Spellforce 3 - Teszteltük a játékot





Spellforce 3 avagy sikerült-e újjáéleszteni ezt a régi nagy címet...

Egy kvázi sikeres, ismert vagy elismert játék második részének elkészítése nem kis feladat. A fejlesztők ilyenkor kénytelenek lavírozni, hogy mennyiben feleljenek meg az előző rész rajongóinak és mennyire merjenek újdonságokat belecsempészni a produktumba, esetleg kukázzák az előző játékmenetet és valami egészen új dologgal rukkoljanak elő. Akármi is a végső döntés az teljesen biztos, hogy képtelenség mindenkinek megfelelni egy folytatás elkészítésekor. Valószínűleg okozott néhány álmatlan éjszakát a Spellforce 3 fejlesztőinek ez a néhány fentebb kifejtett gondolat. Ráadásul egy olyan játéksorozatról beszélünk, amelyhez két fő rész is készült, valamint az első részhez és második részhez is kettő, illetve három kiegészítő is.

Nem segített a fejlesztők lelki nyugalmán valószínűleg az sem, hogy  mire a Grimlore Games gondos fejlesztői kezei közé került a játéksorozat azon már három másik fejlesztő dolgozott. Nyilván az alapok innentől adottak, amiktől üzletileg öngyilkosság eltérni. A Spellforce sorozat ugyanis kezdetektől fogva a hibrid játékmenetéről szólt, mely a klasszikus valós idejű stratégiai játékmenet kombinálása volt egy nagy adag szerepjátékos elemmel, mely a játék főhősére és segítőire vonatkozóik. Hogy mennyiben tudta megugrani az előző játék által felállított lécet, mennyire tudta megőrizni a Spellforce következő része a hibrid játékmenete által adott egyediséget, valamint mennyire tudott méltó utódja lenni a méltán népszerű és elismert előző részeknek annak próbáltam utánajárni a Spellforce 3 tesztelésekor.

Azt már a teszt elején igyekszem leszögezni, hogy a hibrid játékmenet köszöni szépen megvan és azt kell mondjam mit sem veszített egyediségéből. Na, de ne is szaladjunk ennyire előre kanyarodjunk vissza némileg a történetre. Fentebbiek alapján már az is sejtheti aki az előző részekkel nem játszott, hogy bizony két főrész és öt kiegészítő az bizony nem kevés játékmennyiség és főleg nem kevés háttértörténet, illetve lore amiből lehet ihletet meríteni. Érdekes módon vagy éppen pont ezért a Grimlore Games-nél gondoltak egy nagyot és nem óhajtottak tovább bonyolódni egy ilyen részletesen kidolgozott játék világába inkább a Spellforce 3 személyében az Spellforce 1 történetének előzményét alkották meg.

Üdvözlet Greykeepből...

Azért megnyugtatnék minden ifjabb játékost, hogy nem kell a Spellforce 3 előtt letolni az összes előzőleg kiadott részt a történet így is tökéletesen érthető lesz. Nyilván akinek friss az élmény a régebben kiadott részek tekintetében az több utalást vagy ismerős nevet, eseményt fog felfedezni a játékban. Sőt egyébként pop vagy gamer kultúrát érintő utalásokat is bőven tartalmaz a játék (pl. amikor az egyik város őre arról beszél nekünk, hogy ő is kalandor volt, mielőtt kapott volna a lábába egy.....valószínűleg nyilat ami egyértelmű Skyrim utalás a készítők részéről). A főszál számomra végig egyébként rendkívül érdekfeszítő volt. Egyébként a főszálon kívül számos egyéb melléktevékenységet is el kell majd látnunk, melyek mindegyike egészen jól kidolgozott. A főtörténetből direkt nem szeretnék semmit elárulni, mert folyamatos meglepetésekben van része a játékosnak így meghagyom az élményt a végigjátszásra.

A Spellforce 3-ba egyébként gyakorlatilag jelentős mennyiségű párbeszédet építettek be, mely azért nyelvezetében nem olyan nehéz, mint régi nagy szerepjátékoké, de őszintén szólva én a mennyiségen önmagában is nagyon meglepődtem. Lehet az idő ködé vész, de én egyik Spellforce rész esetében sem emlékszem ennyi párbeszédre, mondanivalóra, olvasgatni valóra. A készítők nagyon szépen elmagyaráznak mindent ami éppen fontos a történések megértéséhez, illetve a hozzánk csatlakozó csapattársak jelleméről, hátteréről is egészen sok mindent meg lehet tudni. Igaz ez utóbbi gyakorlatilag opcionális tevékenység, de nagyon ajánlom a játék ezen elemének is megismerését. Egészen kiváló a történetmesélés minden szempontból.

A játékmenet tekintetében gyakorlatilag nincs könnyű dolgom, de gyakorlatilag annyira nehéz sem. Ahogy azt fentebb is említettem a Spellforce játékok hagyományos és kb alapvető funkciója a hibrid játékmenet. Ennek fejében az időnk egy részében a főhősünk és kis csapatát fogjuk terelgetni, küldetéseket oldunk meg, majd esetlegesen áttérünk az adott pálya nagyobb lélegzetű csatáinak megvívására. Főhősünket egyébként fizikailag testre szabhatjuk a játék kezdetén, eloszthatjuk öt féle attribútumra a meglévő pontjainkat illetve háromféle képességfát választhatunk neki. A játék során főhősünk szinteket fog lépni, képességi pontokat fog kapni és még az attribútumait is tudjuk majd növelni így végül olyanná formálhatjuk amilyenné akarjuk.

Főhősünk testreszabására természetesen RPG-szerű lehetőségeink vannak ahogy támadófegyverzetből sincs hiány

A tapasztalati pontot ellenséges lények gyilkolásával és küldetések teljesítésével tudjuk majd számára begyűjteni, ahogy a különböző felszerelési tárgyakat is. Ezen a ponton jegyezném meg, hogy a Spellforce 3-ban a különböző fegyverek, páncélok és egyéb tárgyak adagolása gyakorlatilag tökéletes. Sok játékban a zsákmány nem számottevő, nem túl jó vagy csak túl késő kezdi el dobálni az igazán jó dolgokat. Ebben a játékban azonban már a történet elejétől kezdve folyamatosan fogunk nagyon jó dolgokat találni főleg akkor ha a pályákat tökéletesen átfésüljük. Sok esetben ugyanis a kamerát forgatva fel lehet fedezni némileg rejtett ládákat, amikben általában valóban jó dolgok vannak.

A teljesség igénye nélkül egyébként a különböző támadó és védekező közelharci képességfától az íjászig, illetve háromféle mágiáid terjedhet azzal kiegészülve, hogy főhősünknek van egy negyedik is mely a vezetői képességeit hivatott erősíteni. Gyakorlatilag számtalan karaktertípust lehet gyártani és mind a maga módján tud életképes lenni persze a megfelelő támogatással. Támogatásra kitérve kicsit a Spellforce 3-ban jó néhány segítő fog mellénk szegődni, akik mind egyedi háttértörténettel és 1-1 egyedi képességfával rendelkeznek. Egy jó csapatelosztás egyébként kulcsa lehet a játékbeli könnyebb haladásnak.

Képességfánként azért arra érdemes számítani, hogy összesen 9 képességből válogathatunk majd melyek mindegyike továbbfejleszthető, illetve akadnak köztük passzívak is, melyeket nem kell külön aktiválni. Karakterenként tehát nagyjából 30-40 képességet lehet majd fejleszteni, melyeket tudunk sajnos olyan kényelmesen elhelyezni, mint az előző részekben. Azért a korábbi részekben több varázslat és képesség volt, de így sem elhanyagolható a számuk. Alapvetően egyszerre 3-at tudunk egy akciócsoportban használni a képességeinkből, de ilyenből akár 4-et is beállíthatunk. Az action groupok között egy billentyűvel tudunk bármikor váltani így akár adott szituációkra összeállított képességtípusokat is összeválogathatunk például egy nagy ellenfél ellen vagy számos kicsi ellen esetleg egy kifejezetten stratégiai részre beállított tevékenységi listát is használhatunk. Sajnos a régi részekben alkalmazott képernyő alján található több soros képességlistát nem építették bele a játékba a készítők, de a fentebbi action group feature miatt ez annyira nem is hiányzik a Spellforce 3-ból.

Sem az RPG, sem az RTS játékmenethez nem elsődleges a grafika, de azért ez nem fest rosszul.

Fentebb már említettem, de a különböző pályarészek általában az RPG résszel indulnak, majd RTS-be csapnak át. Ellenben nem beszélhetünk mégsem egymás után pakolt skirmish pályákból álló kampányról mégsem. Az egészet nagyon okosan egy nagy adag történet mögé bújtatják és olyannyira elveszik az ember a szerepjátszásban, hogy csak úgy viszik előre az események. Komolyan mondom két hasonlóan felépített pályát se láttam még a játékban legalábbis a felvezetést tekintve. Minden pálya kézzel készített nagyon egyedi élménynek tűnik, melyeket gondos kezek dolgoztak ki igazán élvezetesre és izgalmasra.

Azt kell mondjam a dolgos kezek az RPG résznél tökéleteset alkottak mind a fejlődés, a fentebb ecsetelt tárgyrendszer és a képességek tekintetében azonban a stratégiai résztől, hogy sokaknak fog felmenni a vérnyomása az is teljesen biztos. Mindennek az oka nem is a stratégiai rész kidolgozottsága ugyanis az rendben van, hanem az AI agresszivitása. Ahhoz azonban, hogy értsétek, hogy alapvetően mi a gond a játék ezen részével ismerni kell az alapokat is.  Ha ismerjük a korábbi Spellforce részeket akkor kvázi teljesen ugyanazt kapjuk. A főépületünkből fognak munkásaink előjönni és annak fényében mire irányítjuk őket fogják a feladatot elvégezni. A csavar ott van, hogy a munkásokat nem közvetlenül irányítjuk és nem is korlátlan számban állnak rendelkezésre. Tegyük fel, hogy a főépületben 10 munkásunk tevékenykedik melyből 5 szállítási tevékenységgel van megbízva, tehát 5 munkással tudunk gazdálkodni.

A játékban építhető épületek önmagukban nem tudnak sem termelő, sem gyártó tevékenységet folytatni, üzemelésükhöz munkások kellenek. Minél több munkás dolgozik adott épületben annál gyorsabb a termelés vagy a gyártás. A munkások azonban a Spellforce 3-ban szűkösen rendelkezésre álló erőforrások azaz belőlük van a legkevesebb ergó nagyon meg kell gondolni, hogy hova hány embert irányítunk és milyen feladattal látjuk el őket. Az egyes épületekbe beosztott dolgozok bármikor átirányíthatók. A szépsége a dolognak, hogy még a védelmi tornyokhoz is munkásokból verbuvált milícia kell így adott területen ha védekezni vagyunk kényszerítve ott bizony a termelés megsínyli a dolgot.

Bal oldali kistérképen látszik milyen nagymértékű terjeszkedésre van szükség az RTS részben a sikerhez, míg a kép közepén néhány elf útkereső pózol a szarvasán

Az épületek építéséhez azonban kell a nyersanyag, mely első körben fát, komolyabb épületeknél követ is igényel, illetve hadsereg kiképzéséhez alapvetően élelemre, később pedig vasra van szükség. Egyrészt tehát fentebbiek alapján nagyon okosan kell gazdálkodni a munkásainkkal, másrészt a játéktér különböző apróbb területekre van osztva, ahol különböző nyersanyag mennyiségek vannak. Tegyük fel hogy egy teljes térkép 10 részre van osztva. Egyik részen van 300 fa, 200 kő, 150 élelem (általában vadhús vagy hal formájában), másik területen van 500 fa, 200 érc meg 100 élelem. Ahhoz, hogy mindkét helyen tudjunk termelni el kell foglalni mindkét területet ha még nem lenne a miénk (kezdő terület mindig a mi fennhatóságunk alatt áll). A foglaláshoz hőseink kellenek akik gyorsan fel tudnak egy előőrs épületet húzni, amit tovább fejlesztve egyre több munkáshoz jutunk és tudunk nekifogni a terület kiaknázásnak.

Tekintettel arra, hogy nem minden területen van mindenféle nyersanyagból és a munkáshiány miatt amúgy sem lehet egyszerre egy területen mindent termelni egyrészt érdemes szétszórni a termelőépületeken különböző területeken, másrészt pl. a munkásigényesebb feladatokat a főterületünkön végezni. Tehát egy vasércfeldolgozó üzemet érdemes a több munkással járó főépületünk mellé elhelyezni ahol 15 munkásunk is tevékenykedhet szemben a fejletlenebb területtel amit maxra fejlesztve se fog 10 munkásnál se több megművelni. Mind a főépület, mind az előörs fejleszthető, de erre nem mindig lesz időnk a valós idejű csata sűrűjében.

A probléma a játék mesterséges intelligenciájával van ami olyan szinten agresszív, hogy ha nem terjeszkedünk kellő gyorsasággal (előörs megépítésével a szabad területen, vagy az ellenséges előörs épület lerombolásával majd a sajátunk ráépítésével) akkor egyszerűen a túlerő miatt be fog darálni a gépi ellenfél még normál nehézségi szinten is. Ahhoz tudnám hasonlítani a dolgot, mint amikor annó fiatalabb koromban a Starcraft 1-ben skirmisheztem és mire én szépen kiépítettem a kis bázisomat az ellenséges AI a fél térképet már uralta. Ha belegondoltok, hogy teszem azt öt területen lévő barakkból egyszerre ömlik rád az ellenség és támadja rosszabb esetben ugyanazt a területet akkor neked esélyed se lesz kb megvédeni azt. Kiváltképp ha az AI egy előre megépített bázissal kezd míg nekünk a játékosnak még egy barakk se áll rendelkezésre (sokra nem mennénk vele a kezdeti vas, fa és élelemhiány miatt úgyse tudnák katonákat gyártani :-D)

A főhös mindenki játékában három szabadon választott képességfából választhat, míg a negyedik a vezetési képesség adott (jobb oldali attribútumokból láthatjátok, hogy harcos lettem a játékban).

Lényegében a játék RTS részében ha nem vagy iszonyatosan agresszív és nem foglalod el kapásból az összes területet amit ellehet a hőseiddel akkor kétféle kimenetel közül választhatsz: Vagy órákig tartó véres küzdelemben fogod tudni csak visszaszorítani a gépi ellenfelet módszeresen felszámolva a területeit (sok szerencsét hozzá ugyanis az AI nagyon szeret a védtelen területekre támadni és módszeresen a háttérországot szétbontani) vagy kb le fog győzni a túlerejével. A Spellforce 3 mesterséges intelligenciája nagyon jól játszik így ne hagyjunk neki teret. Semennyit ha lehetséges! Egyébként mentségére legyen szólva, hogy előbb-utóbb betámadja majd a végtelenül hagyott területeinket is még akkor is ha vissza van szorítva, illetve ha mi támadjuk az ő bázisát bizony visszavonja a támadó hadakat és védekezik velük. A normál szintű AI nagyon-nagyon okosan játszik ebben a játékban. Ellenben sokak számára ez könnyen lehet olyan feature, ami miatt kapásból törlik is a játékot anélkül, hogy bármilyen további esélyt adnának neki.

Az RTS részben az építkezési részről már szóltam néhány szót, de a képezhető katonákról még nem. Alapvetően háromféle nép található meg a játékban ellenben a korábbi részekkel: Orkok, elfek és a emberek. Mindhárom nép kicsit más, de alapvetően nagyon hasonlóak. Az emberek a hagyományos játékmenetet képviselik, míg az orkok alapvetően erősebb kaliberű harcosok, míg az elfek a távolsági harcban jeleskednek, illetve passzívan is terjeszkednek (orkoknál és embereknél előörs megépítése után már vannak munkásaink, míg az elfeknél csak az előörs fejlesztése után). A hadseregnél a kő-papír-olló elv érvényesül miszerint lándzsások a lovasság ellen, lovasság a gyalogság és íjászok ellen jó, míg az íjászok minden ellen csak ne jusson közel hozzájuk semmi. Természetesen ostromgépek gyártására is lehetőség van a játék későbbi szakaszában. Az egyes harci egységek fejleszthetőek, mely egy-egy külön épületen belül tehető meg és tervrajz kell hozzájuk melyeket véletlenszerűen lehet találni kalandozás közben vagy vásárolhatóak.

A játékmenet tekintetében azt kell mondjam a hibrid játékmenet tökéletesen megtartották a fejlesztők és a maguk szája íze szerint némileg tovább is fejlesztették itt-ott. Az egyedi történetek miatt, melyek pályánként fogadnak minket egyáltalán nem tűnik repetatívnak a játék, illetve egy idő után már olyan néppel vághatunk bele a stratégiai részébe is az egyes küldetéseknek amiket mi választunk ki előre még a pálya elején. Az RPG rész kiváló, a történetmesélés pedig szintén tökéletes. Apróság ugyan, de érdemes megemlíteni, hogy az egyes ellenfelekre rákattintva meg tudjuk nézni milyen védelmekkel és gyengeségekkel rendelkeznek, illetve egy jobb alt gombbal rájuk kattintva akár az összes rendelkezésre álló támadást is elsüthetjük ellenük kiválasztva azt egy kör alakú képességeket tartalmazó körről.

Az architektúra kidolgozása a játékban, illetve a szobrászat és úgy egyáltalán a környezet kidolgozása példaértékű

A Spellforce 3 grafikailag amennyire átlagosnak tűnik képes és videók alapján annyira lenyűgözött mozgásban. Nem is elsősorban a karakterkidolgozásra kell gondolni, ugyanis a karakterek arcaira nem tudunk annyira rázooomolni, hogy számottevő minőséget meg tudjunk állapítani és a környezet se olyan iszonyat gyönyörű. Ellenben amit a játékban hihetetlen igényesen van kidolgozva az az egyes épületek grafikája. A kezdő városban tátott szájjal zoomoltam rá a szobrokra és a vár egyes repedésere sőt még a godstone-ok felülete is rendkívül igényesen van kidolgozva. Az egyes térképek ha nem is fotórealisztikusak, de nagyon igényesen, szinte kézzel összerakott igényességgel rendelkeznek.  Ellenben olyan apróságokra is ügyeltek, mint a patak vizében cikázó halak illetve a fel-felreppenő madárraj. Nagyon hangulatos az egész játéktér a helyi állatvilág jelenlétével.Számomra a Spellforce 3 grafikája több mint tökéletes ehhez a stílushoz.

A játék hangzásvilága legtöbbször a nagyon jól eltalált és tisztes iparosmunka között mozog. Külön kiemelném a szinkronhangokat, melyek néha nagyon nagy átéléssel lettek a szövegek alá mondva. Komolyan mondom élvezet volt hallgatni a főhös hangjától kezdve a mellékszereplők nagy részét, a segítő hősöket kiváltképpen. Amit még külön kiemelnék azok a környezeti hangok. Dzsungeles pályán például dzsungelhangokat hallunk a háttérben hogy csak egy példát mondjak. A játék zenéi is kifejezetten kellemesek, habár nem hinném, hogy külön meghallgatnám bármelyiket is.

A Spellforce 3 nagyjából 30 óra játékórát ígér egyjátékos kampány módban és akkor még lehetőségünk lesz többjátékos módban is megmérkőzni egymással, illetve skirmishben a gép ellen vagy akár több gép ellen is. Ha csak azt a tényt nézzük, hogy a főhősönket úgy alakítjuk ahogy mi akarjuk így az egyjátékos módban is lehet akár több végigjátszás. Az a tény egyébként, hogy az első végigjátszás közepén már azt tervezgeted, hogy milyen karaktert indítasz a következőben egészen jó indikátora annak, hogy a játék szavatosságával nincsen gond.

Vajon ez a menny bejárata vagy pokolé.....

Összességében a Spellforce 3-nak nehéz dolga volt, de úgy érzem sikerült azt a bizonyos lécet megugrani. Minden tekintetben egy igazán élvezetes játékot kaptunk, ami méltó tud lenni az elődök hírnevéhez még akkor is ha például képességből/varázslatból nincs is annyi mint az elődökben és nem is olyan könnyű mindent egyszerre használni, illetve az RTS rész akár sokaknál azt is előidézheti, hogy töröljék a játékot azonnal. A stratégiai rész minden csak nem kezdő játékosbarát és ez bizony a mai egyszerűbb játékok világában nem igazán előny, sőt. Nagyon fontos megemlíteni, hogy a játék megjelenéskor rendkívül bugosan került kiadásra és ez RTS módban és RPG módban is tud nagyon kellemetlen perceket okozni, sőt akár el is lehetetlenítheti a továbbjutást. Általában ezeket a gondokat a játék újra betöltése amúgy orvosolja, de olyan súlyos a helyzet, hogy bizony emiatt rontanom kell a végső pontszámot.

Pros:

- Spellforce hibrid játékmenet
- Kiváló lootrendszer és annak adagolása
- Nagyon hangulatos, nem egykaptafa pályák
- Remek történet
- Rengeteg párbeszéd
- Kiváló szinkron

Cons

- Nagyon sok hiba tapasztalható egyelőre
- Rengeteg párbeszéd (sokakat zavarhat)
- RTS mód nagyon nehéz
- Túl agresszív AI miatt rusholási kényszer






Review score
 7.7 A Spellforce 3 egy kiváló játék, ami kaphatna 8.4-es értékelést is, de a bugok miatt egyelőre csak 7.7-et érdemel. Ugyan folyamatosak a javítások, de mégis erősen rombolja az amúgy egyáltalán nem rossz, sőt kiváló élményt, amit a hibrid játékmenet, a remek rpg rész, történet, párbeszédek, hangulatos pályák és a szinkron jelentene. 

Összes oldalmegjelenítés