A Kickstarter talán egyik legsikeresebb
projektjeként indult el a játék.
Egy két fős kis független csapat zseniális projektje. Ebből a termékből süt az egyediség és a stílus a nehézségi szint pedig olyan reális, hogy még fel sem tud bosszantani.
Egy két fős kis független csapat zseniális projektje. Ebből a termékből süt az egyediség és a stílus a nehézségi szint pedig olyan reális, hogy még fel sem tud bosszantani.
Történet
Az alapszituációban egy
galaktikus háborúba csöppenünk, ahol a Lázadók elől menekülünk kis hajónkkal,
és a célunk a 8 rendszerrel távolabb lévő flotta elérése, amely túlélése a kis
hajónk és saját teljesítményétől függ. Ez a világ minden új játék során random
generálódik, és az utazás során általában 2-2 út közül választhatunk, hogy hova
menjünk előre, hiszen nyomunkban a lázadó horda. Az utunk során belebotlunk az
erősen Star Trek ihlette mellékküldetésekbe és hajónk felszerelése és a saját
mikrozási képességeink a túlélést jelenthetik. Minden új játék egy új kaland,
ahol a döntéseink és szűkös erőforrásaink a véget jelenthetik számunkra. A
legrövidebben úgy foglalhatnám össze a játék mozgatórugóját, mintha a
Battlestar Galactica folyamatosan menekülős hangulata belekerült volna a Star
Trek „másoknak is vannak problémáik” és „nem mindig a jó döntés a kifizetődő”
problémakörébe. A BSG egyik epizódja, azt hiszem „33” a címe, tökéletesen át
tudja adni a játék hangulatát. A végén pedig vár ránk a lázadók zászlóshajója.
Játékmenet
A kalandjaink során végig ott fog
lebegni előttünk a cél, ezért nem fogunk elveszni a nyitott világban (főleg,
hogy egyfolytában üldöznek). Az utazások során gyűjtött „hulladék” az
univerzális fizetőeszköz, de alkalmasint rakétákért, droneokért és üzemanyagért
is kaphatunk bizonyos dolgokat.
A hajóink rendszerei között el
kell osztanunk az energiát, és bizonyos rendszerekhez rendelhetünk legénységet,
hogy azok jobban működjenek vagy éppen meg legyenek javítva. Az új rendszerek
üzemeltetése több energiát igényel, amit fejlesztések révén nyerhetünk. Szert
tehetünk új rendszerekre, amelyekkel át tudunk teleportálni az ellenséges
hajóra, és a legénységet eltehetjük láb alól, így több zsákmányra téve szert,
vagy egy kritikus rendszert kiiktatva nézhetjük, ahogy megfullad az ellenség. A
hajónk optimális működése igényli a sok mikrózást, aki ezt nem bírja az
elfelejtheti a játékot. A hajónkat ért találatok során a rendszerek
sérülhetnek, vagy éppen tűz üthet ki, léket kaphat egy modul és szivároghat az
oxigén. vagy embert vonunk el a pajzsoktól és oltjuk a tüzeket, vagy a
légzsilipeket kinyitva kieresztjük a levegőt, így oltva el a tüzet. Máskor
ellenség hatol be a hajóra, akik a
kritikus rendszereinket rombolják, őket kézitusában megölheti a legénység, vagy
a levegőt kieresztve a termükből fulladásra is ítélhetjük őket (ha rendelkezünk
megerősített ajtókkal).
Az utazás során létrehozhatunk
egy fegyverekkel megpakolt rombolót, vagy egy ügyes kis drone hadsereggel
szurkálhatjuk az ellenséget. Mivel minden új játék annyira más, annyira újnak hat,
hogy bőven el tudunk lenni a történetben. A játékban több hajómodell is
elérhető, csak azokat előbb fel kell oldani, vagy az egyes hajókhoz tartozó
specifikus kihívások teljesítése is rejt kihívást, amikből kettő teljesítése
után az adott hajó egy új layouttal lesz elérhető.
A világ, amelyben játszunk
megkapta a saját szabályrendszerét, a saját űrjáró fajait, így további mélységet
adva a kalandunknak.
Grafika
A sok mikrozást a fejlesztők egy
végletekig lecsiszolt kezelőfelülettel és egy rendkívül stílusos pixel-art
grafikával toldották meg. Árad a játékból a 90-es évek elejének hangulata.
Zseniális, jobb szó nincsen rá. Kevés játék képes ilyen jól ötvözni a látványt
és a praktikumot.
Zene és hangok
A játék zenéje is karcolja a
tökéletes határait. Remek kis szinti dallamokat szereztek a játék
aláfestéséhez, ami még tovább mélyíti a tökéletes hangulatot.
aláfestéséhez, ami még tovább
mélyíti a tökéletes hangulatot.
Összegzés
A játék nehézségéről nem sok szót
ejtettem, pedig elhiheti mindenki, hogy ez nem az a játék, amit elsőre
kipörgetünk. Normal-on olyan helyzetekbe csöppenhetünk, hogy nem is értem sok
sci-fiben, hogyan tudják megoldani. Szóval sokszor fogunk elbukni a célunk előtt
és a végső célunk teljesítése sem lesz gyerekjáték. A játékból kimaradt a
klasszikus értelemben vett mentés-betöltés funkció, szóval, ha rákeféltünk,
akkor vége. A mentés funkció itt csak a kampány félbehagyására szolgál, nem bizonyos
szituációk újbóli elkerülésére. Nagyon jól szórakozom játék közben, és hosszú
távon sem ismerhető teljesen ki a játék, az egyes achievmentek teljesítése a
jutalmak érdekében pedig további új kampányokhoz és további bukásokhoz vezet
majd. Hogy az SG Fórumról idézzek:
„losing is fun!”
Pros:
+Űrhajó szimulátor
+Nehézség
+Hangulat
+Zene
+Pixel grafika
Cons:
-"losing is not always fun"
Értékelés | |
9.0 | Játékmenet: Élvezetes, sok a mikrozás, és kellően nehéz. |
9.5 | Hangulat:
Fantasztikus, imádom a 90-es évekre (vagy korábbra) hajazó stílust. |
9.0 | Grafika: Pixel-art, ad a hangulatnak egy hatalmas pluszt, és hála ennek, minden jól érthető és nyilvánvaló. |
9.0 | Hangok: A zenékre csak jó szavaim vannak, talán a környezeti hangok lehetnének "testesebbek". |
8.5 | Szavatosság: Sokáig el lehet lenni a kampány teljesítésével, de előbb-utóbb biztos belefáradunk a dologba, talán még a specifikus kihívások növelik a játékidőt. |
Summary | |
9.0 | Részemről az év játéka (ami nem folytatás), szóval mindenkinek ajánlom, aki szerette volna gyerekkorában űrhajóval osztani az áldást az idegenekre és közben megmenteni az ügyeletes rossztól az aktuális jót. |
by Kopiati