Egy vallomással kell kezdenem a tesztet: igazából nem
játszottam Call of Duty játékkal a Call of Duty óta. Az évek során valahogy
elkerült a cím különféle részei, meg nem is igazán keltették fel az
érdeklődésemet, még ha az első részt emlékeim szerint nagyon is szerettem.
Ebből az okból kifolyólag nem tartom magam hátrányos helyzetben, sőt, úgy
hiszem objektívebben is tudom tesztelni a játékot, hiszen nincsen viszonyítási
alapom, amit más tesztelők ilyenkor előszeretettel használnak. Szóval úgy ültem
le a Call of Duty: Vanguard elé, hogy nekem ez egy teljesen új téma, több mint
10 éve nem játszottam háborús fps játékkal, a CoD-ot és a részek minőségét
pedig csak a Steam értékelésekből ismerem.
Egy jó barátom mondtam egyszer, ”azt hiszem én vagyok az
egyetlen, aki az rts játékokat a sztori miatt játssza”, és ezt a mondását most
magamévá tenném némi módosítással: azt hiszem én vagyok az egyetlen, aki az
online shooter játékokat a sztori miatt játssza. Ha nagyon őszinte akarok
lenni, amikor megtudtam, hogy megkapom tesztre a Vanguard-ot, akkor nyilván
örültem, és ennek oka az volt, hogy már rég ki vagyok éhezve egy jó kis
világháborús sztori központú játékra. Bár a CoD-ra viszonylag nehezen lehet
ráhúzni, hogy a történetmesélés lenne a fő elem, hiszen mindenki az online
részt tolja, de úgy gondolom, hogy a hc gamerek is letolják egyszer a kampányt,
mások pedig csak ezért az opcióért veszik meg a játékot. A trailerek alapján
azért sejteni lehetett, hogy a Sledgehammer Games azért mesélni is szeretne
nekünk valamit, én pedig tárt karokkal vártam. Úgy hiszem, hogy a világháború nem
egy nehéz vagy éppen bonyolult téma, rengeteg jó történetet lehet köré írni a
bajtársiasságról, beszivárgásról, az emberi gonoszságról, hőstettekről és még
sorolhatnám. Akár valós történések alapján, akár fikció mentén. Éppen ezért nyugodt
szívvel indítottam a kampányt, hogy na, ez egy jó kaland lesz.
A fejlesztők rögtön megakarták mutatni, hogy nagyon értenek
a jó fűszerezéshez, ezért a játék sztori módja rögtön egy vonat rablásos pályával
kezdődik. Nem tudom ti mennyi játékkal játszottatok, én elég sokkal, és ha
valamit megtanultam az az, hogy a vonatos pályák valahogy mindig jól
sikerülnek. Egyszerűen izgalmasak és hangulatosak, függetlenül a játék
minőségétől. Ez mindig egy ékkő, és a Vanguard-ban is, az egyik legjobb
küldetés. Viszont ez egy két élű kard, megalapozza a játékosban, hogy na akkor
ilyen és ehhez hasonló pályákra számíthatunk, ám innentől lejtmenet következik.
A történet szerint a II. világháború vége felé járunk, olyannyira, hogy a szövetségesek
már Berlint ostromolják, ám a náciknak van még egy utolsó mindent megváltó
tervük, ám köztük is elindult a frakciózás, szóval a vezetők nem tudjuk, hogy
mit tervez a másik, főgonoszunk pedig magát a Führer-t is kihagyta a partyból.
Minden esetre összeverbuválódik egy különféle nemzetiségűekből álló, amolyan öngyilkos
osztag, akiknek meg van a saját motivációjuk, hogy miért akarnak nácit ölni
(bár ez többnyire abból áll, hogy utálják őket, mert megöltek valakit, ami
valljuk be, a II. világháborúban, hogy ha nem náci vagy akkor ez egy elég
sablonos dolog).
Visszatérve a vonatos témára, egy hangulatos, szerelvényről-szerelvényre
ugrálás következik éjszaka az esőben, amit kicsit elront a játék tutorial
része, de kárpótol a jó hangulat, ami végül egy pályaudvarra és egy
tengeralattjáró kikötőbe is elkalauzol bennünket. A Vanguard nagy kanállal adagolja
magát a játékosnak, rögtön az első fél órában megmutatja mire képes, így kapunk
akciót bőven, megismerhetjük a tásainkat a sok dialógus révén, de megmutatja
azt is, hogy a játékok fájó valaga még mindig a kutyák. De komolyan, ki találta
ki, hogy ellenfélnek kutyákat kell beletenni bármibe is, és ki hitte azt, hogy
ez jó ötlet? Mert 30 éve talán még innovatív volt, de azóta látta bármilyen
fejlesztő, hogy azt írták volna egy véleményben ”legjobban a kutya ellenfeleket
szeretem, akik gyorsak, nehéz őket eltalálni, akkor jönnek mikor ezren lőnek és
olyan nagyot sebeznek, hogy 2 ugatásból megölnek, imádom őket, 10/10”.
És innentől kezdődik a történet azon része, amit én a világon a legjobban gyűlölök, bár be kell valljam, ez nem feltétlen azt jelenti, hogy valami rossz, egyszerűen én nem szeretem ezt az elbeszélési módot. Szóval a csapattagok elmesélik korábbi kalandjukat, amik időben korábban és helyben máshol történtek. Ez adja ki a Vanguard sztori módját és pályáit, mindegyik szereplő máshová kalauzol el minket. Én a magam részéről sokkal jobban szerettem az egy nagy egybefüggő történetet, mert jobban lehet karaktereket és történetet kidolgozni, itt viszont kapunk több kisebb sztorit, amik hátulütője, hogy egyszerűek, mert kevés időt kapnak a bemutatásra. Mivel teljesen különállóak, nem kapcsolódnak a főszálhoz, ezért maga a fő bonyodalom is összességében rövid lesz, ráadásul ki is lett belőle hagyva egy merész fordulat, ami szinte végig sejteti magát, de mégsem következik be.
A pályák továbbra is hangulatosak, csak mint mondtam, kevés,
nagyon kevés. Arthur Kingsley, Franciaországban kerül bele a háborúba egy
ejtőernyős bevetés közben. Fegyverét elhagyva puszta kézzel kell boldogulnia
egy ideig. Polina számomra a legérdekesebb, az ő története elbírt volna egy
egész játékot. Apja orosz katona, mesterlövész, aki megtanította fiát és lányát
a fegyver titkaira, ám a nőbe szorult több adottság az öregtől. A háború idején
szerette volna kibontakoztatni képességeit, ám a seregben nem szolgálhat nemi
hovatartozása miatt, így ha részt akar venni a harcokban, azt csak ápolóként
teheti meg. Közben a bátyja orosz gerilla egységet vezet, akik szintén harcolni
akarnak majd a németekkel. Egy átlagos harckészültségi napot kell végig
játszanunk a reggelizéstől addig a pillanatig, amíg a németek megtámadják
Sztálingrádot. Az omladozó és robbanó épületek között kell Assassin’s Creed
módra ugrálnunk a tetőkön, végig nézhetjük a civilek kivégzését úgy, hogy mi
semmit nem tudunk tenni, aztán végig lopakodhatunk a náci katonák és harckocsik
övezte utcák között. Baromi hangulatos, főleg amikor a repülő bombázás elkezdődik,
de 20-30 perc az egész. Pedig ebbe az egyetlen egy történetben rengeteg potenciál
van. De nem, kapunk még 4 ilyet, kis lineáris ízelítőket légicsatából meg dzsungelharcokból.
Pedig a játék tele van hangulatos átvezetőkkel, ráadásul a szereplők motion
capture technológiával vannak felvéve, akik közül a legszembetűnőbb az Dominic
Monoghan. Ő játssza Trufát a Gyűrűk ura filmekben, itt viszont náciként
mutatkozik be. Igazán érdekes látvány minden alkalommal, de sajnos ez sem dobja
meg a történetet.
Az online rész számomra nehéz feladat volt. Egyrészt mert
annyira nem érdekel, másrészt pedig, míg eddig előnyöm volt a CoD részek
hiánya, most hátrányt élvezek, mert nincs összehasonlítási alapom. Némi
utánajárás után viszont elmondhatom, hogy a fejlesztők nem akartak világot
megváltani új játékmódokkal, hisz ezek az esetek döntő többségében nem sok
játékost érdekelnek, őket is csak korlátozott ideig. Így a klasszikus módok találhatóak
meg, mint a team death match, a domination, kill confirmed és hardpoint. Illetőleg
bekerült egy amolyan hibrid lehetőség patrol néven, ami egy sima terültfoglalós
stílus, ám az elfoglalni kívánt zóna folyamatosan mozog. Kicsivel több taktikát
és csapatmunkát igényel, emiatt szerintem a premade team-ek fogják jobban
értékelni. Kapunk még egy champion hill játékmódot is, ami sokkal inkább hasonlít
egy arénára: 2 vagy 3 fős csapatok versengenek egymással, és az a csapat nyer,
aki utoljára marad életben. A veszteseknek sem ér véget a játék, csak
kevesebbszer éledhetnek, szóval a lehetőség a győzelemre megmarad. Mindenki
ugyanolyan fegyverrel kezd, később lehetséges vásárolni az ölésekért és
győzelemért járó pénzből.
Pályákból egészen sokat kapunk, összesen 16-ot, és még csak
a megjelenés elején tartunk, szóval a Vanguard bőségesen fog rendelkezni
csataterekkel. A szokásos pályadizájn itt is megtalálható, de akadnak több
szintes épületek és szűk járatok is, amelyek kiválóak rajtaütésekre. Sok helyen
találhatunk rombolható pályaelemeket is, így a harcok során a csatatér a lyukas
sajtokra fog hasonlítani, ami persze számtalan új lehetőséget alakít ki a
katonáknak. És vívhatjuk csatoáinkat a világ számos pontján: akadnak havas vagy
éppen sivatagos pályák, dzsungel és kisváros is, szóval hangulatos és
változatos a környezet. Számos operátor közül választhatunk, akiknek éppen
nincs semmi különleges képességük, feloldásuk mégis feltételekhez kötött, így
ha valakinek ellenállhatatlan vágya lenne, hogy az online felületen is nyúzza
Polina Petrovát, akkor 200 kill egy mesterlövész fegyverrel és már tolhatja is.
És végezetül, mert hát miért ne, rögtön kaptunk egy zombi
módot is. Számomra meglepő, hogy itt is van egy kis történet, csak hogy ne
legyen annyira nyers a náci zombi téma. Az egyik német tábornok utolsó lehetőségeként
Sztálingrádban lepaktált egy ősi istennel, aki feltámasztotta neki elesett
katonáit. Ebben a játékmódban, kapaszkodjatok, zombikat kell ölnünk! Engem
egyelőre nem nagyon tudott lekötni, hiszen portálokba kell mászkálni, ahol egy
egészen kicsi helyen kell élőhalottakat ölni, kilootolni őket, egy obeliszkhez
vinni a nyersanyagot, megnyitni a visszaportált, fejleszteni magunkat, és ez
ismétlődik, csak olykor, egy megadott ideig kell túlélni, vagy egy fejet
védelmezni.
Összegzésnél viszont bajban vagyok. A történet mód hangulatos, de túl egyszerű és lineáris, bár tele van jó lehetőségekkel. Emiatt vegyesek az érzéseim, Az online mód viszont jó, ám nem kiemelkedő. Szóval én úgy hiszem, hogy a Call of Duty: Vanguard most esett bele a sportjátékok hibáiba: évente jelenik meg új rész, kevés újdonsággal és grafikai fejlődéssel, átlagos, vagy felejthető történettel, ahol jelen esetben dühítő, hogy csak annyit hoztak ki belőle, mégis, ha tartani akarjuk a lépést az online közösség miatt, akkor kénytelenek vagyunk ezt megvenni és ezzel játszani, mert ez a legújabb.
Review score | |
7.0 | A Call of Duty: Vanguard egy középszerű játék lett, ami a történetmódban néha villant egy-két hangulatos dolgot, de utána gyorsan ellaposodik. Az online részen sem történt semmi forrdalmi. Pozitívum, hogy sok harctér kapott helyet, de ettől eltekintve maradt minden a régi. |