Játékok és a tanulás

Direkt nem adtam a „játékok és az oktatás” címet a bejegyzésnek, mert még ezzel a visszafogottabb változattal is valószínűleg sokakat rettentettem el az alábbiak elolvasásától.
Hiszen az oktatás, a tanulás és társaik mindenképpen valami unalmas, kötelező, éppen ezért rossz dolgot kell hogy takarjanak, nem igaz? Valószínűleg sok játékos volt már úgy az iskolában eltöltött hosszú évek során, hogy alig várta, hogy a borzasztó leckeírás után, végre odaülhessen a gép elé és játszhasson. Hiszen a játék valami olyasmit nyújt, amit ezek a leckék sosem nyújthatnak: végtelen kikapcsolódást, szabadságot, szórakozást, de semmiképpen sem tanulást. Ugye?

Természetesen a fenti érvelés teljesen rossz. Mármint, én is vártam anno a matek lecke utáni felhőtlen Carmageddonozást, vagy a következő pályát a Dungeon Keeperben, de hogy ezeknek semmi köze ne lett volna a tanuláshoz, az egyszerűen nem igaz. Valójában a tanulás egy sokkal izgalmasabb és élvezetesebb formája következett, melyet én választottam. Az egyszerűség kedvéért mai játékokat hozok fel példának, hogy kifejtsem, miért gondolom ezt. Kezdjük mondjuk a híres, hírhedt Call of Duty sorozattal. Ez valami vicc, ugye? Mi a fenét lehet tanulni a videojáték világ egyik legagyatlanabb lövöldözős játékából!?

A fizika törvényeit biztosan nem...

Ha elkezdjük összegyűjteni, akkor meglepően sok dolog előkerül. Például kétséget kizáróan javítja a reflexeket, a szem-kéz koordinációt, a finommotorikus mozgásokat. Ez minden olyan játékra igaz, ahol fontos a cselekvések gyors és pontos végrehajtása, tehát a legtöbb platform játék vagy például az autóversenyek is ide tartoznak. Talán ez az a terület, amiben általános egyetértés mutatkozik meg a különböző kutatók és tudósok között, ezek ugyanis mérhetőek és kevésbé félremagyarázhatóak. Továbbra is a CoD-nál maradva, a játék fejlesztheti a kommunikációs készséget, hiszen az egymás elleni játék során elengedhetetlen, hogy a csapattársak beszéljenek egymással, közös taktikát dolgozzanak ki, stb.

Én tényleg nem értem, mi van ezekkel a fejjel lefelé növényekkel

És itt jön az első bibi. A fenti mondat tökéletesen illik egy, a játékok pozitív, építő jellegű oldalát kidomborító dolgozatba, de nem feltétlenül fedi a valóságot. A megfogalmazásba persze nem lehet belekötni: „fejlesztheti”. És ez a kulcs. Ugyanis a fent említett reflexek, stb.-n túl pont a Call of Duty-val kapcsolatban nem merném kijelenteni, hogy mindenképpen többet tanul belőle az ember. Pedig lehetne még sorolni: angolul például. Hát igen, talán pontosabb, ha azt mondjuk, hogy angolul káromkodni. De ez meg már a ló túlsó oldala. Szóval zűrös téma ez, szerintem nagy mértékben függ attól, hogy

1. ki az, aki játszik
2. kikkel játszik

Ezt a kettőt általában kifelejtik a játékokat ajnározók, akik kizárólag a játékokban rejlő, csodás potenciálról beszélnek és kifelejtik azok is, akik az ördög modern, digitális reinkarnációját látják a fiatalságot egyértelműen butulásba taszító videojátékokban. A Call of Dutyval ugyanis az ember bizony fejlesztheti a kommunikációs készségét, taktikai érzékét, problémamegoldó képességét és közben országokon átívelő barátságokat köthet. Ugyanezzel a játékkal pedig megtanulhat különböző nyelveken káromkodni, egyedül rambózva taktikai érzékről és csapatjátékról felesleges beszélnünk, és ha csalással el szeretnénk rontani a másik játékát, sajnos erre is van lehetőségünk. Szóval maradjunk annyiban, hogy akár a CoD-ból is sokat lehet tanulni, képességeket és készségeket fejleszteni, de ez nem jelenti azt, hogy a játékos mindenképpen élni is fog ezzel.

Vegyünk inkább egy ebből a szempontból kicsit egyértelműbb példát, a manapság rendkívül népszerű League of Legends játékot. Igazából ez az a játék, amit azok elé tennék le, akik azt mondják, hogy a videojátékok butítják a gyereket és a billentyűzet/egér püfölésén túl nem tanulnak semmit. Azoknak, akik nem ismernék, megpróbálom összefoglalni két mondatban, mit kell csinálni a LoL-ban. Ez egy online játszható multiplayer játék, melyben (a legnépszerűbb modban) két, ötfős csapat játszik egymás ellen, a cél az ellenfél bázisának elpusztítása. Egy ember egy-egy, a többitől eltérő speciális képességekkel rendelkező hőst irányít, az ellenség bázisához való eljutást pedig automatikusan lövő őrtornyok és a számítógép irányította kis szörnyek nehezítik. Pofon egyszerű!

Az egyik csapat bázisa

Azért felsorolok néhány számadatot: jelenleg 107 hős van a játékban. Minden hős rendelkezik 4 fajta képességgel, melyeket hőstől függően a játék során manáért, életért, energiáért cserébe kijátszhat. Ezen túl rendelkezik mindegyik hős egy-egy saját passzív képességgel is. A meccsek elején kiválaszthatunk 15-ből további 2 spellt, itt mindenki ugyanabból a 15-ből választ. A hősök ugyan besorolhatók kategóriákba, de itt többfajta rendszer van, pl. hogy milyen posztra szokták vinni vagy hogy távolsági vagy közelharcos az adott hős. És akkor még nem beszéltem a meccs során vásárolható kismilliárd tárgyról, melyek hőseink tulajdonságait, képességeit javítják vagy védelmet nyújtanak az ellenfél ellen. Nem beszéltem a dzsungelről, ahol semleges lények tanyáznak, melyek elpusztítása időleges előnyökkel jár. Persze a hősök párosítása sem mindegy, bizonyos karakterek erősebbek, mások gyengébbek ugyanazon hős ellen, mindenkinek van ún. „countere”. Ja, és néhány hetente teljesen új hős jön, ami kisebb-nagyobb mértékben megváltoztatja az erőviszonyokat. Mindezen túl a meccsek után kapunk tapasztalati pontokat, melyekért matery page-et építhetünk, illetve IP-t (Influence Point) is, amivel rune page-eket rakhatunk össze, blablabla..

Egyáltalán nem csodálkoznék, ha azok, akik most hallanak először a LoL-ról, a második, harmadik mondat után ugrottak volna erre a bekezdésre (rosszabb esetben bezárták az adott tabot). Fent rengeteg információt írtam le, töményen, az egész sok, érthetetlen, bonyolult. És maga a játék is az. A LoL esetében szinte alig tűnik el a fantasy-s környezetben, hogy a játékosok folyamatosan tanulnak. Ráadásul úgy, hogy eleinte szinte egyáltalán nem jutalmaz a játék. Én konkrétan utáltam az első 10-20-30 meccs alatt, ugyanis egyáltalán nem értettem, mi zajlik éppen. Illetve egy idő után már tudtam, mégis, olyan béna és tehetetlen voltam, hogy nem éreztem sem szórakozásnak, sem kikapcsolódásnak a játékot. De ott volt a társaság, másrészt a játék összetettsége olyan kihívást jelentett, ami elég volt ahhoz, hogy ne töröljem le a gépről a 14. vereség után sem. Elkezdtem megismerkedni a hősökkel, melyik mit csinál, mi jó ellenük. Milyen tárgyakat érdemes venni, melyik hőssel hol érdemes játszani. Szép lassan belejöttem annyira, hogy sikerült együtt mozogni a csapattal és kezdtük nyerni a meccseket vagy legalább szoros, izgalmas küzdelemben maradtunk alul. És ezek az élmények már hihetetlen jók voltak! De ha visszagondolok, akkor egy több hónapos tanulási folyamat előzte meg az első igazán magunkénak érzett győzelmet. Képes voltam, mint ahogy több millióan képesek (a LoL-nak jelenleg napi 12 millió aktív felhasználója van, mellyel megelőzi pl. a Farmville 2-t), tanulni, gyakorolni és újra, meg újra nekifutni a következő meccsnek. Ráadásul ez a tanulási folyamat nem áll meg, nagyon messze vagyok még attól, hogy mind a 107 hőst kiismerjem, vagy minden poszton jól tudjak játszani. Ez két dolgot jelenthet: az egyik az, hogy az emberek igenis szeretnek tanulni, új képességeket kifejleszteni és élvezik azt, ha ezeket a képességeket használhatják, ha jók valamiben. A másik, hogy a játékok iszonyat motivációs erőt képviselnek, de erről majd egy későbbi cikkben.

Champions of the League of Legends

Oda szeretnék végső soron kilyukadni, hogy a játék (egyébként nyilván nem csak a videojátékokra igaz ez) egy tanulási folyamat, méghozzá olyan, amit mi választunk, ami nem kötelező. Kezdetben, egy adott játék elején, mikor megismerünk egy új világot, a felfedezés öröme hajt minket, tanulgatjuk az adott rendszer szabályait, próbálgatjuk a képességeinket. Ha pedig már nagyon megy a játék, az gyakorlatilag a tanulás gyümölcse, tudunk jól célozni, egy csapatot koordinálni, megoldani egy fejtörőt, stb. A sikerélmény kulcsa, hogy a játék által felállított akadályokat, kihívásokat a rendelkezésre álló eszközökkel jól tudjuk venni. És anélkül, hogy belemennék a pontok, ahcievementek vagy egyéb jutalmazó rendszerek világába, szerintem ez az egyik legfontosabb pozitív élmény, ami ér egy játékost.

A következő cikkben is ez lesz a téma, remélem, még nem unjátok!

-ndever-