Victory and Glory: Napoleon - Teszt

Kedvenc Bonaparténk kalandjait ezúttal hardcore stratégia formájában élhetjük újra...

Az angolban csak "grand strategy"-ként emlegetett műfaj bár nem a legnépszerűbb stílus a PC játékok berkeiben, de azért még így is komoly rajongótáborra tart számot, főleg azok körében, akik nem elégednek meg a valós idejű, illetve körökre osztott stratégiák által kínált stratégiai lehetőségekkel. Bár voltak kísérletek ezen műfajok egyesítésére (élükön a nagy sikert aratott Total War sorozattal), azért az igazi keménymagot képező stratégák a mai napig ragaszkodnak kedvenc táblás, illetve esetenként társasjátékokat idéző gammáikhoz. Az olyanokhoz, mint a Victory and Glory: Napoleon.

Ami elsőnek fel fog tűnni, hogy a játék a műfajhoz hűen nem cicomázza túl a dolgokat. Indításkor választhatunk hat, nevezetesen egy fő-, és öt mellékkampány közül, melyek nem meglepő módon mindenki kedvenc francia császártábornoka karrierének különböző fázisait követik végig. Nincs is semmi további lacafaca, már elénk is terül a társasjáték táblát idéző világtérkép, rajta a periódusnak megfelelő régiókkal, frakciókkal és katonai jelenléttel. Innentől a világhódítás természetesen körökre osztott köntösben zajlik. Haderőinket körönként egyszer mozgathatjuk, többnyire egy régiónyi távolságra, de csak ha rendelkeznek saját generálissal, ellenkező esetben mozgásképtelenségre vannak ítélve. Szegregált egységeinket persze egyesíthetjük is, amire szükség is lesz, elvégre szétszórt osztagokkal nincs sok esélyünk megállítani egy komoly, szervezett sereget.

A játékmenetet a különböző, kijátszható kártyák színesítik, melyek jópofa változatosságot nyújtanak, és egyben nélkülözhetetlenek nem csak hódítási céljaink eléréséhez, de az egyszerű túléléshez is. Ezek különböző hatásokkal rendelkeznek; egyesek bónusz egységeket adnak, vagy épp a meglévőket turbózzák, mások akár kisebb frakciókat is az oldalunkra állíthatnak, némi diplomáciai kockázat árán. A diplomácia mellesleg szintén komoly szerepet kap, különböző húzásaink különböző visszhangot keltenek. Természetesen nem muszáj igyekeznünk más országok kedvére tenni, de szorult helyzetben bizony jól jöhet, ha diplomáciai pontjainkat latba vetve behajthatunk pár régi szívességet. Szorult helyzetekből pedig lesz bőven, mivel a mesterséges intelligencia sem nézi tétlenül világuralmi terveink megvalósulását. Komoly erőkkel támad, és általában megtalálja azt a helyet, ahol a legjobban fáj, azaz ahol a leggyengébb a védelmünk. Ráadásul jó érzéke van az AI-nak ahhoz, hogy egyszerre több oldalról, több frakcióval essen nekünk, ilyenkor pedig ember legyen a talpán, aki kézben képes tartani a több szinten is kétségbeesettnek tűnő helyzetet.

Ha már sikeresen magunkra rántottuk a fél 19. századi világtérképet, felkészülhetünk rá, hogy hamar átesünk a tűzkeresztségen. A csaták egy érdekes, amolyan "félautomata" mechanizmus alapján zajlanak. Egy táblázatszerű mezőn rakosgathatjuk egységeinket a front különböző területeire, az arcvonalra, szárnyakra, esetleg tartalékba. Szintén körökre osztva támadhatunk, előbb saját, majd ellenséges egységeket kijelölve. Többnyire a seregek létszáma dönti el az összecsapások kimenetelét, de ügyesen taktikázva azért javíthatunk esélyeinken, mivel a különböző egységtípusok (gyalogság, lovasság, tüzérség) között érvényesül egyfajta kő-papír-olló rendszer, melynek megfelelő kihasználásával még a túlerőben lévő ellenség orra alá is borsot törhetünk. Erre még módot jelenthetnek a már fent említett kártyák, melyek közül egyesek csatán belüli aktiválásra vannak kitalálva, különböző bónuszokat nyújtva egységeinknek. Győzelmeink (és vereségeink) egyébként diplomáciai hullámokat is keltenek, ergo ha nem akarjuk, hogy még a kisebb frakciók is felbátorodjanak, és alkalmasint ellenségeink táborába álljanak, nem árt, ha nem kapunk ki lépten-nyomon boldog-boldogtalantól.

Grafikailag a játék azt nyújtja, amit a zsánertől elvárunk, azaz egy guszta, szépen kidolgozott világtérképet, egyszerű, de egyértelmű, és szépen megrajzolt egységekkel és kezelőfelülettel megspékelve. A hangokért külön piros pontot adnék a fejlesztőknek, a korszaknak megfelelő klasszikus zenék helyenként "akciósított" verziói számomra telitalálatot jelentettek, de a csaták során hallható fegyverropogás és kardcsörgés is kellemes a fülnek.

Végszóként kijelenthetem, hogy a Victory and Glory: Napoleon egy kifejezetten kellemes, és komoly kihívást nyújtó grand strategy, melyet a műfaj kedvelőinek csak ajánlani tudok. Bár komoly fejlesztést nem hoz a zsáner stílusjegyeibe, de ez nem feltétlenül baj, hisz úgyis a bevált recept a legjobb.

Értékelés
8.5	Játékmenet:  Egyszerű, de csak látszólag. A ravasz mesterséges intelligencia, és az állandó túlerő komoly kihívást jelent.
8.0	Hangulat:  A korhű zenék, és a viktoriánus dizájnú térkép és kezelőfelület könnyűvé teszi a beleélést.
7.0	Grafika:  Semmi felesleges cicoma, de ezt nem is várjuk a zsánertől.
8.5	Hangok:  Remek zenék, és kellemes effektek. Kell ennél több?
8.0	Szavatosság: A hat kampány végigvitele sem kis feladat, de ezek után kísérletezhetünk még a magasabb nehézségi fokozatokkal, amik garantáltan megizzasztják még a legedzettebb stratégákat is.
Review score
8.0	Fajinul összerakott, kellemes grand strategy, a műfaj kedvelőinek mindenképp ajánlott.