Torchlight 2 - Megjelenési dátum a láthatáron
Torchlight 2 - Megjelenési dátum a láthatáron
A Runic Games bejelentette, hogy következő játékuk a Torchlight 2 megjelenési dátumát augusztus 31-én a Pax ideje alatt fogják közkincsé tenni.
A Torchlight 2 eddig is igen hányattatott sorsot élt már meg. Először a Diablo 3-al egyidőben akarták megjelentetni, de ezt a dátumot további simítgatások végzésére hivatkozva (na persze...) természetesen elhalasztották.
Ezután nyár közepére volt kitűzve a megjelenés. Sokan júliust tippeltek, egyesek legkésőbb augusztust, de ekkor már óvatosak voltak Runic-ék, ugyanis nem közöltek semmi konkrétumot. Most úgy néz ki végre lerántják a leplet a fejlesztők és végre megtudhatjuk mikor jön a játék 2. része, ami minden szempontból fejlettebb lesz mint az előző rész.
Mint derült égből a villámcsapás érkezett az első rész annak idején és jött látott, majd győzött is, ugyanis mind a kritikusok, mind a játékosok előtt igen jól vizsgázott.
A második részre gyakorlatilag mindent megkapunk, amit az első részben is, sőt mindenből minium kétszer annyit és kétszer olyan jót (utalnék itt a korábban a gamer sajtót bejáró összehasonlító táblázatra. Akinek kimaradt volna az infót, az itt megtalálja: http://www.hungamer.net/2012/07/torchlight-2-emberes-tartalommal.html)
Ha mindez még nem volna elég májusban Runic-ék tartottak egy Béta hétvégét, amikor is mindenki szabadon kipróbálhatta az akkori állapotában a játékot. Az eredileg 4 naposra tervezett nyílt bétát végül meghosszabbították még 2 nappal, ugyanis annyira sikeres volt ez a tesztüzem a fejlesztők számára.
Akkoriban én is kipróbáltam a produktumot és semmi kivetnivalót nem találtam rajta. Gyakorlatilag már akkor tökéletesnek tűnt a játék minden szempontból.
Valószínűleg az azóta eltelt időben a hibák nagy részét ki tudták javítani a fejlesztők, így valószínűsítem, hogy a megjelenési dátum igen közeli időpontot kap majd. Én még akár a szeptembert is valószínűnek tartom, de a fejlesztők egy korábbi interjúben mindenképp idénre ígérték a Torchlight 2 megjelenését.