Crysis Remastered Trilogy - Teszt

Megmondom őszintén, sosem hozott lázba a Crysis, igazából az emlékeim is felszínesek ezzel kapcsolatban. Az megvan, hogy az első részt mindenki várta, mert csodálatosan nézett ki, és ha nem csal a visszaemlékező képességem, akkor ez az egyetlen pozitívuma volt. Sokkal inkább egy tech demo hatása volt, mintsem egy komplex alkotás. Lehetett benne lőni, volt benne némi történet, de mintha a környezetre és a megjelenésre gyúrtak volna rá, felhasználva minden akkori innovatív grafikai lehetőséget. Később jött a 2 és a 3, ahol már nem kellett a motort újra megalkotni, elég volt csiszolni, így képbe jöhetett végre a sztori is és a frissített játékmenet. Ha jól emlékszem ezek már nagyobb sikert arattak, és végül a Crysis trilógia egy teljesen elfogadható képet alkotott magáról, de még mindig a grafikai fejlődés mérföldkövének számított. Aztán csak nem egy évtizeddel a megjelenés utána, most az utóbbi két konzolgenerációra is megkaptuk az egész szériát felcsicsásítva. Tárt karokkal fogadtam, mindig is kíváncsi voltam mint nyújthatnak ezek a játékok.

Tavaly nagyjából ilyenkor jött ki a Cryses Remastered, ami az első rész volt a projektből. Úgy hiszem mindenki tűkön ülve várta, ugyanis azok, akik játszottak már vele, vágytak a nosztalgia vonat üres székeire, akiknek pedig ismeretlen volt eddig, azokat is megcsapta a csaknem 15 éve fújó hype szél. Mint ahogy régen, most is hasonló hibák voltak fellelhetőek: teljesítményproblémák, hiányzó tartalom, na meg az, hogy nem sokban tér el kinézetben az eredetitől. A Crytek viszont nem tántorodott el tőle, és folyamatosan frissítgette, így mára helyet kapott a ray-tracing és a DLSS támogatás is. Most, hogy egybe rakták az egész trilógiát, mind a 3 rész rendelkezik ezekkel a technikai megoldásokkal, szóval a 2 és a 3 esetében nem kell újra végig járnunk azt az utat, amit az első rész tett meg.

A gond jelenleg is abban áll, ami a 2007-ben is téma volt: a játék szép, de ezenkívül középszerű, és a remaster kapcsán nem foglalkoztak a tartalmi frissítéssel. Maga a játék egyébként 2020-ban játszódik, ahol a Ceph névre keresztelt földönkívüliek hajták végre inváziójukat a bolygó ellen. Karakterünk egy nanoruha birtokosa, ami lehetőséget nyújt, hogy felerősítse páncélját, vagy éppen láthatatlanságot kölcsönöz. Ezeket a képességeket szabadon, energia pontokért tudjuk kirakni. 2007-ben ez egy egész pofás öltet volt, ám mai szemmel már elavult ebben a formában. A remaster kifejezés után arra asszociál az ember, hogy minden szempontból fel lett újítva a játék, de valójában itt ez csak a grafikai megjelenést takarja.

Az első játék még mindig szórakoztató fizikai megoldásoktól, a rombolható épületekben a harcok hangulatosak, főleg ha a képbe kerülnek a robbanó anyagok is. Viszont a lopakodás az továbbra is unalmas és idegesítő dolog, hiszen az ellenfél a legsűrűbb csalitosban is észrevesz minket, és ha sikerül is közel kerülnünk, stealth kill nincs a játékban. Máskor meg a röntgenlátású mesterséges intelligencia nem veszi észre, ha mögötte egy ágyúval lelőttünk valakit. Néhány küldetés után a dzsungelt felváltja a sandbox szerű bázisok, ahol vannak unalmas és szórakoztató részek is egyaránt. Utóbbiak közé tartozik az idegenek zéró gravitációs hajóján történő kalandozások. Az első rész fő problémája talán az, hogy amilyen látványosan kezdődik, oly annyira sejtett egy jó játékot, de hamar jönnek a csak technikai megoldások, és egy unalmas, ellenben szép alkotást kapunk.

Éppen ezért a Crysis 2 teljesen másnak tűnik. Mintha a fejlesztők tanultak volna a hibáikból, vagy az első rész tényleg csak egy tech demo volt és most virágzik ki az a sok ötlet, amit eddig összegyűjtöttek. Ez már egy lineárisabb pályatervezést foglal magában, ami nem minden esetben hátrány, hiszen hiába a nagy bejárható terület, ha nincs ott semmi érdekes. Most viszont lecseréltük a trópusi szigeteket a Ceph inváziót kiállt összeomló New York-ra. Taktikai eszköztárunk is bővült, végre lehetőség van a lopakodásból végrehajtott gyilkolásra, ami ideiglenesen felfedi a rejtőzködő állapotból, így figyelni kell arra, hogy teljesen elszigetelve ejtsük el a prédát. A fegyveres harcok is izgalmasabbak és használhatok különféle képességeket az ellenségeink meggyengítésére. A lopakodás viszont a legcélszerűbb eszköz, ezzel akár harcok nélkül is tovább haladhatunk a célunk felé.

A textúrák itt is újra vannak keverve, de valahogy itt jobbnak sikerült. New York igazi szemet gyönyörködtető látványt nyújt, főleg éjszaka. A Crysis 2 alapból egy jobb játék volt minden szempontból mint az elődje, remek atmoszférát teremtettek és hangulatos volt az egész történet, noha még mindig bizonytalanul van megkomponálva a cselekmény. Van benne 1-2 fordulat, pláne a vége felé, de összességében hiányérzete van az embernek. Ellenben a zenei fő téma megírásában Hans Zimmer keze munkája is benne van!

A harmadik részre beérett a gyümölcs. Itt a Crytek összegyűjtötte az összes tudást az előző két játékából és sikerült úgy felhasználniuk, ahogy megálmodták, na meg ahogy a játékosok elvárták volna már az elejétől. Főszereplőnk Prophet, akit már korábban is megismerhettünk, a világ utolsó nanoruhás katonája, aki gyanakvást ébreszt a szövetségesekben, féltékenységet kelt egykori bajtársában, akiről lenyúzták a saját páncélzatát. Sikerült a Crysisnek elérni a történetmesélés azon szintjére, ahol van igazi jelleme és egyedi problémája a karaktereknek, így nem csak a világot fenyegető veszéllyel kell megküzdeniük, hanem saját démonaikkal is. Figyelembe véve az első rész cselekménymenetét, ez egy csoda.

A Crysis 3 hosszabb is, mint az előző két rész, így végre van idő az akció mellett a történet kibontakozására. A csataterek nyitottabbak, az ellenség okosabb, fenyegetés esetén erősítést is hívnak, így nem lehet következmények nélkül egyszemélyes hadsereget játszani. Bár meg kell hagyni, hogy Prophet szinte zökkenőmentesen vághat át bárkin, csak a helyes megoldásokat kell megtalálni. Éppen ezért itt talán a legegyszerűbb harc, de legalább kárpótol minket a történet mesélés.

A Crysis Remastered Trilogy egyedi sajátossága, hogy a harmadik részre teljesedik ki minden, mégsem lehet rögtön azzal kezdeni. Ezért a gyümölcsért meg kell dolgozni, meg kell szenvedni. És itt nem csak a játékmenetre gondolok: ha el akarunk mélyülni az elején nagyon felszínes sztoriban, végig kell szenvednünk az 1-et, hogy szemléltetve lássuk a karakterek fejlődését.

Review score
8.0	A Crysis Remastered Trilogy sok újdonságot nem fog hozni a régebbi trilógiához képest. Persze szebb, de a játékmenet nem kapott ráncfelvarrást. Mégis, ha kimaradt volna a játékipar eme mérföldköve, megéri végig élni mind a három epizódott, a viszontagságokkal együtt.