Tíz év. Ennyi telt el azóta, hogy először lecsaptunk a sötét égbolt alatt, a Batmobile motorja felbőgött, és Gotham újra életre kelt a képernyőinken. A Rocksteady egy egyszerre grandiózus és megosztó játékkal zárta le az Arkham-trilógiát, és most, egy évtizeddel később, újra felizzott a közösség – nosztalgiával, kritikával, és egy rakás moddal a zsebben.
A hivatalos X-posztban a stúdió köszönetet mondott mindenkinek, aki valaha is belépett Gotham árnyékos utcáira. De a kommentekből hamar kiderül, hogy ez a játék sokkal többet jelentett, mint egy újabb szuperhősös kaland. Volt, aki szerint az Arkham Knight volt az a cím, ami miatt végül beruházott egy új konzolra. Másnak ez volt az első játék, amit végigjátszott a párjával. És persze ott vannak azok is, akik szerint a Batmobile túl sokat szerepelt, a sztori pedig túl hamar elárulta magát.
A közösség egyik legizgalmasabb válasza egy masszív, rajongói mod, a Master Overhaul, ami gyakorlatilag újraértelmezi a játékot. Új nehézségi szintek, átdolgozott harcrendszer, taktikusabb lopakodás, és még a Batmobile is testreszabható lett – vagy akár teljesen kiiktatható. Ez nem csak egy mod, ez egy szerelmeslevél a játékhoz, amit a rajongók írtak, saját kézzel, saját ritmusban.
Ami viszont igazán érdekes, az az, hogy tíz év távlatából mennyire másként látjuk a játékot. Akkoriban sokan csalódtak a történetben – főleg az Arkham Knight kilétének „meglepetésében” –, de ma már sokan inkább a hangulatot, a karaktereket és a technikai bravúrokat emelik ki. A GCPD bázis például máig az egyik legjobb hub-rendszer, amit valaha láttunk egy szuperhősös játékban.
És persze ott van Kevin Conroy és Mark Hamill öröksége. A hangjuk, a jelenlétük, az a különleges dinamika, amit csak ők tudtak hozni – ez az, ami miatt még ma is libabőrös lesz az ember, ha újra elindítja a játékot.
Az Arkham Knight nem volt hibátlan. De volt benne valami, amit kevés játék tud: karakter. Egy sajátos, sötét, mégis stílusos világ, ami nem akart mindenkinek megfelelni, de aki ráhangolódott, annak örökre ott maradt a memóriájában. És most, tíz év után, újra beszélünk róla. Újra játszunk vele. Újra vitatkozunk róla. És ez talán a legnagyobb dicséret, amit egy játék kaphat.