Kritika: Árok


Manapság kevés minőségi szörnyes horror készül. Pár éve ugyan a producerek megpróbálták feléleszteni a kultikus Alien szériát, aztán a Ragadozót is, de mindkettőbe szépen belebuktak. De akadt egy érdekes próbálkozás is Élet (2017)  címmel, ami önálló darabként egész ügyesen megállt a lábán, kellően feszültre és szórakoztatóra sikerült. Igaz, eléggé hasonlított több szinten is Ridley Scott ’79-ben bemutatott klasszikusához, azonban még így is több pozitívummal rendelkezett, mint a Covenant alcímre keresztelt legutóbbi xenomorph kaland.

William Eubank legújabb szösszenetét, az Árkot leginkább az Élethez tudnám hasonlítani (a filmhez persze), hiszen ez is egy szörnyes alkotás, amin erősen érződik a Nyolcadik utas: a Halál hatása. 

A történet egy olajfúrótoronyra kalauzolja a nézőket, ami a Mariana-árok fenekén végzi feladatát. A rutinmunka azonban nem tart sokáig, egy rejtélyes balesetet követően a személyzet kétségbeesett helyzetbe kerül: minél hamarabb elkéne hagyniuk az objektumot, azonban a menekülőkapszulák megsérültek. Így nincs más választásuk, mint az óceán mélyén, búvárruhába bújva elsétálni a legközelebbi állomásra. Útjuk során viszont ismeretlen, vérszomjas lényekbe botlanak, melyek megnehezítik a dolgukat.

A forgatókönyvírók nem bíztak semmit a véletlenre, a legalapvetőbb sémákra építették fel a sztorit, a végeredmény azonban működik. Ez nagyban köszönhető a rendezői munkának is, hiszen a filmen egyáltalán nem érződik, hogy ez William Eubank első nagy költségvetésű mozija. Ezidáig két, minimális pénzből tető alá hozott produkciót lehetett a direktorhoz kötni, de az ügyes vizualitásban rejlő stílusa már azokban is megmutatkozott.


Az Árok magabiztosan halad előre és egy percig nem hagyja unatkozni a nagyérdeműt. Már a kezdésben megtörténik a katasztrófa és elkezdődik a menekülés, melynek során megismerhetjük a főszereplőket. Itt van rögtön Kristen Stewart, aki sokáig kapta az ívet az Alkonyat miatt, de az idők során már többször bizonyított, hogy jóval több van benne, mint amit a vérszegény vámpír történetek sejtettek. Egy teljesen jól megformált, szimpatikus Ripley-klónt kapunk a személyében, aki simán elviszi a hátán a filmet. De mellette még feltűnik Vincent Cassel, T.J. Miller, John Gallagher Jr. és Jessica Henwick, akik szintén kellően helytálnak szerepeikben. 

Az már más kérdés, hogy egyikük se kapott valami mély karaktert, leginkább két dimenziós sablonokat keltenek életre, de játékukkal némi pluszt azért hozzátudtak adni az ötlettelen alapokhoz. 

Ahogy már említettem, Eubank magabiztosan vezeti előre a cselekményt, nincs megállás, a tempó kellően feszült, izgalmas és hatásos jeleneteknek nincs is híján a film. Eleinte, még a szörnyek felbukkanását megelőzően is rendkívül szórakoztató a cselekmény, akár még egy túlélő-kalandként is működött volna a produkció, ha a készítők elhagyják a horror vonalat. 

De nem kell megijedni, mert a víz alatti lények megjelenésével sem veszít semmit a mozi az erejéből, sőt, inkább csak még intenzívebbé válik. Egyrészt a kreatúrákat nem ész nélkül mutogatja az operatőr, így minden egyes felbukkanások kellően hatásosra sikerült. Másrészt még jól is néznek ki, mind a desgint, mind a CGI-t tekintve.
Amiről még érdemes szót ejteni az az atmoszféra. Nagyon nyomasztó a film légköre, át lehet érezni a főszereplők élet-halál harcát, ehhez pedig plusz adalékként szolgál a remek zenei aláfestés és a precíz operatőri munka.

Azonban akad néhány negatívum is, ilyen például a történet „mondanivalója”. Kapunk néhány gondolatot arról, hogy az ember mennyire nem tiszteli a természetet, ehhez pedig jön még némi lelki ömlengés is, melyek kissé kilógnak a történetből. Persze, ezek is fontos üzenetet hordoznak, de nem lettek jól beleszőve a történetbe, így kissé zavaró a jelenlétük. A „rögtön belecsapunk a dolgok közepébe” kezdést fentebb pozitívumként említettem, az viszonyt árnyalja az összképet, hogy pont emiatt nem igazán ismerjük meg a karaktereket és a helyszínt. Menet közben minden fontos információt megkapunk, de úgy gondolom, egy kissé lassabb nyitás nem ártott volna a filmnek, hiszen így még erősebb lehetett volna későbbiekben a feszültség és több szimpátiát válthattak volna ki belőlünk, nézőkből a mellékszereplők.
Az összhatás azonban így is dicséretes. Az Árok már az előzeteseivel se árult zsákbamacskát, egy pörgős, látványos és izgalmas szörnyfilmet sejtetett a minőségibb fajtából és ezt a szintet simán hozza is. Sőt, helyenként H.P. Lovecraft, híres horroríró félelmetes kreatúráit is megidézi. 

Tény, hogy picit több lelkesedéssel és az R-korhatár besorolással emlékezetesebb darab is születhetett volna, de akik szeretik az ehhez hasonló alkotásokat, itt megtalálhatják a számításaikat.

Értékelés: 7/10



Összes oldalmegjelenítés