A Ghost of Yotei trailere eredetileg a vizuális erővel és atmoszférával hódított, de pillanatok alatt egy sokkal sötétebb hullám közepén találta magát. A Sucker Punch egyik vezető művésze, Drew Harrison, egy közösségi posztban nyíltan örömét fejezte ki Charlie Kirk konzervatív aktivista meggyilkolása kapcsán. A bejegyzés nem volt félreérthető, nem volt ironikus, nem volt kontextusba ágyazva – egyszerűen brutális volt. A reakciók nem várattak magukra: jobboldali gamerek tömegesen mondták le az előrendeléseiket, míg baloldali aktivisták a fejlesztő kirúgása miatt indítottak bojkottot. A Ghost of Yotei így egyszerre két oldalról kapott tűz alá, és a játék hirtelen nemcsak egy digitális kaland lett, hanem egy politikai szimbólum.
Petíciók indultak, több tízezer aláírással, hogy ne vásárolják meg a játékot. A kommentek között megjelentek a „cancel culture” vádjai, a „woke propaganda” elleni kiáltványok, és a „játékosok erkölcsi felelőssége” mint új hívószó. A Ghost of Yotei így nemcsak egy játék lett, hanem egy kulturális csatatér, ahol a közönség nem a mechanikát vagy a grafikát vitatta, hanem a fejlesztők erkölcsi integritását. A digitális lincselés valósággá vált, és a játékosok egy része már nem is a játékot értékelte, hanem a mögötte álló emberek viselkedését.
És mégis: a siker megállíthatatlan. A bojkott ellenére a játék előrendelései rekordokat döntöttek. A PlayStation Store toplistáján első helyre ugrott, az Amazonon elfogyott az első szállítmány, és valószínűleg a Steam kívánságlistákon is az élre fog kerülni, amikor felkerül az adatlapja. A trailer nézettsége a botrány után megduplázódott, a kommentek között pedig egyre többen írták: „Nem érdekel, mit mondott a fejlesztő, a játék zseniálisnak tűnik.” A PC-s megjelenés már most garantált sikernek ígérkezik – a Ghost of Tsushima és a God of War példája alapján a Sony pontosan tudja, hogyan kell egy exkluzív címet PC-n újraindítani. A Ghost of Yotei technikailag is felkészült: DLSS 3.5, Vulkan támogatás, ultrawide optimalizálás, és teljes modding API - nem kizárt, hogy a megjelenés napjára a PC feature-ök még tovább fejlesztett is lehet – minden adott ahhoz, hogy a PC-s közönség ne csak elfogadja, hanem ünnepelje.
Felmerül a kérdés: vajon a játékosok tényleg el tudják választani a művészt a műtől? Vagy a botrányok már szerves részei a marketingstratégiának? Lehetséges, hogy a bojkott nemhogy árt, hanem segít – mint egyfajta „negatív hype”, ami még több figyelmet generál? A digitális világ paranoiás lett. Minden tweet (x), bluesky csirip, minden nyilatkozat potenciális PR-katasztrófa. A fejlesztők már nemcsak játékokat készítenek, hanem politikai és kulturális állásfoglalásokat is – akár akarják, akár nem.