Ha vetünk egy alapos, rajongói visszapillantást a Ubisoft elmúlt éveinek viharos tengerére, egyértelműen látszik, hogy a francia óriás kétségbeesetten keresi a biztos kikötőt a Skull and Bones hányattatásai és a vegyes fogadtatású projektek után. Az Anno sorozat mindig is a stúdió koronaékszere volt, a megbízhatóság sziklája, ellentétben a szegény rokonnak számító Settlers szériával, amit a legutóbbi, elhibázott újraindítással sikerült majdnem teljesen a tengerfenékre küldeniük. A párhuzam azért ennyire fontos, mert a stratégiai részleg láthatóan válaszút elé érkezett: vagy maradnak a hardcore, táblázat-mániás gyökereknél, amit az Anno 1800 tökélyre fejlesztett, vagy nyitnak a szélesebb tömegek felé. Amikor bejelentették a Pax Romana-t, a rajongók, köztük én is, úgy vártuk ezt, mint az Éjjeli Őrség a hajnalt a Falon, remélve, hogy nem a Settlers sorsára jut kedvenc birodalomépítőnk. Személy szerint imádom ezt a zsánert, ahol a rendet kell a káoszból megteremteni, és bár a Ubisoft gépezete néha akadozik, a német Blue Byte stúdió munkássága garancia szokott lenni a minőségre. A kérdés most az volt, hogy a Római Birodalom dicsősége képes-e elfeledtetni velünk az elmúlt évek ipari botlásait, és vajon sikerül-e megugrani azt a lécet, amit saját maguk tettek fel olyan átkozottul magasra az előző résszel.
A történetbe csöppenve azonnal érezni, hogy a fejlesztők most sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a narratívára és a személyes motivációkra, mint korábban bármikor. A birodalom két ellentétes szegletében, Latiumban vagy a ködös Albionban kezdhetjük meg kormányzói pályafutásunkat, és bár a promóciós anyagok két családot emlegettek, a valóságban ez inkább két eltérő filozófiát és nehézségi szintet takar. Kezdetben a választási lehetőségünk korlátozottnak tűnhet, de ahogy haladunk előre és teljesítjük a "Grand Council" kihívásait, vagy – és itt legyünk őszinték, ez a modern játékipar rákfenéje – birtokoljuk a megfelelő DLC-ket, úgy nyílnak meg újabb karakterek és ezzel együtt újabb, ám kisebb narratív rétegek. Utánajártam a dolognak, és bár a marketing azt sulykolta, hogy a választásunk sorsdöntő, a gyakorlatban a fő történelmi csapásirány és a végkifejlet konklúziója nem változik drasztikusan, inkább csak az odavezető út íze más – másabb. Olyan ez, mint a Trónok Harcában: választhatsz, hogy Stark vagy Lannister szemszögből nézed a dolgokat, a tél így is, úgy is megérkezik. Nincs hatással rá. A sztori fő motivuma a "Pax Romana", a római béke fenntartása és kiterjesztése, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a barbárokat vagy karddal, vagy kultúrával, de térdre kell kényszeríteni. A kampány során hozott döntéseink adnak némi színt a szürke hétköznapoknak, de ne várjunk RPG-szintű mélységeket; itt a történet inkább csak keret a végtelen építkezéshez.
A játékmenet gerincét továbbra is a klasszikus, addiktív Anno-formula adja, de ha kicsit is belegondoltok, észre fogjátok venni a változás szelét. A stratégia és a menedzsment alapjai szilárdak: megérkezik a flottánk a kiválasztott tartományba, lerakjuk az első raktárépületet, és elindul a harc a nyersanyagokért. A város felépítése egy logisztikai balett; a halászkunyhóktól eljutni a kolosszális amfiteátrumokig és vízvezeték-hálózatokig, miközben a lakosság igényei exponenciálisan nőnek. A technológia fa, vagyis itt inkább a "civilizációs fejlesztések" rendszere átlátható, talán túlságosan is. Be kell vallanom, és szerintem egyetértetek velem, hogy ez az Anno már nem az a kőkemény, büntető szimulátor, ami régen volt. A játékmenet érezhetően barátibb, mondhatni "casual" irányba mozdult el. A kampány gyakorlatilag egy gigantikus, jól álcázott tutorial, ami fogja a kezedet, és tanári türelemmel magyarázza el, hogyan működik a gazdaság – szerencsére nem a mai közoktatás szintjén, hanem profi, didaktikus módon. Ez a fajta egyszerűsítés a veteránoknak súlyosan fájhat, de a rendszer olajozottan működik: az építkezés kielégítő, a termelési láncok logikusak, csak éppen az a bizonyos "agyégető" komplexitás hiányzik belőle, ami miatt éjszakákat virrasztottunk át az 1800-ban.
A küldetések felépítése és szerkezete is ezt a "fogjuk a kezed" mentalitást tükrözi, ami egyszerre áldás és átok. A missziók során a Birodalom központi utasításait követve kell urbanizálnunk a vidéket, és a játék nem igazán enged elkalandozni. Minden egyes feladat, legyen az egy bizonyos mennyiségű bor termelése vagy a helyi lakosság "romanizálása", egy-egy lecke a birodalomépítés nagykönyvéből. Felmerül a kérdés: van-e értelme újrakezdeni más karakterrel vagy helyszínen? A válasz: csak akkor, ha a környezetváltozásra vágysz. Latium a klasszikus római építészetet és problémákat hozza, míg Albion a mocsaras, ködös, barbár törzsekkel teli kihívást, de a küldetések mechanikai magja ugyanaz marad. A játék struktúrája olyan, mint egy Harry Potter tanév: pontosan tudod, hogy a végén vizsgázni fogsz, és a tanárok addig nem hagynak békén, amíg meg nem tanulod a levitáló bűbájt – vagyis jelen esetben a vízvezeték-építést. Bár a hangulatvilág a helyén van, és a lore ügyesen építkezik a történelmi tényekre és a fikcióra, a linearitás miatt néha úgy érezhetjük, hogy nem mi írjuk a történelmet, hanem csak statiszták vagyunk egy előre megírt színdarabban.
És most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol le kell vennem a mézes-mázas rózsaszín szemüveget, és ki kell mondanom a fájdalmas igazságot a technikai részről. Ez a játék iparosmunka a javából, de sajnos nem abban a pozitív értelemben, ahogy azt vártuk volna. A grafikától őszintén szólva nem ájultam el, sőt, bizonyos pontokon a csalódottságom határtalan volt. Emlékeztek, milyen volt először meglátni az Anno 1800 ipari forradalmának füstös, részletgazdag utcáit? Na, ez az érzés itt hiányzik. Az átvezető videók minősége egyenesen botrányosan rossz, mintha 15 évvel ezelőtti játékból maradtak volna itt; a karakterek mimikája darabos, a textúrák marhára elnagyoltak, amitől sokszor a falra másztam – gondolataimban persze. Túl vagyunk egy istentelenül gyönyörű Assassin's Creed Shadows bemutatón, ahol a látványtól leesett az állunk, erre itt kapunk valamit, ami vizuálisan a Skull and Bones középszerűségét idézi. Tudom, ti is azt hittétek, hogy a Római Birodalom márványa úgy fog csillogni, hogy kiégeti a retinánkat, de helyette kaptunk egy "okés", de lelketlen látványvilágot. A környezet nem csúnya, a tenger hullámzik, a fák zöldek, de ez 2025-ben, egy Anno játéktól rohadtul édeskevés. Hiányzik belőle az a "káprázat", az a vizuális orgia, ami miatt régen csak bámultuk a monitort percekig, anélkül, hogy csináltunk volna bármit.
Természetesen, mint minden újkori megjelenésnél, itt is be kell számolnom azokról a hibákról, amik megkeserítik a kormányzók életét. A Steam fórumok és a korai vélemények hangosak a panaszoktól, és sajnos azt kell mondanom, ezek nem alaptalan rágalmak, mert én magam is belefutottam jó párba. A legidegesítőbb hiba, amit tapasztaltam, az a hajók útvonalkeresése; a flottám rendszeresen elakadt a semmiben, vagy olyan kerülőutakat választott, mintha Kolumbusz térképét használnák a Földközi-tengeren. A másik, ami miatt majdnem az asztalra csaptam, az a kereskedelmi útvonalak "memóriakiesése" – egyszerűen leálltak a szállítások minden logikus ok nélkül, ami egy gazdasági stratégiában felér egy szívinfarktussal és egy teljesen gazdasági összeomlással. Emellett tapasztaltam indokolatlan FPS-zuhanásokat is, amikor a városom elérte a "Metropolisz" szintet, pedig az RTX-es videokártyámnak elvileg röhögve vinnie kellene ezt a látványt. Ezek a technikai malőrök azt jelzik, hogy bár a játék "kész", a motorháztető alatt van még mit polírozni.
Végezetül, kinek is merem tiszta szívvel ajánlani a Pax Romana-t? Természetesen az Anno sorozat szerelmeseinek, mert bár egyszerűsödött, a "csak még egy kört" érzés még mindig ott van a DNS-ében. Ajánlom a városépítő stratégák kemény magjának is, akik hajlandóak elnézni a grafikai hiányosságokat a történelmi hangulatért cserébe. És most jön a dobpergés: ezt a játékot elsősorban az új játékosoknak ajánlom. Látva a dizájnt, a tutorial-szerű kampányt és a barátságosabb mechanikákat, egyértelmű, hogy a Ubisoft célja a kapuk kitárása volt. Ha még sosem játszottál Anno-val, mert féltél a komplexitásától, akkor ez a te belépőd. Ez a játék a belépő kor a stratégiák világába; bár nem tökéletes, és sajnos nem a legszebb, de arra pont elég, hogy beszippantson, és utána már keresd a komolyabb kihívásokat. Tehát, ha van egy kis ünnepi szabadidőd és vágysz Róma dicsőségére, tegyél vele egy próbát, de ne várd a csodát, csak egy korrekt iparosmunkát.
| 🎮 Review | ⭐ Review Score |
|---|---|
| Az Anno 117 egy korrekt, ám vizuálisan csalódást keltő iparosmunka, amely ugyan feláldozta a sorozat védjegyének számító komplexitást a hozzáférhetőség oltárán, de így is elsősorban a zsánerrel most ismerkedő újoncok számára nyújt élvezetesebb birodalomépítést. | 7.5 |