A mai napon, szeptember 20-án a fejlesztő Insomniac X-en jelentette be, hogy a Marvel's Spider-Man 2 aranylemezre került. Ez azt jelenti, hogy a várva várt folytatás pontosan egy hónappal a megjelenés előtt kész lett, hiszen az Insomniac folytatása a tervek szerint jövő hónapban, október 20-án fog megjelenni világszerte.
Ez azt jelenti, hogy az Insomniac fejlesztőinek szerencsére bőven van idejük arra, hogy a Marvel's Spider-Man 2 esetleges hibáit vagy egyéb problémáit kiküszöböljék. Ez persze nem jelenti azt, hogy az új játék hibák nélkül fog megjelenni, de az, hogy a minőségbiztosítóknak és a tesztereknek több idejük marad a hibák és egyéb problémák megoldására mindig is hatalmas pozitívum.
Egy két oldal arról rebesget Spidey kapcsán, hogy a Marvel's Spider-Man 2-ben lesz egy egyfajta halálos leesés-mód, amit ki- és bekapcsolhatunk. Hála Istennek, hogy tetszés szerint ki- és bekapcsolhatjuk majd az in-game funkciót, mert Miles Morales vagy Peter Parker szerepében lezuhanni az égből és azonnal meghalni... az igazat megvallva elég rémálomnak tűnik.
Ráadásul a Marvel's Spider-Man 2-ben mindkét Pókember egyszerre lesz látható a képernyőn. Amikor például Peter szerepében játszunk, láthatjuk majd, ahogy Miles Morales a városban leng, miközben mi a saját dolgainkat végzük. Ez nem éppen egy kooperatív mód, de ettől függetlenül egy kedves kis apróság. egy chilles gameplay fícsör.
WE ARE GOLD! We're thrilled to share the news ahead of #SpiderMan2PS5's launch on October 20, 2023 with a few words from the game's cast! #BeGreaterTogether pic.twitter.com/ChitBfTREM
— Insomniac Games (@insomniacgames) September 20, 2023