Path of Exile - Teszt

Ingyenes sikerjáték a Diablo nyomdokain...

Ingyen? Nekem?

Az ingyenes játékok piaca napról napra egyre csak bővül, és a játékosok körében sok program meglepő sikereket ér el. Hiszen mi a legelső pozitívum egy ilyen játékban? Az, hogy ingyenes! Más dolga sincs a gép előtt ülő delikvensnek, mint két kattintással letölteni a játékot, létrehozni egy felhasználó fiókot a játékhoz, és már kezdheti is a szórakozást. Van azonban két nagy csapdája az ingyenességnek. Az egyik, hogy a fejlesztők eleve kisebb költségvetésből, és nyilván kevesebb bevételből tartják fent a játékot, és így nem ölnek bele annyi munkát, mint egy nagyobb, fizetős cím esetében. Ennek „köszönhetően” az ingyenes játékok nagy része amolyan árkád hangulatot áraszt, hisz nincs benne sztori, nincs folyamatos, rendszert alkotó játékmenet, csak egyéni küldetések, csaták, amikbe akkor csatlakozunk be, amikor úgy tartja kedvünk. Ez a tartalom azonban egy idő után unalmassá és egyhangúvá válik, a megszerezhető jutalmakkal megtartott játékosok pedig előbb-utóbb megszerzik a játék legdurvább felszereléseit és/vagy karaktereit, és már nem lesz, ami ott tartsa őket. És mivel sok más ingyenes játék is található, ami szintén ígéretes, ezért miért is maradnának? 

A másik beugratás, hogy ezek a játékosok nem is annyira ingyenesek. Szeretnél egyenrangú lenni ellenfeleiddel szemben? Fizess egy-két ezer forintot egy fegyverért. Szeretnéd, hogy a karaktered jól nézzen ki? Fizess egy sapkáért… és így tovább.

Tehát az ingyenes játékok bár mindig nagyon sok jóval kecsegtetnek, mégis kevés az olyan játék ezen a piacon, ami jóval több időre képes lekötni a közönség nagyobb százalékát. A sikeresebbek általában MOBA játékok, vagy egyik-másik MMO. Ritka az igazán jó free-to-play, de ha felbukkan egy, azt meg kell becsülni. Egy ilyen játékot szeretnék nektek bemutatni, melynek a címe: Path of Exile.

A Számkivetett Útja

A Diablo sorozatot szerintem senkinek sem kell bemutatnom, és talán abban is mind egyetértünk, hogy a második rész mindannyiunk szívéhez közel áll. A Diablo 2 óta (a 3. részt leszámítva) elég kevés próbálkozás történt a játékstílus felhasználására, ami pedig volt, azt egy ideig szerettünk, majd valahogy el is felejtettük. Aztán jött a Path of Exile, ami nem pusztán felhasználta a nagy klasszikus elemeit, hanem gyakorlatilag lemásolta, és átemelte egy ingyenes programba. Adott rá egy új köntöst, történetet, fejlődési rendszert, és a játékosok hosszú idő után először megtalálták a méltó párját a hőn szeretett Diablo sorozatnak. Bár sokan állítják, hogy szerintük ez a játék jobb mint a Diablo 3, és a kritikák nagyobb százaléka a két játék összehasonlításából áll, én ezt szeretném elkerülni. Ez a játék nem helyettesíti, és nem hívja ki párharcra a Blizzard játékát, inkább szép csöndben felkúszik mellé, hogy kistestvéreként említsük együtt vele.

A Path of Exile-ban egy hajótöröttet fogunk alakítani, aki pechjére Wraeclast legsötétebb partján tér magához, amit elleptek az életet meggyalázó rémségek. A játék indításakor hat kasztból választhatunk. 

• A Templar a fény harcosa, vén teste nagy hatalmat, szíve pedig bátorságot rejt. A csapat védelmezője, önfeláldozó, és meglepően erős.
• A Witch elsőre ártatlan fiatal lánynak tűnik, de borzasztó pusztítást képes végezni az akaratának engedelmeskedő mágikus erőkkel. 
• A Shadow az a karakter, akivel nem szeretnénk egy sikátorban találkozni. Tekintete kegyetlen, pengéi egy szemvillanás alatt darabokra szedik a gyanútlan áldozatot.
• A Ranger a természet barátja, gyors és talpraesett, távolsági fegyvereivel szinte mindig célba talál.
• A Duelist a tipikus elkényeztetett ficsúr, aki arrogáns, és forrófejű, de a harcban mindig bebizonyítja, hogy nincs párja a kardforgatásban.
• A Marauder a barbár törzsi földekről érkezett, nem tud sokat a világról, és annak működéséről, de szinte természetfeletti fizikai ereje valóságos rombológépezetté teszi őt a csatatéren.

A játék során kiszabadíthatunk börtönéből egy hetedik karaktert, akit azután egy új játék kezdésekor szintén kiválaszthatunk. 

A választott kaszthoz kapunk egy nagyon rövid előtörténetet, a karakterünk egyéb tulajdonságain kívül csak a nevét tudjuk még változtatni. Rögtön ez után felkecmergünk a nedves homokról, és szembesülünk a ránk váró megpróbáltatásokkal. Egy szakadt ruhán kívül semmink nincs, de a parton már gyűlnek a szörnyetegek, hogy lakmározzanak belőlünk. Az egyetlen biztonságot jelentő pont a part túlvégén található erődítmény, de amint odakerülünk, rádöbbenünk, hogy ez a romhalmaz alig ha számít menedéknek. A helyzet rosszabb, mint gondolnánk, a vadont kannibál törzsek, őrült boszorkányok, rémálmokból előlépő szörnyetegek és szellemek lakják. De számunkra ez aligha jelent akadályt, ha az ellenfeleink mögött kincs és elismerés vár ránk. A helyieknek kapóra jön az elszántságunk, úgyhogy meg is kérnek minket, hogy takarítsuk ki a világ ezen pontját a sötétség szolgáitól.

Ellenben az olyan játékokkal, melyekről fentebb meséltem, a Path of Exile-nak van történet szála, és van lineáris útvonala. Három fejezeten át kell kalandoznunk, és eközben felfedeznünk a világot. Minden fejezet egy egyedi hangulatú környezetet kínál, és megannyi kifosztandó kazamatát és katakombát rejt, melyek színültig vannak ellenségekkel. A fejezetek végén bizonyítanunk kell tápos főellenségekkel szemben, a küldetések során pedig további kihívásoknak nézhetünk elébe. Nagyon egyszerű alapanyag, és nem is hiányzik ennél több a játéknak. 

Kalandozásaink során három feladatunk lesz: elvégezni a kiszabott küldetéseket, kincsekre vadászni, és fejleszteni a karakterünket. A kincs vadászat erősen összekötődik az utóbbi feladattal, hiszen a játékban nincs pénz, az üzletekben is csak cserekereskedelmet folytathatunk. Minden fegyverért, vagy páncél darabért mágikus tárgyakat, vagy azok darabjait kapjuk, melyek egy bizonyos összegyűjtött mennyiség után állnak össze egy játékban is használható tekerccsé, vagy kővé. Később mi is ezeknek a tárgyaknak a használatával tudunk vásárolni, bár az ölünkbe pottyanó jutalmak miatt ritkán lesz szükségünk az árusok portékáira. A tárgyaknak négy különböző kategóriája van: általános, mágikus, ritka, és egyedi. Az általános tárgyak nem hordoznak semmilyen érték javító tulajdonságot, ezekkel találkozunk a legsűrűbben, és nem érnek túl sokat. A mágikus tárgyak ritkábbak, és mindig javítják valamilyen készségünket, esetleg megajándékoznak minket valamilyen passzív képességgel. A ritka tárgyak nagyon sok értékes pluszt tartogatnak, beszerzésük lesz a vadászataink elsődleges célja. Az egyedi cuccok megszerzését nem tudjuk befolyásolni, kitartással és türelemmel, váratlanul pottyanhatnak elénk. Fontos megjegyezni, hogy mivel nincs kereskedelem építve a játékba, ezért a ritka tárgyak nem jelentenek számunkra bevételt, pusztán saját magunkat fejleszthetjük vele. A hátizsákunk csak kétségbeejtően kevés tárgyat képes eltárolni nekünk, de a fentiek fényében meg fogjuk tanulni, hogy csak azt vesszük fel a földről, amire tényleg szükségünk van.

A felszerelési tárgyakon és fegyvereken kívül van még egy nagyon értékes tárgy típus, a drágakő. Egyes fegyverek, páncéldarabok hordozhatnak foglalatot a drágakövek számára, amiket így a tárgyainkra aplikálva juthatunk plusz értékekhez, de ami még fontosabb: új képességekhez. Ebben a játékban az aktiválható képességeket nem kapjuk, nem tanuljuk, hanem a drágakövekből szerezzük meg. Három különböző kő típust különítünk el, melyeket színek jelölnek: piros az erő, kék a tudás, és zöld a fürgeség. Az erő kövei többnyire fizikai támadásokat, fizikai védelmet biztosítanak, a kék kövek valamilyen mágikus erőt birtokolnak, végül a zöld kövek a gyors és többnyire távolsági támadásokat biztosítja. A tárgyainknak mindig előre meghatározott színű foglalatai vannak, tehát nem rakhatunk drágakövet bármelyik felszerelési tárgyunkba. Jól össze kell válogatnunk, mit húzunk magunkra, a köveket pedig tetszés szerint kombinálhatjuk a játék során. Ezek a kövek továbbá velünk együtt szinteződnek, a kövek szintjeinek növelésével tehetjük egyre erősebbé támadásainkat.
Az is érdekes újítás, hogy nem fogunk gyógyító italokat felszedegetni, de üvegcséket mindig hordani fogunk magunknál. Ezek minden megölt ellenféllel újratöltődnek, és ez az egyetlen esélyünk felgyógyulni a harcok között. Idővel hozzájuthatunk nagyobb üvegekhez, fontosság szerint cserélhetjük őket mana, vagy élet töltőre. 

A harmadik említett feladatunk a karakterünk fejlesztése. Ezt a jól bevált tapasztalati pontszerzős, szint lépős módszerrel tehetjük meg. Minden szintlépéskor a karakterünk alap értékei növekednek, és kapunk egy készség pontot is. Most értünk el a Path of Exile egyik legnagyobb durranásához, a készségek és képességek rendszeréhez. Több játékban találkoztunk már ilyen fa-rendszerekkel, ahol kedvünk szerint lavírozhatunk bizonyos ágazatokon át, így téve egyedivé a karakterünket. De olyan részletes, és sokágú rendszert, mint amit ebben a játékban mutattak fel, még nem láttunk! Túlzás nélkül, a Path of Exile-ban több ezer különböző módon építhetjük fel a karakterünket, és mindegyik mód merőben különbözik. Nincsenek korlátok, a lehetőségek száma döbbenetes. Karakterünk a számára legfontosabb értéktől indul ki, és minden szinten egyet léphetünk előre a saját ágazatán. De aztán letérhetünk erről az útról, és rákanyarodhatunk más kasztok ágazataira is. Ebből olyan hibrid karaktereket lehet kihozni, hogy bármely játékosnak összefut a nyál a szájában. Építhetünk nehéz páncélos, duplafejszés boszorkányt, de akár mágiahasználó, hosszúíjas barbárt is. Nyilván ezek a szélsőségek nagyon sok pontba kerülnek, de idővel és türelemmel gyakorlatilag bármit összepakolhatunk. Ez nem csak rendszer szempontjából érdekes, de elképesztően szórakoztató is.

A grafika már az első pár percben megvillantja a szépségeit, és a későbbiekben újabb és újabb meglepetéseket okoz. A Path of Exile nagyon pofás lett, a fényeffektek gyönyörűek, a környezet kidolgozottságára nem lehet panasz, és a kezelő felület is kellemes, átlátható. Ugyanígy a hangok terén is jól teljesít a játék, a zenék a kalandozásaink során kellemesen megbújnak a háttérben, a nagyobb eseményeknél felcsendülnek komolyabb számok is. A karakterek és az NPC-k szinkronjai rendben vannak, ami ritka egy ilyen játék esetében. Bár sok beszélgetés nincs a játékban, az egyes történeti anyagok, és instrukciók teljesen élvezhetőek.

Online móka

A Path of Exile  egyjátékos mókának is élvezetes, de lehetőségünk van együtt kalandozni a barátainkkal. Amíg nem lépünk be egy partyba se, addig ez a játék egy singleplayer. Nem találkozunk más játékosokkal, nem bukkanunk az ő tevékenységeik nyomára, a városokon kívül azt sem kell tudomásul vennünk, hogy léteznek. Ha viszont szeretnénk csapatban kincsre vadászni, bármikor csatlakozhatunk egy meghirdetett partyba, vagy akár meghirdethetünk mi is egyet. Az így megalakult bandák aztán közös megbeszélés alapján összetalálkoznak valahol, és elkezdődhet a mészárlás. Bizonyos főellenfelek esetében erősen ajánlott lesz ennek a lehetőségnek a kihasználása, vagy a későbbiekben a nehezebb fokozatokon leszünk rákényszerítve a csapatjátékra, de erről majd később. A bandázás során bármely területre beléphetünk együtt, de akár egy már kitisztogatott katakombát is újraaktiválhatunk, hogy új szörnyekre és új kincsekre bukkanjunk. Egy jól összerakott csapatnál mindig nagyon látványos, hogy mire képes, a közösség pedig tapasztalataim szerint érett, kedves emberekből áll, akik nem csak kattintgatni járnak fel, de hajlandóak barátkozni is. 

Említettem a nehezített beállításokat is, melyek igazából az egész játék sava-borsát jelentik. A normál fokozatú végigjátszás egy nagyon jó tapasztalat, de utána vár ránk az ellehetetlenített főellenfelek, és rémálomba illő portyák világa. Egyedül nagy merészség a nehezített pályáknak nekivágni, de csapatban állíthatom, hogy nagyon élvezetes. A zsákmány ugyan nem lesz több, de ritkább kincsekre bukkanhatunk. A nagyobb kihívásokkal kecsegtető hardcore leage, és a nehezített pályák lehetősége hosszú távon is jó móka, hiszen a területek random generálódnak, tehát soha nem fogunk kétszer ugyanolyan felépítésű területet bejárni. 

Ha a barátságos bandázás helyett inkább összemérnénk az erőnket bajtársainkkal, lehetőségünk van PvP-zni. Itt fontos a gondosan kitalált és összerakott képesség-fa és felszerelés, de a reflexek, és a taktika a döntő tényező. Eleve elég intenzív harcok alakulhatnak ki, de a vad kattintgatások helyett a ravasz húzások, és trükkök nyerhetik meg nekünk a küzdelmet. Lehetőségünk van párharcot vívni, beléphetünk egy majdnem egy órás Bajnokságra is, vagy csatlakozhatunk a jól ismert Zászlólopó játékmódhoz is, ahol két csapat méri össze az erejét.

Árnyoldalak

Ez idáig csak dicsértem a játékot, de most beszéljünk kicsit a kevésbé kellemes tulajdonságairól is a játéknak. 

Az irányítást hoznám fel először, mert úgy érzem, hogy ez egy elég szubjektív dolog. Ebben a stílusban a legtöbb játékot ismerem, és játszottam velük, de még soha nem volt problémám a puszta kattintgatásokkal. A Path of Exile-ban valami oknál fogva az egér használata komoly gondokat jelentett a játék kezdetekor. Az hagyján, hogy az óriási tömegekben támadó ellenfelek közti kattintások során egy rossz kattintással a karakter ostoba vigyorral gyalogol a halál szájába, de a mozdulatlanságra használt Shift billentyű lenyomásával sem egyszerű célba találni. Talán én voltam a béna, de távolsági fegyverekkel még ha egy helyben álltam is, nehezen találtam el az izgő-mozgó ellenfeleket, és mindig újat és újat kellett kijelölni, ha nem akartam, hogy a nyilak célt tévesztve repüljenek el a nagyvilágba. Ez egy furcsa és kellemetlen élmény volt, de talán csak nekem volt zavaró.

Másodsorban a csapatos játéknál a zsákmány elosztással voltak problémáim. Ezt bizonyára ki fogják javítani a későbbiekben, de egyenlőre a földre hullott kincsek bezsebelésére a gyorsaság az egyetlen módszer. Az érdektelen kincsek nyilván senkit nem fognak összeugrasztani, de a ritka tárgyak esetében sokszor az is felkapja őket a földről, ha épp nincs szüksége rá. Kevés az olyan játékos, aki előbb mérlegeli, hogy egyáltalán használni akarja-e az adott tárgyat, és csak akkor veszi el, ha égető szüksége van rá. Ezután jön persze az, hogy a vaktában bezsebelt kincsekről a csapat tagjai végelszámolást tartanak, és megosztják egymással, amit találtak. Van, akinél ez működik, van akinél nem.

Az egyetlen dolog, amit személy szerint komolyan nehezményeztem a Path of Exile-ban, az a játék látványvilága. A grafika nagyon szép, a textúrák a helyükön vannak, az effektek szemkápráztatóak… de maga a dizájnja a karaktereknek, szörnyeknek, és a pályák többségének abszolút semmitmondó. Ez azért furcsa, mert a játék maga tényleg jó, a képesség-fa rendszer jól kidolgozott, egy szóval sok munkát öltek a játékba… de akkor miért nem jutott vajon több a látványvilágra? Ellenfeleink nem néznek ki túl bíztatóan, és most nem a csontvázakra gondolok. Sok más ellenség van, akik izgalmas háttér sztorit sejtetnek, de a megjelenésük pont annyit ér, amennyit az általuk elejtett használhatatlan zsákmány. Ugyanez igaz a főellenfelekre is. Van, amelyik egész jó sztorit és hangulatot kapott, de amint megláttam, komolyan sajnáltam megölni. Szerencsétlen, van neki elég baja… és sajnos újabb sokkhatás, hogy a mi karakterünkről is elmondható ugyanez. A játékban található páncélok nagyobb része semmitmondó, stílustalan, és alig van köztük különbség. Ezt azért sajnálom nagyon, mert a karakterünknek eleve nincs túl sok személyisége a játékban, csak amit mi adunk neki, de mivel a kinézete is nagyon visszafogott, ezért az a maradék egyediség is elveszett számomra a hősömből. 

A környezet is sajnos ide tartozik. Részlet gazdagok, és a random generáció miatt soha nem egyforma felépítésűek, de nagyon egyhangúak, és lélektelenek. A katakombák szinte végtelen folyosórendszere mindenütt ugyanúgy néz ki, ha nem lenne térkép, szinte lehetetlen lenne visszatalálni a kijárathoz. Egy ilyen grafikai motor mellé igazán járhatott volna pár esztétikai elem a pályákra, amik látványossá teszik azt, sajátos hangulatot és atmoszférát kölcsönözve az utolsó barlangtól kezdve a városokon át mindenhol. Így azonban a zöldellő dzsungel is szürkének, és üresnek hat, a barlangokban ránk nehezedő sötétség pedig csak az ellenfeleket rejtik el a szemünk elől, és nem a környezetünket.

Bizonyára sok hibát lehetne még találni, hiszen egy játék sem tökéletes, de a fent említetteken kívül minden más furcsaság elenyészik, hisz maga a játékélmény kárpótolja az embert.

Ítélet

A Path of Exile az utóbbi idők egyik nagy meglepetése, az ingyenességén felül valódi tartalommal, és lebilincselő, nosztalgikus hangulattal bír. A pénzért beszerezhető pluszok semmilyen formában nem könnyítik meg a játékot, nem tesznek erősebbé minket a PvP-ben, és nem fogják megváltoztatni nekünk a játékélményt sem. Érdekes és szórakoztató a pénzükért beszerezhető egyéb tartalom, de az is maximálisan élvezheti a játékot, aki nem szeretne egy fillért sem költeni. 

Már csak az ingyenesség miatt is ajánlanám mindenkinek kipróbálásra, de mivel a Path of Exile mint játék is felülmúlja a várakozásokat, ezért a kipróbálása kötelező. A stílus kedvelőit egészen biztos a képernyő elé szögezi huzamosabb időre, a tartózkodók pedig most tehetnek egy próbát. Nem kerül semmibe, szóval itt csak nyerni lehet!

-Róka-

Pro:

+Nosztalgikus, élvezetes játékmenet

+Többször újrajátszható

+Elképesztően részletes karakterépítés
+Steam teljesítmények
+Steam játékkártyák

Kontra:

-Még van mit rajta javítani

-Egyhangú látványvilág

Értékelés
9.5	Játékmenet: A Diablo nyomán nosztalgikus, addiktív és változatos kalandozásban lehet részünk, elképesztő fejlődési rendszerrel, és PvP lehetőségekkel.
8.5	Hangulat:  Wraeclast sötét világának története, a zenei aláfestés és a bajtársakkal való vég nélküli kalandok beszippantják az embert, és csak nehezen lehet szabadulni az öleléséből.
8.0	Grafika:  A grafikai motor nagyon szép dolgokra képes, de a játék látványvilágára már nem jutott elég figyelem. Ez fájó pont a játék esetében, mert megérdemelte volna.
9.0	Hangok:  A zenei aláfestés kellemes, a zajok és zörejek teljesen jó minőségűek, és az a kevés párbeszéd is élvezhető szinkront kapott.
9.5	Szavatosság: Akár egyedül, akár többen, a világ bejárása a nehézségi fokozatok közt ugrálva sokszor ismételhető, a PvP mókák pedig tovább biztosítják a hosszútávú játékot.
Review score
8.9	Egy meglepően jól sikerült játék a Path of Exile, amit pénzért is szívesen játszanék, de így ingyenesen mindenkinek melegen ajánlom!