Elder Scrolls: Legends - Indul a zárt béta


Megérkezett a Hearthstone trónfosztója?




The Elder Scrolls: Legends egy ingyenes stratégiai kártyajáték lesz, ami joggal törhet a Hearthstone nyomdokaiba. A mai naptól lép a zárt béta, ahol a kiválasztottakat a következő hónapokban jelölnek ki, szóval azért még messzebbre van a megjelenés, de az mindenesetre nyugtatóan hat, hogy a bétát rendesen kiteszteltetik, remélhetőleg ezzel bugmentessé teszik majd a teljes verziót.

A Legends természetesen egy jó kis single-player részleggel is rendelkezni fog, amit a tutorial után rögtön el is kezdhet a játékos, valamint ahogy azt illik, a paklidat különböző class-ok szerint sorolhatod össze a TES-ben jól ismert RPG szerint. Ha az intelligencia felé igyekszünk, akkor a Mage Deck lesz a nyerő, míg ha az agillity felé fejlődünk, akkor az Archer Deck lesz a megfelelő összeállítás.

A trailer alapján sok mindent megtudhatunk a játékról, maga a játéktábla 2 úgynevezett lane-re lesz osztva, ahol kűzdhetnek majd lényeink. És a dizájnról se feledkezzünk meg, a darkos hangulat itt is eluralkodik a lapjainkon és a csatamezőkön, hozva a jó kis TES hangulatot.

The Elder Scrolls Legends - Gameplay Overview from Hun Gamer on Vimeo.
Újabb Régebbi