Emlékszünk még 2009-ben, amikor év végén (december) a VGA játékexpón egyszer csak meghallottuk Björk csodaszép hangját egy videójáték előzetesében?
Szerintem sokan tudják már miről beszélek, hiszen ekkor debütált a Spec Ops The Line előzetese. A Spec Ops egy nagy franchise, eddig több, mint 8 rész jelent meg belőle, bár a kritikusok nem nagyon szerették a játékmenetét. A mostani cikkünk alanyát, a német Yager fejlesztette The Line, amit a 2K Games PC-re, Xbox360-ra és PS3-ra adott ki június 29-én. Nemrég egy előzetessel is jelentkeztünk a játékról, ami teljes mértékben megállja a helyét így utólag is. Innen is látszik, hogy a készítők betartották legalább azt, amit ígértek.
A játék sztorija meglehetősen érdekes. A Spec Ops
The Line története a közeljövőben játszódik, a romokba és homokba dőlt óriási
arab metropoliszban, Dubaiban. A Föld klimája megváltozott, Dubaiban a
megszokottnál nagyobb, pusztító homokvihar tombol. Az élénk és a sorozatosan fel-felbukkanó természeti
katasztrófa, a pokolvihar már a város legnagyobb részét is elpusztította,
szinte romokban hever Dubai több körzete is. Az itt állomásozó amerikai
hadsereg pedig mindent megtett a sikeres evakuáció érdekében. Ám
hadsereg népszerű ezredese, kis csapatával a pusztuló városban rekedt, s
ezalatt minden tőlük telhetőt megtettek a civilek épségének érdekében. Az USA
kormánya Konrad ezredest és szakaszát közben halottnak nyilvánította mind
addig, míg egy gyenge vészjelet nem észleltek, így elindították a nagy
mentőakciót. Így jövünk mi a képbe.
A mentőalakulat parancsnokaként, Martin
Walker kapitányt fogjuk alakítani. Parancsnokságunk alá fog tartozni két harcedzett
katona, Lugo és Adams személyében. Társainknak van motivációja, és
ráadásul elég jól felépített és kedvelhető mellék karakterek Walker mellett. Többször
leszünk olyan helyzetben, hogy nem barátként, hanem katonaként kell kezeljük a
zürős, aktuális kis lelki ügyeiket, amik éppen harc után vagy alatt törnek ki belőlük. A játék előrehaladtával a fejlesztők olyan
szituációt is kidolgoztak, mely a
történet szempontjából fontos küldetés során döntenünk kell, pl: életben hagyjuk
az egyik amerikai katonát vagy sem, stb. Ezeket inkább az olvasónak
kellene megismernie játék közben. Az ilyen dolgok sokat javítanak a hangulatán egy játéknak. A több
befejezésre építő sztoriról többet nem szeretnék elárulni. A történet
mondanivalója kellőképpen "súlyos", és nagyon komoly, a város pusztulása a főhősünk lelki pusztulásának metaforája. A normálisnak indult mentőakció egy borzalmakkal teli és szükségtelen háborút eredményez. A Yager fejlesztői
valami szokatlan mélységű történetet találtak ki a Spec Ops: The Line-hoz.
A The Line egy harmadik személyű
akciólövölde (TPS), ami minimális taktikai elemet ugyan hordoz magában, viszont a
játékmenet legjava a manapság igen jól bevált fedezékrendszerre épít. Sok-sok homok áll majd rendelkezésünkre, amely beborítja Dubai egyes területeit, hiszen bizonyos szituációkban, összetűzésekben ki lehet (sőt kell) használni a pusztító adottságait az egész játék során. Ez egy-egy alkalommal
kizárólag a játékoson fog múlni, hogy mikor és hol szeretné használni a homok
pusztító erejét, valamint pár fontos helyen a továbbjutásunkat is elő fogja
segíteni. Ez a fajta „homokozás”, a fedezékrendszer állandó használata és
a célpontok kijelölése a társaink
számára fontos elemét képezi a játékmenetnek. A két társunknak egyszerre csak
egy személyt tudunk bejelölni. Az AI tehát azzal az ellenséges karakterrel fog
foglalkozni, amíg azt le nem szedi. Aki megrögzött Rambó szeretne lenni, az bizony ennél
a játéknál sokszor fogja látni a Game Over feliratot, ezért kénytelen lesz
játékstílust váltani (ezen természetesen ismét a fedezékek gyakori használata értendő).
A játékmenet tehát elég hangulatos, valamint változatos
és pörgős is tud lenni. Lesz több olyan jelenet is, amire a játékos sokáig visszaemlékezhet, többek között kiemelném azt a küldetést, amiben két tartálynyi vizet
kell megvédenünk az életünk árán is, miközben szágoldoztunk a romos, pokoli
városban vagy, amikor az egyik ellenfél igen kellemetlen helyzetben elkezdi rikácsolni a Bad Boys dallamát... A fegyverarzenálunk meglehetősen szegényes, hiszen legtöbbször az
amerikai vagy az orosz gépfegyver közül tudunk választani. A játékban nincsenek
igazi lopakodós, vagy hosszabb mesterlövészes részek, ezekre a Yager azért oda
figyelhetett volna, javítva a változatosságon. A szavatosságot mindenképpen rontja. A játékidő sem hozza
az elvárt szintet, mert egy szombati napot, ha feláldozunk rá, simán végigjátszhatjuk
4-5 óra alatt, úgy, hogy közben a végén megtudjuk nézni a 4 féle befejezést is. Tehát
nem kell újrakezdenünk a sztorit emiatt.
Dubai városát és látványvilágát a kopottas, ám
továbbfejlesztett Unreal Engine 3 grafikai motor biztosítja, amelyet a
német fejlesztők egy picit átprogramoztak, hogy minél jobb és egyedibb valamint
hangulatos látképet kapjunk a Spec Ops-ról. A textúrák, a sivatagi „tájak” szépen ki vannak dolgozva, csakúgy mint a karakterek, akár közelről is. A látkép maga egyébként összemosódó, színes massza benyomását kelti. Mindezek mellett
dinamikus környezeti változásokat is felvonultat a teljes játék, amely még titokzatosabbá teszi a homokba fúlt várost. A hangok egészen
korrektre sikerültek, bár a fegyverek szava (hogy stílusos legyek) lehetett
volna jobb is. A szinkronhangok tekintetében véleményem szerint szép munkát
végeztek a 2K Games alkalmazottjai. Walker kapitány hangját az a Nolan North
kölcsönözte, akit már hallhattunk az Uncharted (Drake) szériában, valamint a
Dark Void című akciójátékban is.
Mindent egybe vetve, a Spec Ops The Line
tartalmilag egy egész kellemes alkotásnak minősül, figyelembe véve azt, hogy az akció TPS
játékok táborát erősíti, de nem is akárhogyan. Csakhogy 5 órás játékidővel
rendelkezik a The Line egyjátékos módja, de legalább az kellő mértékig
szórakoztat. Nem egy "év játéka" kategóriájú játék, de úgy vélem a késöbbiekben még emlékezni fogunk Dubai romjaira. Végszóként: a háború gonosz dolog, de az emberek még gonoszabbak!
Pros:
+Dubai
+Dubai
+mély mondanivalóval rendelkező történet
+pár döntési helyzet
+fedezékrendszer újszerű megvalósítása
+fedezékrendszer újszerű megvalósítása
Cons:
-nagyon rövid kampány-kis pályák
-a grafika néha túl színes
Értékelés | |
9.0 | Játékmenet: A játékmenet eléggé változatosra sikerült. |
8.5 | Hangulat: A játék ezen elemével nincs gond, a játékost könnyen beszippanthatja. |
8.0 | Grafika: A látványvilág egész hangulatos, a romokban lévő Dubai megelevenítése meggyőző, még akkor is, ha túlságosan színes. |
8.5 | Hangok: A játékot leginkább a kitűnő szinkronmunka és a jó (csata közbeni zenék) jellemzik. |
6.0 | Szavatosság: A játék leggyengébb része, a multiplayer ezen már nem tud segíteni. Esetleg a hónap végén megjelenő coop DLC hozhat ki többet. |
Summary | |
8.0 | A Spec Ops The Line egy szokásos katonai lövöldejáték lett, mely lélektanilag a komoly történetével emelkedik ki a tucat TPS játékok közül. |