Death's Door - Teszt

Ha a Death’s Door egy felülnézetes Dark Souls-Zelda keverék szerepre pályázna, akkor ellentmondás nélkül kapná meg azt. Rendelkezik a Zelda szerű felfedező rendszerrel, ahol nagy nyitott területek vannak, itt-ott rejtélyekkel és olyan lezárt helyszínekkel, amikhez később kell majd visszagyalogolnunk a kulcsokkal. Az ellenfelek pedig a Dark Souls kedves hangulatát idézik, legfőképpen a boss-ok, akik sok élettel és egyre nehezedő mechanikával akarnak minket megakadályozni az életben maradásban. Mind ez egy olyan világban történik, amely ügyesen keveri a komor és bájos stílusokat, változatos, de lehangoló területei tele vannak titkokkal. Nehéz ellenállni a felfedező vágy csábításának, de az út nem lesz könnyű, ha mindennek a végére akarunk járni.

A történet meglehetősen egyszerű, bár ez nem azt jelenti, hogy elcsépelt lenne, sőt, ellenkezőleg. Mi a kaszások hivatalában dolgozunk, a feladatunk a lelkek begyűjtése. Nem mindegyik élőlény, különösképpen a hatalmas szörnyek, hajlandóak átadni magukat a körforgásnak, így nem csak a begyűjtésről, hanem fényük kioltásáról is nekünk kell gondoskodni. A szürke hétköznapok a túlvilági hivatalban sem színesek, így ritkán akad lehetőségünk bizonyítani, most viszont mégis eljött a mi időnk. Hosszú idő óta először kapunk nemes feladatot, amit jó lenne nem elbaltázni. A begyűjtött lelket viszont ellopják tőlünk, így megindul viszonytagságos kalandok annak visszaszerzése érdekében. Különböző ajtók állnak rendelkezésünkre, amelyeken keresztül a síkok között ugrálhatunk. A kísértetiesen szép halhatatlan birodalomban fog vezetni utunk, ahol három erős lelket kell összegyűjtenünk a végső ajtó kinyitásához.

Maguk a felfedezésre váró helyszínek nagyon izgalmasak: van kőbánya, tiltott temetők, régi romok és hátborzongató kúriák. A kissé tompa színpaletta csak erősíti azt az érzést, hogy egy rég elfeledett helyen barangolunk. A lassú és visszafogott halk zene fokozza ezt. A rejtélyekből elég sok van, bár viszonylag egyszerű a megoldásuk: egy távolabb lévő kapcsoló a dolog nyitja, vagy egy kulcsra van szükség, ami a térkép ellenkező pontján gyűjthető be. Ettől eltekintve nem érződik az ismétlődés, mert valamivel mindig eltérőbb a megoldás. A pályák struktúrája is több szinten mozog, így még ha egy adott területen is kell mozgolódnak jó ideig, a különböző magasságok és mélységek a tágas pályák illúzióját keltik. Pláne, hogy elsőnek minden akadályon végig kell magunkat verekedni. Ezután érhető csak el az adott szakaszok rövidítése.

És rejtélyből már pedig rengeteg van! Maga a játék nem tartozik a legjutalmazóbbak fajtájába, az összegyűjthető tárgyak és egészségtöltő varázslatokon kívül alig akad valami, de ehelyett kapjuk a felfedezés csábítását! A főúton haladva találunk egy létre, ami egy olyan területre vezet, ahová nem vezet utunk. Ki az, aki nem nézi meg mi van ott? És nem egy létra, ajtó, barlang vagy építmény van, ami kíváncsiságot kelt. Egy varjú a főszereplő, de találóbb lenne egy macska, őket érdekli minden, pláne amikbe be is lehet menni. Ezekben a kis kiruccanásokban már jelentősen jobb jutalmak várnak ránk. Noha nem mindegyik áll annyiból, hogy csak felfedezünk egy helyet, számos helyen ellenségek is fogadnak, de csak így kaparinthatjuk meg az élet vagy varázslat fejlesztéseket. Kis dinamikát is visz az egészbe, hogy különlegesebb helyeken a fix kamera elfordul, így egy másik nézetből játszhatunk, de csak az érintett területen.

A Death’s Door azért kicsivel több és nehezebb holmi barangolásnál. Legalább ennyi szerepet kap maga a harc, ami már egy komolyabb kategória, mivel nem olyan könnyű. Vannak különféle csapásaink, lövéseink, varázslataink és kitérésre lehetőség, ám ezeknek kombinációja nagy figyelmet és tapasztalatot igényel. Nem az a tipikus megyek és cséplem az ellenfelet, aztán ha éppen eszembe jut akkor félreugrok egy csapás elől játék ez. Keményen büntetve vagyunk ha rosszul időzítünk. Ha meghalunk, akkor az irodában éledünk újra, ahol némi szemrehányás után visszatérünk a területre korrigálni előző hibánkat. Az elején garantáltan el fogunk vérezni, időbe teleik a mozdulatokat kiismerni, mind a sajátunkét, mind az ellenfelét. Először csak hadonásztam a kardommal, de később gyakorlatiasan ugráltam, hárítottam és lőttem is a harcok során. Az ellenségeknek is több fajtája van, más képességekkel, ráadásul a játék sportot űz abból, hogy hiába tesz le elénk 3-at belőlük, utána oda terem még több hullámban vagy 10.

Természetesen a küzdelmekhez arzenál is tartozik. A különböző dungeon-ökben összegyűjthetőek fegyverek és varázslatok, amiknek más mozgás dinamikájuk, illetve erősségük van. Bár le kell szögezni, hogy a Death’s Door nem teszi lehetővé a legerősebb képességek spam-elését. Lövésekre korlátozott lehetőségünk van, így kénytelen vagyunk stílusunkat keverni a közelharccal minden pillanatban. Az összegyűjtött lelkekből később fejleszthetjük a tárgyainkat, képességeinket vagy éppen attribútumainkat, ehhez viszont vissza kell térni a szürke irodába.

Az élet töltés sem a megszokott módon történik: szembe az életöltők összegyűjtésével és felhalmozásával, vagy éppen az életlopással, esetleg élet töltő varázslattal, itt gyűjthető magvakat találunk szétszórva vagy éppen elrejtve, amik cserépbe ültetve kihajtanak, és ezek harconként egyszer visszatöltik teljes életerőnket a maximumra. Nem kell újra elültetni őket ha már egyszer ezt megtettük, viszont amíg meg nem haltunk, vagy vissza nem utaztunk az irodába, nem használhatjuk funkciójukat újra.

Összességében egy nagyszerű játékról kell tehát beszámolnom. Aki szereti a stílust mindenképpen imádni fogja, de a felülnézetes Zelda kedvelőinket lesz a Death’s Door a gyengéje. Gyakorlatilag ugyan az, csak sötétebb, komorabb és a boss harcoknak köszönhetően azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy nehezebb is.

Review score
8.5	A Death's Door egy remek játék, és főleg azoknak lesz a gyengéjük, akik oda vannak a régebbi, felülnézetes Zelda játékokért, hisz ez szinte ugyanolyan, csak komorabb, lehangolóbb és nehezebb.