra a tárgyra vonatkozik. Mind ezek mellett a craft rendszer is kibővült. Első sorban egy új műhellyel bővült a repertoár a városban, becsesebb nevén Myriam, a titokzatos vándor. Róla annyit kell tudni, hogy sok mindent látott már az életben, és egy olyan adottsággal született, amit átokként és ajándékként is fel lehet fogni. Nála a tárgyak tulajdonságait, és a kinézetét lehet módosítani. Ez úgy néz ki, hogy egy 6 tulajdonsággal rendelkező tárgynak meg lehet nézni előre, hogy a 6 tulajdonságnál mit lehet kicserélni a kiválasztottra, majd némi alapanyagért és pénzért cserébe kiválaszthatjuk, hogy az előző tulajdonság maradjon-e meg, vagy másik kettő közül valamelyikkel kicserélhetjük azt. Viszont az egésznek a buktatója az, hogy egy tárgyon csak egy tulajdonságot módosíthatunk, de azt bármennyiszer. A további újítások a gyémánt készítőt is és a kovácsot is érinti, miszerint a gyémánt készítőnél a gyémántok összeolvasztása kevesebbe kerül mostmár, és 12es szinten új ékszereket is csinálhatunk, avagy új gyémánt receptek is vannak. A kovácsnál ugyanez a helyzet. Az öröm az ürömben, hogy maga a Loot rendszert az alap játékkal rendelkező játékosok is megkapták, avagy új nehézségi szinteket is kaptak (Master, Torment 1-től 6-ig), tehát az új rendszert ők is élvezhetik, viszont a többi más dolgot csak az RoS-el rendelkező játékosok férnek csak hozzá.
Megjelenéskor az új fejezet mellett egy ún. Adventure móddal bővült még a játék. Amint az a nevéből is kiderült, ebben a cél a felfedezés és a kalandozás. Ezt a módot csak akkor érhetik el a játékosok, ha már az 5. fejezetet is befejezték. Amikor ezen játékmódba belépünk, akkor lehetőségünkben áll egyes vérdíjakat teljesíteni, miközben bármerre elkalandozhatunk, és a vérdíjak teljesítésekor tapasztalati pontot, pénzt, és egy ún. vér kristályt kapunk. Továbbá a városban megjelenik egy új árus is, akinél a már említett vér kristályokért cserébe zsákba macska szerűen vehetünk tárgyakat tőle. Ezek a tárgyak bármilyen minőségűek lehetnek, és bizonyára a régi motoros játékosoknak eszébe is juthatott a második részből a Gheed nevű úriember. Az említett jutalmak mellett még kapunk Nephalem Rift Keystone-t is, amiből ha ötöt kigyűjtünk, akkor lehetőségünkben áll egy teleport kapun keresztül átmenni egy random generált dungeonbe átmenni, ahol a terület és a szörnyek is véletlenszerűek, ami talán egy kicsit a Tower Defense típusú játékokban az Endless módra hasonlít. A hasonlóság annyi bennük, hogy a szörnyek százával jönnek, a különbség pedig az, hogy egy bizonyos számú ellenség után a Nephalem Rift védelmezője megtalálja a játékost, és természetesen ugyanazt kell tenni vele is, mint minden szörnnyel. A védelmező viszont nagyobb eséllyel dobhat legendás tárgyakat, avagy számtalan ritka vagy mágikus tárgyakat, gyémántokat, és vér kristályokat.
Az új kaszt, a Crusader, egy főként láncos buzogánnyal és pajzsal harcoló lovag. A vérbeli Diablo játékosoknak vélhetőleg azonnal be fog ugrani a második részből a Paladin, mivel hasonló volt a játék stílusuk, és a Crusader meg is kapta az egyik képességét, a Blessed Hammer-t. Alapjában tank kasztként fogja elég sok ember használni, de a Blizzard feltételezhetően úgy gondolta, hogy érdekesebbé teszi a Crusader-t, mint ahogy azt gondolták sokan, hogy csak sebzés felfogónak fog üzemelni, és így a sebzés redukálás mellett még jó pár erős képességet is kapott, amivel sec perc alatt képes a legerősebb ellenfelet és óriási szörny tömeget is a földdel egyenlővé tenni. Ami még jelentős dolognak számít a kiegészítő megjelenésével, hogy megnövelték az alap maximális szintet, ami 60as szintről 70esre növekedett, és a Paragon rendszert is átdolgozták. A Paragon rendszer a maximális szint elérése után lép érvénybe, ami mostantól négy alcsoportra bomlott, amire minden egyes Paragon szint lépéskor egy elosztható pontot oszthatunk ki. Ez úgy néz ki, hogy amikor elértük a 70es szintet, akkor a következő szintnél Paragon szintet kap a játékos, és a négy alcsoport közül a legelsőre kap egy pontot, amit 4 fajta plussz tulajdonság között oszthat el. Tehát az első szinten kap egy pontot az első alcsoportra, a következőnél a második alcsoportra kap egy pontot, a harmadiknál a következő alcsoportra, a 4. szint elérésekor az utolsó alcsoportra kap egy pontot, majd az 5. szinten a legelső alcsoportra kapunk egy pontot, és ez így megy folyamatosan. A maximális Paragon szint elméletileg 400, de valószínű, hogy ezt még növelni fogják. Továbbá helyett kapott a klán rendszer is, ami röviden arra ad lehetőséget, hogy saját klánt alapítsunk és abba a barátokat vagy más embereket toborozzunk.
Nem minden a látványról szól
Mint ahogy az alcím is mondja, nem mindig a látvány az, ami az igazi játékost megfogja. Az új kiegészítőben számtalan új szörny és helyszín érkezett, ami önmagában mind szép és jó, de egy valamit elhanyagolt a Blizzard a kiegészítőben: a boss fight-ok. Két nagy boss fight van az ötödik fejezetben, és mind kettő a látványban hiányt szenved. A harc Malthael mellett kb. olyasmi szintűre sikerült, mint a Diablo elleni harc, ami azért egy kicsit lehangoló, ahhoz képest, hogy ő a fő ellenség, viszont a látvánnyal ellentétben hangulatban kicsit ütősebb lett. Természetesen mindegyik grafikai motornak megvan a limitje, és meg is értem, hogy a limitet nem tudják áltlépni. Alapjába véve az egész fejezet hangulatos, és mint azt ahogy állították, az alap játéktól is sötétebb és gótikusabb lett, ami ehhez az univerzumhoz totálisan illik. Momentán nem biztos, hogy a legtöbb ember, aki megvette a kiegészítőt, nem feltétlenül az új fejezet miatt vette meg a játékot, mivel elég sokan vannak olyanok, akik a szörnyek folyamatos megölésében és a legendás tárgyak farmolásában lelik örömüket, és tulajdonképp erről is szól a játék nagyobb részt. De összehasonlítva a legtöbb ilyesmi stílusú játékkal a Diablo 3 mindenképp messzemenően viszi a prímet ebbe a kategóriába, mivel egy kicsit gyorsabb a játékmenet a második részhez és a többi játékhoz képest, és pont ez a kis dolog, ami miatt elhúz a többiektől.
Összességében az új kiegészítő látványos, sok tartalommal bír, és bátran lehet állítani, hogy az ötödik fejezet hosszabb lett, mint az előző négy fejezet. Az újítások többé-kevésbé hasznosak, és részben az alap játékosok is élvezhetik ezt, azért mondjuk némileg több dolgot adhattak volna nekik, mint például a nagyobb gyémántokat, vagy talán a 70es szintet. De tulajdonképp ez azoknak éri meg leginkább, akik igazi Diablo fanok, mert azoknak, akiknek még nem állt módjában kipróbálni az alap játékot, azok számára ez így elég kevésnek tekinthető, viszont szinte biztos, hogy a Blizzard-nak van még egy pár aduásza a tarsolyukban, amitől a kiegészítő még értékesebbé fog vállni.
Pros.:
+ új nehézségi szintek
+ az új loot rendszer
+ Crusader kaszt
+ az 5. fejezet terjedelme kiváló
Cons.:
- a boss fight-ok lehettek volna látványosabbak is
- azok számára kicsit borsos lehet az ára, akiknek nincs meg az alapjáték
Értékelés | |
9.5 | Játékmenet: Az új loot rendszer mellett a többi újítás új értelmet adott a játéknak. |
9 | Hangulat:
A sötét és gótikus hangulat remekül passzol a játékhoz, épp ez az, ami kell az ilyesmi stílusú játékhoz. |
8.5 | Grafika: Jók lettek az egyes helyszínek és a szörnyek is, de azért sikerülhettek volna egy kicsit látványosabbra is a boss fight-ok. |
9 | Hangok: Mint mindig, minden passzol mindennel, talán a Crusader hangja egy kicsit túl puhánynak tűnik, de ez nem annyira jelentős. |
9.5 | Szavatosság: Az alapjáték megjelenése óta sokan játszák a játékot, és a kiegészítő megjelenése után is sokan fogják játszani, ez garantált. |
Review score | |
9.1 | A Blizzard most is kitett magáért, és meg tudta mutatni, hogy tud újat teremteni egy kiváló játékban. |