Ha nem jön érdemi változás a Forza Playlistben, és nem kap kiegészítést a rendszer, akkor bajok érkeznek. Ram védelmi rendszerre pedig hatalmas frissítés is ráférne, mert ez így nem fog hosszútávon működni.
A Forza Horizon 6 első órái olyanok voltak, mint amikor az ember újra belép egy régi szerelembe. Az első öt óra kábulat, lendület, fény, sebesség, és valahol mélyen még mindig ott motoszkált bennem a Forza Horizon 4 emléke. Azt a fajta varázst kerestem, amit az a rész adott, és az elején úgy tűnt, hogy meg is találtam. Aztán jöttek a pofonok. Nem egyszerre, hanem lassan, alattomosan, ahogy a játék elkezdett szétnyílni előttem.
A huszonhetedik órára már bejártam mindent. A térkép minden sarka ismerős lett, a kreatív módot is kipróbáltam, csináltam saját pályákat, másokét is végigmentem, a multit is nyomtam rendesen. És ekkor vált teljesen világossá valami, amitől azóta is összerándul a gyomrom: az AI ebben a részben a sorozat történetének leggyengébbje. Olyan szinten gyenge, hogy néha azt éreztem, mintha egy másik játék motorját próbálták volna ráhúzni a Horizonra. A drivatárok viselkedése kiszámíthatatlan, a tempójuk hullámzó, a versenyek ritmusa szétesik. A Forza Horizon mindig arról szólt, hogy a világ él, lélegzik, és a versenyeknek van saját sodrása. Itt ez a sodrás eltűnt.
A multiplayer pedig egy másik történet, és ez a történet nem túl vidám. A Horizon mindig is közösségi élmény volt, de a hatodik részben a multi olyan, mintha valaki kihúzta volna belőle a lelket. A RAM‑technológia oldalnézetben hatástalan, a fizika pedig csak akkor ébred fel, amikor már késő. Ha valakit szépen megelőzöl, szinte biztos, hogy bosszút áll, és a koccanás pillanatában a játék úgy dob ki a pályáról, mintha egy gumiszalag pattanna el. A hidaknál ez különösen látványos: a bosszúálló játékos oldalról rád csúszik, a fizika hirtelen bekapcsol, és már repülsz is a semmibe. A védelem papírvékony, a rendszer pedig nem támogatja a tiszta versenyzést.
A nyolcvanhetedik órára már nemcsak a multi fárasztott, hanem a Forza Playlist is. Ez a rendszer a negyedik rész óta velünk van, és a hatodik részben is ugyanazt a ritmust hozza: csütörtöki frissítés, heti kihívások, szezonális feladatok. A Horizon 5‑ben ez csúcsra járt, ott működött, ott volt értelme. Itt viszont olyan érzés, mintha a rendszer már nem tudná tartani a saját súlyát. A heti kihívások rövidek, 70–90 perc alatt kipörgethetők, és ez egy teljes szezonhoz képest kevés. A Horizon mindig is arról szólt, hogy a játékos belesimul a világba, és a szezonok ritmusa adja a lendületet. Itt ez a lendület hiányzik. A rendszer fáradt, és a játék nem kínál mellé új tartalmi struktúrát.
A Forza Horizon 6 gyönyörű, gyors, látványos, és még mindig ott van benne az a varázs, ami miatt a sorozat ennyire szerethető. A világ él, a vezetés élmény, az autók fantasztikusak. De a mélyebb rétegekben ott vannak azok a repedések, amelyek 84 óra után már nemcsak látszanak, hanem érződnek is. Az AI gyengesége, a multi frusztrációi, a Playlist fáradtsága mind olyan tényezők, amelyek lehúzzák az élményt.
A rajongás húzza felfelé, de a valóság húzza lefelé ezt a játékot. És a kettő között ott van az a játék, amely egyszerre lenyűgöző és bosszantó.
A Forza Horizon 6 jó játék. NE értsetek félre, de baromira hiányzik belőle a lélek és a tartalom!
10/10 pont ez? A nagynevű kritikusok részéről érthetetlen döntés, mert 100%-os értékelést adni erre a játékra túlzás. Iskolapéldája annak, hogy az első öt óra alapján születtek a tesztjeitek.
– Forza rajongó