StarCraft II: Legacy of the Void - Teszt

Figyelemfelkeltésnek elég csak annyit írnom: StarCraft...



StarCraft. Ez az a cím, amit talán minden ember ismer, aki valaha is játszott valamilyen videojátékkal. A történelemben nagyjából a Mario-val egyenértékű mérföldkőnek számít ez az alkotás. Lényegében ennek köszönhetjük azt is, hogy ma, a huszonegyedik század elején beszélhetünk a videojátékok sportjáról, az esportról. De minden nagy esemény és hírnév mögött ez is csak egy ugyan olyan játék, mint a piac többi címe. Egy különbséggel. A StarCraft hibátlan.


Történetünk egészen 1998-ig vezethető vissza, amikor is a csodás Blizzard Entertainment megalkotta nekünk az első részt, ami nemes egyszerűséggel a StarCraft nevet viselte. Az egészben az a különös, hogy tulajdonképpen a játékmenet nem hozott sok újat az elődjeivel szemben. Volt ez a sci-fi világ, kaptunk három játszható fajt és ezekhez kampányt. Minden a megszokott volt: gyűjts, építs, rombolj. Mégis, a StarCraft rendelkezett olyan élménykomponensekkel, amilyenhez hasonlóval addig még nem találkozott a világ. A lebilincselő sztorija minden kipróbálót magával rántott. Később könyvekben is megjelentek azok a történetek, amiket a játék során kellett végig kalandoznunk. Ezen kívül a különféle fajok, az ember, a zerg és a protoss, nagyon kiegyensúlyozott volt. Mindegyiknek ugyan annyi hátránya volt, mint előnye, ezért ha leültünk játszani tényleg az volt a döntő, hogy melyik stílus a legszimpatikusabb, nem pedig az, hogy melyik a legerősebb. A kampány része is sok különlegességet tartalmazott: egyrészt folyamatosan nehezedet, amik az akkori RTS játékokra nem nagyon voltak jellemzőek, másrészt pedig nem 15 térképet kaptunk, ahol szárazon meg kellett nyernünk a csatákat, hanem küldetéseket kellett teljesítenünk. Volt, amikor megadott számú nyersanyag állt a rendelkezésünkre, de az sem volt ritka, hogy nem tudtunk építkezni és egy adott egységgel kellett megnyernünk a harcot. Az ilyen kifinomult apróságok tették lehetővé, hogy még abban az évben másfél millió példányt adjanak el belőle. A kiegyensúlyozott harcrendszere miatt pedig elég hamar híres lett Dél-Koreában, ami az évek alatt odáig emelkedett, hogy 2006-ban már a különböző StarCraft versenyeket három tévécsatorna is közvetítette és a játékosok nemzeti sztárok voltak. Ilyen sokra vitte a 98-ban készült játék, és a világnak mégis 12 évet kellett várnia a folytatásra.


Persze ha már egy játéknak ilyen nagy sikere van, akkor nehéz megújítani, hiszen könnyen lehet, hogy csak ront vele az ember. A Blizzard még is rászánta magát, és 2010-ben megjelent a StarCraft II: Wings of Liberty. Szerencsére nem rontott semmit a szérián, így 12 év után végre a versenyeken egy korszerű grafikával ellátott játékkal játszottak a versenyzők. Megtartotta jó szokását a kampány oldala is, hiszen egy bő tartalmú cuccot kaptunk, melyben küldetéseink igen sokszínűek voltak. A Blizzard viszont olyan nagyszabásúra tervezte a második részt, hogy nem akarták belesűríteni mind a három faj történetét egy játékba, így a folytatásra várnunk kellett. Egészen 5 évet, hogy a Heart of the Swarm után a Legacy of the Void is megjelenjen és bezárjon egy korszakot.


Történetünk folytatja a zerges balhé utáni dolgokat. Amon, egy ősi istenség, elszántan próbálja elpusztítani az egész ismert univerzumot, mert úgy gondolja, hogy ezzel megszabadítja az élőlényeket a szenvedéstől, amit az élet nyújt. Az emberek és a zergek ügyes-bajos dolgai után viszont a protoss lesz az, aki pontot tesz a mondat végére. A mi feladatunk lesz megmenteni a világot és benne minden élőlényt. Ez így talán kevésnek hangzik, de ha többet mesélnék akkor már spoilereznék, azt pedig nem akarok. Ez a StarCraft II befejező kiegészítője, ez után lehet, hogy megint 12 évig nem lesz semmi, szóval gondolhatjátok, hogy milyen volumenű a történet. Nagyon epikus. Minden második küldetés végen egy olyan cselekmény történik, ami miatt a könnyünk csordul ki a szomorúságtól vagy meghatottságtól. A cselekményt Artanis bőrébe bújva, a protoss irányítójaként fogjuk látni és végig kalandozni.


A kampány során már eddig meg lehetett szokni, hogy a multiplayer résztől kicsit eltér a játékmenet. Mivel csak egy fajjal van lehetőségünk játszani, így az élvezhetőség kedvéért picit elcsúszhat a balansz. A Legacy of the Void-ban is meg van az eddig tapasztalt nézet, ahol egy hajón vagyunk, lehetőségünk van beszélgetni az embereinkkel a küldetések között, tudjuk továbbfejleszteni az egységeinket és valamilyen plusz fejlődési rendszer van beiktatva, hogy a sztori során hatékonyabban vezérelhessük csapatainkat. A Heart of the Swarm-ban ugye Kerrigan kapott egy talent fát, ahol ha elegendő nyersanyagot gyűjtöttünk, valamilyen plusz aktív képességet tehettünk ki neki. A Legacy of the Void-ban sajnos Artanis nem sűrűn lesz velük a harcmezőn, így nem ismétlődik meg az előbb említett rendszer, helyette mást kapunk. Csatahajónk, a Spear of Adun fel van szerelve egy Solar Core nevezetű eszközzel, ami lehetőséget ad, hogy a küldetések alatt valamilyen plusz képességet használjuk. Például lerakhatunk egy pylon-t bárhová vagy akár légitámogatást is igényelhetünk. Persze ezeknek megvan maga töltési idejük, szóval nem használhatjuk vakvilágba. Ezenkívül a sztori elvégzésével és a mellékküldetések teljesítésével solarite-ot kapunk, amivel fejleszthetjük a Solar Core-t. Így szert tehetünk új képességekre, de passzív hatásokat is kiépíthetünk: több nyersanyag kezdéskor, gyorsabb építkezés, nincs szükség drónra a vespin gáz kinyerésénél stb. Ezenkívül a War Cuoncil-ban tudjuk a megszerzett egységeinket specializálni Aiur, Nerazim vagy Purifires osztályba, így más és más képességekre tesznek szert. Ezeket akármikor megváltoztathatjuk, sőt, kezdetben a Purifires nem is elérhető mindenkinél, viszont ahogy haladunk előre a történetben, a régebbi egységektől kezdődően választható lesz.


A Legacy of the Void-ba több szórakozási faktor van, mint az előző részekben. A csodálatosan szórakoztató és szívet facsaró kampány mellett nem csak a hardcore gamerek ranked meccsei azok, amik a közösséget elszórakoztatják. A lassabb játékstílust szeretők is megtalálhatják maguk szórakozását, például a co-op missziókban. Itt egy adott küldetést kell a partnerünkkel végig csinálni. Ami nagyon érdekes, nem csak a szokásos Raynor-Kerrigan-Artanis trióval játszhatunk, hanem Svann, Zagara és Vorazun is bekerült a repertoárba, akiknek más képességeik vannak, így más játékstílust is igényelnek. Ebben a játékmódban hőseink tapasztalati pontot gyűjtenek és szintet lépnek, így sok képesség csak a megannyi játék után érhető el.  Kaptunk egy Arcade játékmódot, ahol tulajdonképpen modderek pályáit tölthetjük be és szórakozhatunk rajtuk. Az egyik nagyobb ilyen alkotásban például maga a StarCraft küldetéseit játszhatjuk újra a modern grafikával. A PvP kedvelők is örülhetnek, hiszen új pályák érkeztek, valamint az 1v1 mellett, 2v2, 3v3 és 4v4 meccseket is letolhatunk.


Nehéz a játékot megújítani és a Blizzard nem is akar nagyon belenyúlkálni az alap koncepcióba, de azért kapunk plusz dolgokat is a kampány és a játékmódok mellett. Minden faj kap plusz 2 új egységet, amik a multiplayer részben is használhatóak lesznek. Ezenkívül némi grafikai újítást is kapott a Legacy of the Void. A térképek vannak felturbózva, így látványilag többet nyújtanak, mint eddig. Ami azt jelenti, hogy a már eddig is szép játék, most még szebb lett, és ennek a finomítására rengeteg lehetőség áll rendelkezésünkre. Megjelenésre kifogástalan a StarCraft II és minden gépen kezes bárányként fog viselkedni. A játék egyik legmeghatározóbb komponense még a hang, ami minden tekintetben kiváló. A rengeteg filmszerű bejátszás alatt és a sok beszélgetés során az új karakterek szinkronjai mellett a régi szereplők hangai is ismerősen fognak csengeni. A Blizzard mindig is ügyelt arra, hogy minden kitalált lényének a legelejétől ugyan az legyen a szinkronszínésze. Az effektek és a zenék is nagyszerűek, nem tudok rájuk hibákat mondani.


És mind ezek mellett ott van a hatalmas achievement rendszere is, ami garantálja, hogy a kampány küldetéseinek is sokszor neki essünk. A Legacy of the Void kifogástalanul teljesített. A cikk elején írtam, hogy a StarCraft-ból az első évben másfél millió példány kelt el, ehhez képest most a megjelenés napján 1 millió talált gazdára a befejező kiegészítőből, ami önmagában is nagyon nagy teljesítmény, hát még úgy, hogy együtt jelent meg a Fallout 4-gyel. Persze nem ugyan az a műfaj én tudom, de az ember egyszerre csak egy játékkal tud játszani.


Hogy méltó-e a Legacy of the Void a StarCraft II bezárására? Teljes mértékben. Én nagyon örültem például annak, hogy stand alone cucc, ami azt jelenti, hogy nincs szükség az előző két részhez, hogy ezzel tudjunk játszani, bár ez csak a protoss kampányt tartalmazza, az is igaz. Mindenféleképpen próbáljátok ki, hiszen bámulatos egy játék. A Blizzard keze nem finomkodott az epikusságban. Mikor ezt a komponenst adagolták a játékhoz, lapáttal mérték a fortyogó üstbe. Minden perce csodálatos és egyben fájó is, hiszen szokásukhoz híven, most megint várhatunk legalább egy évtizedet, mire újra kapunk egy StarCraft játékot.

Pro:
+ Stand alone
+ Remek sztori
+ Új lehetőségek a kampány után
+ Rengeteg ahcievement
+ Tökéletes hangulat

Kontra:
- Véget ér egy korszak

Értékelés
 9.0
Játékmenet: 

A jól megszokott játékmenetet kaptuk. Nagyon minimális plusz dolgok vannak benne, de még mindig a régi minden.
 10
Hangulat: 

Egyszerűen maximális pontszámot érdemel a hangulat. A történet kimenetele, a megjelenés és a mindent körbeölelő remek hangzás tökéletessé teszi.
 9.0
Grafika: 

Van benne újítás, de annyira nem szárnyalhat, mint amennyire képes lenne, hiszen arra van tervezve, hogy minden gépen elfusson.
 10
Hangok: 

Tökéletes munka. Se a szinkront, se a zenéket és se az effekt hangokat semmilyen negatívum nem érheti.
 9.0
Szavatosság:

Nagyon vonzó, de a végjáték mindig is a PvP miatt volt olyan nagyszabású. Bár rendelkezésünkre áll sok achievement és más új játékmód, még sem fog addig elszórakoztatni, mint azokat, akik a ranglétrán akarnak felfelé mászni.
Review score
 9.4

A StarCraft II: Legacy of the Void méltó befejezése a szériának. A játék során két okból fog csorogni a könnyünk: az egyik az elképesztő sztori, amely minden játékos szívét megérinti majd, a másik pedig a tudat, hogy valami véget ért. 

Újabb Régebbi