Gondoltál már arra, miért ragad magával minket ennyire a szimulátor játékok világa? Nem az AAA-kategóriás, csillogó grafikájú óriásokra gondolok, hanem azokra a középszerűnek titulált gyöngyszemekre, mint a Police Simulator, Thief Simulator, Crime Simulator, Gas Station Simulator vagy a Farm Simulator. Mintha egy láthatatlan erő húzna be minket a hétköznapi, ám mégis izgalmas munkák és élethelyzetek virtuális valóságába. Miért van ekkora igény ezekre a címekre, és miért tudnak még egy laza, alkalmi játékost is órákra lekötni?
Az első és talán legfontosabb ok a kontroll illúziója. A valós életben sokszor érezzük magunkat a körülmények áldozatainak, akik sodródnak az árral. Egy szimulátorban viszont mi vagyunk az urak. Mi döntjük el, hogyan építjük fel a farmunkat, hogyan kezeljük a benzinkút forgalmát, vagy éppen milyen módszerrel hajtsuk végre a következő betörést. Ez a fajta abszolút hatalom a saját virtuális mikrovilágunk felett elképesztően felszabadító érzés. Ráadásul kockázat nélkül élhetjük meg ezeket a szerepeket. Ki akarna rendőr lenni a valóságban a stresszel és a veszéllyel együtt? Ki szeretne benzinkutat üzemeltetni a sok adminisztrációval és a panaszkodó ügyfelekkel? De a képernyőn keresztül? Ó, az egészen más tészta! Itt te lehetsz a rendőrfőnök, a vagány tolvaj vagy a keményen dolgozó farmer anélkül, hogy a következményekkel kellene számolnod.
Van itt még valami. Ezek a játékok elképesztően kielégítőek tudnak lenni a feladatok teljesítésében. Lássuk be, az emberi elme imádja a pipálgatós listákat. Egy szimulátorban rengeteg apró feladat vár ránk: elkapni a bűnözőt, megjavítani a lopott autót, feltölteni a polcokat a boltban, learatni a búzát. Minden egyes elvégzett feladat egy kis adag dopamint termel, ami arra ösztönöz, hogy folytassuk, és még többet érjünk el. Ez az a fajta „flow” élmény, amitől annyira nehéz letenni a kontrollert. Egy idő után észre sem vesszük, hogy már órák teltek el, mi pedig még mindig ott ülünk, és szorgalmasan pakoljuk a konzerveket a virtuális boltban, vagy épp csendben beosonunk egy házba.
A szerepjáték és a menekülés is kulcsszerepet játszik. A szimulátorok lehetőséget adnak arra, hogy kilépjünk a saját bőrünkből, és valaki mássá váljunk. Egy időre elfelejthetjük a saját gondjainkat, és teljesen belemerülhetünk egy másik életbe. Kinek ne jutott volna eszébe, hogy milyen lenne rendőrnek, vagy akár tolvajnak lenni? Ezek a játékok kielégítik a kíváncsiságunkat, és lehetővé teszik, hogy felfedezzük a tiltott gyümölcs ízét anélkül, hogy valóban áthágnánk a törvényt. Vagy épp kipróbálhatjuk a vidéki élet békéjét és nyugalmát, ha a városi rohanás már a falra mászik.
Végül, de nem utolsósorban, ott van a közösség ereje. Bár ezek a játékok alapvetően egyjátékos élményt nyújtanak, a körülöttük kialakuló közösség hatalmas. Emberek osztják meg egymással a tippjeiket, trükkjeiket, a vicces pillanatokat, és persze a kudarcokat is. Ez a fajta online interakció még jobban elmélyíti az élményt, és fenntartja az érdeklődést. Mintha egy óriási, titkos klub tagjai lennénk, akik mind ugyanazt a furcsa szenvedélyt osztják.
Szóval, ha legközelebb azon kapod magad, hogy hajnalig szántasz egy virtuális földet, vagy épp egy benzinkút számlálóit bújod, jusson eszedbe: nem vagy egyedül. Ezek a játékok olyan alapvető emberi szükségleteket elégítenek ki, mint a kontroll, a sikerélmény, a szerepjáték és a közösség. Épp ezért olyan népszerűek, és épp ezért tudnak még egy sima, laza játékost is magukkal ragadni. Mert a képernyőn túl ott egy másik, izgalmas élet vár ránk.