Nyomozzunk egyet Kanadában...
Adott egy kanadai szoftverfejlesztő cég akik az egészségügybe szánt szoftverrel kezdték, majd kiadtak egy a tetriszek aranykorát idéző retro felülnézetes autóversenyt. Most pedig előrukkoltak egy játékkal amikre nem találok szavakat. A Parabole, Kona nevű játékáról van szó, ami egy történet alapú, nyomozós móka. Időben az 1970-es évben járunk és a helyszín valahol Quebec erdős tája. Egy nyomozó bőrébe bújhatunk akit a helyi mindenes kért fel, hogy járjunk utána, mégis ki állhat ingatlanait ért sorozatos tolvajlások és vandalizmusok hátterében.
Na de kezdjünk is neki, mert van miről beszélni, ugyanis a játék jó, még hozzá nagyon jó. Kezdeném is az első pár képkockával. Főhősünk Carl Faubert egy háborús veterán, egy kis út széli pihenőben szívja a cigarettáját. Majd megszólal a narrátor, az egyetlen emberi hang (a zenéket leszámítva) amit a játékban hallunk, felvesszük a holminkat az asztalról, egy zseblámpát, egy térképet, egy polaroid fényképező gépet, egy noteszt, egy doboz gyufát és természetesen a cigarettánk. Ahogyan mennénk tovább, meglátjuk az asztalba karcolt szívet egy "MOM" azaz anya felirattal. Ez a kis vésett kép, a körülöttünk lévő erdő és a kilátó a Quebec színeivel ellátott lobogóval azonnal érezteti velünk, hogy hol vagyunk, ez bizony Kanada. A látvány zseniális, és pont annyira szép amennyire kell. A felirat, az ikonok és a menü színvilága és stílusa jó összhangban van. A design és a modellek éreztetik, hogy a 70-es években járunk. A hó és a hideg pedig annyira valósnak érződik, hogy néha már fáztam a jól fűtött szoba ellenére.
A hangok rendben vannak és főleg az early státuszhoz képest jó minőségűek, még élőbbé teszik a környezetünket. A zenék ügyesen adnak hozzá a hangulathoz és már a menüben egy kellenes és fülbemászó nóta csendül fel, majd a későbbiekben jól fokozzák a feszültséget ezáltal tükrözve, hogy a játék még tartogat meglepetéseket. A narrátor pedig zseniális és a fő segítőnk utunk során. Kellemes mély férfihang, aki némi humorral fűszerezve, ötletesen tálalva adja tudtunkra az alap szituációt és viccelődik Carl dohányzási szokásain. A továbbiakban mint említettem csak őt halljuk, de nem ő az egyetlen narrációs eszköz. Rengetek jegyzet, cetli és egyéb felirat utal a hely mindennapjaira és segít felépíteni egy olyan hangulatot amit már régen tapasztaltam. Rendkívül ötletesen mesél el a játék gyerek szerelmet, családi perpatvart vagy egyéb üzleti okokra visszavezethető vitát. Mellesleg az egész, főleg a mindent tudó narrátor miatt, már-már úgy érződik, mint ha egy jó kis regényt olvasnánk, csak mind ezt zseniális hangokkal és látvánnyal.
Maga a játék alapja, hogy a különböző nyomok, jegyzetek és egyéb eszközök segítségével oldjuk meg az elénk táruló problémákat. Ezek többsége ügyesen építi a történetet és szintúgy részt vesznek a narratívában, bár sok esetben a következő nyomhoz irányítanak csak. Mondjuk számomra, egy kicsit kusza volt az elején az egész, hogy mi mégis miért van úgy ahogy van, bár ez lehet betudható annak hogy csak 2 óra játék után jöttem rá, hogy már az első helyszínen rengeteg jel felett siklottam el.
A karakterünkre sem árt odafigyelni, mivel rendelkezik életerővel, fenyegetheti kihűlés, befolyásolhatja az őt ért stressz és nem mindegy hogy mennyi dolgot viszünk magunkkal, ugyanis a teherbíró képességeink végesek. És ha már a tehernél tartunk, az említett állapotokat különböző tárgyakkal befolyásolhatjuk. Például elszívhatunk egy szál cigarettát, ha a narrátor már figyelmeztet arra, hogy Carl egyre kevésbé bírja a strapát. A hellyel egyébként más dolgok miatt is csínján kell bánni, ugyanis a hideg miatt jó ha mindig van nálunk fa, hogy tüzet gyújthassunk a fix pontokon. Emellett említhetném akár azt is, hogy számos akadály leküzdéséhez magunknál kell tartani bizonyos tárgyakat. A leterheltség továbbá hatással van az egyszerre lefutható távra is, és mivel sokat kell gyalogolnunk, így ez sem elhanyagolható szempont. Szóval a játékot erősen ajánlanám a hátizsák probléma demonstrálásához is.

Egy szó mint száz a játék egyben van és élvezetes, a sztori magával ragadó, annyira hogy kifejezetten izgatottan várom a megjelenést. Ugyanis a történet még nem teljesen vihető végig és a térképen is találunk még korlátozásokat. Én minden esetre izgatottan várom, hogy végre fényt deríthessek az Atamipek Lake környékét és William Hamilton-t körbelengő rejtélyekre. Ha kedvet kaptatok, hozzá bátran ajánlom a vételt, ugyanis a 10 eurós árcédula rendkívül jutányos, sőt a GOG oldalán az Early Access alatt még olcsóbban juthattok hozzá. A Kona Stemen itt és GOG-on itt elérhető.