Sok mindenen ment keresztül a Tru Crime franchise, hiszen a legújabb részt az Activision pénzügyi okokra hivatkozva törölte, így a Tru Crime: Hong Kong
című játékszoftver kiadási jogai gyors megegyezés után a japán óriás cég, a Square Enix kezébe került. Később a játékot átkeresztelték Sleeping Dogs címre. Maga a játék stílusa leginkább a Grand Theft Auto-ra vagy a Saints Row-ra hasonlít, a karakter szempontjából pedig sokszor azonosulhatunk Vin Diesel-lel is, a Wheelman-el, csak a jelenlegi tesztünk alanya, a Sleeping Dogs főhőse (Wei) talán valamivel szimpatikusabb és karizmatikusabb lett.
A Sleeping Dogs története szerint egy Wei Shen nevű nyomozót alakítunk, akivel
fő feladatunk lesz a helyi Triád alvilági szervezetébe beépülni, az ottani főnök bizalmát, illetve hűségét
elnyerni. Weinek számos erkölcstelen és etikátlan tettet kell majd elviselnie a
„hosszú” titkos küldetése során. Téglaként kell helytállnunk a hongkongi rendőrségnél, és természetesen a fentebb
említett Alvilágnál is. De a két fő küldetések mellett számos misszió,
mini-játékok egészítik ki Wei életét, úgy mint a versenyzés, a karaokézás, és
a csajozás, de ezeket később, a játékmenet részben részletezném tovább. A
Sleeping Dogs mind ezek mellett erős történetmeséléssel és némi ázsiai
mítosszal próbálja megnyerni a játékost, teszem hozzá, meglehetősen jól. Wei
Shen kiszolgáltatott peches helyzete miatt, hiszen amit elvállalt „kettős
ügynökként”, az ázsiai bűnözés egyik legpatinásabb, legkeményebb karakterévé
nőheti ki magát a gamer jóvoltából.
Az ázsiai világ, a hongkongi bűnözés témája gyakran csábító és közkedvelt a hollywoodi mozivásznakon is. Az United Front Games fejlesztői játékukat nem titkoltan a nagy, régi vágású hongkongi akciófilmek ihlették meg. Annak idején Chow Yun Fat játszott egy hasonló történetet feldolgozó zsarus filmben, valamint pár évvel ezelőtt Martin Scorsese egy remek remake (gyakorlatilag újrázta az ázsiai filmet, de még hogyan!) filmet készített a Szigorúan piszkos ügyek trilógia alapján, Mark Wahlberg, Matt Damon és Leonardo DiCaprio társaságában. A film amerikai címe (The Department) a Tégla volt. Ezek a filmek gyakorlatilag a Sleeping Dogs alapjait képezik, ugyanúgy találkozhatunk árulással, döbbenetes drámai jelenetekkel is a történet előre haladtával. A készítők meglepően jól és komolyan kezelik a karaktereket, a pszichésen hozzájuk tartozó jellemüket, a párbeszédeket. A karakterek közötti monológ-dialóg rész pedig üdítően hosszú, már-már filmes hatást kelt a bevezetők alatt a sok intrika, árulás és a sok gyanúsítás jelenetei.

A Sleeping Dogs egy harmadik személyű, váll fölötti, külső nézetes játék (TPS),
műfaját tekintve pedig egy igen hangulatos akciójáték, ami ráadásul
meglehetősen meggyőző egy sandbox világban, még 2012-ben is. Sőt, a Wheelman
című akciójátékot gyakorlatilag egy az egyben alázza a Square Enix hamvaiból feltámasztott
játéka. Mint már fentebb említettem is, az SD a GTA játékokra hasonlít, hatalmas
bejárható területtel rendelkezik, bár a játékosok közt legendásan ismert Liberty
City virtuális világát nagyságban ugyan nem múlja felül, de még így is egy
egészen emberes tartalommal egészül ki a játszóterünk. Hong Kongot nagyon szépen lemintázták a
fejlesztők, minden nagyobb nevezetesség megtalálható benne, többek között a
Kowloon negyed vagy Abeerdine. Mivel a történelem során erős brit fennhatóság
alatt állt Hong-Kong, így többek között a baloldali közlekedés dominál. Ez a közlekedés sokaknak furcsa
lehet, mivel nehezen szokható meg az európaihoz képest. Személy szerint én a
jobboldali közlekedéshez vagyok hozzászokva a játékok világában is, néztem
meglepődve magam elé pár utca kanyarodás után, mint Boothe ügynök, amikor Londonban
került.
A feltérképezés mellett úgy vélem fontos szerepet játszik egy sandbox-ban a társadalom, vagyis a város lakossága is. Ez a része a játéknak elég „élőre” sikerült. A civilek járnak-kelnek, a dolgozó ember hatását keltik, tudatosan vezetnek autót, vagy éppen pechükre balesetet okoznak, beszélnek hozzánk, saját történeteket mesélnek egymással. Ezek mind-mind a hangulatot emelik, nem csak úgy ott vannak, mint a zombik módjára. Ez egy igen dicséretes példa. Ha pedig valami rosszat csinálunk a városban a rendőrök természetesen nem kegyelmeznek, neki állnak üldözni. Ha engedjük, hogy letartóztassanak, akkor kezdhetjük elölről a betöltött állást. Ezek a dolgok véletlenszerűen működnek, csak is az adott szituációktól és a játékosoktól függnek majd.

Az SD játékmenete két fő küldetésből táplálkozik: főhősünk motivációjával bizonyítanunk kell a
Triádnak és a hongkongi rendőrségnek. A főküldetések elég sablonosak (menj
A-ból B-be, kövesd ezt, meg amazt autóval), de egyáltalán nem unalmasak, főleg
a küldetés előtti, közbeni, és utáni átvezetők igen kedvcsinálóak. A játék legjobb
része egyértelműen az üldözéses, gyalogos jelenetek, valamint az autósüldözés. Előbbi
általában a gyors követésben merül ki, majd pedig a szakaszonkénti
közelharcban, mert az üldözött valamiért mindig olyan helyre csal el minket,
ahol a csatlósai várnak, gyülekeznek. A két fő küldetés mellett csinálhatunk
mellékküldetéseket, úgymint autó és motorversenyzést, bunyózást, hekkelést,
karaokézást és emellett párszor csajozhatunk is. Tehát a fejlesztők mindent megtettek
azért, hogy a játékuk, ha nem is maximálisan, de minimálisan tartalmazzon
kulturális és demográfiai elemeket. Minijátékokból is elég
sok van: a harcosok klubjában 6 kört kell kibírnunk bunyó közben, míg a
bárokban amatőr módjára énekelhetünk is, az utca sarkoknál, átjáróknál pedig kiélvezhetjük a
masszázs örömeit is. Ha ezeket meguntuk, ládákat és mitikus jáde szobrokat
gyűjthetünk be, valamint szentélyeket kell meglátogatnunk, ami nemcsak
gyűjtögetés szempontból jó, hanem az életerőnk regenerálódására is.
A játékmenet fő alappillére pedig nem más, mint a Batman játékoknál jól bevált közelharc rendszer, amit természetesen minden szintlépéskor elsajátíthatunk, illetve tökéletesíthetünk kedvenc mesterünknél minden egyes jáde szobor begyűjtése után. A hiteles közelharcot egyébként Georges St-Pierre UFC bajnokkal szimulálták le a fejlesztők. Wei Shen karaktere négy szintből áll: Triád, Rendőrségi, Közelharci és "Arcoskodási" pontokból, illetve részből. Utóbbit leginkább a mellékküldetésekkel, vagyis a versenyekkel, gyűjtögetésekkel, lopott autók leszállításával (egyik kedvenc mellékküldetésem) növelhetjük meg, míg az előbbieket a fő küldetések után kapott tapasztalati pontok alapján. Bizony, némi RPG elem is felmerül a játékban, csak úgy, mint a Batman játékokban tapasztalhattuk. A triád pontok segítségével harci tudásunkat fejleszthetjük, míg a rendőrségi pontokkal a fegyveres stílusunkat, zárfeltöréseket és hekkeléseket. Az élelmet a piacon vagy a boltban lévő árusoktól vehetjük meg, melyek segítségével helyreállíthatjuk életerőnket. A SD világa tehát egyáltalán nem mondható unalmasnak, mert mindezek mellett, amiket fentebb ebben a bekezdésben leírtam, ezen kívül még drogkartelesektől, behajtóktól is megmenthetjük Hong Kong utcáit.

Amikor fegyverek kerülnek a kezeink közé (kivéve a kés, és
egyéb szúró – és ütőeszközt), akkor némileg a játék veszít néhány
tizedespontot tőlem avégső értékelés kapcsán, hiszen a lövöldözés és maga az irányítás a Sleeping Dogs
legrosszabb részeihez tartoznak. A lövöldözés természetesen a már igen divatos
fedezékrendszerre épül, a fedezékből hirtelen kiugorva még Bullet time, azaz idő
lassítás is van. A kamera beállítása PC-n az valami borzalmasra sikerült, autó
vagy motorvezetésnél nem tudunk normálisan körül nézni, mert a kamera annyira meg
van zavarodva ilyenkor, hogy állandóan alaphelyzetre akar visszaállni.
PC-n a grafika meglehetősen jól fest, sőt olyan jól, hogy
gyakorlatilag a Sleeping Dogs hangulatvilágához ezek a színek nagyon remekül passzolnak.
A játékhoz elérhető egy magas felbontású izmos patch, ami feltelepítés után még jobban meg szépíti a játékot. A textúrák kidolgozottságával, a fő és mellékkarakterek
kinézetére egy árva panaszunk sem lehet, grafikailag PC-n teljesen megállja a
helyét. Fontos tudni, hogy a SD Windows Xp-t, tehát Direct X 9 grafikus
technológiát nem támogat, játszani majd azok tudnak velük, akik Windows Vista,
vagy Windows 7 operációs rendszert használnak.
A hangok terén a Square Enix zseniális munkát végzett, csak úgy mint a hollywoodi szinkronszínészek. A karaktereket olyan ismertebb színészek szólaltatják meg, mint a Golden Globe díjas Tom Wilkinson, Lucy Liu, Tzi Ma és a Mortal Kombatban Liu Kang szerepét alakító Robin Shou. A nagy neveket még sokáig sorolhatnám. A játék effektjeivel nincsenek különösen gondok.
Mindent összegezve a Sleeping Dogs egy remek sandbox,
akciójátékra sikerült. A tesztelés során teljesen magába szippantott a
hongkongi alvilági atmoszféra. Mi mindenképpen ajánljuk a GTA-k és a Saints Row
3 mellé a Sleeping Dogsot!
Az értékelés az alábbi táblázatban tekinthető meg!
Pros:
+hangulatos világ
+üldözéses jelenetek
+átvezetők
+végre Hong Kong
+karakter és fejlődési rendszer
+többfajta küldetések
+Wei Shen
+Steamworks
Cons:
-irányítás
-kamera beállítás
-lövöldözős részek szokatlanok
Pros:
+hangulatos világ
+üldözéses jelenetek
+átvezetők
+végre Hong Kong
+karakter és fejlődési rendszer
+többfajta küldetések
+Wei Shen
+Steamworks
Cons:
-irányítás
-kamera beállítás
-lövöldözős részek szokatlanok
Értékelés | |
9.0 | Játékmenet: A játékmenet a szokásos sandbox elemekből építkezik, gyakori az A-ból B-be való közlekedés. Igazi védjegyét a remek üldözéses jelenetek, és a közelharc adja. |
9.5 | Hangulat: A játék legerősebb része, a hongkongi környezet, és a bűnözői szféra magával ragadó. |
9.0 | Grafika: A grafika PC-n helytálló, gyakorlatilag a látványvilág szinte mesésen adja elő Hong Kongot. |
9.0 | Hangok: Korrekt munkát végeztek ez ügyben, a legjobb része a szinkronmunkákat illeti. |
8.5 | Szavatosság: Mivel nincs többjátékos módja, ezért a szavatosság a játék leggyengébb része. Bár a sztorinak köszönhetően, többszöri végigjátszást is ki tudunk belőle facsarni. |
Summary | |
9.0 | Azt kell, hogy mondjam, hogy a Sleeping Dogs remek akciójátékká nőtte ki magát a HunGamer stábjánál. Az idei év legjobb sandbox játéka! |